Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-12-25 / 987. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 december 25. DISPUTA ■ ■ __ ■ ■ VERES PÉTER _ KOZOTT- FEJTŐ FERENC A “FAJI SZOCIALIZMUSRÓL” VAGY A “SZÁMADÁS” KÖNYVKRITIKÁJA. írja FEJTŐ FERENC A “Szocializmus” cimü budapesti szocialista folyóiratban, egy rendkivül érdekes és tanulságos vita ért véget a közelmúltban. Pró és kontra, úgy a könyv Írója, mint annak kritikusa, tárgy és irodalmi isemereteikkel, alapos nekikészültséggel mérkőznek meg a nyilvánosság előtt a folyóirat hasábjain. Olyan kérdést feszegetnek és hoznak napirendre, melynek átvételével és a Bérmunkásban való folytatólagos közlésével nemcsak érdekfeszitő olvasmányt, nyújtunk, hanem a világszemléletek és szemben álló ellentétek két briliáns toliforgatójának irodalmi csatájából, tudásunkat gyarapithat- juk. (Szerk.) <*>-----------------------------------------Faji szocializmusát, amelyet ez élménye után alakította ki, ennek az élménynek tudománytalan s hangulati értelmezése jellemzi, már “Alföldi parasztság” cimü müvében is. Veres Péter úgy akarja kibékíteni szocializmusát faj hitével, hogy szükebb osztályát: a földmunkásságot és szegény parasztságot teszi meg a magyar faj egyedüli képviselőjévé. “Ezen a kongresszuson győződtem meg végképpen arról, hogy a magyar földmunkás, mint magyar paraszt, egyben magyar faj, külön valóságot jelent nemcsak a világban . . ., hanem magában a magyar nemzetben is” — írja a Számadásban. S előbb említett könyvében: “elsősorban az alföldi parasztság és egyes dunántúli és felvidéki néprétegek népe ma a magyar faj legtisztább képviselője”. így tehát a városok lakossága, az akár paraszt eredetű munkásság, polgárság sem “igazi” magyar már, sőt a parasztság sem teljes egészében az, csupán az “igazi parasztok”, a “rideg parasztok” őrzik a magyar faj tiszta jellegét. De micsoda Veres Péter szerint a faj ? “A faj fejlődés eredménye — irja ugyanitt — a- melyben a beépült elemek s úgy az antropológiai értelemben vett faji jellegzetességek, mint természeti (faji) és történelmi-társadalmi, vagyis termelési és politikai okok miatt kialakult tulajdonságok határozzák meg a tényleges faji jelleget. Nem turániak s nem árják vagyunk hanem magyarok.” Mig Veres Péter tévedésének élményforrása úgy látszik, említett misztikus megrázkódtatása, — a tévedés ideológiai oka faj-fogalmának helytelensége. A faj egyike a mai embertan legvitatottabb kérdéseinek: vannak, akik még létezését is kétségbevonják s olyanok, akik társadalomszemléletük központjává teszik meg, a történelmet fajok küzdelmének a művelődéseket az autonóm fajok szellemi ki virágzásainak látják. Egy bizonyos: hogy tiszta fajok nin- csennek, hogy a fajok nemcsak “fejlődés eredményei” — mint Veres Péter helyesen látja — hanem egyúttal ma is tartó fejlődések, vagyis folyamatok, a- miről ő nem szól; ho^y a legnagyobb nemzetek fajai hallatlan keveredésből jöttek létre s még ma is keverednek; hogy fehér a sötétbőrüvel, angol a szásszal, germán frank a latinnal, lengyel a némettel, “turáni” a szlávval s magyar tiz ujjal el nem számlálható fajjal, néppel nemzetiséggel keveredett; hogy a vérségi keveredésen kívül az azonos társadalmi, történeti, művelődési, sőt éghajlati s táji körülmények is a “faji” jellegek változásaival s alkalmazkodásaival jártak; s végül bizonyos az, hogy e mondhatni természetes fejlődést — természetes, mert a természet maga semmi gátat nem vetett neki, sőt előmozdítani látszott — megakasztani, a fajt befejezett s mumifikálandó egységnek látni mindeddig azoknak kedvenc mesterkedése volt, akik a fejlődést nem előmozdítani, hanem gátolni igyekeztek, nem a jövő hanem a múlt felé fordultak eszményeikért s bizonyos , kedvükre nem való társadalmi tüneményekért a felelősséget azokra a “fajokra” hárították, a- amelyeknek egyes s épen “faji” múltjukból kiemelkedő egyénei döntő jelentőségű haladásoknak váltak zászlóhordozóivá. A faj tehát, amennyiben embertani típust értünk alatta (mást nem érthetünk) — nem fejlődés eredménye, hanem folyton folyó fejlődés. E fejlődés folyamán az eredeti vonások részben elhalványulnak s újaknak adják át helyüket. Az államokat nem az ősi, tiszta fajok, hanem nemzetek alakították, amelyeknek egységét nem a vérsejtek összetétele, hanem az egy bizonyos tájon született vagy adoptált egyének szorosan összefüggő gazdasági politikai s művelődési működése ád. A faj zoo-antropológiai, — a nemzet társadalmi s művelődési fogalom. A nemzet kohójában összevegyültek s egybevegyülnek a különböző származások; a nemzet épségét ténylegessé, a belétartozós közösségét frázisokból reálissá az a szocializmus akarja tenni, amely a nemzet testvériesülését gátló gazdasági és lélektani körülményeket a benső szövetség alapjaivá akarja átalakítani. Ez az egység hathat aztán arra is, hogy a szembetűnő “faji” különbségeket a magyarságon belül nagyjából megszüntesse; hangsúlyozom, nem a “fajt” szüntesse meg, hanem a különbségeket, amelyeknek a fenntartásában ma is elsősorban nem faji, hanem osztályi s kultúrái ellenállások s ellenszegülések a bűnösök. 3. Beszéljünk konkréten: Veres Péternél is — bár csak melléke- kesen céloz rá — a zsidókérdésről van szó. Faji kérdés Magyarországon ma zsidókérdést jelent. Nincs ilyen kérdés talán? De van, egész országunkban s talán mozgalmunkban is. Egyetértek Veres Péterrel abban, hogy e kérdést, ép a növekvő antiszemita-náci agitációra való tekintettel, tisztáznunk kell. Zsidókérdés van Magyar- szágon, bár nem hinném hogy volna, há politikai érdekből, külföldi mintára s akaratra nem állítanák elő. Az azonban, hogy zsidókérdés van, nem jelenti szerintem azt, hogy zsidó is volna, olyan értelemben, mint aminőben általában s Veres Péter is használja a szót. Boszorkány- kérdés is volt a középkorban, égették a boszorkányokat, szúrós szemű embereket pedig, ártatlanokat vagy gonosz termé- szetüeket, pörbe fogtak azért, hogy szemmel vertek. Szűrös szemű emberek ma is vannak de boszorkányok csak az akkori emberek képzeletében léteztek. Ma is vannak emberek, akik anyakönyvi kivonatuk szerint zsidóhitüek, vagy akár kitértek vagy zsidók közeli ivadékai; vannak, akiknek küllemén meglátszik e származás hajuk göndörségénél, vagy egyéb jeleknél fogva; de zsidók abban az értelemben Magyarországon, hogy nem akarnának a magyar nemzet tagjai lenni, az e nemzetalkotó osztályok egyikében felolvadni, a közös nyelven keresztül vele szellemi egységbe kerülni s ez egységet gyermekeikben megerősíteni: alig vannak. A magyar zsidóság nem a régi, feudális kaszt, amely szigorúan őrzi maga is ghettója falait. Az a fajelmélet, amely a zsidóról úgy beszél, hogy mellőzi asszimilációs törekvéseinek s az e téren már elért eredményeknek szempontját, a zsidót egy, ha nem is tényleges, de szellemi — társadalmi — ghet- tóba akarja visszavezetni. Aki pedig a magyar fajt úgy akarja tudatosítani, hogy a tudatosítással a “faj” befogadóképességére s kézségére befej ezetlen- ségére nincs tekintettel s az épületet befejezettnek nyilvánítva, kiírja rá, hogy “lakás nincs kiadó”, szándékának minden tisztessége ellenére alátámasztja a ghetto-párti antiszemiták törekvéseit. Veres Péter hajlik arra a feltevésre, hogy a faji-alkat szellemi téren is megnyilvánul. E feltevés a legnagyobb képtelenségekre vezet. Emlékezetébe idézzem-e Veres Péternek azt, hogy Kari Marx nem mint zsidó, hanem mint német lángész fogalmazta meg nagyszerű alkotásait? És, hogy azok, zsidó származása “ellenére”, számtalan olyan megállapítást tartalmaznak, amelyben én a zsidó-fi s ő az alföldi paraszt egyetérthetünk ? Az ‘egy akol, egy pásztor” ábránd, amely Veres Péter szerint a “zsidó-racionalista- humanista szellemi vonal folytatása”, lehet végső célja törekvéseinknek (a nem-zsidó emberiség'ősi vágya ez); a szocialisták elsődleges célkitűzése azonban nem ez, hanem az osztályokban és szocialista nemzetekben való szövetkezés. A zsidókra vonatkozólag ez asszimilációt jelent. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az asszimiláció helyes, de nem gusztusos folyamat. Az asszimilálódó zsidó sok esetben gyakran még maga előtt is szegyenli, titkolja származását, elpirul, ha más megemlíti, úgy viselkedik, mint a büntetett előéletű, aki múltját felejtve, szeretne belevegyülni, észrevétlen, a tisztességes emberek társadalmába. Van szé- gyelni-valója ? S ha nincs, mért szégyenkezik? ősi megalázkodások emléke elevenül benne, egy történelmen áthúzódó gyűlölet- tapasztalás maradványa, amelyet igazán megérteni -csak kis- (Foly tatjuk) KRITIKA Somló Lipótnak a “Húsz éves Szovjet Oroszország”-ról Írott cikkéből kiérzik hogy lelkesedik. Ami dicséretre méltó. Eszembe jut a cikk írójával folytatott, múlt nyári beszélgetésem, mely őszintén jó benyomást keltett. Megeggyeztünk a munkásmozgalom elbírálásánál. Ennek dacára nem tudok osztozkodni vele lelkesedésében a szovjetet illetőleg. Felfogásom szerint a szovjet tek modern termelési módszerek alkalmazásával elérték a modern ipari államok mai stádiumát. De nem többet. Megtanították az orosz munkást Írni, olvasni. Ez a modern termelés lehetőségének alapfeltétele. Termelésük társadalmi életük — formaságtól eltekintve — éppen olyan mint más modern államoké. Az a rettenets bizonytalanság, mely megőrli az embert az úgynevezett kapitalista államokban, ott is fenn áll. A munkán, vagy gyűléseken elejtett szó, ha véletlenül eltérő) a hivatalos felfogástól veszéllyel fenyeget. Akár csak itt ameri- kában, német vagy Olaszországban. A modern termelés menetét háborító különvélemény tilos. Börtön, bitófa, koncentrációs telep a jutalma. Ugyebár ez igy van. És igy van mindenütt. Még itt is. Persze a formaságoktól eltekintve. Tudunk Írni, olvasni. De csak úgy és annyit, amennyit a modern termelés megkíván. Aki ennél többet tud, vagy pláne másként tudja, annak jajj! Üldöztetés, vegetálás az élete. Még szerencsés ha nem húzzák bitófára. Nem karom ezzel azt mondani, hogy a munkás élete teljes reménytelen. Óh nem! Szép, sőt szükségszerű a holnapért dolgozni. Ideális életformákért harcolni. Ideálok nélküli ember élete gyarló; állati. Ahhoz azonban, hogy az ember mindennapi élete boldog legyen, szükséges a termelő eszközök köztulajdonba vétele és az emberi szükségletek ésszerű, humánus kielégítése. S amig a termelők Írástudásuk dacára is nemtermelőknek engedik át sorsuk irányítását, az előbb említett ideális állapot lehetetlen. Minek soroljam fel a szovjetekből jövő vérlázitó híreket, hisz itt közel hozzánk hasonló eseményeknek vagyunk szemtanúi és szentül meggyőződve, hogy ez Somló barátomnak is fáj. Ami talán még ennél is jobban fáj valamennyi ideálisaidban gondolkodónak az a szovjetben élő bérmunkás milliók szomorú társadalmi élete. Jobbat vártak. Sebestyén
