Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-06-11 / 1010. szám
1938 junius 11. BÉRMUNKÁS 5 oldal ! EGYRŐL-MASRÓL | Politikusok és az Ipar. A jelen kormány adminisztráció arról nevezetes, hogy “oly törvényeket igyekszik életbe lépteteni, melyek megvédik a munkások érdekeit”. Bár a gyakorlatban semmi eredményt felmutatni nem tudnak e téren, mégis állandó támadásban részesülnek a munkáltatók részéről, hogy a “business leigázására” törekednek. A munkásság soraiban a vélemények eltérőek. Egyesek úgy vélekednek, hogy “bizony a new deal politikusok a mi érdekünkben sokat tesznek”, mások viszont a munkáltatókkal egykövet fújva, helytelenítik, hogy a kormány beleavatkozzon a magán “business ügyeibe”. Mi egy felfogással sem értünk eggyet és azt állítjuk, hogy az ipari termelés és szétosztásnál felmerülő ellentétek kizárólag a munkás és munkáltatókra vonatkozik és azok elintézése nem a kormány, vagy a Labor Board, vagy bármely más politikai intézményre hárul, hanem a munkásokra és ott a termelés színterén, nem pedig a kormányzói irodákban, vagy a politikusok egyéb lerakodó helyein. Hogy a politikusoknak a munkások érdekében tenni akarásuk s a bizalom amellyel a munkások felruházzák a politikusokat, mily csúfos csalódásokat okoz a munkásoknak, annak bizonyítására, csak néhány példát kell felhoznunk és napnál világosabban láthatjuk, hogy ezen kérdésben az IWW álláspontja a helyes. Valamennyiünknek élénk emlékezetében van még az az elkeseredett harc, amely a Republic Steel munkásai és a munkáltatók között lefolyt. Egy évvel ezelőtt a Republic Steel chicagói telepe közelében Decoration Day alkalmával 10 munkás életét veszítette és közel száz könnyebb, súlyosabb sérüléseket szenvedett a rendőrség brutalitása következtében. A chicagói eset azonban nem egyedül álló. A Republic Steel Ohio és más államok telepein hasonló erőszakosságok voltak és a munkástörténelem úgy emlékszik meg ezen harcokról, mint amelyben a munkásság a munkához való jogának megvédését és általában a civil jogokat a legdurvább, a legelvetemültebb módon tiporták el a munkáltatók bérencei. E harcban érdekelt munkások szervezetének vezérei azzal nyugtatták meg a munkásokat és az áldozatok családjait, hogy “majd a kormány igy, meg úgy elbánik” a Republic Steel tulajdonosaival és kártérítésre fogják őket kötelezni. Az ügy tényleg a szövetségi bíróság elé került a National Labor Relation Board kezdeményezésére és miután hónapokig húzták, halasztották, végül a NLRB. az ügy teljes elejtését kérte a bíróságtól. Igen ám, de a Republic Steel képviselői ebbe nem akartak bele menni, hanem követelték, hogy a bíróság hozzon döntést. Az NLRB. ezt ellenezte, mert bizonyos volt, hogy a Republic Steel kerül ki győztesen és könyörögni kellett a Labor Boardnak az ügy elejtéséért. Miután még igysem sikerült a Republic társaságot megpuhi- tani, az ügy a washingtoni Supreme Court elé került és annak döntése alapján vették le a napirendről. Csak ezen bíróság döntése alapján menekült meg a Labor Board egy újabb csúfos kudarctól. Ez és más hasonló esetekből egy tanulságot vonhat le a munkásság és pedig: hogy “a szalonnát ne bízzuk a kutyára”. Ha a munkásságnak elintézni valója van a munkáltatókkal — és van elég — azt saját maga intézze el a Forradalmi Ipari Szervezet segítségével és ott a termelés színterén, ahol ezen sérelmek felmerülnek. De elsősorban ki kell építeni ezen forradalmi Ipari Szervezetet, úgy amint azt az IWW. propagálja, alulról felfelé. A szervezetet a munkások épitsék fel és tartsák meg abban a kontrolt és ne engedjék azt át a hivatásos “munkás vezéreknek” akik aztán saját egyéni ambícióik kielégítésére használják fel a munkásokat. A Munkanélküli Biztosítás Mint ismeretes több államban már életbe lépett az a bizonyos “üdvös” törvény, mely szerint a munkások ha saját hibájukon kívül munkanélküliekké válnak, munkanélküli segélyben részesülnek. A politikusok által bolonditott munkások nagy lármát csaptak ezen törvény érdekében a múltban és úgy mondották akkor, hogy ezen törvény érdekében minden áldozatot meg kell hoznunk. Mi, sem azért, sem egyéb “munkás védelmi” törvényért nem lelkesedtünk és ma is az a véleményünk, hogy ez is, és más hasonló törvények, csak jobban reánk forrasztják a béklyót, melytől való megszabadulásért a világ munkássága már sok drága vért hullatott. A munkásság azonban sajnos nem halgat az okos szóra és sok esetben még a saját kárán sem akar tanulni. Pedig ezen munkanélküli segély törvény is akalmas arra, hogy kinyissa a szemét azoknak, akik lusták önmagukért és osztályukért cselekedni, hanem ügyüket másokra bízzák. Hogyan is működik a gyakorlatban ez a törvény? Egyik indiana harbori munkástársunk, aki a Calumet kerület egyik acél telepén dolgozik elmondja, hogy miyen hatásosan alkalmazzák a törvényt a munkáltatók az állam érdekében. Bár nem feltétlen szükséges ezen munkástársunk szavaira támaszkodnunk, mert ezrével akadnak munkások, akik hasonlóképpen vannak és valamennyien elmondhatnák, amit a harbori munkástársunk. Az utóbbi hónapokban — mondja munkástársunk — az acél telepeken a munka nagyon gyéren folyik. A termelés a teljes üzemképesség 28 százalékát teszi ki, ami azt jelenti, hogy ahol a múltban, amikor a termelés rendes menetben folyt, azon termelésnek ma kevesebb, mint egyharmadát termelik, így természetesen a munkásoknak is csak 28 százalékát foglalkoztatják, mig a 72 százalékot váratják. így a várakozásban eltelik egy, két, három hét, mig aztán a negyedik héten behívják dolgozni. A munkástársunk már arra gondolt, hogy folyamodik az állami munka- nélküli segélyért, de mivel behívták dolgozni, elvetette a gondolatot. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert egy napi munka után ismét azt mondták neki, hogy maradjon otthon, amig ismét hívják. Ismét eltelt egy hét és a házban levő minden ennivaló kipusztult, igy kénytelen volt folyamodni a munkanélküli segélyért. Mikor megkérdezték, hogy mikor dolgozott utoljára, meg kellett mondani, hogy egy héttel ezelőtt, azt azonban nem vették figyelembe, hogy egy hónapban csak egy napot dolgozott. Nem tartották őt jogosnak a segélyre, mert csak egy hete nem dolgozott. De eltelt a másik és harmadik hét is amikor aztán ügyét felvették és mire “jogos lett volna a munkanélküli segélyre — már értesítést kapott az állami munka- nélküli segély irodától erre vonatkozólag —- akkor ismét kapott a gyárból levelet, hogy jelentkezzen munkára. Mivel ismét dolgozott, elveszítette a munkanélküli segéy jogát. Egy napi munka után azután ismét azzal küldték haza, hogy várjon amig hívják. Vissza ment a segély irodához és jelentette az esetet, ott azonban azt ajánlották, hogy újra kell folyamodnia mert az előbbi folyamodványa érvénytelenné vált. És ez igy megy a végtelenségig. Nem bo- csájtják el a munkából, hanem havonta egy napot engednek dolgozni és ezáltal jogtalanná válik a segélyre. Ha lekvittol, akkor szintén jogtalan a segélyre, mert “önakaratából” hagyta ott a munkát. Semmi más ez mint a munkások becsapása. A munkáltatók és a politikusok összejátszása a munkások rovására. És a munkások lelkesednek az ilyen “munkásvédelmi törvényekért”, amelynek árnyában éhen pusztulnak. A “Nemzetközi” szó és a Munkásbetegsegélyzó'. A Munkás Betegsegélyző Szövetség közelmúltban lezajlott konvencióján az alapszabályban levő “nemzetközi” szót úgy alkalmazták a delegátusok ijesz- tésére, mint amikor a kisgyermek rakoncátlankodik és a “mumussal” próbálják jóutra téríteni. Egyesek úgy állították be, hogy ezen szó nagyon ártalmas a Szövetségnek, mert emiatt nem lehet uj tagokat szerezni. Mások viszont azt állították, hogy emiatt kidobálják tagjainkat a munkából és nemcsak uj tagokat nem tudunk szerezni, hanem a régieket is elveszítjük. Csodálatos, hogy 32 év után jöttek rá a Szövetség “lelkes védelmezői” hogy azért nem tudunk fejlődni, mert a “nemzetközi” szó benne van az alapszabályunkban. Eltekintve attól, hogy egyetlen esetet nem tudtak felhozni ezen légből kapott állítások igazolására a mellette kardosko- dók — egyetlen esetet sem tudtak felhozni, hogy valakit kivágtak volna munkából, amiért tagja a Szövetségnek — nézzük meg mennyiben árthat a “nemzetközi” szó. Amerikában van sok egyesület, melynek nemcsak az alapszabályaiban benne van a “nemzetközi” szó, hanem még a testület nevében is. Itt van pl. a női ruhakészítők szervezete, “International Ladies Garment Workers”; a vasutasok szervezete, “International Brotherhood” az ácsok, “International Carpenters” és sok más szervezet. Erre azonban azt mondhatják, hogy ezek munkás szervezetek és ezek megvédik tagjaikat. Vegyünk akkor példának egy betegsegélyzőt, amelynek vannak különböző nemzetiségű frakciói — köztük magyar is — az “International Workers Order”, (IWO). Hogy a nemzetközi szó még akkor sem ártalmas ha az a névben van, azt bebizonyították az IWO-ék. Az IWO. csak tiz éves és dacára annak, hogy a nemzetközi szót a nevében viseli, azért taglétszáma szaporulatban a Szövetséggel szemben nagy eredményt mutat fel. De az IWO. nemcsak nevében viseli a nemzetközi szót, hanem még hozzá a kommunisták irányítása alatt is áll és mégsem mondhatnánk, hogy bárkit is kivágtak a munkából, mert az nemzetközi betegsegélyző. Az IWO. ott alakított osztályokat az utóbbi években, ahol a Szövetségnek évtizedek óta vannak osztályai, de stagnálnak és ahol pedig osztályaik voltak, ott azok taglétszámát megkétszerezték, vagy háromszorozták. Azt bizonyítja ez, hogy a nemzetközi szó egyáltalán nem akadálya a tagszerzésnek. Száz eset közül 99-ben áll az, hogy a belépni óhajtó eisern óvássá az alapszabályt, hanem elfogadja, amit a tagszerző mond a beteg- segélyzőről. Sőt azt is állíthatjuk, hogy a Szövetség meglevő tagságának 90 százaléka sem olvasta el az alapszabályt és ha van tudomásuk arról, hogy a nemzetközi szó benne van az alapszabályban, azt csak onnan tudják, hogy mások mondták meg nekik. Akik elolvasták belépésük előtt az alapszabályt, azok minden bizonnyal tudni akarták, hogy mily intézménybe lépnek, és amikor látták, hogy az egy munkás intézmény, melyet az alapszabályai is megerősítenek, azért léptek be. Ferde állítás tehát az, hogy azért nem lehet tagokat szerezni, mert a nemzetközi szó benne van az alapszabályban. A Szövetség stagnálásának egyetlen oka van és ez nem más, mint a tagság lustasága. Ha őszintén és építésre akaró kedvel hozzá fognának a tagszerzéshez, semmi akadálya nem volna annak, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövetség a leg-' nagyobb magyar intézmények között foglaljon helyet. Ne igyekezzünk tehát lustaságunkat légből kapott érvekkel menteni, hanem fogjunk munkához. A referendum szavazásnál, pedig mindenki szavazzon az alapszabály ezen pontjának törlése ellen. Ne tegyük ki a Munkás Betegsegélyző Szövetséget ily szégyenletes nevetség tárgyává, hogy 32 év után a közönséges polgári betegsegélyzők nívójára süllyesztjük.
