Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-09-04 / 961. szám
1937 szeptember 4. BÉRMUNKÁS 7 oldal Nejyin és az álkommunista lap “forradalmisága” Azoktól az emberektől akik a tapasztalatlanságuknál fogva helytelenül bírálnak meg valamit, azoknál egy jóhiszemű mosollyal térünk napirendre a dolog felett ha azt látjuk, hogy a további vita nem vezetne eredményre. Lehet, hogy az Uj Előre augusztus 20-iki számában megjelent cikk írója is a fentebbi kategóriába tartozik, igy szemet hunyok az elsiklá- sai felett. Cabaleró — még jó a cikk írójától, hogy nem fogta rá, hogy Trotszky-ista hanem csak nem értett a harcok vezetéséhez és hogy nem tette szóvá, hogy ő és a kormánya egy nagyon szorongatott városból elköltözik. Ez hiba lehetett volna, de ez nincs bizonyítva. A másiknak sem lehetett volna semmi különös jelentősége akkor, mikor egy város nagy ostrom alatt van és ezért költözik onnat egy kormány. De az, hogy Madrid népe nem tudott volna arról, hogy a kormány megy onnat Valenciába, — mikor mi Amerikában már napokkal előbb tudtunk róla, — hát mire jó ilyen ártalmatlan vád egy miniszterelnök ellen? bizonyára a szerkesztő, sugalmazta a cikk írójának, hogy a tények takarva legyenek ott. Mi nem akarunk személyekkel foglalkozni, még Cabale- róval sem, nálunk nem a személyek fontosak, hanem a tények. Ugylátszik, hogy a cikkíró nincs jól informálva a helyzetről, igy ajánlom neki, menjen le a Bérmunkás irodájába, ott megkapja az összes információkat direkt Barcelonából, így aztán a szerkesztő társainak a szemébe nevethet, miért csak romantikával táplálják onnat az olvasó közönséget a tények helyett. Ma az már tudót dolog, hogy Bilbao elstének a Negrin kormány az okpzója, szabotálva lett a kormány által a kommunista-szocialista seregek a há- tulsó vonalba voltak. A CNT, FAI és a katolikusok voltak a nagy tüzvonalba akik kérték, hogy eresszék be a vonalba azokat is akik a fasizták visz- sza szorítását vagy megsemmisítését eredményezték volna. Azt mondta a kormány, hogy azok a seregek madridhoz mennek, mert ott is támadásra készül Franco. Bilbao elesett. Madridnál pedig csak hetek múlva támadtak a fasizták. Ez a Negrin kormány egyik müve. A májusit amely Katalóniá- ba történt azt már ismerik, minek ismételni. Aztán a jelenlegi Santandernél: megint nagyon szorongatva vannak a baszkok. Más frontokon csend van. Miért nem.mennek a seregek másfelől a védelmükre, talán ez nem spanyol tartomány? Megvilágítjuk az álkommunis ta lap olvasóinak a kedvéért. Az orosz cseka emberei nem a semmiért vannak ottan. A CNT gazdasági szervezetnek egyedül magának 100.000 katonája van külön-külön öt fronton. A UGT szervezetnek, az FAI és az AIT, melyek egyesülve vannak az előbbivel. Az utóbbi három szervezetnek együttesen 185.000 katonája van szintén külömböző frontokon, melyek között az előbbi szervezetnek a katonái ezer számra szintén fellelhető. Cabaleró miniszter- elnöknek csak annyi bűne volt, hogy engedelmes volt a miniszter társaival szemben a helyzet adottságánál fogva túl liberális volt. A gazdasági szervezetek vádja csak ennyi volt ellene. Ezt a gyengeségét használták ki a miniszter társai Jézus Hermandez és Rudriguez ez a két egyén idézte fel a kataló- niai lázadást is. És ez a két szörnyeteg ma is a Negrin kormány tagjai, persze zsák a foltját megtalálja. És a gazdasági szervezetek ezeknek az ellenük való bestiális műveleteknek dacára is együtt működnek ezekkel a kígyókkal, mert az adott körülmény nem engedi máskép. Negrin és társainak más a céljuk; uralmon maradni a harc likvidálása után is. Igen ám csak, hogy a gazdasági szervezetek együtt operálása a fronton és a front mögött is és ez utóbbi művelet tölti el kétségbe eséssel a Negrin kormányt, a spanyol burzsoáziával, az angol-francia érdekeltséggel és hogy az orosz diktatórikus kormány fent maradhasson, ami nem lehet ez utóbbiak támogatása nélkül, az orosz cseka azért működik ezekkel közre, mert a front mögötti társadalmasításnak az a természetes tulajdonsága van, hogy a munkások határozata a szabály, a törvény és a politikai kormánynak csak annyi szerep jutna, hogy azt tudomásul van kényszerítve venni. Ez a szabad kommunizmus, ettől fél minden parazita. Ez nem a 48-as forradalmi terv, 285.000 katona a frontokon, a front mögött pedig az újvilág születése rügyezik. De mivel az a bizonyos egységfront a két vagy három terv miatt nem olyan egységes csak úgy kényszerből, igy Negrin és társai titkon már talán meg is egyeztek a gyilkosok és rablókkal, hogy a hatalmat meg osszák egymás között a munkásság és a nép rovására. Francoval már megtörtént Negrinék részéről az érintkezés a hatalom megosztására vonatkozólag. Te-, hát a valószínűség az, hogy a baszk tartományba ezért nem sietnek a védő seregek. Szabotálni igyekszik a saját kormányuk a francia-angol-orosz segítséggel, hogy igy lassan, fokozatosan vérezzen el a munkásság és akkor az ők tervük kész, a nagy dráma pedig rászakadt a spanyol népre és a más országokban élő elvtársak hozzá jók tapadva vakon, romantikával takarják a drámai valóságot. Ezt meglátni elvakulva nem lehet rövidlátó cikk iró elvtárs, hanem logikával és jóakarattal feltárni, hogy tudjon a munkásság gondolkodni. A nép lás son tisztán, nem érdemes nép- butitásra vállalkozni. Az osztálytudatlan tintakuliknak való az. Siket Gyula. TOLSZTOJ: POLIKUSKA — TÁRSADALMI REGÉNY. — (11) Polikej meg elhagyta a bódét és jókedvűen ment szállóhelyére. Miután megvacsorázott, a lovat megitatta és zabot tett eléje, a kályhára mászott, elővette a borítékot, nézte sokáig és kérte az egyik olvasni tudó legényt, hogy olvassa el a címet és a szavakat: — Mellékelve ezer- hatszáztizenhét rubel papírban. A boríték egyszerű papirosból készült, barna pecsétviasszal volt lepecsételve, rajta egy vasmacska ábrája; nagy pecsét a közepén, négy a szélén, oldalt rácsöpögött a viasz. Ujics mindezt megnézte, eszébe véste és még a bankók élét is igyekezett kitapogatni. Gyermekies élvezetet érzett, hogy annyi pénz van a zsebében. A borítékot bedugta a sapka lyukába, ezt a feje alá tette és lefeküdt és az éjjel többször fölébredt és megtapogatta, vájjon a boríték ott van-e még. És valahányszor helyén találta a borítékot, kellemes érzést keltett benne az a tudót, hogy éppen ő, Polikej, a legyalázott, lealacsonyított, hoz ennyi pénzt és fogja pontosan leszállítani, olyan pontosan, mint ahogyan ezt még maga az intéző sem tenné. 7, Körülbelül éjféltájt a kereskedő szolgáit és Polikejt dörömbölés keltette fel a kapun és parasztok hangja. A regruták voltak, kiket Pokrovskojeból hoztak. Tizen voltak: Korjuskin, Mityuskin, és Ilja (Dutlov unokaöccse,) két^ pótember, a falu bírája, az öreg Dutlov és a kisérő legénység. A szobában éjjeli mécs égett, a szakácsnő a pádon aludt a szentképek alatt. Felugrott és gyertyát gyújtott. Polikej szintén felébredt, lehajolt a kályháról és kezdte nézni a belépő parasztokat. Valamennyien bejöttek, keresztet vetettek és leültek a padokra. Valamennyien teljesen nyugodtak voltak, úgyhogy lehetetlen volt felismerni, kit kisérnek az ujoncozásra. Jó estét kívántak, beszélgettek és enni kértek. Közülük néhányan persze szótlanok és szomorúak; ellenben a többiek rendkívül vidámak, láthatóan ittak. Közöttük Ilja is, ki eddig még sohasem ivott. — Nos hát, legények, vacsorázzunk, vagy pedig lefekszünk aludni? — kérdezte a falu vénje. — Vacsorázzunk — felelte Ilja, kinyitotta bundáját és leült a padra. — Hozass pálinkát. —Elég a pálinkából felelte a falu vénje könnyedén és megint a többihez fordult: Akkor egyetek hát kenyeret legények, minek fölkelteni a háziakat! — Adj pálinkát! — ismételte Ilja, anélkül, hogy bárkire is nézne, olyan hangon, melyből fel lehetett ismerni, hogy nem hagyja abba egyhamar. A parasztok követték a falu vénje tanácsát, a kocsiból kenyeret hoztak, ettek, inni kértek és aztán lefeküdtek, ki a padlóra, ki a padra. Ilja időnként megismételte: — Adj pálinkát, hiszen megmondottam már, adj pálinkát. — Egyszerre csak megpillantotta Polikéjt: — Iljics, de Iljics! Itt vagy, kedves barátom? Elmegyek katonának, örökre elbúcsúztam anyuskámtól, házam asszonyától ... De bőgött! Katonának visznek! Hozass pálinkát! — Nincsen pénzem — felelte Polikej. — Isten meg fogja tenni, hogy alkalmatlannak találjanak téged — tette hozzá vigasztalóan. . Dehogy is, testvér, olyan vagyok mint a jegenye, tiszta, sohasem voltam beteg. Hogyan találnának akkor alkalmatlannak? Miféle katonára volna különben szüksége a cárnak? Polikej most kezdte elmondani a történetet, hogy egy paraszt adott a doktornak egy kék bankót (Ötrubeles bankó) és ilyen módon megszabadult. Hja a kályha felé fordult és elkezdett beszélgetni. — Nem, Iljics, most már mindennek vége; hiszen én magam sem akarok maradni. A bácsi a katonák sorába dugott. Nem vásárolhattunk volna magunknak helyettest? Nem, sajnálja a fiút és sajnálja a pénzt is. Engem azonban odaadnak . . . Most már én magam sem akarok. (Halkan beszélt, bizalmasan, a csendes bánat hatása alatt.) Egyet sajnálok .. . az anyukámat; de bánkódott a kedves! Igen és az aszonyomat: csak úgy semmiért tették tönkre ezt az asszonyt; most el fog zülleni: katonafeleség, ez megmond mindent. Jobb is volna, ha az ilyen magamfajta legény meg se nősülne! Holnap majd jönnek. — De miért hoztak titeket ilyen korán ide ? — kérdezte Polikej; — eddig nem lehetett hallani semmiről és most egyszerre — — Látod, attól félnek, hogy kárt teszek magamban — felelte Iljuska mosolyogva; — nem kell félni, nem teszek semmit. A katonák között sem fogok elpusztulni, csak az anyukát sajnálom . . . Miért házasítottak meg engem? — mondotta halkan és szomorúan. Nyílt az ajtó, becsapódott erősen és belépett az öreg Dutlov, lerázta sapkáját, lábán a háncscipő, mely mindég akkora volt, mintha csak csónak volna a lábán. (Folytatjuk.)
