Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-04-23 / 1004. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 április 23. bordó, sárga mintákkal, zöld. barna mintákkal. Amilyen színű képet szállítunk. Az én találmányom ! . — Óriási! — mondtam elismerően —, valami más nincs? — De van. Látom, hogy ura- ságod igazi müértő. Benyúlt az egyik sarokba és — ó, jaj! — titokzatos mosoly- lyal ajkán, előhúzta az ‘“Uram segíts!” cimü remekművet, sárga tónusban. — Ezt is nagyon veszik mostanában — jelentette ki —, ez is nagyon fogy. Különösen ezi- dén, az eucharisztikus kongresz- szus miatt. Mindezek után megigértera, hogy levelezem megbizóimmal a dolog felől és visszatérek, — majd pánikszerűen távoztam. — Most már tudod — mondta barátom, a kitűnő festőművész, amikor kiléptem a boltból —, most már tudod, hogy miért nincs kalapom. Azzal megemelte nemlétező kalapját és elváltunk. Tengerre magyar! De még mindig nem tudtam eleget. Most már saját szakállamra folytattam tovább a nyomozást, mig eljutottam egy másik kevésbé tehetséges festőbarátomhoz, aki néhány ecsetvonással teljessé tette a képet. Jelenleg ugyanis ő is giccsben dolgozik. Egy, sajtkereskedő ismerőse feladta a sajtüzletet, mert abban nincs fantázia és képtelen benne maradni, ő a művészeti tanácsadója és az anyagszerzője. A sajtkereskedő vidéken kezdte és részletre. Majd Törökországban és Indiában folytatta, de már készpénzért. Hihetetlen mennyiségben viszi külföldre úgy Éberi mester velencei képeit, mint azi “Uram segíts!” cimü remekművet, vagy a több színben kapható interie- uröket. Valamennyit mint a magyar képzőművészet remekeit árusítja, jó rúpiákért és fontokért, legnagyobb részük el se jut Indiáig, mert már a hajón eladják őket, elvégre magyar mesterek remekművei! Akkor táviratozik a hajóról kitűnő barátomnak: C. 42-ből kérek 30 darabot. B. 25-ből 18- at.” A C. 42. a lagunás, a B. 25. az interieurös kép. Ez az árjegy- zéki számuk, mint a zokninak, vagy a meleg alsónadrágnak. Néha visz magával egypár darab újabb képet is, komoly művészektől, de ez nem nagy üzlet, ezekből nem lehet után- rendelni. Hát ezért nincs kalapja kitűnő barátomnak, az egyik legkiválóbb fiatal magyar festőnek. Hárs László. A FALVAK ELETE — a mezőgazdasági kiállítás tükrében — Magyarországi riport — Az elpusztíthatatlan vacak Barátommal, aki talán a legkiválóbb a mai fiatal festők között, az egyik körúti büfé előtt találkoztam. Barátomnak nem volt kalapja, viszont szakálla harmadnapos volt, kezét kopott télikabátja zsebébe süllyesztette, igy állt a büfé üvegablaka előtt és mohó szemekkel méregette az ott látható kitűnő falatokat: a bécsiszeletet, a marhasültet, a kocsonyázott pontyot. Láthatólag azon töprengett. hogy melyiket vásárolja meg hatvanért. Mármint fillérért. — Ejnye — kiáltottam és a vállára ütöttem. — Ilyen jól megy neked', Lajos?! Szégyenlősen elmosolyodott, úgy felelte: — Istenem, néha valami meleget is kell enni. Azután bevonultam vele a büfébe, végignéztem, amint elfogyasztotta a bécsiszeletet (mert végül azt választotta) és közben megtudtam, hogy azt a különlegességet általában egyszer engedheti meg magának, a többi napokon hideget eszik. Főleg hideg kenyeret. A kenyér pedig azért hideg, mert a műteremnek csúfolt lakásban jóformán egész télen nem volt be- fütve a kályha. — Hja, barátom — mondta rezignáltan és bölcsen (köny- nyü bölcsnek lenni, ha más bajáról van szó) —, bizony kivesztek a müvásárlók. A polgárnak sohasem volt és ma sincs pénze. Hát ki vegyen képet? — Tévedsz! — kiáltotta —, talán soha annyi képet nem adtak el Magyarországon, mint éppen mostanában? De milyen képet?! De milyet? Karonfogott és elhurcolt a büféből. Szemközt a giccsel. Nem mentük messzire, csak a szomszédos mükereskedésig. A mükereskedés kirakata tele volt képekkel, szobrokkal, rézkarcokkal és egyéb ‘műtárgyakkal”. A műtárgyak között akadt rossz és akadt még rosszabb. Alkotóik nevét nem irom ide, egyrészt mert önérzetes művészek, még képesek lennének beperelni hitelrontásrét és rágalmazásért, másrészt mivel — a- mint megtudtam — a műtárgyak egyrészét tehetséges, nyomorgó fiatalok “alkották” persze megrendelésre, napszámban. Szóval, a kirakat telve volt rózsaszínű balatoni naplementékkel, lila holdvilággal, barna abesszin hölggyel, sárga őszi erdővel, rózsaszin meztelen nővel piros kereveten, továbbá egyéb zöld dolgokkal. A kirakat közepén a főhelyet hatalmas vászon foglalta el. A vászon olajzöld ég, olajzöld fák, egy olaj zöld szikla előtt olaj- zöld feszület, piros örökmécses a feszület előtt olajzöld asszony térdel és imádkozik. A képről sirt a bárgyuság és tehetetlenség. A címe “Uram segíts”. Bár sokkal megfelelőbb cim lett volna. “Uram lfát ez se segít?” — Látod — mondta a barátom —, ezt a képet megtalálhatod a Rákóczi úti mükereske- désben, lila színben, a Muzeum körúti üzletben barna tónusban a József körúton rózsaszínben, mindenütt díszes aranykeretben, kedvező részletfizetésre. Az ára akkora, hogy én körülbelül három vásznamért kapnék annyit, ha egyáltalán el tudnám őket adni. Vigyázat, mázolva! Aztuán továbbmentünk, nem messzire, csupán a következő mükereskedésig. Most láttam csak, mennyi mükereskedés van Budapesten. Ennek a mükereskedésnek a kirakatában már egészen más képek virítottak. A főhelyet itt is egy remekmű foglalta el. Velencei tájkép. Zöld laguna, fehér vitorla, rózsaszínű házfal, lila napfény. Mindem jó vastagon odakenve, látszott, hogy a művésznek nem kellett spórolnia a festékkel, nem úgy, mint barátomnak ,a kiváló festőművésznek, aki lehelletfinom képeket fest, mert alig van pénze olajfestékre. — Ez spachtlival van festve — mondta a barátom -—, a spachtli az egy darab fa, amivel rendes körülmények között a festéket egyengetik a vászo- non. De a művésznek ugylátszik sok volt a munkája, ő rögtön a fadarabbal kente a festéket a vászonra. Ez tény. Most pedig menj be, mintha vásárló lennél érdeklődj egy nagyobb tétel kép után'. Bementem. — Kérem szépen — mondtam —, képeket szeretnék venni. — Az tlehet. Csakis azt lehet — mondta a tulajdonos. — Vidéki üzlet számára — folytattam.-T- Ügynökökkel? Ügynökökkel? —- hunyorgatott a tulajdonos. Ráhagytam, hogy igen, ügynökökkel. — Azt lehet. Csakis azt lehet — jelentette ki —, tessék beljebb fáradni, a raktárba. Beljebb fáradtam. A raktárban mint a ruhásboltban a kész ruhák, hosszú rúdon függtek a képek. — Tessék kérem, ez valódi Éberi — mondta ő (persze egészen más nevet mondott; okokat lásd fentebb) — ezt most nagyon veszik. Az Éberi-kép a szóbanforgó velencei tájkép volt. Lógott belőle a rúdon vagy hatvan darab. Közelebb léptem, hogy leakasz- szam. — Jaj! — ijedezett a műkereskedő —, tessék vigyázni, az még friss. Mit részletezzem? Mind ^ a hatvan darab friss volt még. Tegnap festette őket a “mester”. Mind a hatvanat. — Mi az ára? — kérdeztem. — Hát kérem az különböző. A kisebb negyvenkét pengő a nagyobb kép hatvanhárom pengő. A kisebb kép, ha vitorla is van rajta, negyvennyolc, a nagyobb, vitorlával, hetven. Hja, a vitorlát meg kell fizetni. — Vagy tessék talán megnézni ezt az interieurt. Ezt az elegáns szobasarkot, tizennegyedik Lajos korabeli bútorokkal. A szoba falán a tapéta kék- szinü, arany mintákkal. De van aranyszínű, vörös mintákkal, A tavaszi mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár minden évben keresztmetszetét adja a magyar mezőgazdaság fejlődésének. Ez a keresztmetszet ugyan nem széles, inkább csak azt mutatja meg, hogy mi történik a mezőgazdaságokban, a kedvezményes helyzetben levő nagybirtokokon és azokban a kisebb gazdaságokban, amelyeknek kedvező körülmények között sikerül bekapcsolódniok ebbe a fejlődésbe. Könnyelműség lenne ezt a határozott és állandó fejlődést lekicsinyelni. Ha kévéséijük is, ami Magyarc országon történik az egész mező- gazdasági élet modernizálása érdekében, el kell ismerni, hogy az állattenyésztésben, uj tenyészeti és termelési ágak bevezetésében, az állattenysztés egészségügyi ellenőrzésében a modern agrártudomány sok nagy vívmánya valósággá vált miiünk is. De amikor ezeken a kiállításokon felvonul a magyar mezőgazdasági termelés szine- java, akkor éreznünk kell azt is ami mögötte van: a silány földeken folyó keserves gazdálkodást, a törpebirtokosok állattenyészetének sorvadását, öntözőgazdálkodásunk és talajmüve- lésünk elmaradottságát és legfőképpen azután mindezeknek a bajoknak következését, — a falusi nép tömegeinek keresves sorsát. Az idei kiállítás különben rendszerességben és teljességben felülmúlja az eddigieket. Ha nincsenek is rendkívüli szenzációi, de anyagának magasrendűsége, a tenyésztés, a növénytermelés, a mezőgazdasági politika nagy erőfeszítéseinek bizonyságai olyan egységes képet adnak .amelyből a városi magyarság is megtanulhatja, milyen rendkívüli sokágú, bonyolult gépezet a mezőgazdasági termelés organizációja, milyen ezernyi ágas-bogas feladatok megoldása van állandóan a napirenden és ennek a kiállításnak az anyagából valóban a legmodernebb közgazdaságelmélet az agrártermelést gazdálkodásunk “kulcsiparának”. A falu egészségügye Idén uj kezdeményezés, hogy először szerepel külön épületben a falu, egészségvédelme. Természetes, hogy ez a kezdeményezés még fogyatékos és csak hézagos képet ad a magyar falu egészségi állatpotáról. Azt hisz- szük, hogy nem annyira egészségi oktatást, népszerű nevelést kellene adni, mert az nem lehet egy ilyen országos kiállítás feladata ,hanem sokkal inkább rá kell ébreszteni a magyar közvélemény lelkiismeretét a falu egészségügyi problémáinak igazi állására. Az Országos Mezőgadasági Biztositó Intézet néhány baleseti problémával foglalkozik csupán. A Közegészségügyi Intézet ismerteti, kétségtelenül szemléltető anyaggal a tífusznak és a diftériának szerepét a falusi egészségügyben. A zöld- kerseztes egészségvédelmi szolgálat bemutatásánál az anya- és csecsemővédelmi probléma megvilágítását kapják a látogatók. Legteljesebb a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének kiállítása, a- melyből ennek a még nagy jö-
