Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-02-26 / 996. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 február 26. LÁZÁR URlÉLT Irta: ZSIGMOND EDE A temetésen az a megtisztel­tetés érte, hogy a vezérigazgató is megjelent kissé későn ugyan de még hallhatta, amint Kozma cégvezető a vállalat alkalmazot­tainak nevében búcsúztatta a halottat: — A tisztességes, mebizható ember mintaképe voltál előt­tünk, mig a sors különös rende­lése folytán egy szerencsétlen véletlen következtében eltávoz­tál körünkből. Nemes szellemed azonban mindig él majd emlé­kezetünkben. Isten veled! Lázár Arnold, a Merkur rt. elhunyt tisztviselője, valóban kitűnő megbízható ember volt. Erényei már fiatalkorában ki­fejlődtek benne s már akkor tartózkodott minden meggondo­latlan cselekedettől, ötödik gim­nazista korában, például, ami­kor az osztály a pofozkodó Sán­dor tanár ellen tiltakozó felvo­nulást rendezett az igazgatói szoba előtt. Arnold otthon ma­radt és azalatt inkább magán- szorgalomból lefordította Livi- us két fejezetét. Tizenkilenc- éves volt, amikor a vállalathoz került és azóta mindenkori fe­letteseinek legnagyobb megelé­gedéssel látta el feladatát. Rendszerint ő érkezett legko­rábban s mindig szívesen vég­zett ingyenes különmunkát a hivatalos órák után. így hát a pályáján szépen haladt előre . Huszonöt éves korában nősült .— véletlenül éppen akkori fő­nökének a leányát vette el fele­ségül. Csöndesen békésen éltek: háromszobás lakásuk, két gyer­mekük és egy hangosrádiójuk volt az Erzsébet körúton. Lázár az estéit otthon töltötte, az adó­ját pontosan fizette és sohasem mulasztotta el háztartási alkal­mazottait idejében bejelenteni. Derék polgár volt tehát, egyike társadalmunk kitűnő támasza­inak . . . Nyugodt életét bizonyára még jónéhány évig zavartala­nul folytatta volna, ha nem sújt rá az a véletlen szerencsétlen­ség, amelyről Kozma kollégája a búcsúztatóban megemlékezett. Csütörtökön estefelé —, elő­ző nap tették közzé az újabb el­bocsátottak jegyzékét és a hosz- szabb munkaidőről szóló rende­letet —, Lázár ur alárendeltjei körében gyanús suttogásra, lett figyelmes. Vizsgálódni kezdett és fél óra múlva mindent kez­dett megérteni: hatalmas ará­nyú sztrájk van készülőben! Lá­zár nagy megdöbbenéssel látta ezt a “felelőtlen mozgolódást” s nem is értette egészen: miért akarnak sztrájkolni azok, aki­ket nem bocsájtottak el —, a- helyett, hogy örülnének a sze­rencséjüknek ! Miután pedig megdöbbenés­éből és csodálkozásából magá­hoz tért, eszébe jutott, hogy tenni kell valamit. A Vezér már nem volt az épületben, pedig őt még ma mindenáron értesíteni kell! A telefonhoz sietett, de meggondolta a dolgot: ilyen fontos ügyet nem lehet csak úgy telefonon elintézni. Ki is hallgatnhatná valaki. Egy pil­lanat múlva már tudta, mi a teendője —, és ettől jóleső iz­galom fogta el: személyesen kell megbeszélnie a Vezérrel a további intézkedéseket. Szemé­lyesen ! Villamossal ment Budára. A végállomástól néhány percnyi­re lakott a Vezér. Lázár frissen ruganyosán kapaszkodott fölfe­lé az elhagyott, kanyargó utón. Érezte, milyen fontos küldetés­ben van most hiszen néki kell elhárítani a vállalatot fenyege­tő veszélyt. Egyszerre roppant erősnek érezte magát. Felnézett az égre és úgy látta, mintha a sok kis csillag biztatóan inte­getne felé. Nem volt különö­sebb érzéke a természet szépsé­gei iránt, de most valami fur­csa, bóditó hangulat fogta el és kábult csodálkozással gyönyör­ködött az égi fények tündéri já­tékában. Amikor az autó elütötte, egy pillanatra sem veszítette el esz­méletét; azonnal tudta, mi tör­tént vele, sőt mintha belülről Valójában hatvan esztendeje, hogy Edison zsenijének jóvol­tából megszólalt azj elképesztő gépezet, amely az emberi han­got rögzítette meg. A fonográf bizony még sercegett, kráko- gott. de asztmás nyekergése a- lól kísértetiesen eleven emberi hang bukkant elő. Olyan hihe­tetlenül, hogy az akadémikusok akiknek Edison akkor bemutat­ta találmányát, megbántottan kikérték maguknak, hogy bo- londá tegye őket. Az ember — éppen, mert nehezen hitte el valóságnak — meglehetősen közömbösen fogadta és na­gyobb jelentőséget nem tulajdo­nított neki. Még akkor sem, a- mikor lassanként meggyőződött arról, hogy az emberi hang va­lóban a viaszhengerről áradt és nem hasbeszélőből. Berliner ne­vű német mérnök tökéletesítet­te tovább Edison találmányát, a fonográfot és ő ajándékozta meg az emberiséget annak nagyjából már mai változatai­val, a grammafónnal, éppen most 50 esztendővel ezelőtt. A félszázados jubileum mel­lett megelehetősen közömbösen, sőt fura tartózkodással haladt el az emberiség. Általában a la­pok rövid hírekben számoltak be az esetről. Mintha éreznék, hogy a találmánytól, amelytől annakidején megriadtak, később meg nem ismerték föl jelentő­ségét, még lesz tartanivalójuk. Berliner kitartó munkával ásta ki az elfogott és gépbe zárt han­got a zörejek törmelékei alól és amikor félszázaddal ezelőtt a világ elé tette a már korongos és tölcséres grammafónt, ezen a hangot már csak egy vékony fátyol válaszotta el a tökéletes­től. Ezt azután a gyártási mű­veletek során lassanként lehám­lasztották róla és ma már tisz­tán szól minden változatban. A hangosfilm — amely bármeny­nyire tagadja, hogy a grammo- fón volt az őse, mégsem tudja származását letagadni — úgy­szólván végleg megoldotta a "hang megőrzésének problémá­ját és az ember valójában csak most kezdi értékelni ennek je­lentőségét. Csak most döbben rá, hogy a hangot és vele egy­ütt az embert el lehet tenni do­bozokba az örökkévalóságnak. egy korholó hang szólt volna hozzá; mit bámészkodtál, miért nem mentél az ut szélén? A sofőr és az utas kiugrott az. autóból. Csúnya látvány tá­rult eléjük a reflektor fényénél. Az utas idegesen kiáltotta, mi­kor végre kihúzták a kerekek alól: — Tegye gyorsan a kocsiba és hajtson egy kórházhoz! Lázár még élt. Hallotta a sza­vakat, az ismerős hangot. Ki­nyitotta a szemét és meglátta őt a Vezért, amint ijedten és rosszkedvűen hajolt fölé. Ha lett volna még annyi re je, bizo­nyára bocsánatot kért folna Tő­le az okozott kellemetlenségért, de már nagyon gyenge volt és igy csak ezt suttogta halkan, hörögve: — Alázatos szolgája; I Aztán meghalt. És ezzel együtt magát a kort is. Ezzel a történelemirás uj fe­jezethez jutott. Nincsen többé kiszolgáltatva a szakma műve­lőinek úgy, mint eddig. Nem le­het többé célirányosan méltat­ni egy kort és annak egyéneit, dicsővé magasztositani förtel- meket és délceggé csinosítani suta embereket és tetteket. Csak meg kell indítani a gé­pet és kiderül, hogy az állam­férfi magasztos hérosza volt-e, vagy önimádó zsarnok. Csak le kell vetíteni alakját, megszólal­tatni eltett hangját és a kettő együttesen mutatja a lényeget. A többi már a szakemberek dol­ga lesz, akik nem a kétes ada­tok kedvük szerint való fölhasz­nálása alapján értékelnek és Ítélkeznek, hanem a szaktudo­mányok törvényei szerint. Az arc, a szem, a tartás és a hang alapján állítják össze és szedik szét a történelem nagy embere­it és ha önkénytelenül, vagy céltudatosan a fölvétel idején vigyáztak is ezek a mozzanatok tetszetős voltára, mindig ma­radt egy jel, valami tünet ami könyörtelenül megmutatja a valóságot. A diadalmenetek fe­szes és rivalgó pompázása mö­gül kibukkannak a sorfalat ál­lók közül az arcok, a ruhák üd­vözlések. Zengésüket meg le­het szűrni és ki lehet belőlük vonni, hogy mennyi a kényszer vagy a félelem. A professzor hiába írja maj­dan, hogy “osztatlan és egetve­rő lelkesedés kisérte minden lép­tét”. Vagy: “boldog arcok te­kintettek rá, mindenütt, amer­re ment”. Hiába, mert a hóditó bevonulása mögött ott lesznek a tépett uccák, beomlott házak, leégett városrészek, szétdult otthonok, az uccára tarkító hul­lák. Az arcokon és embereken az éhség, lerongyoltság és két­ségbeesés. Edison első fonográfjának vi­aszhengeréből még tétován, di- dergősen és eltorzítva fordultak ki a hangok, Berliner megtisztí­totta őket, a hangosfilm pedig az alakkal és környezettel egy­ütt megőrzi az örökkévalóság­nak. Ha majd 100 esztendő múlva előveszik a dobozokból e kornak a hangját, embereit és esemé­MUNKÁT KERESŐK irta sértő Kálmán Most szálltak le a vonatról, Fölrázódtak a faluból, Ide reménykedtek Pestre, Padokon szorongnak este. Rossz tarisznya a vállukon, Foltos csizma a lábukon, Hideg pipa a szájukban, Lázas test a ruhájukban. « Reggelig podon tűnődnek, Alva egymáshoz ütődnek, Napkelte előtt felállnak, Épülő házakhoz járnak. Emelnének palotákat, Ölbe’ vinnék a téglákat, Alkotnának, rombolnának, Csak fillérhez juthatnának. Járnak, kémek, várva várnak, Mig étkük van, pádon hálnak, Hazafelé gyalog vágnak, Bus hősei a világnak . . . “NE JÁTSZÁK MÜVEIMET NÉMETORSZÁGBAN” Most tették közzé Párisban Maurice Ravel, a nemrég el­hunyt nagy francia zeneszerző végrendeletét. A végredeletnek van egy pontja, amely világra­szóló érdekességü. Ravel ugyan­is meghagyta, hogy müveit nem szabad Németországban játszani mindaddig, amig Né­metországban tilos Mendelsohn előadása, tehát mindaddig, a- mig ott a kultúrát megcsufol- ják és a nácik uralkonak. Aik ismerték Ravel fölvilágo- sult, szabadságszerető és az em­beri kultúrától áthatott szelle­mét, azok számára nem várat­lan ez az elhatározás. Már éle­tében többször kijelentette azt, hogy nem kívánja és nem akar­ja. hogy a nácik között előad­ják müveit. Nem maradt rá ha­tás nélkül az, hogy a nácik kiül­dözték a német kultúra legjobb­jait és azt is firtatgatták, hogy Ravel fajtiszta-e? Azt igyekez­tek kideríteni, hogy a nagyany­ja zsidó származású és “Héber dalok” cimü kompozícióját is ezért irta, Ravel, aki szinkatoli- kus baszk családból származott, mindig mulatott a nácik ezen az akadékoskodásán és hangoztat­ta, hogy jól tudja: csak haladó szelleme miatt akarnak belé- kötni. Ravel most végrendeletében csattanós választ adott a nácik­nak és még halálában is azok mellé állt, akik a diktatúra csiz­májával szemben az emberi kul­túrát képviselik. nyeit, vájjon hogyan fogja ér­zékelni akkor az emberiség? Vájjon hogyan fog tetszeni ne­kik zászló- és ágyutermelésünk ? Mit szólnak majd kórházaink­hoz és csecsemővédő intézkedé­seinkhez és intézeteinkhez, ahol higiénikus gonddal táplálták a gyerekeket, — akiknek szüleit előzőén repülőbombával vagy gázzal kiirtották a világból? Valószínűen azt állapítják majd meg e kor hangjáról, amit annakidején Edison, sőt Berli­ner gépéről mi, — nem tiszta. Sőt, gyanús és bolond. Barabás Gyula A clevelandi magyar IWW. tagok minden csütörtökön este az open forum előadásokon ta­lálkoznak. Edison fonográfja hatvan éves ELMÉLKEDÉS A HANGRÓL

Next

/
Thumbnails
Contents