Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-10-15 / 1028. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1938 október 15. A FASIZMUS ELŐRETÖRÉSE... __________ -----------------1-----------------------------AHOGY EGY BUDAPESTI PROLETÉR LÁTJA — IRTA: FEHÉRVÁRY MIHÁLY Ha az utóbbi napok eseményeit boncolgatjuk úgy megkell állapítanunk azt, hogy a fasizmus térhódítása nem véletlen folytán vett éppen most gyorsabb tempót. A hitleri fasizmus, mely a világ közvéleménye számára, most, akciói révén újabbnál újabb meglepetésekkel szolgál, hogy uralomra juthatott előbb elkellett dördünie annak a többszörös katonai sortüznek, melyet a weinmari u.n. szociáldemokrata kormány rendelt el a Spartacus németországi proletárforradal márokra. A hadsereg junker osztályból kikerült tisztikara kész örömmel tett eleget ennek a parancsnak, ezzel tudatában volt annak, hogy olyan sebet ejt a “demokratikus” németorszá- gon, melyet kiheverni soha sem fog. Liebknecht Károly és Luxemburg Róza a Spartacus fölkelés leverésekor börtönbe kerültek, s talán mert éppen e két fanatikus forradalmár látta egyedül tisztán az elkövetkezendőket s ragadott fegyvert, szított fölkelést a dogmákon rágcsáló szociáldemokrata rezsim ellen, hogy a proletárság egyszersminden- korra leszámoljon a junkerekkel, a weinmari szociáldemokrata rezsim katonatosztjei által lettek börtönükben bestiális módon legyilkolva. Természetszerűleg a tetteseket ennek dacára sem “találták” meg. A szociáldemokrata kormányzat, mely a szavazatok számoszlopai talmi értékű növekedése — s itt van ennek a munkás- mozgalomnak az immár többször beigazolódott súlyos strukturális hibája — volt a fő célja. Amiként a strucc a pusztán, ha baj van a fejét a homokba dugja s ezzel nem látva semmit azt hisiz megszűnt a veszély, beletúrta fejét az állandóan növekvő szavazati számoszlopokba, nem tudott felülemelkedni az öszvér gondolkozási módszeren útjára engedte a hitleri fasizmust. A fasizmus előharcosai a nagykapitalisták pénzforrásán pedig megindította a harcot — élve a szabadságjoggal, mely saját uralma alatt ismeretlen fogalom már — a hatalom megszerzéséért. Az egyre erősbödő fasizmussal szemben a szociáldemokrata kormányzat, ahelyett, hogy terrorjukkal bátran szembe mertek volna nézni vagy miként a Spartacus fölkelést leverni igyekeztek volna, hisz a hadsereg tagjai leszámítva a tisztikar egy részét a szociáldemokrata párt tagjai voltak az altisztekkel együtt, bizva a szavazó cédulák “erejében” azt lehet mondani, hogy vakságukkal elősegítették a hitleri fasizmus uralomra jutását. A fasizmus maga sem remélte azt, hogy könnyen, szinte ölébe hull érett gyümölcsként a hatalom s közvetelen a választások előestéjén, hogy esélyét növelje, zavart keltett a Reichstag (Országház) felgyujtásával és ezzel a manőverrel elérte azt, hogy az amúgy is ellenségként szembenálló szociáldemokrata és kommunista párt tagjait ösz- sze ugrasztottá. A Reichstag épületének fölgyujtását melyet Hitler és Gőring rendezett meg, a kommunistákra fogták mintegy jeladásként szolgált volna ez — a fasizták beállítása szerint — egy újabb Spartacus fölkelésre. A szociáldemokrata tömegek élükön kormányukkal ennek bedőltek s formális szövetségeseivé váltak a fasizták által fölidézett spartacüs mumus elleni harcban — mely blaff volt — Hitleréknek, s a szociáldemokrata párt tagjai fejüket vesztve megoszlottak szavazataiknál s amikor Hitlerék e nem várt segítség révén többséget nyertek el a szavazatoknál — szinte hálásak voltak, hogy a hatalmat átadhatták Hitleréknek. Tudnunk kell azt, hogy a szociáldemokrata párt taglétszáma ekkor 24 millió, a kommunistáké 6 millió volt. Ez összesen 30 millió pártagot jelentett ugyan, de a számbelileg ehez viszonyítva elenyészően kicsi hitleri fasizmus agresszivitással szemben — amit a tösténtek bizonyítanak — semmi ellentálló erővel, leszámítva a kommunista párt Spartacus frakcióját, harci készséggel, bátorsággal nem rendelkezett illetve annál többre mint a párttagsági igazolvány kiváltása s viselése képes nem volt. A pártpolitika futóhomokjára, gazdasági szervezettség nélkül, szociáldemokrata kormányhatalom, egyik napról a másikra kártyavárként omlott össze. Összeomlott pedig akkor amikor ilyen hatalmas tagsági létszámú párttal, az egy szovjetorosz tanácsköztársaságon kívül egyetlen államban sem rendelkezett a kormányhatalom. A fasizmus, mely addig jogokra hivatkozva ágált, s szervezkedett a hatalomra jutásakor szinte 24 óra alatt törölte el a föld színéről nemcsak a 30 millió párttaggal rendelkező két nagy pártot — tegyük hozzá minden ellenállás nélkül — de az addig általa reklamált és élvezett mozgási, szabadságot biztositó, sőt az egyéni szabadságjogokat is. Ismerjük el teljes sikerrel vihette keresztül. A belső fasizta diktatúra konszolidációja után, merész lépésre határozta el magát. A teljes intakt egységben átvett rendőrség, csendőrség s főleg a hadsereget — mind előzőleg szociáldemokraták — tagjai közül eltávolították a nekik nem megbízható tiszteket, előbb lassan titokban, majd amikor meggyőződtek a Népszövetség gyengeségéről, nyíltan háboros fölkészültségbe szereltek fel. A közben mig ez folyt szoros nexust igyekeztek teremteni az olasz, magyar és osztrák fasizmussal, közben ismét jogokra hivatkozva — mely saját területükön ismeretlen fogalom volt — kiharcolták a “demokratikus” államoknál a Saar vidéki népszavazást. Utána ugyancsak ilyen alapon megszállották a Rajna vidék semleges övezetét is. Mivel evés közben jön meg az étvágy, miként a magyar példabeszéd mondja. Bár pillanatnyilag a külső jelek szerint a német fasizmus területén szélcsend állott be, tej testvére az olasz fasizmus lépett aktivitásba, a német fasizmus tudta és beleegyezésével. Megrohanta Abesszíniát mellyel addig baráti jószomszédi viszonyban volt, s a modern harci technika fegyvereivel legázolta — uralma alá kényszeritette az addig u. n. törzsközösségben élő Abesszíniát. A népszövetség ezúttal is tehetetlennek bizonyult éppen úgy mint a “demokratikus államok” kik szónoklatoknál egyéb segítséget nyújtani nem tudtak az abesszinoknak. Anglia mely a suezi csatorna lezárásával döntően befolyásolhatta volna az Abesszínia ellen meginditott fasizta háborút, fölszedte a fölemelt illetékeket a csapatszállító Olasz hajókért s igy az üzlet fontosabb volt számára, mint a kilátásba helyezett segítségnyújtás ténye. Mivel a fasizmus lélektana a terjeszkedés, ezt kö- vetőleg világuralmi hatalmuk kiszélesítése érdekében az Olasz és Német fasizmus urai együttesen kirobbantották Franco révén a spanyolországi fasizta ellenforradalmat, nem csak azé 't, hogy a Gibraltár tengerszoros kézbekaparintásával uraivá váljanak a fekete, és a földközi tenger kulcsának, de, hogy Anglia és Franciaország figyelmét eltereljék a keleturópába tervezett terjeszkedési szándékukról is. Német fasizmus az Olasz- szal karöltve hatalmas katonai segítséget nyújtott Franconak, s közben a “demokratikus” államokat, a népszövetséget orruknál fogva vezették s ezzel elérték azt, hogy a benemavatkozá- si komédiát éveken át végigjat- szatták velük. Amig az Olasz és Német fasizmus a Franco győzelmét biztosítottnak nem látták, addig miként tanúi voltunk körömszakadtáig tagadták azt, hogy ők Franconak bármilyen segítséget is nyújtanának. Ezt a kefét úgy a népszövetség mint Anglia és Franciaország bevé- ve eltiltotta a f egy verszálli tusi jogot az élet-halál harcot folytató Spanyol köztársasági kormánytól. Franciaország pedig határzárlatot léptetett életbe nemcsak a titkos hadianyag- szállítás, de az önkéntesek átkelésének megakadályzására is. Leon Blum szocialista miniszterelnöksége sem oldotta ezt meg. Amikor ekként a fasizmus célját elérte, tudva a “demokráciák” nehézkes, tétova mozgását már büszkén kérkedhettek azzal a segitségnyujtas- sal, mit addig tagadtak. Mussolini a spanyol Franco hadseregben elesett fasizták szüleit nyilvános gyűléseken dekorálta fel a vitézségi érmekkel sajátkezű- lég. Legutóbb pedig hivatalosan is bejelentette, hogy 17 és fél milliárd lírájában van Olaszországnak eddig a fasizta Franco hadjárata. Hitleri fasizmus már az Olasszal ellentétbe mélyen hallgat ilyesmikről. Amig Német és Olaszország diplomáciai boszorkánykonyháján ügyesen elvonja Európa figyelmét addig a Japán fasizmus lépett akcióba. A gyengének hitt Kínai köztársaságnak ment neki ugyanazokkal a módszerekkel, mint Olaszország tette volt Abesszíniával. Az eddigi testvérharcban álló kínai nép — s a Japánokat itt érte az első csalódás — félreértve a testvérharcot egy emberként szállott szembe az ázsiai germánokkal, a Japán fasizmussal. Az események tanúsága szerint oly sikerrel, amely immár napról- napra világosabbá teszi, hogy a Japán fasizmus ezt a hadüzenetnélküli háborúját aligha fogja megnyerni, a mind erősebb ellenállásra képes Kínával szemben. A “demokratikus” hatalmak itt is “semlegesek” s amig az Olasz és Német fasizmus nyíltan kijelenti, hogy Japánt mint szövetségesüket ismerik el s segítik, ha ez egyenlőre a “demokratikus” hatalmak európai lekötöttségében is nyilvánul meg. Japán kétségbeesésében s főleg azért, hogy kitapogassa Szovjetoroszország fölkészültségét, megtámadta az Orosz határt, ahol a szovjetcsapatok 16—20 kilométernyire (a semlegességi zóna) állomásoztak. E semlegességi zóna megszállásával, melyet tévesen állított be a világsajtó, hogy Oroszország szállott meg. A Japán fasizmus olyan alapos leckét kapott, hogy észnélkül vonult ki erről a területről. A távolkeleti hadsereg marsalja * Blücher tábornagy, ugyanis az addig megszállva nem tartott, de Oroszországhoz tartozó területre benyomult Japán csapatokat megtámadta, s órák leforgása alatt modern harci felkészültségével úgyszólván teljesen megsemmisítette. A területre benyomult fasizta csapatok elleni offenziva oly hatalmas erejű volt, hogy ha szövetségesei Anglia és Franciaország közbe nem lép, hogy az Óorosz csapatok a határnál álljanak meg, úgy alig lett volna a Japán csapatok számára megállás a tengerig. * (Ugyanezt a Blühert, mint a legújabb hírek jelentik most tétette el, Stalin az útból, valószínűleg a halálba.) Amig ezen események ott leperegtek s a “demokratikus” hatalmak figyelmét pillanatnyilag aJapán fasizmus elvonta az európai eseményektől, a röviddel előbb Budapesten megerősített Olasz, Osztrák, Magyar együttműködés egyik tagját s szövetségesét Ausztriát a szövetségese Németország, még mielőtt Anglia és Franciaország észrevehette volna kétszer 24 óra alatt okupálta. Természetesen Olaszország rekompenzáció képen azért amiért Németország fedezte Abesszíniái okupá- lását, ehhez eleve hozzájárulását adta. A népszövetség s a demokratikus államok tehát kész helyzet elé lettek állítva. Azok akik a marxizmussal nincsenek tisztában, akik nem ismerik a fasizmus lélektanát, abban a balga tévhitben ringatták magukat, hogy a fasizmus jól lakva passzivitásba kell, hogy vonuljon, mert a “jól lakottnak közé került, — alaposan tévedtek. 1938 évben a fasizta országok fejei, mintegy előjelként az
