Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-04-16 / 1003. szám
1938 április 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Hacsak csoda nem történik, Spanyolországnak a loyalisták által védett része pár napon belül ketté lesz vágva. Katalóniát amely az erőssége veit a loyal- istáknak, teljesen elvágják Francoék Spanyolország Mad- rid-Velencia részétől, ami nemcsak azt jelenti, hogy a loyalisták teljésen kataloniába szorulnak és a többi része Spanyol- országnak a fasizták kezébe kerül, hanem a fasizták szabad utat nyernek a meditarian szoroshoz, amelynek megközelité- tésével teljesen ellenőrizhetik a francia-angol gyarmati közlekedést. Ez azonban a mi szempontunkból másodrendű kérdés. A fontosabb Spanyolország elvérzése. Miért következhetett ez be? Mi okozta, hogy a spanyol munkásság oly példátlan önfeláldozása, haláltmegvető bá- tosága dacára ily gyászos vége lesz a dicső harcnak? Milliók ajkáról halljuk e kérdést. A tények megértéséhez át kell tekintenünk a spanyolországi helyzetet és a nemzetközi kapitalizmus szerepét a spanyol helyzetet illetőleg. Amikor 1936 julius 19-én Mussolini és Hitlerrel történt előzetes megállapodás után a spanyol fasizta vezér Francisco Franco fegyveres lázadást indított a spanyol nép által túlnyomó többséggel megválasztott kormány ellen, az egész világ felfigyelt. A támadás váratlanul érte a “népkormányt” és a fegyverek ropogása annyira rájuk ijesztett, hogy hirte- lenében beadták lemondásukat. Figyelemre méltó azonban, hogy a fasizták a támadást nem Madridban, a kormány székehlyén, hanem Katalóniá- ban s annak székhelyén Barcelonában kezdték, ahol a spanyol szjndikalisták gazdasági szervezete a CNT. és az anarchista FIA. voltak a számottevő szervezetek. Amig a spanyol népkormány a lázadás kitörése u- tán 24 órán belül lemondott, addig a szindikalista és anarchista szervezetek tagsága ugyan ily idő leforgása alatt harcra készen állott és a fasizta lázadókat rövid időn belül kiszorították Spanyolország határáig. A spanyol munkásság e nem számított ellentállása bátorságot kölcsönzött a “népkormánynak’’ és a nevezett szervezetek támogatásával újjászerveződtek, viszont a fasizták körébean általános megrökönyödést idézett elő és egyenlőre Catalonia elkerülésével más irányba kezdték támadásaikat. A fasizták rendlekezésére állott erő azonban nem bizonyult megfelelőnek és gyors segítséget kértek megbizóiktől — Mussolini és Hitlertől. A segítség úgy ember, mint háborús felszerelésekben nem is késett. Franco eredeti félvad marokkói katonaságát hamarjában olasz és németekkel erősítették meg és igy kezdték meg Spanyolországban a fasizmus jármába kényszeríteni.. Ekkor azonban kitűnt, hogy ott nem a spanyol nép egymás elleni harcáról van szó, hanem a nemzetközi kapitalizmus a felszabadulásra törekvő spanyol népet akarja le- igázni. Egyenlődé nyíltan csak a fasizta államok léptek ki a porondra, a többi országokat azonban eredményesen állították a spanyol nép ellenségei sorába. A spanyolországi harc első hónapjaiban az osztálytudatos munkások az egész világon látva a fasiztáknak nyújtott támogatást a kapitalimus részéről, ezrével igyekeztek spanyol- országba segíteni a fasizmus elleni harcot. Saját országaikban nem voltak elkészülve a harc támogatására; ;szerveze- teik nem voltak megfelelőek, hogy egyrészt számottevő támogatást nyújthattak volna a spanyol munkásságnak, másrészt pedig nyomást tudták volna gyakorolni a kapitalizmusra, visszatartani a spanyol munkásság ellenségeinek támogatásától. Úgy vélték szolidáris kötelességüknek eleget tenni, hogy a harc színhelyére mentek és ki-ki a viszonyoknak legmegfelelőbb helyet foglalta el. Egyesek fegyverrel a kezükben, mások akik az iparokban eredményesebb segítséget tudtak nyújtani ott vívták a harcot. Nagy hiány volt mérnökö és képzett ipari munkásokban és igy minden téren hasznos volt hozzájárulásuk. A nemzetközi kapitalizmus azonban ezen a téren is útját vágta a spanyoL munkásság támogatásának. Hamarjában ösz- szeült a “nemzetek ligája” és kidolgozták a “be nem avatko- zási” tervezetet. Annyit jelentett ez, hogy a “demokratikus”' kormányok nemcsak hogy nem látták el a spanyol népet a szükséges eszközökkel, hanem elzárták a határokat is, úgy hogy akik önkényt akartak spanyol- országba menni a munkásság harcát támogatni, azokat is vissza tartották mindenféle megtorló intézkedések és büntetések alapján. Ezzel szemben a fasizta országok nemcsak, hogy be nem szüntették a Franconak nyújtott támogatást, hanem korlátlan mennyiségű emberanyagot, ágyút, repülőgépeket, tankokat, gépfgyevereket és municaiót szállítottak. így történt, hogy a fasizták minden téren fölénybe voltak, kivéve akaraterő és lelkesedésben, ez azonban nem elégséges ma a fejlett gyilkoló eszközökkel szemben a harc sikerre viteléhez. A fasiztáknál hiányzó lelkesedést kényszerrel pótolták. A spanyol munkásság győzelme a jelenben kétségessé vált. Bár a cél még mindig kristály tisztán áll a spanyol munkásság előtt; a lelkesedés és akaraterő nem lankadt, a háborús eszközök hiánya és a fasizták oldalán felsorakozott országok által nyújtott túlságos erő azonban azt sejteteti, hogy a spanyol munkásság képtelen lesz győzelemre vinni a harcot. A fasizták gyakori bombázásai a loyalisták kezében levő iparokat nagyban termelő képtelenné tették és igy még azt a kevés fegyvert és muníciót is nélkülöznek kell, amit eddig a spanyol ipar képes volt szolgáltatni. A spanyolországi sötétnek látszó viszonyok közepette, mint amikor a sötét éjjelt a derűs nap váltja fel, úgy hat reánk a hir, hogy a két legszámottevőbb spanyol gazdasági szervezet egyesült. A két szervezet: a szocialista “Union General de Trabajadores” (UGT) és a szindikalista ‘“Confederacion Nációnál del Trabajo” (CNT). Semmi sem biztat több reménnyel a munkásság ügyének győzelmét illetőleg, mint ezen régen óhajtott lépés a két szervezet részéről. A UGT. eredetileg a szocialisták, majd később a kommunisták terjeszkedésével részben azok fennhatósága alatt állott és magában a szervzeetben a két frakció között sem a legbarátságosabb viszony uralkodott. A politikusok működése mint mindenhol ott is viszályokat idézett elő és a két politikai irányzat az utóbbi időben ketté is szakította a szervezetet. Bár egymás között sem egyeztek meg, de mindkét frakció mint a politikusok vazalusa, állandó harcban állottak a szindikalista szervezettel is. A CNT. mint forradalmi gazdasági szervezet megalakulásától az anarcho-szindikalista i- rányt követte és mint ilyen nemcsak hogy nem volt neutrális a politikai pártokkal szemben, hanem határozott politikai ellenes szervezet volt. Tevékenységük mindig az ipari térre irányult és mint ilyen a legválságosabb időkben is biztos bázison mozgott. A régi Spanyolországban szokásos gyako- kori kormány válságok bár időnkint a föld alá kényszeri- tették, komoly megrázkódtatásokat nem idéztek elő a szervezet beléletében. Mivel a spanyol- ország legszámottevőbb ipari gócpontja katalonia volt a múltban is, a CNT. ott növekedett számottevő szervezetté. Az 1934 évi és azóta folyton fokozódó forradalmi események mindkét szervezet taglétszmát nagyban növelték, de különösen az utóbbi másfél évben megsokszorozódott, úgy hogy ma a két szervezet képviseli a spanyol munkásság 90 százalékát. Dacára a belső harcoknak és a két szervezet egymás közötti harcának, mindig volt elegendő számú osztály és céltudatos tagság mindkét szervezetben, akik a két szervezet közötti szolidáris viszonyt képesek voltak fen- tartani. Ezen harcok mintegy tisztitó folyamatot képeztek a szervezeti életben melynek eredményeként, most elérkeztek a döntő lépéshez. Március 13-án a két szervezet megbízottai közös értekezletet tartottak és miután letárgyalták úgy a bel mint a nemzetközi helyzetet, az értekezlet az alábbi felhívást intézte a spanyol munkássághoz és általában a spanyol néphez: . . . “(Hitünk a munkásosztály céljának elérésében ma éppen oly határozott mint bármikor a múltban és a munkásságba vetett bizalmunk határtalan. A mi kezünkben, mint munkásokéban van a győzelem kulcsa ; szilárd meggyőződésünk, hogy a munkásosztálynál senki sem hivatottabb a termelő és szétosztási eszközök eredményes mozgásban tartására a nemzeti és nemzetközi fasizmussal szemben. “Spanyolország Munkásai! UGT. és CNT. tagjai! Spanyol- ország e két hatalmas munkásszervezete teljes megegyezésre jutott a háborús követelmények és az ország társadalmi és gazdasági újjáépítését illetőleg. A fasizmus csatát nyert Ausztriában: a munkásság pedig Spanyolországban nyert kiszámíthatatlan győzelmet amikor a két szervezet közös működési szabályait lefektettük. “Hit és bizalom a győzelemben! Lelkesedés a további harcokban azon biztos tudatban, hogy erőnk és akaratunk megfogja védelmezni a független Spanyolországot, a proletáriá- tus és a minden szabaságszere- tő ember jogait. “Munkástársak! Elvtársak! Folytassuk a harcot! Szorosan egyesülve alkossuk meg a le- rombolhatatlan és legyőzhetetlen harcvonalat a győzelem biz(Folytatás a 7-ik oldalon) EGY MŰHELY EGY GAZDA l------------...........IRTA: COVINGTON HALT------------------------Ha az IWW.-nak örökké igaza volt valamiben, abban sem tévedett, hogy: “EGY MŰHELYBEN CSAK EGY GAZDA FÉR EL” Ennél semmi sem bizonyosabb. Most azután az a kérdés, hogy Ki legyen a Gazda? A tőkések, részvényesek, az állami politikusok, vagy a Munkások Ipari Szervezetei? A három közül rövidesen választani fog kelleni az Amerikai munkásságnak, illetve a három közül a harmadikat kell választanak vagy pedig az első kettő közül, valamelyik rájuk lesz erőszakolva. Vagy pedig az első kettő kombinációja, mint Olasz és Németországban. A valóságban, a munkásságnak nincs is választása, mert vagy megvalósítsák az Ipari Demokráciát és gazdákká vállnak a min- denség fölött, vagy elfogadják a Fasizmus csizmasarkát, a Corporate államrendszert, melynél infámisabb még emberi agyakban nem fogamzott meg, amióta történelmet ismerünk. E megállapítás nem feltevés és hozzá kétség nem fér. S ha valaki mégis kételkednék nézzen Európára különösen Spanyolországba az ott végbemenő borzalomra és ha kételkedők agyhelyén nem fü- részpor van begyömöszölve, meg kell velünk egyezniük. Ugyan mi értelme volna ma már azt a gyerekes kérdést feltenni, hogy: “Vájjon lesz e vagy sem? Szocializmus ebben -az országban?” mert a Szocializmus MÁR itt van. Az alapiparjaink valamennyije már TÁRSADALMOSITVA VAN, meg van teremtve bennük, a MUNKA KÖZÖSSÉG. Tehát, az Amerikai nép egy kérdés előtt áll. “Milyen legyen a Szocializmus mely MÁR ITT VAN, Ipari Deszpotizmus, vagy Ipari Demokrácia. Ez az egyetlen kérdés mely megoldásra és feleletre vár. CSAK EGY GAZDA LEHET A GYÁRBAN — KI LEGYEN AZ?
