Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-02-06 / 931. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1937 február 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................... $2.00 One Year __________ $2.00 Félévre ........................ 1.00 Six Months ________ 1.00 Egyes szám ára .—..... 5c Single Copy ________ 5c _____Csomagos rendelésnél.. 3c Bundle Orders _____ 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending.______________________ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD 42 A történet megismétlődik Az elmúlt hetek angol királyi és annak barátnője esete nem volt kedvesebb csemegéje az izgalmakra leselkedő olvasó közönségnek, mint az újabb nagy per Szoviet Oroszországban, amelyre mint látszik erősen alkalmazható a kitűnő magyar jogász kijelentése, hogy “sohasem ér végett.” Pontosan az történik ma a szoviet területen Radek, So- kolnikoff és tizenöt társuk vád alá helyezésében, mint a nemrég kivégzett Zinovjev-Kamenev és társaik esetében. A vádlottak most is Németországnak, Japánnak és más államoknak akarták a kezére játszani Szoviet Oroszországot, megdönteni Stalin hatalmát és vissza állítani a cárizmus, vagy másformáju polgári rendszert. A kommunista lapok erős fekete betűkkel nyomott tudósításokban, részletesen Írnak a tárgyalásokról, ahol mint az előbbi esetben, maguk a vádlottak olvasnak a saját fejükre olyan szörnyű vádakat, amelyek az államügyésznek eszébe sem jutott volna és ők maguk kérik a legszigorúbb megbüntetésüket. Ne vitassuk itt, hogy ezekhez a “vallomásokhoz” férne-e szó, hogy egy Trotzky, akinek a neve — mert hiszen a személye régen száműzött a Szoviet földjéről — mint leggyülöltebb vádlott szerepel — munkálkodik azon, hogy az orosz Szovietet megbuktassa és helyébe cárizmust vagy császárságot vagy királyságot állítson. Ennek ugyan erősen ellent mond az a tény, hogy egyetlen császárság, királyság vagy más oligarhia, akiknek Trotzky a kezére akarja játszani Szoviet Oroszországot, nem engedi a földjére sem lépni. Most fogadjuk el mindazokat a vádakat és gyanúsításokat, amelyekkel az újabb vádlottakat illetik valóságos tényeknek és kérdezzük meg Amerika dolgozóinak millióit, hogy miként tekintsen az orosz forradalom “hőseire,” akik személyesen is részt vettek a cári család elkergetésében, akik két évtizeden keresztül megtestesítőként szerepeltek a Szovietben, akiknek a személye jóval fölöte állt a polgári rendszerű államok hasonló szerepet betöltő képviselőinél, hogy mi a véleményünk arról a rendszerről, de különösen arról a pártról, amely tömegesen termeli meg magában a hazaárulókat, a szabotőröket, az évtizedekig az ipar, a kereskedelem, valamint a párt magas vezető szerepeiben levők sorából. Ha Trotzky, az orosz cári rendszer egyik megbuktatója ellenforradalmár lett, aki Hitlerrel, a japán tábornokokkal pak- tál, ha Radek az orosz közvéleménynek a huszesztendőn keresztüli irányítója hazaárulónak bizonyult, lehet-e tüzbe tennünk a kezünket Stalin vagy akármelyik másik, még uralmon levő “elvtársért,” hogy két, három vagy több hónap múlva, nem őket kapják rajta, hogy a Szoviet megbuktatásán dolgoznak? Lehet-e bizalma a világ munkásságának általában a kommunista elöljárókban? Nem-e erősödik meg bennük a gondolot, hogy a cseka és a többi terror szervezet ügyetlenségének tudható be csak, hogy még nem fedezték fel a többi szereplő “elvtársakban” az árulókat, akik maguk fogják újból kérni a gyors kivégzési eljárást. Mélyen gyökeredző bajok ezek és a dolgozó nép szempontjából egyenesen káros az a rendszer, amely igy termelheti meg magában a “gazembereket,” mert sohasem nyújthatja senkivel szemben azt a feltétlen egyéni vagy szervezeti bizalmat, amely nélkül ipari demokrácia meg nem valósítható. Az ilyen természetű bűnügyek megismétlése a leghatározottabban ellenszenvet váltanak ki, nemcsak Oroszországgal szemben, de minden féle munkás törekvéssel és intézménnyel, mert hiszen az átlag újságolvasó nemcsak, hogy nem tud, de nem is akar megkülönböztetést tenni egy politikai kormányzat és egy munkások által irányított ország rendszere között. Mert ha válaszfalat tudna huzni, úgy hamar felismerné az okozatot, amely melegágya minden fajta politikai kormányzatnak. Az egymást követő orosz eseményeknek tehát két oldala van és bármelyikről vizsgáljuk a helyzetet, nem nyújt nagy kívánalmat a követésre. A “nemzet” ünnepel (A. K.) Február havában Amerika hivatalos közegei két kimagasló egyén születésnapját ünnepük évről-évre. George Washingtont ünnepük mint szabadság harcost, s mint az Egyesült Államok első elnökét. Washington nyomdokain haladó szélhámos politikusok hozsannákat zengedeznek az első elnök áldozatkészségéről, hősiességéről, de mélyen hallgatnak arról, hogy Washington volt az amerikai nép első lelketlen ki- zsákmányolója s mint ilyen ő volt Amerika első milliomosa. Abrahám Lincoln a rabszolgák “felszabadítója.” A politikusok a rádión, az újságírók lapjaikban dicsőítik Lincolnt mint Amerika szabadság harcosát Az emberiség történelmében minden generáció másképpen magyarázza, értelmezi a szabadságot. Ma a szabadságot másképpen értelmezi a kizsákmányoló osztály s másképpen az osztálytudatos munkásosztály, mint azt Lincoln az ő idejében értelmezte. Az osztály harc szempon jából vizsgálva Lincoln rabszolgaság megszüntetési cselekvését, azt látjuk, hogy Lincoln nem szüntette meg a rabszolgaságot, hanem eltörölt egy ósdi, idejét múlt káros törvényt, amely az akkori ültetvényesek jó részének anyagi károkat okozott, a nincstelenek osztályának ki- szákmányolása más formát, a bérrabszolgaság formáját vette fel. A szolgaság mind addig nem szűnik meg, amig egyik ember a másik munkaerejéből profitot harácsol. Az osztálytudatos munkások szempontjából tekintve az emberiség szabadsága sokkalta messzebre ható, mint Lincoln, vagy a kapitalista osztály által előirt szabadság, amely felruházza a bérrabszolgát, hogy az “tetszése” szerint válassza meg munkaadóját. Az igazi szabadság, az emberiség szabadsága, amely felszabadítja a világ elnyomott és kizsákmányolt bérrabszolgák millióit a nyomor, szenvedés és kizsákmányolás alól, ez a munkásosztály szabadsága, az ipari szabadság, amelyben nem lesz kizsákmányolás, amelyben megszűnik a magántulajdon, a profit és a bérrendszer. KENYERET Két pap jutott a mennyországba fel, Szemükbe makacs szenvedély ragyog; Mindkettő szikrázó csatára kel: Hogy melyikük vallása jobb? Mosolyg az Ur — mosolya oly szelíd! — “Papocskák, legyen vége a vitának! Megkérdem én a népek ezreit, Milyen vallás hát, amit ők kívánnak S alátekintett . . . Lenn homály, zavar, Kétségbeesés, mely vad örvényt kavar. Egy káosz volt csak hajdanába — most Millió szívben látja a káoszt. S hogy a mennynek küszöbére lép, Hogy megkérdezze, mit kíván a nép; Egy szót ért csak a küzködő viharból, Egy kiáltás zug milliónyi ajkról; Nagy kérdésére ez a felelet: — “KENYERET!” SAS EDE. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség: nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikbó'l a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüL
