Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-11-26 / 1034. szám
1938 november 26. •< ' K M j \ K A S 5 oldal IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése Levél a Szerkesztőhöz Tisztelt szerkesztő munkástárs: Nagyon jól esett olvasni az ön által irt megjegyzéseket és amint látszik azoknak volt hatása V.K.-ra is, mert a cikk megjelenése óta nem adott életjelt magáról. Hogy később reagálni fog-e? az a jövő titka. Annyit mondhatok, hogy többet ért az ön Írása, mint a hajdani “Uj Előrének” két cikke. (Ez rám nézve nem is olyan hízelgő — szerk.) Köszönöm, hogy helyt adott előbbeni. levelemnek és egyúttal elnézését kérem, hogy oly sok fáradságot szereztem önnek. De emberi kötelességemnek tartottam ennek az ügynek szellőztetését és elintézését. Ki kellett üssem a tollat V.K. kezéből, mert ő nem érdemes arra, hogy a Bérmunkás leközölje dolgozatait. Azért ne vegye tőlem rossznéven, hogy felhívjam figyelmét egy kis szépséghibára, mely szerkesztő munkástársam kommentárjába bele csúszott. Engedje meg nekem, hogy egy kis plaszterral a vakolatot kisimítsam. Ugyanis megtudom érteni, hogy az “Uj Előre” köré csoportosult alakok sok kacsát és hazugságot firkáltak össze. Ebből éltek és nem az igazság hirdetéséből. Azt is tudom, hogy önről és az IWW más ismert tagjairól, valamint az egész mozgalomról, sokat és megengedhetetlen nyelvezettel firkáltak össze dolgokat. De a vége mégis csak az lett, hogy több mint egy évvel ezelőtt beadták a kulcsot. November 1-én meg arról értesültünk, hogy “méltó” utódja annak a lapnak, — Magyar Világ” — is megdöglött béke poraira. Ámen. — (Gone but not forgotten) De a Bérmunkás áll a neki ke jelölt posztján és teljesíti a munkássgnak továbbra is a szolgálatot. Megbocsájt kedves szerkesztő munkástárs: akármilyen karakternélküliek, hazugok és szemtelenek is voltak azok a firkászok, azt tán mégsem engedhették meg önmaguknak, hogy valakit rendőrspicliséggel rágalmazzanak meg, minden alap nélkül. Sztrájktörés és be- sugás olyan megbocsájthatatlan bűn, amely az öntudatos munkások közül kiközösítéssel jár. Már pedig ők ezt a bélyeget sütötték rá V.K.-ra. Vagy hatvan ember hallgatta végig a nyilvános tárgyal- lást, amikor ez történt New Brunswickon. És ez önnek nem készpénz! Mi legyen hát akkor a készpénz? Mert ha azt hiszi, hogy V.K. megpróbált bármit is jóvátenni, a sajtón, vagy a nyilvánosság utján a dolgokat megcáfolni, akkor nagyon téved. Nem tette ő ezt meg. És ha szabad kérdeznem, miért bánik V.K.-val olyan kez- tyüs kézzel, mintha ő egy maszületett bárányka volna? Milyen bizonyítékot akar munkástárs? Keresztet vessek? Ta- leszt vegyek magamra? Kezemet a biblira téve esküdjek meg? (Say the truth, nothing but the truth, — So help me God — 3 Dollars please). Ha eltrafáltam, ha nem? Én magam is jelen voltam egy tudományos előadáson, ahol egy Baglyos Balázs nevezetű elvtársnak V.K. lekent egy pár pofont. Ja persze ... Mi az egykét pofon “jó elvtársak között”. Suviksz — csigavér. Tagja voltam a Kultur Szövetségnek és jelen voltam azon a gyűlésen, melyen szóba kerültek azok a pofonok. Ha jól emlékszem, Goldstein tagtárs érvelt amellett, hogy meg kell adni az alkalmat V.K.-nak a dolgok tisztázására. Kapacitálták, hogy tegyen férfias Ígéretet arra, hogy ilyesmit többet nem követ el és akkor minden el lesz felejtve. Hát azt hiszi szerkesztő munkástárs, hogy még ilyen emberi Ígéretre is kapható volt az a V.K. ? Akkor téved. Mert bizony ő kereken megtagadta. Goldstein erre, dühös lett és otthagyta az egész rekvenciát. Néhányan — jómagam is — hasonlóan cselekedtünk és ez után vagy három hétre, a “Kurták” szövetsége beadta a kulcsot. Legtöbben, akik beléptek, nem voltak hajlandók V.K.-val egy levegőt sem szívni. Amikor a V.K. elítélésére megrendezték a néptárgyallást, magam is készültem résztvenni rajta. Indulóban voltam a Munkás Otthonba és útközben találkoztam egy munkástárssal, akitől megtudtam, hogy a vádat Fehér Jóska fogja képviselni New Yorkból. Nem vagyok ideges, inkább higgadt, nyugodt természetű. De mikor ezt megtudtam, hát sarkon fordultam. Kizártnak tartom, hogy ott részt vegyek, vagy megjelenjek, ahol ilyen Fehérek a disszónokok és belső énem lázadozott a résztvevős ellen. V.K. a Bérmunkásban megjelent cikkének tartalmától eltekintve, a puszta tény, hogy ő szót kaphatott a lapunkban, sok szóbeszédre adott alkalmat a new brunswicki magyar negyedben. Hetekig erről tárgyaltak és bizony méltatlankodtak is, hogy egy ilyen alak is szóhoz juhatott a Bérmunkásban. Ez késztetett engem arra, hogy utána járjak a dolognak. Megtudtam, hogyan történhetett meg a V.K. beérkezése. Most pedig tudják meg önök is azt, hogy az általam nagyra becsült munkástársunkat, aki V.K. cikkét láttamozta és önökhöz beprotezsálta, szintén becsapta. A szóban forgó munkástárs annyira röstelli, hogy igy kötélnek állott, hogy nem érzett magában elég erőt a dolgok korrigálásra és én azért ragadtam tollat. Ez a dolognak az igazi háttere és ez a tényállás. Minden tekintetben kellemetlen az a szerep, melyre vállalkoztam. De úgy éreztem, hogy ezzel tartozók a protezsáló munkástársamnak és jó barátomnak, tartozók önnek, a new brunswicki olvasóknak és a magyar munkásságnak általában és nem utolsó sorban a saját lelkiismeretemnek, meg V.K.- nak is, akinek egyszer és mindenkorra meg kell érteni, hogy a sok ártalmas dolgainak jóvátétele nélkül, a tisztességes becsületes munkások közé visszaút nincsen. ön azt Írja, hogy nem haragszik V.K.-ra. Hát ami azt illeti én sem haragszom rá. mert az ő érdekében is cselekszem, ennek az ügynek a tisztázásával. Neki kell megérteni elsősorban, hogy a közéletben, de különösképpen akik a munkás- mozgalomban úgy viselkednek mint ő tette, még akkor is a köznek tartoznak felelőséggel, ha az a csoport, melyben működtek széjjel züllött. Ez esetben akiről szó van, ártott minden ügynek. Szereplése káros volt, viselkedése tűrhetetlen. Nem tartom kizártnak, hogy megjavulhat, de ez nem tőlem, hanem V.K.-tól függ. Amig érire hajlamosságot nem mutat, amig nem látunk garanciát arra, hogy neki is megengedhető rendes emberek közé járni és tisztamultu becsületes munkáslapban írni, addig nincsen sem közép ut, sem könyörület. Vagy neki lehet, vagy nekünk nem. Mert ilyen javításra szoruló karakter, megj avulás nélkül egy pipa bagót sem ér. Részemről berekesztem a vitát. Annyit kívánok még megjegyezni, hogy az elmondottakért szavatolok és minden tekintetben rendelkezésükre állok. Csak természetesnek tartom, hogy a szerkesztő munkástárs is él a zárszó jogával. Remélem kedves szerkesztő munkástárs, hogy nem “brojgesz” mert hát én sem haragszom. Vagyok őszinte jóakarójuk, egy new brunswicki Rezervista Szerkesztői megjegyzések: Engedtessék meg, hogy egy találó megjegyzéssel kezdjük el mondanivalónkat. Ugyanis, a mi Rezervista barátunk úgy járt ezzel a “vitával”, mint az a bizonyos úriember, aki bálba készült és először a cilinderét tette fejére. Modanunk sem kell, hogy a cilinder sokszor leesett, mire az úriember az öltözködéssel elkészült, ami bosszússá tette őt, de arra nem gondolt mégsem, hogy a cilindert akkor szokás a fejbubra illeszteni, ha valaki az öltözködéssel már teljesen elkészült. Elégtélellel vesszük tudomásul az elismerést, hogy mi ebben a dologban korrektül jártunk el. Vass Károly cikkét new brunswicki ajánlatra közöltük le és egy névtelen óvásra nem voltunk hajlandók reagálni. Megértést tanúsítottunk Rezervista munkástársai szemben nevének elhallgatásával és meghagytuk őt inkognito jában mindkét levelének leközlése után is. De alig hisszük, hogy kétsége volna neki az iránt, hogy ily értelmű cikkek és óvások közlésénél tudnunk, ismernünk kell a dolgozatok szerzőjét. S mert kilétét első levele és két “dokumentumos” levele beküldése után is homály fedte, nem volt más hátra, mint kipiszkálni őt New Brunswick többezer magyarjai körül, amit a “szerkesztői üzenet”-tel, hatásosan hajtottunk végre. “Hogy miért bántunk keztyüs kézzel Vass Károllyal?” Egyszerűen azért, mert ez igy illik és ugyanez jár mindenkinek aki lapunk nyilvánossága előtt szerepel. A legkevesebb amit mi tehetünk, hogy névtelen támadásokkal szemben megvédelmezzük azokat, akik a “Bérmunkásában Írnak. S ha Rezervista barátunk ott kezdte volna ezen a sajtó “vitán” amelynek vitaanyaga nincsen, miután ez a cikk azt kimerítette ahol befejezte, már régen vagy legalább is sokkal előbb túlesett volna rajta. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Vass Kárily előtt a Bérmunkás hasábjai bezárultak. Amennyiben a róla elmondottakhoz szava van, vagy volna? megfogjuk neki engedni a védekezést. Ez jár neki a sajtószabályok és a sajtószabadság értelmében. Ezenkívül pedig, munkásmozgalmi és közügyek tekintetében, Vass Károly előtt lapunk hasábjai bezárultak, mindaddig zárva maradnak, amig szereplése ilyen árnyékos. Nem kell megesküdni Rezer- vistának, hogy szavát elhigy- jük. De ha megesküdne akkor sem tennénk kezeinket tüzbe az olyan néptárgyallásokért, melynek ügyészei Fehér Jóska és társai voltak. Emlékeink között őrzünk mi is egy néhány olyan tárgyallási adatot, amit ha megírunk. minden valószínűség szerint ilyen cim alatt közöljük majd: AMIKOR A HÓHÉRT AKASZTJÁK! MI SOHASEM FLEJTÜNK. Az Egyetemes Védelmi Bi< zottság (G.D.C.) felkérte a Bérmunkás lapbizottságát, az osztályharc rabjainak védelmi munkjához való kooperációra, melynek mi készséggel tettünk eleget. A Bérmunkás lelkes és áldozatra kész olvasóinak lisztáját rendeláezésére bocsájtottuk, minek kapcsán, magyar kísérőlevelekkel ellátott gyűjtőiveket küldenek ki, hogy ezáltal kérjék a magyar munkások hozzájárulását, a karácsonyi védelmi akcióhoz. Mi hisszük, hogy mint oly sokszor a múltban, most is mindenki tehetségéhez mérten kapcsolódik bele ebben a nemes és üdvös védelmi munkba.
