Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-04-05 / 1001. szám

1938 április 2. BÉRMUNKÁS 3 oldal

EGYRŐL-MÁSRÓL

ÖREG európa felől velőt rázó “jajgatást” hoz a szellő. A “jaj” hangja túl harsogja az “eljenzést”, amely el a názikat fogadják. Katolikus és zsidók, hívők és hitetlenek egyformán szenvednek. A vigságot, amely a nemtörődömségből eredt, felváltotta a bu. Akik még mindig énekelnek, azok akár önként, akár paranrsszóra csak a Hitler náaiai füleinek kedves nótákat fújhatják. Az elnyomott osztály eddig is csak óhajtotta a szabadságot, most azonban már az “óhaj” szabadsága is lehetetlenné vált. Minden olyan “óhajt” amely ellentétbe van a názizmussal, börtönnel, szuronnyal és puska golyóval ölnek meg. Már pedig ezzel minden elletétbe van, ami jót és üdvösét jelent.

A TENGEREN túlról jövő jajgatás hallatára felfigyelnek a tengeren innen levők és nagy hévvel most látnak hozzá a németek, az osztrákok, a románok a cseh-szlovákok, a spanyolok stb. országok népének megmentéséhez. Innen akarják megmenteni és most amikor már a fejek hullanak a nyaktiló alá. Az utóbbi húsz évben nem gondoltak erre sem az itteniek, sem azok, akik most oly velőt- rázóan jajgatnak. Pedig matematikai pontossággal mutattuk be nekik a fasizmus és náziz- mus mibenlétét és hováfejlődé- sét. A lapok, röpiratok és bros- surák millióit terjesztettük a “nép” között, figyelmeztetve őket a közelgő veszélyre, de minden figyelmeztető szó a pusztába hangzott el. Arra vártak, hogy Mi tegyünk valamit ő nélkülük. Mi áldozzunk mindent, ők pedig kényelmesen várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön.

SOKAN, nagyon sokan vannak, akik tanításunk révén eljutottak odáig, hogy megegyeztek velünk abban, hogy a kapitalizmus megérett a pusztulásra. Azt azonban már nem bírtuk velük megértetni, hogy a munkásosztálynak valamivel többet kell tenni, mint várni a kapitalizmus összeomlását. Pedig erre várni még korai. Mert mielőtt a kapitalizmus még az utolsókat rúgná, mindent megfog kísérelni bomladozó rendszerének kinyujtására. Ezen kísérletek egyike a fasizmus. Hogy a kapitalizmus óhajának végrehajtói aztán belekevernek holmi vallás és faji kérdéseket az már inkább a népek többségének elbolonditását szolgálja. Ahol a protestánsok nagyobb számban vannak, ott a katolikusokat üldözik. Ahol a zsidók vannak kisebbségben, ott a zsidókat üldözik. De ha véletlenül lenne egy ország, ahol a zsidók volnának többségben, a naziz- mus ott is teret hóditana és ott valószínűleg a keresztényeket üldöznék. Valamivel el kell bo- londitani a kapitalizmus akaratának végrehajtóit és a vallás és faji kérdés igen alkalmas er- pre.

NEM VAGYUNK kárörven- dők és egy csöppet sem örülünk a bekövetkezetteknek, annál kevésbé óhajtjuk a bekövet- kezendőket, de ha számot vetünk arról a felmérhetetlen energiáról, melyet az osztálytudatos munkások kifejtettek az utolsó évszázad alatt az elnyomottak felvilágosítására és a- mikor látjuk az eredményeket, önkéntelenül némi enyhítő körülménynek tudható be, hogy a nyújtott nevelés nem mindig az volt aminek lenni kellett volna. Nagyon sok esetben a nyújtott tanítás téves útra terelte a munkásosztályt és mert követte ezt a téves utat, az ismét csak a munkásosztály rovására írandó.

A TÉNY azonban az marad, hogy sem a helyes utón haladók, sem pedig a kerülő utakon botorkálok nem mozgatták meg a munkásosztály nagy tömegeit, amely képes volna a kapitalizmus szörnyszülötteinek — a fasizmus-názizmushak útját állni. Amint a jelek mutatják az feltartóztathatatlanul rohan előre. A jajgatás nem jelent gátat. Erőre van szükség, amely a munkásosztálynál van, de csak az esetben ha szervezkedik. Szervezetlenül, vagy holmi gyülekezetek alakításával csak önmagunkat bolonditják a munkások, ha azt hiszik, hogy igy felvannak vértezve a fasizmus ellen. Ipari korszakban élünk és erőt csak a termelés szinterén foglalkoztatott munkások által felépített forradalmi Ipari Szervezet képvisel.

* * *

EGY-KÉT évtizeddel ezelőtt, vagy helyesebben, a világháború előtti időkben a világ munkásmozgalomban általános volt az a felfogás hogy a háború a barbarizmus netovábbja. A szocialisták, szindikalisták, anarchisták és mindazon isták, akik elismerték az osztályharcot, egyben a háborúnak is ellenségei voltak és ilyen propagandát folytattak. A háború ellenes propaganda egyformán folyt Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában és Ausztráliában. Abban az időkben, aki eljutott az osztályharc felismeréséig egyben azt is felismerte, hogy a háború a kapitalizmus érdekeit szolgálja és a munkás- osztály átka. A munkásosztály szolgáltatja az ágyú,tölteléket

minden háborúban, a Mi és mieink vére folyik patakokban, a Mi gyermekeink és asszonyaink pusztulnak éhen és a háború minden költsége és szenvedése a mienk, mig a másik osztály, amelynek érdeke a háború semmit sem áldoz és mindent nyer.

A VILÁGHÁBORÚ és az azt követő események ezen az általános felfogáson mély csorbát ütöttek. A németországi szocialisták “németek” lettek és csak névleg maradtak meg szo- cialsáknk, az angliaiak “angolok” és igy tovább minden országban sikerült a kapitalizmusnak átformálni az “osztálytudatos” munkásokat sovinisztákká. A létező szervezetek minden háború által sújtott országban a “nemzeti” felfogást fogadták el a nemzetközivel szemben és az egyének, akik megmaradtak továbbra is az osztályharc tanítása alapján elenyésző számban maradtak, akiket részben legyilkoltak, mint árulókat, a megmaradta- kat pedig elsöpörte a soviniszta felfogás. Talán egyetlen szervezet volt az egész világon az amerikai Industrial Workers of the World (IWW.) amely mint szervezet foglalt állást a háború ellen és ezen állasfoglalásáért abban az időben a kapitalista osztály szócsövei utján köny- nyü szerrel lázitotta fel a közvéleményt az IWW. ellen. Tagjai közül sokat meglincseltek, ezreket fogtak el és dobtak internáló táborokban és hosszú évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki rájuk. Mindezen kegyetlenségek dacára az IWW. megmaradt osztálytudatos forradalmi Ipari Szervezetnek és ma is ezt az elvet vallja.

NEM IGY történt azonban más szervezeteknél és politikai pártoknál. Ezeknél a világháború előtti szellem csak nagyon kis mértékben tért vissza a világháború utáni újabb alakulatok a kommunisták, még az el- őbieknél is jobban belegázoltak az osztályharc elméletébe. Ma már annyiféle felfogás van forgalomban a háborút illetőleg hogy ember legyen a talpán, aki tiszta képet tud alkotni, hogy tulajdonképpen bün-e a fegyverrel való gyilkolás? A fasizmus a barbarizmust képviseli, melynek célja a szabadságot eltiporni. A kommunisták pedig

a kultúra bajnokai, akiknek céljuk a szolgaságot eltörölni a földszinéről, de mindkét fél egyforma eszközökkel véli célját elérni: fegyveres erőszakkal. Mindkét fél a fegyverben látja úgy a támadás, mint a védelem eszközét. Ma már annyira ment a gyilkos fegyverben való bizalom, hogy a “demokrácia” minden védelmezője úgy ebben az országban mint egyebütt, fegyveres beavatkozást sürget a fasizmus terjedésének meggátlására.

A MINAP francia országból egy megerősitetésre szoruló hirt röpítettek világgá a hír- szolgálati vállalatok, m,e!ysze- rint a francia szervezett munkásság és a munkáltatók megegyeztek abban, hogy az osztályharc gyakorlását felfüggesztik, eltemetik a munkás és munkáltató közötti ellentéteket és közös erővel támogatják a kormányt az ország felfegyve- rezésében, a jövő háborúra való felkészülésben. Ehhez a megegyezéshez hozzájárultak úgy a szocialisták, mint a kommunisták, sőt mitöbb az öt millió tagot számláló Confederacion General de Traveil gazdasági szervezet is, amely tudomásunk szerint szindikalista elveket vall. Hát tényleg olyan volna a helyzet, hogy csak gyilkolással és pusztítással lehet a “civilzá- ciót” megvédeni?

NEM ÁLLÍTJUK ,hogy bármely egy ország munkássága, bármily erősen is legyenek szervezve képesek volnának a gazdasági direkt akcióval útját állni a fasizmus terjedésének az egész világon. De ha minden országban ki volnának építve a förradalmi gazdasági szervezetek és azok tagjait a sovinizmus helyett az osztályharc szellemében nevelték volna, ha a bizalmat nem a gyilkos fegyverekbe, hanem a szervezett ipari erőben helyeznék, nem néznénk oly irtózatos vérontás elébe , mint amilyen bekövetkezhet. Mert ha még tényleg a fegyvertől függne, hogy a szabadság, vagy szolgaság gyöze- delmeskedik-e, még akkor is Mi szolgáltatjuk az ágyú tölteléket, a Mi vérünk fog patakokban folyni, a Mi asszonyaink és gyermekeink lesznek az áldozatok és a kapitalista osztály fog aratni. Bármily szörnyűségeket hoz is a fasizmus és bármennyire is fegyverkezünk annak elpusztítására, a megdönthetetlen igazság mégis csak az marad, hogy a munkásosztály csak akkor győzedelmeskedik, ha megdönti a kapitalizmust. Ez a harc pedig nem az uccán és nem a sáncárokban fog eldőlni, hanem az IPAROKBAN.

CHICAGÓI OLVASÓINK FIGYELMÉBE.

Az IWW. chicagói magyar tagjai április 9-én szombaton este a Bérmunkás Otthonban 2419 Lincoln Ave. Tásas Vácso- rát rendeznek a “Sár és Vér” szereplőinek tiszteletéré, mely alkalomra meghívják mindazokat, akik egy kellemes estét kívánnak eltölteni.

Vacsorára csirkepaprikás lesz nokerlivel. Vacsora után tánc. Belépti dij nincs. Vacsorajegy 65 cent személyenként.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.