Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-11-26 / 1034. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

1938 november 26.

BÉRMUNKÁS

(WAGE WORKER)

HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.

Előfizetni árak:

Subscription Rates:

c'gy évre ......... $2.00 One Year ____ $2.00

rélévre ........ 1.00 Six Months _________ 1.00

Egyes szára -........ 5c Single Copy ------------ 5c

Cfiomagos rendelésnél.. 3c Bundle Orders ______ 3c

Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland. O.

Entered as seer .id-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879.

Published Weekly by the

INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD

EGYÜŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

Vissza a barbár korszakba

A mai emberiség úgy szereti említeni a jelen korszakot, mint a civilizáció korszakát. Azonban, ha a történeteket figyeljük és azokat összehasonlítjuk a barbár korszak történelme által feljegyzett embertelenségekkel, úgy fogjuk találni, hogy bizony a “civilizált” emberiség gyors lépésekkel iramodik visz- sza a barbár korszakba.

Itt Amerikában csak nagyon kis százalékát van alkalmunk megismerni azon embertelenségeknek, melyek a tengeren túl végbe mennek. Bár a szenzáció hajhász hírszolgáltató vállalatok a nagy eseményeket átröpi- tik a levegőn, ezek azonban csak sejtetni engedik azt a hát- borzongató valóságot, amelyben európai testvéreinknek része van.

Egész Európa országutai a

menekülők százezreitől népes. Németország, Ausztria, Olaszország, Magyarország, Csehország és Lengyelország lakosságának jelentős százaléka menedéket keres, mert szülőhazájukban a tudatlanság és elvetemültség orgiát ül. Emberek, akiknek apjuk, dédapjuk és még az ükapjuk is egy bizonyos országban születtek, ma földönfutókká lettek. Uj országba szeretnének letelepedni, de mindenhol szuronyokkal fogadják őket és terelik vissza oda, ahol a halál várja őket. Férfiak és nők, aggok és csecsemők, zsidók és árják, katolikusok és protestánsok, munkások és in- tellektuellek egyaránt kivannak téve az elbolonditott csőcselék haragjának.

Kezdetben csak a gondolkodókat üldözték, akik nem akartak fejet hajtani a barbarizmusnak. A tudomány csarnokait lerombolták, a tudományos müveket máglyára rakták és azok szerzőit, akik még életben vannak a legalávolóbb bánásmódban részesítették. Ezek azonban nem voltak oly nagyszámmal, hogy éveken keresztül foglalkoztassák a megvaditott csőcseléket. Uj áldozatokat kellett tehát odadobni. Jöttek a zsidók, katolikusok és protestánsok.

Amikor az üldözés csak a munkásság elen irányult, a munkásszervezeteken kivül senki észre sem vette. Később, amikor már a zsidókat is üldözték

és a zsidóság megrökönyödve kérdezte, hogy “miért”? Azt érthetőnek találták, hogy a radikálisokat üldözték, “de miért a zsidókat”? Amig a radikálisok és zsidók voltak a csőcselék céltáblái a katolikusok a markukba röhögtek. De amikor a radikálisok és zsidók fogyni kezdtek, mint Ausztriában és a katoikusok ellen fordult a csőcselék a mosoly az arcukra fagyott.

Mi nem kárörvendünk azért, hogy nemcsak a radikálisokat,

hanem a zsidókat és katolikusokat is gyilkolják. Sajnálatos, hogy a huszadik században megtörténhet, hogy embereket a gondolkozásuk, fajuk vagy vallásuk miatt üldözhetnek. Ez azonban nem jött önmagától és nem is fog megszűnni önmagától. Az üldözés irányitója a kapitalizmus, mely Hitlereket, Mussolinikét és hasonló diktátorokat szül és az üldözöttek 90 százaléka a munkásság soraiból kerülnek ki. Áll ez még annak dacára is, hogy faji és vallási kérdéseket kevernek bele a könnyebb meglátás elhomályo- sitására.

A társadalom két osztálya all szemben egymással. Az egyik oldalon a kapitalizmus elnyomó szerveivel ,az államhatalom, vallás és fajgyűlölet, nazizmus, fasizmus és minden korcs kinövésével, melyeknek a hivatásuk a munkásosztály tudatlanságban tartása. A másik oldalon a munkásosztály, egyetlen fegyverük a tudás és szervezettségben rejlő erő. Semmi kétség aziránt, hogy a kapitalizmusnak a munkásosztály tudatlansága szolgáltatja az erőt. Mihelyt a munkásosztály megvonja azt a kapitalizmustól és saját érdekeinek védelmére fordítja, megszűnik az a szégyenletes állapot, amelynek ma részesei, vagy szemtanúi vagyunk. A munkáosztálytól függ, hogy az emberiséget visszatereljék a barbár korszakba, vagy erejét osztálytudatos gazdasági szervezetbe tömöríti és azt saját osztályának felszabadítása érdekében érvényesíti.

Mégsem lehet fából vaskarika

Két héttel ezelőtt e hasábokon beszámoltam egy “néptárgyalásról” amely Chicagóban volt, és amelyen a vádlottak szerepét két “vörös” pap töltötte be. A kettő közül az egyik Kovács Imre trentoni református lelkséz volt, aki egyszemély- ben az Északamerikai Demokratikus Szövetség elnöke is volt. Jól emlékszem, hogy Rév. Kovács kijelentette, hogy ő “szívvel, lélekkel a Szövetség mellett van és kész szembe szállni mindenkivel, aki ebbeli működésében megakarja akadályozni”.

Ezen kijelentés után meglepődtem, amikor november 2-iki kelettel az amerikai magyar sajtóban a következő nyilatkozatot olvastam:

“Alulírott ezennel önkéntesen kinyilatkoztatom, hogy mivel lelkészi munkámmal összeegyezhetetlennek tartom az Északamerikai Demokratikus Szövetség elnökségét, erről ezennel visszavonhatatlanul lemondok. Személyes meggyőződésem utján őszinte sajnálatomat fejezem ki a Benesnek küldött, s a mamagyarságra igen káros hatású táviratért.

Pittsburgh, Pa. 1938 nov. 2.

Kovács Imre.”

Egy hét leforgása alatt, micsoda változás. Vájjon mikor volt őszinte; amikor személyesen esküt tett a Szövetség mellett, vagy pedig amikor a fenti nyilatkozatot aláírta? Én azt hiszem, akkor, amikor a Szövetség mellett foglalt állást. Mert ő jó pap és hitt abban, hogy a “hihetetleneket meglehet téríteni”. A gyakorlat mellette tanúskodik. ő elérte azt, hogy sokakat visszatérített a valláshoz is. Ha a református papok Pitts- burghban megtartott kongresz- szusán elébe nem vágnak az eseményeknek, rövid időn belül az összes kommunisták ismét ájtatos hívők lettek volna. Milyen rövidlátók még a református papok.

Pedig nagy kár, hogy igy útját vágták e folyamatnak. Ha engedték volna, Rév. Kovácsot a megkezdett utón haladni nem telt volna sok időbe, hogy a kommunisták mind átpártoltak volna a valláshoz és a munkás- mozgalom tőlük megtisztulva sokkal eredményesebben végezhette volna hivatását.

Henry rágalmaz

Az “összetartás” októberi száma — mint az előzőek is — egy egész csomó rágalmat szór az IWW ellen. Ez a szám csak annyiban különbözik az előbbiektől, hogy most más irta alá a rágalmakat. Úgy látszik, hogy Somló titkár urnák már a nyilvánosság kezdi a vajat olvasztani a fején és helyette Gross Henry — az elnök ur — áll ki a porondra.

Azt állítja Gross Henry a nevezett lapban, hogy a harcot, amely a Szövetségben folyik, “nem is a Szövetség tagsága vívja, hanem az IWW magyar csoportja intézteti a Szövetségben levő tagjaikkal . . . ’’Szóval, mert a Szövetségben feltolakodó reakció ellen harcoló tagok között vannak, akik az IWW- nak is tagjai, azért az ügy nem a Szövetség ügye. Pedig hamis beállítás ez Gross Henry. Ez a harc nem a Szövetség tagsága között folyik, hanem a Szövetség Hitlerje és az osztály tudatos tagság között. És önök szerint ,aki nem ért egyet a Szövetségben uralkodó hitlerizmus- sal, azok mind IWW-isták.

Hamis állítás az is, hogy ezt a harcot a Bérmunkástól elvont havi támogatás idézte fel. Sem a konvención, sem azóta a diktátorok ellen harcolók megsem említették a támogatást. Csak az intézőség szeretné a harc okát erre vissza vezetni.

így folytatja öt hasábon keresztül Gross Henry a rágalmazást és hazudozást. Bár beismeri, hogy 20 osztály már tiltakozott a Szövetség hat tagjának kizárása ellen, ez azonban szerinte suviksz, mert ezen osztályoknál csak az IWW-isták jelennek meg a gyűléseken, nem több, mint 15-25-en. Hát vájjon a többi osztályoknál, amelyekre oly nagyon hivatkozik Gross hányán jelennek meg a gyűléseken ?

A felhívás azon részét pedig mi is ajánljuk megszívlelni a Szövetség tagságának, melyben felszólítja a tagokat, hogy jelenjenek meg a gyűléseken. így sokkal több alkalmuk lesz megismerni az Intézőség basáskodá- sát, az “IWW-istáknak” módjukban lesz, a Szövetség tagjaival megismertetni az ügyek hogyan állását, mig igy csak a diktátorok tulajdonát képező “összetartás”-ból értesülhetnek.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: ‘"Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül-