Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-12-24 / 1038. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 december 24. “Az eszme él es győzni fog” A nemzetközi tőkések öröme leírhatatlan, vágyuk netovábbja teljesül, üldözik, bebörtönzik és tömegesen gyilkolják az öntudatos munkásokat. Egyik ország uralkodó osztálya tulakarja tenni a másikat a “szent” hajszában, hogy letiporják a szabad gondolatot, legyilkolják, elpusztítsák az eszme terjesztésének az eszközeit, a munkás sajtót és könyveket . A munkásmozgalom legjobb® és bátor tagjait börtönbe vetik, agyon kínozzák és kivégzik. A német, magyar, olasz stb. börtönök falai borzalmas dolgokat mondanának, ha beszélni tudnának. Összefognak mindenkit, aki szólni mer, hogy kézzelfog- hatólag tanú jelét adják annak a demokráciának, mely a kapitalista osztály részére az élet javait és gyönyöreit biztosítja, mig a munkás embernek csak nyomorúságot, szenvedést, korai halált, börtönt és ólomgolyót juttat osztályrészül. Nagyon régen, évszázadokkal, sőt mi több már évezredekkel ezelőtt kipróbálta az uralkodó osztály az elnyomásnak barbár eszközeit. De sem a római uralom, sem a spanyol inkivizició nem volt képes kipusztitani az uj eszméket. Az embereket börtönbe vethették, kerékbe törhették, felnégyelve a város kapujára szögelhették, vagy kiéhezett fenevadak vérszomjas martalékául dobhatták, avagy elevenen a máglyán égethették el tetszésük szerint. Korlátlan hatalmi kényurak rendelkeztek az elnyomottak élete és sorsa fölött. És mégis — hiába égették el a haladás eszméjét hirdető könyveket és csináltak máglyákat a nagy gondolkodók örökbecsű munkáiból. Az eszme nem égett el! A vér nem keringett a mártírok ereiben, a szív megszűnt dobogni, az agyat nem termékenyítette meg többé a gondolat, de az eszme élt és feltartózhatatlanul tovább terjedt. Túlélte Nérót és hóhértársait. Az eszmét nem lehet legyilkolni nem lehet sárba tiporni. Még a pokolból is fötámad, hogy magával ragadja a boldogulás felé törekvő kizsákmányolt proletárságot. A munkás- osztály felszabadulásának eszméje nem az egyéni okoskodás szüleménye, hanem gazdasági szükséglet. Nem fontos az, hogy ki milyen véleményt alkot a dolgokról. Az sem mérvadó, ha egyáltalán nincs véleménye egy tömegnek: a gazdasági fejlődés törvényei érvényesülnek. A természeti törvényeket nem lehet megváltoztatni okoskodással, vagy terrorizmussal. Gallileival hiába vonatta visz- sza a szent zsinat tudományos megállapításait. Hiába pusztították el a nagy gondolkodót. Ez egy csep hatással sem volt a természet törvényeire; a föld tovább forgott a tengelye körül, éppen úgy mint az idők végtelensége óta. Hiába okoskodna bárki is, hogy a nap nyugaton kel föl, mégis csak keletről vetné a földre reggeli sugarait. Társadalmi életünk törvény- szerűsége éppen olyan szigorú rendszabályokon alapszik. Az emberiséget a gazdasági viszonyok kényszerítő ereje éppen olyan kérhetetlen szigorúsággal hajtja előre a fejlődés utján, a miként a természet törvényei szabályozzák az égi testek útjait és az időjárást. Amikor a munkásosztály öntudatos tömege a munkásmozgalmat a felszabadulás eszméjével telitette, nem az elméleti tanoknak tett eleget, hanem a gazdasági viszonyok kényszerítő hatása alatt cselekedett. Az elmélet, ha nem a gazdasági fejlődés törvényszerűségének hü képe, gyakorlati életben érvényre jutó eszme nem egyébb, mint a létező viszonyoknak felismerése — vagyis öntudatos cselekvés. Az öntudatos munkások tábora modern Gallileikből áll. Fölismerték azt, hogy a társadalmi élet a gazdasági viszonyok fejlődése nyomán meg fog változni. Mert a gazdasági rendszer már kinőtte magát az egyéni termelés cipőjéből. Mig egyéni volt a termelés addig az egyéni termelésnek megfelelően alakult ki és érvényesült a társadalmi rendszer. De ma már az egyéni termelést a társadalmi termelés foglalta el, a javak azonban nem oszlanak meg társadalmilag a termelők között, hanem egyénileg a kiváltságosak között, akik a termelésben részt sem vesznek. Ezen gazdasági ellentmondás szülte a tőkés és munkásosztály között a kérleletlen osztályharcot. Nem lehet ezt elnémítani, nem bírják összebékiteni: Mert a gazdasági fejlődés törvényei azt parancsolják a dolgozó munkásságnak, hogy harcoljon a kizsákmányolás ellen ha élni akar: törje össze a bérrabszolgaság láncait, ha szabad akar lenni. Az emberi öntudat hiányában is folynak az osztályharcok. Az öntudatlan munkásság hatalmas tömegeit is bekergeti a tőkések haszonra termelése a küzdelembe. Még nem látják a gazdasági fejlődés irányát. A termelési rendszer ellentmondásainak felismeréséig még nem jutottak el. Nem öntudatosak. De pillanatnyi életszükségletük megszerzése érdekében harcba kényszerülnek a tőkés osztály ellenében. A gyakorlati küzdelem előbb- utóbb öntudatra ébreszti az öntudatlan munkásokat is. S ha az öntudatos munkásokat mind kitudná irtani a minden fajta terror, még akkor is ráeszmélne a munkásosztály arra, hogy a társadalmi betegség megoldásának csak egy módja van: a bérrendszer eltörlése. Az őrjöngő tőkések és cselédeik azt hiszik, hogy az öntudatos munkások bebörtönzésével, internáló táborokkal, tömeges gyilkolással, megtudja menteni uralmát. Mi elhisszük, hogy az öntudatos munkások egy részét terrorizálhatják még. De a gazdasági fejlődés törvényeit nem lehet, sem bebörtönözni, sem kivégezni, mert ez hatalmukon kívül esik. őrült kapkodásuk meg azt bizonyítja, hogy uralmuk összeomlásának ideje közel van. Különösen vonatkozik ez azon országok tőkéseire, ahol uralmukat csak a szuronyok erejével, a munkások tömeges kivégzésével bírják még csak fentartani. A fasizmus vagy nácizmus a tőkésosztály utolsó szalmaszála, amelyhez görc sösen ragaszkodnak ott ahol ez menti meg őket pillanatnyilag az elmerüléstől. Ez után már csak egy következhet: A BÉRRENDSZER MEGSZÜNTETÉSE. Ebből a szempontból bírálva az eseményeket, nincs különösebb okunk rettegni a fasizmustól. A bérrendszer eltörléséért küzdeni NEM akaró munkásság közömbössége miatt, ezt a keserű pirulát is le kell nyelni a munkásságnak. Ez lesz a legutolsó, de egyike a legkeser ibb piruláknak. Ha azonban a munkásság, idejében észre tér és felhasználja a benne szunnyadó hatalmas, mindent elsöprő erejét, az IPARI SZERVEZET HATALMÁT, — akkor és ott a fasizmus soha sem vetheti meg a lábát. Ott a tőkés termelési rendszert az ipari demokrácia fogja felváltani. Dühöngjenek tehát a tőkések világszerte. Csörtessék kardjaikat a különféle diktátorok. Bebörtönözhetik, megkinozhatják, kivégezhetik az eszme hirdetőit, de magát az eszmét, sem bebörtönözni, sem kivégezni nem lehet mert, AZ ESZME HALLHATATLAN! V. J. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS.. Ő MEGJEGYZÉSEI Ma gyár a magyarért A hazai lapokban olvassuk a következő kis hirt. A budapesti rendőrség, politikai osztálya, letartóztatta Gárdos Cornélia színésznőt a Nemzeti színház tagját, mert feljelentés érkezett, hogy hónapokkal ezelőtt, bizalmas társaságban sértőleg nyilatkozott Horthy kormányzóról. Finom kis társaság lehet az amely igy denunciálja egyik kollégáját, mert érdemileg nyilatkozott a lovasitott matrózról. Hát lehet erről a tömeg gyilkosról sértőleg nyilatkozni? Beregi Oszkár, Darvas Lili, Bársony Rózsi színművészei;, a zsidótörvény alapján többé, magyar színpadon vagy filmen, nem játszhatnak. A három betiltott, mint a legkiválóbb tehetségek ismeretesek. Nemcsak a magyar, de egész Európa minden kultur országában szerepeltek. Világhirüségük elhomályosította a tehetségtelen náci érzelmű komédiásokat, igy egyszerűen eltették őket az útból. Ilyen intézkedések erősen emelik Magyarország kultur nívóját. Aki tehetséges, azt vagy ki, vagy bezárják, utat nyitva a náci tehetségteleneknek. Nincs Jövő! Az amerikai magyar munkások nem hajlandók, arra, hogy Neuwald ur kezére bízzák a dollárokat, mert nagyon jól ismerik a munkások őt abból az időből, amikor mint az Előre ma- nagere “kezelte” az összegyűjtött dolgokat. Kétségbe esett leveleket küld ki ez a manager, hogy ha a magyarság nem küld elég pénzt, akkor nem tudnak napi lapot kiadni, hanem csak hetenként fognak megjelenni. Hogy ideje legyen a magyarságnak a szükséges összeget előteremteni, már nem december 15-én, hanem 20-ikán akarják megjelentetni a Magyar Jövőt, de ha nem jön össze elég pénz, úgy csak időszaki közlöny lesz a Horthyt üdvözlő “forradalmárok” újságja. Mi megvagyunk és megvoltun győződve arról, hogy a munkások megundorodtak any- nyira a Betyár Világ ügynökeitől, hogy nem tömik meg újra őket pénzel. Hogy ez igy legyen arra nézve mi is megtettük a kötelességünket. A hazafiság vámszedői Hogy harsogták a hazafias hirharsonák, hogy mindenki adakozzon, a Magyar a Magyarért mozgalom javára, amellyel a felszabadított felvidéki magyar testvéreket akarják felsegíteni. Mi már akkor meg mondottuk, hogy ennek a gyűjtésnek a tetejét lefogják szedni a szerkesztő és a vezér urak, akkor le hazaárulóztak bennünket, most alkalmunk van arra, hogy a két leghangosabb hazaffy ténykedésének az árát kemény dollárokba megállapítsuk. Az elmúlt hónapban Cleve- landban lezajlott nagy gyűlésen cirka 400 dollárt gyűjtöttek, ebből a gyűjtésből fele összeg különböző címeken már a gyűjtő vezérek által kilett fizetve a közreműködők között. Nemcsak a zenekar és más közreműködők fizetették meg, magukat, hanem az “Újság” szerkesztője is, aki a gyűlés be- hirdetéséért $49.50, azaz negyvenkilenc dollár és ötven centet számított fel. Mig a “Jó Pásztor” cimü vörösfaló hecclap már szerényebben csak $29.50 centre értékelte a hazafiaságát. Igen ezek a szerkesztő urak, kik őrült dervis módjára tépik a szájukat, hogy segítsék a nyomorgó testvéreket, nem szégyellik magukat, hogy a nyomorgók szájából veszik ki a falatot. Ezek az urak nemcsak a hazafiság, de a nyomornak is vámszedői, csak azt nem tudom, hogy csizma talpból van-e az arcbőrük, hogy ezek után, nem csak újra prédikálnak a hazafi- ságról, hanem még tisztességes munkásokat mernek le hazaáru- lózni, mert zavarni merik a hazafiság és a nyomor vámszedőit.
