Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-11-26 / 1034. szám

1938 november 26. •< ' K M j \ K A S 5 oldal IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése Levél a Szerkesztőhöz Tisztelt szerkesztő munkástárs: Nagyon jól esett olvasni az ön által irt megjegyzéseket és amint látszik azoknak volt ha­tása V.K.-ra is, mert a cikk megjelenése óta nem adott élet­jelt magáról. Hogy később re­agálni fog-e? az a jövő titka. Annyit mondhatok, hogy többet ért az ön Írása, mint a hajdani “Uj Előrének” két cikke. (Ez rám nézve nem is olyan hízelgő — szerk.) Köszönöm, hogy helyt adott előbbeni. levelemnek és egyút­tal elnézését kérem, hogy oly sok fáradságot szereztem ön­nek. De emberi kötelességem­nek tartottam ennek az ügynek szellőztetését és elintézését. Ki kellett üssem a tollat V.K. ke­zéből, mert ő nem érdemes ar­ra, hogy a Bérmunkás leközöl­je dolgozatait. Azért ne vegye tőlem rossz­néven, hogy felhívjam figyel­mét egy kis szépséghibára, mely szerkesztő munkástársam kommentárjába bele csúszott. Engedje meg nekem, hogy egy kis plaszterral a vakolatot ki­simítsam. Ugyanis megtudom érteni, hogy az “Uj Előre” köré cso­portosult alakok sok kacsát és hazugságot firkáltak össze. Eb­ből éltek és nem az igazság hir­detéséből. Azt is tudom, hogy önről és az IWW más ismert tagjairól, valamint az egész mozgalomról, sokat és megen­gedhetetlen nyelvezettel firkál­tak össze dolgokat. De a vége mégis csak az lett, hogy több mint egy évvel ezelőtt beadták a kulcsot. November 1-én meg arról értesültünk, hogy “méltó” utódja annak a lapnak, — Ma­gyar Világ” — is megdöglött béke poraira. Ámen. — (Gone but not forgotten) De a Bér­munkás áll a neki ke jelölt poszt­ján és teljesíti a munkássgnak továbbra is a szolgálatot. Megbocsájt kedves szerkesz­tő munkástárs: akármilyen ka­rakternélküliek, hazugok és szemtelenek is voltak azok a firkászok, azt tán mégsem en­gedhették meg önmaguknak, hogy valakit rendőrspicliséggel rágalmazzanak meg, minden alap nélkül. Sztrájktörés és be- sugás olyan megbocsájthatat­lan bűn, amely az öntudatos munkások közül kiközösítéssel jár. Már pedig ők ezt a bélye­get sütötték rá V.K.-ra. Vagy hatvan ember hallgat­ta végig a nyilvános tárgyal- lást, amikor ez történt New Brunswickon. És ez önnek nem készpénz! Mi legyen hát akkor a készpénz? Mert ha azt hiszi, hogy V.K. megpróbált bármit is jóvátenni, a sajtón, vagy a nyilvánosság utján a dolgokat megcáfolni, akkor nagyon té­ved. Nem tette ő ezt meg. És ha szabad kérdeznem, mi­ért bánik V.K.-val olyan kez- tyüs kézzel, mintha ő egy ma­született bárányka volna? Mi­lyen bizonyítékot akar munkás­társ? Keresztet vessek? Ta- leszt vegyek magamra? Keze­met a biblira téve esküdjek meg? (Say the truth, nothing but the truth, — So help me God — 3 Dollars please). Ha eltrafáltam, ha nem? Én ma­gam is jelen voltam egy tudo­mányos előadáson, ahol egy Baglyos Balázs nevezetű elv­társnak V.K. lekent egy pár pofont. Ja persze ... Mi az egy­két pofon “jó elvtársak között”. Suviksz — csigavér. Tagja voltam a Kultur Szö­vetségnek és jelen voltam azon a gyűlésen, melyen szóba kerül­tek azok a pofonok. Ha jól em­lékszem, Goldstein tagtárs ér­velt amellett, hogy meg kell ad­ni az alkalmat V.K.-nak a dol­gok tisztázására. Kapacitál­ták, hogy tegyen férfias Ígére­tet arra, hogy ilyesmit többet nem követ el és akkor minden el lesz felejtve. Hát azt hiszi szerkesztő munkástárs, hogy még ilyen emberi Ígéretre is kapható volt az a V.K. ? Akkor téved. Mert bizony ő kereken megtagadta. Goldstein erre, dü­hös lett és otthagyta az egész rekvenciát. Néhányan — jóma­gam is — hasonlóan cseleked­tünk és ez után vagy három hétre, a “Kurták” szövetsége beadta a kulcsot. Legtöbben, akik beléptek, nem voltak haj­landók V.K.-val egy levegőt sem szívni. Amikor a V.K. elítélésére megrendezték a néptárgyallást, magam is készültem résztvenni rajta. Indulóban voltam a Mun­kás Otthonba és útközben talál­koztam egy munkástárssal, aki­től megtudtam, hogy a vádat Fehér Jóska fogja képviselni New Yorkból. Nem vagyok ideges, inkább higgadt, nyugodt természetű. De mikor ezt megtudtam, hát sarkon fordultam. Kizártnak tartom, hogy ott részt vegyek, vagy megjelenjek, ahol ilyen Fehérek a disszónokok és belső énem lázadozott a résztvevős ellen. V.K. a Bérmunkásban megje­lent cikkének tartalmától elte­kintve, a puszta tény, hogy ő szót kaphatott a lapunkban, sok szóbeszédre adott alkalmat a new brunswicki magyar negyed­ben. Hetekig erről tárgyaltak és bizony méltatlankodtak is, hogy egy ilyen alak is szóhoz juhatott a Bérmunkásban. Ez késztetett engem arra, hogy utána járjak a dolognak. Megtudtam, hogyan történhe­tett meg a V.K. beérkezése. Most pedig tudják meg önök is azt, hogy az általam nagyra be­csült munkástársunkat, aki V.K. cikkét láttamozta és ön­ökhöz beprotezsálta, szintén be­csapta. A szóban forgó munkás­társ annyira röstelli, hogy igy kötélnek állott, hogy nem érzett magában elég erőt a dolgok kor­rigálásra és én azért ragadtam tollat. Ez a dolognak az igazi háttere és ez a tényállás. Minden tekintetben kellemet­len az a szerep, melyre vállal­koztam. De úgy éreztem, hogy ezzel tartozók a protezsáló munkástársamnak és jó bará­tomnak, tartozók önnek, a new brunswicki olvasóknak és a ma­gyar munkásságnak általában és nem utolsó sorban a saját lelkiismeretemnek, meg V.K.- nak is, akinek egyszer és min­denkorra meg kell érteni, hogy a sok ártalmas dolgainak jóvá­tétele nélkül, a tisztességes be­csületes munkások közé vissza­út nincsen. ön azt Írja, hogy nem harag­szik V.K.-ra. Hát ami azt ille­ti én sem haragszom rá. mert az ő érdekében is cselekszem, ennek az ügynek a tisztázásá­val. Neki kell megérteni első­sorban, hogy a közéletben, de különösképpen akik a munkás- mozgalomban úgy viselkednek mint ő tette, még akkor is a köznek tartoznak felelőséggel, ha az a csoport, melyben mű­ködtek széjjel züllött. Ez eset­ben akiről szó van, ártott min­den ügynek. Szereplése káros volt, viselkedése tűrhetetlen. Nem tartom kizártnak, hogy megjavulhat, de ez nem tőlem, hanem V.K.-tól függ. Amig ér­ire hajlamosságot nem mutat, amig nem látunk garanciát ar­ra, hogy neki is megengedhető rendes emberek közé járni és tisztamultu becsületes munkás­lapban írni, addig nincsen sem közép ut, sem könyörület. Vagy neki lehet, vagy nekünk nem. Mert ilyen javításra szoruló ka­rakter, megj avulás nélkül egy pipa bagót sem ér. Részemről berekesztem a vi­tát. Annyit kívánok még megje­gyezni, hogy az elmondottakért szavatolok és minden tekintet­ben rendelkezésükre állok. Csak természetesnek tartom, hogy a szerkesztő munkástárs is él a zárszó jogával. Remélem kedves szerkesztő munkástárs, hogy nem “brojgesz” mert hát én sem haragszom. Vagyok őszinte jóakarójuk, egy new brunswicki Rezervista Szerkesztői megjegyzések: Engedtessék meg, hogy egy találó megjegyzéssel kezdjük el mondanivalónkat. Ugyanis, a mi Rezervista barátunk úgy járt ezzel a “vitával”, mint az a bizonyos úriember, aki bálba készült és először a cilinderét tette fejére. Modanunk sem kell, hogy a cilinder sokszor leesett, mire az úriember az öltözködés­sel elkészült, ami bosszússá tet­te őt, de arra nem gondolt még­sem, hogy a cilindert akkor szo­kás a fejbubra illeszteni, ha va­laki az öltözködéssel már telje­sen elkészült. Elégtélellel vesszük tudomá­sul az elismerést, hogy mi eb­ben a dologban korrektül jár­tunk el. Vass Károly cikkét new brunswicki ajánlatra közöltük le és egy névtelen óvásra nem voltunk hajlandók reagálni. Megértést tanúsítottunk Re­zervista munkástársai szemben nevének elhallgatásával és meg­hagytuk őt inkognito jában mindkét levelének leközlése után is. De alig hisszük, hogy kétsége volna neki az iránt, hogy ily értelmű cikkek és óvá­sok közlésénél tudnunk, ismer­nünk kell a dolgozatok szerző­jét. S mert kilétét első levele és két “dokumentumos” levele beküldése után is homály fed­te, nem volt más hátra, mint ki­piszkálni őt New Brunswick többezer magyarjai körül, amit a “szerkesztői üzenet”-tel, hatá­sosan hajtottunk végre. “Hogy miért bántunk keztyüs kézzel Vass Károllyal?” Egy­szerűen azért, mert ez igy illik és ugyanez jár mindenkinek aki lapunk nyilvánossága előtt sze­repel. A legkevesebb amit mi tehetünk, hogy névtelen táma­dásokkal szemben megvédelmez­zük azokat, akik a “Bérmun­kásában Írnak. S ha Rezervista barátunk ott kezdte volna ezen a sajtó “vitán” amelynek vita­anyaga nincsen, miután ez a cikk azt kimerítette ahol befe­jezte, már régen vagy legalább is sokkal előbb túlesett volna rajta. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Vass Kárily előtt a Bér­munkás hasábjai bezárultak. Amennyiben a róla elmondot­takhoz szava van, vagy volna? megfogjuk neki engedni a véde­kezést. Ez jár neki a sajtósza­bályok és a sajtószabadság ér­telmében. Ezenkívül pedig, mun­kásmozgalmi és közügyek te­kintetében, Vass Károly előtt lapunk hasábjai bezárultak, mindaddig zárva maradnak, amig szereplése ilyen árnyékos. Nem kell megesküdni Rezer- vistának, hogy szavát elhigy- jük. De ha megesküdne akkor sem tennénk kezeinket tüzbe az olyan néptárgyallásokért, mely­nek ügyészei Fehér Jóska és társai voltak. Emlékeink között őrzünk mi is egy néhány olyan tárgyallási adatot, amit ha meg­írunk. minden valószínűség sze­rint ilyen cim alatt közöljük majd: AMIKOR A HÓHÉRT AKASZTJÁK! MI SOHASEM FLEJTÜNK. Az Egyetemes Védelmi Bi< zottság (G.D.C.) felkérte a Bér­munkás lapbizottságát, az osz­tályharc rabjainak védelmi munkjához való kooperációra, melynek mi készséggel tettünk eleget. A Bérmunkás lelkes és áldo­zatra kész olvasóinak lisztáját rendeláezésére bocsájtottuk, minek kapcsán, magyar kísérő­levelekkel ellátott gyűjtőiveket küldenek ki, hogy ezáltal kér­jék a magyar munkások hozzá­járulását, a karácsonyi védelmi akcióhoz. Mi hisszük, hogy mint oly sokszor a múltban, most is min­denki tehetségéhez mérten kap­csolódik bele ebben a nemes és üdvös védelmi munkba.

Next

/
Thumbnails
Contents