Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-10-30 / 969. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 október 30.- NYI LT TÉR MÉG EGÍ LEVÉL « NEMMENÖKHÖZ Irta Sebestyén Dénes Kedves Wiener Andor! E levelemben hálásan köszönöm önnek azt a tradiciós magatartását, melyszerint, bár nem ért egyet A DEMOKRATIKUS MAGYAROK TERVBE VETT VILÁG KONFERENCIÁJÁVAL, de a BÉRMUNKÁS múltjához híven, írásomnak helyet adott. Nagyon köszönöm ezt önnek Kedves Wiener, azonban végtelenül sajnálom azt a sorokközé szorított érzelmeit, miszerint a new yorki konferencia kiáltványában leirt határozati javaslatok és Ön-közé egy egész világ terpeszkedik. Jólehet az Kedves Wiener, hogy a kiáltvány szerzőinek egyebek fölötti magatartásával én sem értek egyet, DE A KIÁLTVÁNY SZÖVEGÉVEL, MINT A MAGYAR NÉP DEMOKRÁCIÁJÁÉRT ÉS BÉKÉJÉÉRT HIVATOTT TENNIVALÓKBAN, A SZÖVEGSZERZŐKKEL TELJESEN EGYET ÉRTEK! És ez nálam nemcsak a magyar népre, hanem az egész világ emberiségére áll! Sajnos azonban az, hogy ezt a törekvést a BÉRMUNKÁS 6 éves olvasója képen, a BÉRMUNKÁSBAN nem igen láttam. Ellenben láttam azt és ez esetben is látni engedik, hogy a haladókról, a menőkkel való menés helyett apró gunyképeket feste- getnek. Ezt ugyan nekem már jórégen megmondották és gyakori esetben tapasztalni is engedték, de soha sem hittem volna el senkinek sem, HOGY MAGYARORSZÁG ÉS PROLE- TÁRIÁTUSA ÉRDEKÉBEN TÖRTÉNT EME KÜLFÖLDI MEGMOZDULÁSSAL SZEMBEN, akár Wiener Andor, akár az IWW. bérrabszolgák szervezete, ha nem is közvetlen, de közvetve, odaáljon a Hitler és HÁBORÚT ÉS ÚJABB NYOMORÚSÁGOT PRODUKÁLÓ “UJ MAGYARORSZÁGHOZ” vagy, bár a hatalmát még ugyan biró, de a náci fasizták által már meglehetősen alá-ásott arisztokrata fél és egész feudális rendjéhez. Ennek sem magyar, sem pedig munkás szempontból nem volna szabad megtörténni, még akkor sem, ha a lelkünket a kiáltvány szerzőitől másviszonylatban ezer világ választaná is el, mert azt még az úgynevezett szolidaritást is kizárja! Hogy Göndör Ferencz miként tévedhetett meg annyira, hogy az általa és lelkes barátai által kezdeményezett eme gyönyörű megmozdulásnak, most egyszerűen a lefújását indítványozza. Ez egy kicsit tragikus, de egy teljes határozat ez mégsem lehet ! . . Bár ezt a páratlan megmozdulást, még halasztgatják, de napirendről le nem vehetjük! S ha ez mégis bekövétke- zik, akkor az akcióval szembe támadt reakció előtt látni vélem azokat a hőkölő népeket, akikről a költő megírta élete legnagyobb s talán a legfájdalmasabb versét, de aztán a “Hőkölök” többé ne-publikálja- nak ilyen meg olyan elnyoma- társól, mert ha ebsorsot akarnak, hát akarjanak! . . . Záradékul még csak annyit Kedves Wiener!, hogy Önök még ugyan tárgyalhatnak elnapolásról is, meg elhalasztásról is, sőt még idább-odább állásról is, és ha tetszik, még szerkesztői megjegyzéseket is írogathatnak, MI azonban menni fogunk azokkal, akik jönnek! A nem jövőknek, a megállóknak pedig örökségül hagyom Ady Endrének az itt következő versét : A HÖKÖLÉS NÉPE Irta Ady Endre Ez a hőkölő harcok népe S most lapulása is rávall, Hogy az úri kíméletlenség Rásuhintott szijostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. i Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. Betyár urai igy nevelték, Nem rúg vissza, csak busán átkoz, S ki egyszer rúgott a magyarba, Szinte kedvet kap a rúgáshoz. Ma is itt ül lomhán petyhüdten, Pejét, jussát, szivét kobozzák S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt sem tudná, hogy őt pofozzák. Csak a Csudák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri kis kíméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát—akarja. Szerkesztői megjegyzések: Jobb verset a nagy költő munkáiból, aligha választhatott volna a cikkíró munkástárs, e cikk befejezéséhez. Ám arra való tekintettel, hogy mi minden jussunkat magunkkal hoztuk magyarországról, mikor a vándorbottal kezünkben és üres tarisznyával hátunkon neki vágtunk a nagy ismeretlenségnek, nem tartunk igényt semminemű örökségre. így a nagy költő e gyönyörű versét, annak elolvasása után, MI NEMMENŐK visszaajándékozzuk a MENŐKNEK. S ha netalán mégis otthon fognak maradni minden nekikészülés ellenére; nagyon ajánlatos volna, hogy más elfoglaltság hiányában, tanuljanak, olvassák a halhatatlan Ady nekik szoló örökségét: mert: Ma is itt ül lomhán petyhüdten, Fejét, jussát, szivét kobozzák S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt sem tudná, hogy őt pofozzák. Mert hát szó ami szó, mi még mindig magyarul kívánunk a MENŐKKEL beszélgetni, mert még mindig van annyi fogya- kozó türelmünkből, hogy visz- sza tartani tudjuk magunkat attól, hogy MAGYARÁN mondjuk el véleményünket. Reménykedünk abban, hogy talán mégis csak rájönnek a fűzfa síppal toborzó munkástársaink, hogy a sirámnak arti- kulátlan és gyenge hangja elvész a mai ágyudörgéses világban. Hogy töbszörös elolvasása után megértik Ady versét, vagy fogadnak egy tanítót, aki ezt a szakaszt kellőképpen analizálja és megmagyarázza nekik, még mielőtt párisba elindulnak. Mert: Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. A diszmagyarba öltözködő teringettét ennek a cudar világnak! Hát hol van, vagy hol kell keresni az erőt? A párisi aszfalton Páris valamelyik termének négy fala között vélik meg- teremeteni azt az erőt, mellyel a horthy rendszer burkolatát megrepesztik ? Hiszen azt kell megállapítanunk, a Sebestyén munkástárs e cikkéből, hogy nem bízik a magyar munkásságban. Nem bízik annak a munkásmozgalomnak ujjászfü- letési lehetőségében, mely már egyszer elég erősnek érezte magát ahoz, hogy a hatalomért nyúljon. A füzfasipos tilinkózás, mint a honfoglalás eszköze, már Jerikónál csődött mindott. Ez ősrégi város elfoglalásánál, a zsidók, már kecskeszarvakba fuj- dogáltak, hogy falait széjjel re- pesszék. És amint az amerikai magyar felhajtásokat figyeljük és az első delegátust, a faj súly mérleg serpenyőjébe ültetjük azt kell megállapítanunk, hogy a párisi zsinat megsem közelítheti a zsidó harcosok kecskeszarvakkal támasztott lármáját, noha a verdun alá felvonul- taott 42-es német Berták dörgő hangjai mellett, ükapáink szarvfujdogálása, még békaku- ruttyolásnak sem illet volna be. S ha már igy belemélyedtünk az ősrégi és az uj hadászati műveletek összehasonlításába, maradjunk még egy kicsit a bibliánál. Hiszen a magunkfajta “vallásos” emberek nem annyira a vallási erkölcsök doktrínái mint inkább a papok viselkedése miatt tartózkodunk tisztes távolságban a templomoktól. így vagyunk mi a new york- ban szerkesztett májusi kiáltvánnyal is. Sem a szövege, sem a szövegezők, nem inspirálnak bennünket. Jobb Ízlésünk titja a velük való közösködést. Voltak közöttük, bordélyház keritők, polgári politikusok, csuhások, renegátok, sikkasztok, álhazafiak és mit lehessen tudni talán tisztességes emberek is. CSAK ÉPPEN MUNKÁSOK NEM. Engedjen meg Sebestyén munkástárs, de mi nagyon fi- nyásak lettünk. A SZOLIDARITÁSBÓL meg leckét sem öntől, sem mástól el nem fogadhatunk, mert nem szorultunk az ilyesmire. Nem! Mi mindenkor megragadtuk a munkától kérges kezeket és mindenkor utálattal fordultunk el a hiszékenység és tudatlanság vámszedőitől. Nem fasizmus elleni harc az amit ezek az urak terveznek, hanem FACSIZMA! Vagy a- hogy karja. Fából vaskarika! Nem osztjuk azon nézetét sem, hogy a párisba készülők a haladók és a nemkészülők, a “NEMMENŐK” maradiak. Ha az ilyen okoskodást elfogadni lehetne, akkor nem a forradalmi munkásmozgalom építőinek, hanem a MÁRIAPÓCSI búcsú járóknak volt és volna igazuk. Mert azokkal is úgy voltunk, mint a párisi bucsujárás szervezőivel . . . Szakaszott úgy hitték ők is szegények ,hogy ők a haladók, mert ők menetelnek és mi vagyunk a MARADIAK, mert nem mentünk velük. Bocsásanak meg ezért az eretnekségünkért, de mi az Ipari Unionisták Forradalmi zászlaját, eh ez a búcsú járáshoz nem adjuk oda! Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát—akarja. Szerkesztői üzenetek G. Bakos, Los Angeles, Calif. Megkaptuk és köszönjük. Egyébként, ezen lapszámunk 1 más helyén lefolytatott polémiából, megérthetik a los angelesi magyarok is, hogy mit készülnek párisban kotyvasztani de főként azt, hogy kik a főszakácsok. Igen. Neuwald Jenő, azonos azzal a Neuwaldal, aki valamikor szerkesztője és üzletvezetője is volt az Előrének. Nem munkástárs. Nem az “Uj Előrének”. Hogy az a lap “Uj” előnevet kapott, abban nagy szerepe volt annak a Neuwaldnak, ki most a los angelesi magyarokat, az egységfronttal boldogítja. Neuwaldnak, az egységfront iránti érzelmei már abban az időben mutatkoztak, mikor a RÉGI Előre cimszallagját, hirdetési vállalatoknak, ZSEBPÉNZÉRT adogatta el. E:z törte ki a nyakát abban az időben. Vezette ő, a new yorki Első Magyar önképző éttermét is. És hogy e vezetés miatt, nem került a rácsok mögé ? annak a polgári egyletnek tisztviselői jobban tudják a miértjét, mint mi. Párisba való ember Neuwald. S ha esetleg megígéri a los angelesieknek, hogy többet nem megy vissza, úgy megéri az útiköltséget. Küldjék el. Hátha végleg megszabadulnak tőle . . Mrs Mojzer, McMechen W. Va. Küldeményét megkaptuk melyet egyébbként sokkal bővebben tárgyalták a helybeli lapok. Köszönjük a figyelmességét. Mert jólesik tudnunk, hogy olvasóink figyelik lapunkat. Kun Béla ügyében, a kommunisták halgattak még az utolsó lapszám jukban is. Ugylátszik inkább vállalják a bünrészes- séget a törvényes gyilkossághoz, mintsem segítségére sietnének, bajba került vezérüknek.
