Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-04-05 / 1001. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1938 április 2. Az 1848-i forradalom utolsó hősei í. A történelem bűvös zongoráján akkor hangzottak el — hét évtizedre — a záró akkordok. De úgy zengtek, úgy harsogtak, úgy kábítottak, mintha a világ újjáalakulásának uj forradalmi korszaknak a nyitányát süvöltenék a Metternich-kormányzat hálósipkás csöndjébe. Párizs kezdte el az uj dallamot, de Pest szólama sikoltott legtovább. Amikor Európa már “újra csendes”, amikor “lánc csörg minden kézén”, a magyarság még vérét ontva küzd a lehetetlennel. És Engels még lelkesen, bizakodva ünnepli “az 1848-i forradalom utolsó hőseit”. 2. De Világosnál elnémul a hősi dal és a Bach-korszak börtön- szelleme még azt is letagadja a forradalomról, hogy forradalom volt. Az ellenforradalom, patkánylázadást kiált s a magyarság hősi erőfeszítésének még az emlékén is végigtipor a gyászmagyarok alibikereső szolga alázata. Közel két évtized múltán mernek csak az igazságtevéssel próbálkozni egyesek. Talán az elsők elsejeként Szeremlei Samu evangélikus lelkész emeli föl szavát bátron, becsületesen: “Miután forradalmat említenénk, azokra való tekintetből, kik gáncsolni szeretnek, ezennel kinyilatkoztatjuk, hogy e szót mi úgy értjük, a hogy érteni kell. Értjük alatta t. i. a lázadás ellentétét, a nagy tömeg erőteljes óvását a kisebb rész s a hatalom túlkapásai ellen, a jog, igazság és haladás véres küzdelmét a jogtörés és maradás ellenében, s egyszersmind kinyilatkoztatjuk, hogy a mi 1848- és 1849-i harcunkat is lényege és legbensőbb természete szerint ilyen forradalomnak tartjuk.” (“A honvédelmi bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban.” Pest, 1867. 2 oldal.) De 1867 nem azért jött, hogy igazságot szolgáltasson 1848- nak, hanem, hogy még a suttogásokat is elhallgattassa körülötte. S amig a Bach-korszak a rémuralom ködébe burkolta 48- at, 67 után ráteritették a hazafias romantika rózsaszínű fátylát. A 48-as időkben Pecsovics István, a hírhedt aulikus érzelmű tiszttartó Tétényire magyarosította a nevét, hogy ne lássák többé pecsovicsnak, 67 után a forradalom is szabadságharccá finomult, hogy elnémuljon földalatti dübörgése. S ez a zsabadságharc is csak V. Ferdinándig ismerte a Habsburgok családfáját. Ferenc Józseffel mintha uj dinasztia kezdődött volna. Kezdődött is valóban. De ezt az uralkodócsaládot már nem Habsburgnak hívták, hanem Kapitalizmusnak. 3. Kilencven év telt el 48 óta és még mindig ott tartunk, hogy küzdenünk kell a Bach-korszak ködével és 67 rózsaszínű romantikájával. A történelem szemé- -nek először Szabó Ervin vágott egyenes utat “Társadalmi és párharcok a 48—49-es magyar forradalomban” cimü munkájával. Ez a hatalmas és addig jórészt ismeretlen anyagot feldolgozó munka azonban csak az alapvető vonásokat, a szegély- és árnyékvonalakat rajzolta fel 48 arcképéhez. Egyenesen nem foglalkozott a nemzeti és nemzetiségi problémákkal; szükségképpen kikapcsolta maguknak az eseményeknek az ismertetését; inkább csak érintette az uralkodóház szerepét a nyilt- szinen és a kulisszák mögött s végül legfeljebb mellékmondatai akadtak a magyar 48 külpolitikájáról. Bármennyire iránytmutató és alapvető munka is tehát, olvasóját sem mentette fel 48 más leírásainak — egy kis könyvtárnak! — az áttanulmányozásától. A magyar 48 igazi ábrázata sok olvasóra nézve továbbra is megközelithetetlenül idegen maradt. Supka Géza, a kitűnő történész és szellemes iró segített most végre a magyar történet- irássak ezen a fogyatékosságán. “1848. (A márciusi forradalom előzményei, lefolyása, társadalmi jelentősége)” cimü. Cserépfalvi kiadásban megjelent müve teljes képet ad a magyar 48-ról. Fölhasználja Szabó Ervin oknyomozó kutatásait 48 társadalmi és osztályküzdelmeinek ismertetéséhez, de ugyanakkor teljes és folyamatos képet ad a magyar forradalom eseményeiről is. A nagyfostosságu nemzeti és nemzetiségi problémákat oknyomozó gonddal kiemeli, bennük az uralkodóház kétszínű szerepét, valamint Kossuth történelmi tévedéseit is, kezdve az újvidéki szerbek, pozsonyi küldöttségének arcába vágott, meg nem gondolt hadüzenettel: “Úgy hát döntsön közöttünk a kard!” (Amit ugyan Kossuth Ferenc kereken, de nem meggyőző erővel tagad. “Kossuth Lajos beszédei és Írásai”. I. kötet 170. oldal.) 4. Adatokkal telezsúfolt könyv — jóformán minden szava megmért és fontosnak talált adat — és mégsem nehéz olvasmány. Megkönnyíti olvasását Supka eleven stílusa — mintha csak szem- és fültanu számolna be drámai jelentkezéssel élményeiről —, de az az ügyessége is, ahogyan a kor hangulatát a lapokból vett napi anekdotákkal, jellemző tréfákkal, mulatságos jelenetekkel is érzékelteti. És végivonul az egész könyvön 48 költő apostolának, a politikusnak is legkülönb érzékenységű Petőfinek, a szelleme. Szinte megdöbbentő, hogy Kossuth, ez a nagytehetségü politikus, 48 külső megszemélyesítője eleinte mennyire csak szócső, vagy amint Marx irta róla: “Lényegében mindenkori közösségétől kapja s nem alkotó, aki eredeti eszméit a világra erőszakolja . . .” (“Kossuth és Klapka”, Marx és Engels válogatott müvei. I. kötet 149. old.) Ugyanakkor Petőfi, a költő tisztán és előre lát a politika meglepő fordulataiban is! Talán egyetlen hiányossága a könyvnek, hogy nem szökik eléggé szembe belőle Szabó Ervinének a magyar 48 történelmi szerepét velősen meghatározó és ezzel sok mindenre rávilágító meyállapitása: 48 “a köznemességnek a nagybirtokososz- eály ellen folytatott osztályhá- borujának befejező fázisa” volt. (Érdekes, hogy István nádor 1848 március 23-i jelentésében a következőket találjuk: “Magyarországnak állapota e pillanatban aggasztó, elannyira, hogy napról napra a legerősebb kitörések várhatók. — Pesten anarkhia létezik. — ... A nemesség már számos helyeken felkelvén magának tettleg jogokat szerezni törekszik.” (L. Szeremlei: “ A honvédelmi bizottmány 189. oldal.) Sajnáljuk, hogy Supka könyve 1848 szeptember 11-vel lezárul. Reméljük, hogy folytatása minél előbb elkészül. 1848 története ugyanis csonka 1849 és az abszolutizmus nélkül. 5. História est magister vitae A történelem az élet tanítómestere) — hirdeti zordon meggyőződéssel az sikola. Nos, mit és hogyan tanult a magyarság 48- ból Kossuth nagyszerű erényeiből és sajnálatos tévedéseiből? (Csak el kell olvasnunk Supka megdöbbentő párhuzamait 48 és a későbbi korok egyezései között, hogy belássuk, mennyire jogos ez a kérdés.) Az ellenforradalom, a Bach- korszak abszolutizmusa nem is akart tanulni belőle. 67 csak annyiban, hogy amire rászánta magát, azt ellenkezőképpen a- karta csinálni, mint ahogy 48 csinálta. A századvég realizmusa annyira távolesett 48 romantikájától, hogy már veszedelem nélkül ünnepelhette. De már azzal, hogy ünnepelte, kimutatta azt is, hogy nem lát benne tanulságot. A huszadik század eleje akart volna tanulni. De előbb meg kellett találni önmagát. S amire megtalálta, nyakán volt a világháború, hogy végső kimenetelében még jobban aláhúzza mindazt, ami 48- ban a főtanulság. 1918 (lényegében a középosztálynak az intelligenciának a munkásosztálynak, az intelligenciának a munkásosztálytól támogatott harca volt a nagybirtok és a nagytőke ellen. Hogy aztán az ellen- forradalomban köpönyeget fordítson és kiegyezzék korábbi ellenfelével az ipari munkás, a földtelen paraszt és a kiszsidó bőrére) — akár azért, mert nem volt hozzá elég ideje, akár mert az elmélettől sehogy sem tudott hidat verni a gyakorlathoz — szintén nem értékesítette a hetvenes tanulságokat. És ha a jelent figyeljük, ugyan ad-e földet és jogot a jobbágynak vagy utódainak a ma? Pedig . . . 6. Pedig, például Táncsics Mihály siklósi választóinak 1848 augusztus 13-i döbbenetes hangú nyiltlevele mennyi irgalmatlan tanulságot kínál! íme: Már elmúlt egy hónapja, hogy a képviselők — ha ugyan népképviselők volnának, kik ott ülnek — együtt vannak, még sem végeztek egyebet, hanem hogy katonát adjunk és fizessünk; de hogy miért adjuk a katonát s miért fizessünk, arról még eddig egy szót sem szólották. Azt mondják ugyan: a haza veszedelm- ben van. De hogy kié az a haza, vagy hogy mit tarthatunk magunkénak mi, akik Magyarországnak népei vagyunk?, micsoda javadalmakban részesülünk? árról ugylátszik, kerülik kendtek a beszédet . . . Kendtek aligha ismét rá nem akarnak bennünket szedni. Védjük meg elébb a hazát, majd azután úgy jutalmaznak kendtek bennünket, ahogy kendteknek tetszik ... A horvátok Zágrábban nem igy tettek ám, hanem ők előbb Ígértek a népnek, a bán pedig megjárta az országot és az Ígéretet mindenütt kihirdette; van is hozzá ragaszkodás nagy. Bizony, higyjék el kendtek, hogy aligha jobb nem volna a horvátok mellé állni. (Idézi Szabó Ervin 267. oldal.) Jókai panaszosan Írja 1848 május 18-án: (A nép) értünk fegyvert nem fog, szavainkban nem bízik, terveinkben nem segít. így bünteti bennünk Isten apáink vétkeit. (Idézi Szabó Ervin, 219. oldal) És Szemere Bertalan 1861 julius 6-án ezt Írja Majláth Györgynek: A néptömeg . . . akkor bár jól, de kedv s lelkesedés nélkül harcolt, engedelmesen ugyan, azonban belsejében a háborút szükségesnek nem hitte. (Szemere Bertalan összegyűjtött munkái 5. kötet: “Levelek.” Pest, 1870, 130. oldal.) A nép kedvének megnyerése pedig a nemzeti egység megteremtését jelentette volna! Mégis hasztalan keressük nyomát az ilyenirányú kormányzati intézkedéseknek, mihelyt a márciusi napok elmúltak. Nyilván nemcsupán Somssich Pálnak, a konzervatívok februári vezérének volt az a felfogása, hogy “munka és rendőrség a proletariátus egyedüli gyógyszere”, hanem a nemzetgyűlés sem gondolkozott másképpen. Hiszen amig a nép kedvének megnyerésével nem törődnek, Kossuth szeptember 13-án azt már fontosnak tartja: Adassák meg a nemességnek az, amire méltán számot tarthat, miszerint legyen kedve a hazát ezen nagy veszélyben védni. (Idézi Szabó Ervin 149., illetve 286. oldal.) 7. “így bünteti bennünk Isten apáink vétkeit” . . . Igen, he- tediziglen ... És apáink bűnei a magunk büínei is, ha nem igyekszünk azokat jóvátenni. A magyarság fölött ismét borult az ég. Minden jel arra vall, hogy sorsdöntő évek és évtizedek következnek. Befelé föld és szabadság újra a probléma és — a titkos választójog címén közel egymillió dolgozót fosztanak meg eddigi jogától s ha a földtelen magyarok nagyon éhezik a földet, elrágódhatnak a falukutatók pőréin. 8. Kilencven év múltán, amikor uj történelmi idők közelednek, ennyit tanul a ma “az 1848-i forradalom utolsó hőseinek” a tragédiájából. Ennyire rossz pedagógus az élet tanítómestere? Vagy talán mégis a tanítványokban van a hiba? . . . Bresztovszky Ede
