Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-01-16 / 928. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1937 január 16. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre...................... $2.00 One Year __________ $2.00 Félévre ____________ 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy________ 5c _____Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ......—. 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to ______________________Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Ipari szervezet—Ipari unionizmus Hónapok óta alig kerül kezünkbe polgári újság, amelyben nem találunk hirt valamilyen vonatkozásban John L. Lewis AFofL kontra mozgalmával, amely a köznyelven ipari szervezet elnevezést kapta. A Bérmunkás hasábjain nem is egy esetben mutattuk be ennek a mozgalomnak személyes életre hívóját, aki mögött közel kétévtizedes szervezeti múlt áll, amely a leghangosabban tiltakozik azon feltevések ellen, hogy a John L. Lewis-el kapcsolatos ipari szervezetnek akár ma, akár annak esetleges megerősödésével valami köze is lenne az ipari unionizmus eszmé- lyéhez. Az utóbbi hónapokban nem volt alkalmunk személyesen érintkezni Pennsylvania, Ohio, West Virginia vagy Illinois bánya telepeinek munkásaival, akiket az agyon nyomással, az elpusztítással fenyegeti az a rendszer, amelyet a bányaiparban John L. Lewis megteremtett. De bányász olvasóink levelei alapján értesülünk róla és igy nem hihetjük el, hogy Lewis, aki a bánya ipar munkásainak elkobozta unió tagsági jogát a szó legkonzervatívabb értelmében is, hogy az autó ipar munkásaival külömb céljai lennének. Lewis az ipari szervezetet kizárólag arra kívánja felhasználni, hogy egy tömeg álljon a háta meget, amelyre amerikai politikus módra rámutathasson, hogy “ime micsoda tömeget tudok én megmozgatni.” És az a közel két évtized, amely Lewis megett van, kizárólag azt igazolja, hogy ezt a megmozditást elsősorban és mindenek előtt a maga személyes céljai, ambíciói mellett fogja felhasználni és az “ipari szervezet” csak annyiban tiltakozhat ez ellen, mint ahogyan a bánya bérrabszolgái az United Mine Workers Unióban tehetik ezt. Arról pedig minden munkás tudja, hogy az unió szabályok, a büntetések és egyébb megrendszabályozások, teljesen elnémították a lázadó hangokat. Nem vonjuk kétségbe, hogy Lewisnek sikerülni fog az autó ipar munkásait, valamint más nagy iparban foglalkoztatott munkásokat beszerezni, ennek dacára nem féltjük az IWW-t, hogy az elveszti az ipari szervezet képviseletét. Éppen az ellenkezőjét látjuk. Lewis szervezetébe került munkások egyrésze keresni, majd követelni fogja az ipari unionizmus gyakorlati megvalósítását és a maga személyes sérelmei alapján jut el ahoz a felismeréshez, hogy az ipari unionizmust, vagyis ipari szabadságot csak az IWW által épített ipari szervezetek jelentenek a munkások részére. A jövő az ipari unionizmusé, az IWW-é. A kritika gyakorlása (P.) A társadalmi fejlődésnek szükségszerű feltétele a kritika gyakorlása. Azok az alakulatok, amelyek nem bírják vagy tényleg meg sem engedik magokkal szemben a vélemények megnyilvánulását; azok feltétlen a társadalmi fejlődés kerékkötői. Az emberi társadalomban a gazdasági tényező az, amelytől az emberiség létkérdése függ, mert a társadalom gazdasági alapokon nyugszik és ahol a gazdasági építmény olyan osztály intézményekkel veszi magát körül, amely intézmények minden törekvése abban nyilvánul meg, hogy gátolják magát a társadalmi fejlődést, mint amilyen a szólásszabadság, a sajtó, korlátozása amelyre pedig a társadalmi fejlődésnek feltétlen szüksége van — ennek meggátlása hátráltatja magát a társadalmi fejlődést. Azon országokban, ahol sem szólásszabadság, sem sajtó szabadság nincsen, azon országok uralkodó osztálya tudatában van annak, hogy uralmát csak addig tudja fenntartani amig mindennemű vélemény nyilvánítást elfojt. Nem lehet egészséges az a társadalmi berendezés, amely kritikát nem tűr; mert éppen úgy mint maga az ember sem egy tökéletes és hiba nélküli lény és mivel a társadalmat emberi csoportok irányítják, igy minden társadalomnak lehetnek hibái és ezeket a hibákat, csak nagymértékbe úgy lehet javítgatni, ha az emberek ezzel szembe a kritika jogát gyakorolhatják. A diktatúrák igája alatt lévő országokban a szólás szabadság teljesen korlátozva van és az uralmon lévő csoport tejhatalmulag uralkodik abban a biztos tudatban, hogy uralmát csak addig tudja megtartani, amig ereje és hatalma van ahoz, hogy minden közvélemény szabad megnyilvánulását elnyomja. A diktatúráknak nem a tudomány és a szabad társadalmi fejlődés képezi alapját, hanem a kegyetlen elnyomatási hajlam, amely minden ellenvéleményt elnyom. A diktatúra ellenvéleményt nem tiir. Azon országokban, ahol diktatúra van a berendezkedés hibáit bírálók kénytelenek magokba fojtani a bírálat jogot vagy ha ezt nem teszik, kénytelenek menekülni az ország határain kívül, mert a diktatúra tüzzel-vassal pusztítja mindazokat, akik a kritika jogával élni akarnak. Azokból az országokból, ahol diktatúra van, ezrével menekülnek mindazok, akik a szólásszabadság hívei, amelynek meg- gátlásában látják a társadalmi fejlődés gátlását is. Ennek természetes következménye az, hogy ott a közvéleményt úgy irányítják, hogy mindazok, akik nincsennek megelégedve a diktátorok hatalmi vágyával, azok természetesen árulóként, vagy összeesküvőként szerepelnek. Ez csak természetes, mert minden uralmon lévő csoport azt tartja önmagáról, hogy ők a legtökéletesebbek és ők kizárólag a “nép” érdekeit szolgálják. Sokszor bizony azoknak kell életével fizetni, akik tényleg jogosan és igazságosan merik felemelni és gyakorolni a kritika jogát. Mostan, amikor Oroszország a nagyvilág előtt úgy akar feltűnni, mint egy demokratikus alkotmányos ország és ugyanakkor kegyetlenül elnyomnak minden belső közvéleményt és úgy tüntetik fel a dolgokat, hogy a vádlottak mind rossz lelkű gonosztevők és hatalmi mámorukba a legkegyetlenebbül végzik ki mindazokat, kiknek ellenvéleményük van. Akkor ez a legnagyobb arculcsapása az igazságszolgáltatásnak, mert demokráciáról beszélnek. Az Oroszországból száműzött Trotzkynak is azért kell életét száműzetésbe tölteni, mert azt hitte, hogy neki mint az orosz forradalom megtestesítőjének van legalább annyi joga, hogy nem mindenbe egyezik meg Stalin diktátorral, ö maga sem tanulta meg azt, hogy diktatúra alat még Trotzkynak sincsen kritikai joga. Amikor a “kommunista” (?) sajtó úgy emlékszik meg a mostan Mexicoba érkezett Trotzkyról, mint a fasizták szövetségeseiről, de ugyanakkor a jelenleg a világ legradikálisabb mexicoi kormánya megengedi neki, hogy ottan letelepedjen, ugyan akkor ez a kormány rendeletet ad ki, hogy Francisko Franconak és spanyol fasizta vérszomjas ebeinek minden hivatalos képviselőjét azonnal kiutasít Mexicoból.. De a “kommunista” (?) sajtó sohasem kritikát gyakorolt, hanem mindig csak felsőbb utasítás szerint irt. Egy igaz kritika megírásához némi szellemi képzettség is szükségeltetik, de a jelenlegi kommunista pártok nem a tudományon alapulnak, mert ha igy volna úgy magában a pártban megvolna a kritika joga és ha ez lett volna az irányelv a kommunista párt megalakulása óta, akkor a munkásmozgalmi világesemények is másképpen alakultak volna ki. Próbáljunk az elfogultság helyett több értelmességet a munkások agyába vinni. A munkásosztály felszabadulása a szervezettségétől függ. A szervezetekben meg kell adni a kritika jogát, mert egészséges gondolatok és cselekvések csak úgy jehetnek létre. Nem elégséges a munkást csak üres frázisokkal bolond itani, hanem tanítani és szervezni kell, hogy a hivatását betölthesse az uj társadalomban. ELVIN YILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, raig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keik valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
