Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)

1937-01-16 / 928. szám

1937 január 16. BÉRMUNKÁS 5 oldal A SZÉNBÁNYÁSZOK FIGYELMÉBE! Az Egyesült Államok bánya bárói, minden előkészületeket megtesznek arra, hogy a már­cius 31-én lejáró szerződést egy újabbal cseréljék fel, amely szerint a mai 35 órás munkahét helyett a 40 órát kívánják be­hozni és a fizetési feltételek ugyanazok maradnak, amely a 35 órás hét szerződésében volt megállapítva. Erre vonatkozó­lag nyolc leghatalmasabb ke­ményszén társaság átiratot küldött a United Mine Workers vezérkarának, akik tudatták a bánya bárókat, hogy az uj szer­ződés megtárgyalása végett 1937 február 17-én New York városában jönnek össze. Hogy aztán mit fognak a bánya bá­rók és a union vezérek elintéz­ni, azt már előre is megállapít­hatjuk, hogy az alku a bányá­szok bőrére megy. Sietnek a bánya bárók a szénbányászok munkaidejét fel­emelni, hogy az által még ha­talmasabb profithoz jussanak mint az 1936. esztendőben. A rossz szervezkedési forma, amelyben a bányászok évtize­deken át a rabszolgáknál is ala­csonyabb életszínvonalon van­nak teszi lehetővé, hogv a bánya bárók busás hasznot vágjanak zsebre. A Corps Nest Pass Coal Co. 1936 decemberében külön osz­talékot fizetett részvényesei­nek. Ez a társaság 1936-ban 248 ezer 508 dollár osztalékot fizetett ki részvényeseinek. Lehigh Coal and Navigation Co. ez a táraság 1936 decem­berében szintén fizetett külön osztalékot, részvényeseinek akik egész éven át 1 millió 158 ezer 39 dollárt raboltak el a bányá­szok által előállitott javakból. Truax-Truer Coal Co. de­cemberben szintén fizetett kü­lön osztalékot azon a hat dollá­ron felül amelyet minden rész­vény után 1936-ban kifizettek. Ez a társaság 142 ezer 543 dol­lár és 75 centet fizetett ki rész­vényeseinek. New River Coal Co. amely társaság West Virginia terüle­tén 25 szénbánya felett ural­kodik 1936-ban kifizetett 207 ezer 723 dollárt részvényesei­nek. Westmoreland Coal Co. 1936- ban kifizetett osztalék fejében részvényeseinek 54 ezer 153 dollár és 70 centet. Anaconda Copper Mining Co. 1936-ban hét millió dollár osztalékot fizetett. Éppen a dupláját annak amit 1935-ben fizetett ki részvényeseinek. Amióta a világ imperialista osztálya egy ^ újabb proletár mészárlásra készül az egész vi­lágon, a vörös réz ára teteme­sen emelkedett, ugyancsak a termelése is. A bevonult mun­kást megtakarító gépek min­den 100 bányász közül ame­lyet 1933-ban alkalmaztak 25 a munkanélküliség rettenetes karajaiba esett. Ma a 75 bá­nyász 85 százalékkal több ér­cet hoz a felszínre mint 100 bányász 1933-ban. A bányászok fizetése 1933 óta 10 százalékot emelkedett. Eagle-Picher Lead Co. ez a társaság az amelynek agyon­sanyargatott munkásai 1935- ben sztrájkba mentek és Go­vernor Landon — aki 1936- ban az Egyesült Államok elnö­kének volt jelölve — kirendel­te ellenük a milíciát és a sztráj­kot megtörte. Ennek következ- ményeképen a társaság 463 ezer 505 dollár és 40 cent osz­talékot fizetett részvényesei­nek. Az ólom bányászata is fel­lendült. A háborús veszedelem fenyegetődzése, készülődése, busás profitot hoz a bánya bá­rók részére. Kennerott Copper Co. amely- neg tulajdona a Gallup Ame­rican Coal Co. 1936-ban kifi­zettek részvényeseinek oszta­lék fejében 15 millió 83 ezer dollárt. Eme statisztikai kimutatá­sokból láttuk azt, hogy milyen hatalmas összegeket vágnak zsebre a részvényesek, most aztán nézzük meg, hogy ugyan­csak a legnagyobb részvénye­sek, akik mint igazgatók, se­gédigazgatók és egyébb állások­ban levő naplopók szerepelnek milyen fizetéseket húznak. A Lehigh Coal and Naviga­tion Co. igazgatója évi 39 ezer 720 dollár fizetést kap. Ez az egy úriember keres évente any- nyit, hogy igen sok esztendő­ben 39 ezer bányász keresete is alul marad eme semmittevő fizetésén. A társaság ügyvédje évi 20 ezer 220 dollár honorá­riumot kap, azokért p tanácsok­ért, amelyeket a bányászok “törvényes” leigázására ad a társaságnak. A segédigazgató évi 10 ezer 80 dollárt kap, 16 más magas hivatalnok akik­nek a nagy része nemhogy sze­net bányászna, hanem még a bánya belsejét is csak mozgó­fényképfelvételről ismeri. Ezek együttes fizetése 90 ezer 246 dollár. No most nézzük meg a Uni­ted Electric Coal Co. hivatal­nokainak évi fizetését. F. S. Martin igazgató 19 ezer 200 dollár, M. M. Saule segédigaz­gató 16 ezer 650 dollár, L. C. Sherril második segédigazgató 13 ezer 500 dollár, 13 más ki­sebb naplopó évi fzetésük 14 ezer 866 dollár. És ez igy megy minden egyes bánya társulat­nál, aki a legkevesebbet járul a szén előállításához annak van a legnagyobb fizetése. Láttuk a részvényesek osz­talékát, láttuk a társaságok magas hivatalnokainak hono­ráriumát, nézzük meg azoknak a kereseti viszonyát akiknek vére, élete tapad a fekete gyé­mánt, a föld gyomrából való kiaknázásában, akik hasznossá teszik a föld gyomrában a ter­mészet által elraktározott sze­net. Eme kimutatásunkban az 1929. évet vesszük alapul. A szénbányászat még igen mesz- sze van ahoz, hogy ugyanannyi bányászt alkalmazzanak s ugyan azt a termelést állítsák elő amelyet 1929-ben. A ke­mény szén bányászoknak még ma is több mint a fele munka- nélkül van, vagyis ezen iparban ma az 1929-es évhez hasonlít­va 47 és fél százalék van alkal­mazva. Keresetük 35 százalé­kát kapják, átlagos hetikere­setük 21 dollár 31 cent, átla­gos munkaidő heti 26 óra. A puhaszén bányászata va­lamivel nagyobb százalék emel­kedést mutat ugyancsak az 1929. évhez hasonlítva. A pu­haszén bányászok 78 százaléka alkalmazva van, keresetük 71 százalék, heti átlagos kerese­tük 23 dollár és 3 cent, átla­gos heti munkaidő 29 óra. A keményszén bányászok vala­mivel többet dolgoznak heten­ként mint három napot, a pu­haszén bányászok sem dolgoz­nak teljesen négy napot. A fenti kimutatásokból lát­hatjuk, hogy az Egyesült Álla­mok bányász munkásainak helyzete, dacára annak, hogy a Lewis-féle ipari unióba van­nak évtizedeken át szervezve, sem jobb mint bármely más ipari munkásé. Ezt is láttuk, most vizsgáljuk meg ennek a szabadország bányászainak élet színvonalát, milyen körülmé­nyek között élnek. A West Virginiai Coal and Coce Corporation, amelyet a Morgan érdekeltség controlál. Eme társaságnak a nevezett bányájában 1935-ben 3 ezer 232 bányász volt alkalmazva, akik családjaikkal egyetemben a társaság által épitett házak­ban kell lakniok a társaság ál­tal megszabott bérletért. A tár­saság tart fenn élelmiszer és i ruha üzletet, orvosi kezelés­ben csak a társaság orvosai ál­tal részesülhetnek. Ez a társa­ság egyedül Logan divisionban több mint 10 ezer lélek felett teljhatalommal rendelkezik, or­vosi dij fejében minden nőtlen bányásztól havonta 1 dollárt, családosoktól 2 dollárt fognak le. Kórház fentartására egy dollár tiz, egy dollár harminc havonta. A lakóházak vala­mennyié egy mintára épült s egy színre, — szürkére — van festve. A bányászok kötelesek élelmiszereiket, ruhaszükségle­teiket a társaság üzleteiben be­vásárolni, ahol több mint a kétszeresét kell fizetniük. Ennek a társaságnak munká­sait 1933-ban az NRA munkás­törvényeinek alapján a UMW- ofA szervezetébe szervezték, amely szerevezetnek semmi más hatalma nincsen mint a bányában levő munkaviszo­nyok, valamint a bányászok fi­zetésének megállapítása a tár­saság igazgatóságával egyetem­ben. Harlan County and the US Steel Corpration, Lynch, Ky- ban van az US Steel Corpora- tionnak a US Coal and Coke Co. név alatt, szénbányája. Ez a bánya éppen úgy mint Har­lan County minden más bányá­ja zárva van minden nemű unió szervező részére. A bányá­hoz s a városhoz vezető utak, a társaság őrei által vannak éjjel-nappal megszállva, s min­den gyanús egyént a legna­gyobb vizsgálat alá veszik. A fajgyűlöletet a legmagasabb fokon tartják, a társaság kü­lön kórházat, iskolát, templo­mot tart fenn a fehérek és fe­keték számára. Harlan County bányászai a társaság vasszigora alatt él­nek. A UMWA úgy próbálta ezeket az embereket szervezni, hogy széjjel osztott Harlan County bányászai között több mint száz rádiót s a UMWA szervezői Bell County Insull ne­vű városából beszéltek a bányá­szokhoz, de csak egyszer, no­vember havában, mert a társa­ság az összes kiosztott rádiókat alkobozta a bányászoktól s az a néhány bányász akiknek sa­ját rádiójuk van a legnagyobb felügyelet alatt állanak. így dominálja a US Steel truszt bá­nyászait. A UMWA vezetősége novem­ber 20-án Washington, D. C.- ben tartott ülésén az alanti programot dolgozta ki. 1. Állami és szövetségi tör­vények létesítése amely bizto­sítja a bányászok szervezetébe való tömörülését és eltörli a Company Uniont. 2. Olyan törvények alkotása amely megtiltja a szövetségi valamint az állami bíráknak, hogy a munkások szervezkedé­sét tiltó paranccsal akadályoz­hassák. 3. A bányászok baleset biz­tosításának jobb és szélesebb körökben való elterjesztése ál­lami rendelet által. 4. A puhaszén bányákban dolgozó bányászok is éppen úgy törvényes engedéllyel legyenek ellátva mint a keményszén bányászai. 5. Olyan törvények életbe léptetése, amelyek megtiltják, hogy a sheriff vagy más rend­felügyelő szedhesse be a bizto­sítás illetékeit. 6. Olyan törvények teljesí­tése amely biztosítja a bányá­szok s azok hozzátartozóinak egyéni szabadságát a helyi ha­tóságokkal szemben. 7. Eltörlése azon törvények­nek, amely feljogosítja a bá­nyatulajdonosokat, hogy sztrájk vagy kizárás esetén a társaság által bérbe adott há­zakból a bányászokat kilakol­tassák. 8. Eltörlése az olyan törvé­nyeknek amely lehetővé teszi, hogy olyan városok mint Weir- ton West .Virginia, nincsenek a szövetségi kormány törvé­nyei alá rendelve. Elhatározták, hogy ha a tár­saságok nem fogják megadni a napi 7 dollár 50 cent átlagos fizetést és a heti 30 órai mun­kaidőt, akkor 1937 április 1-én a szénbányászok általános sztrájkját rendelik el az egész országban. Az illinoisi földszintes bá­nyákban egy újabb munkást megtakarító gépóriás vonult be, a gőz lapát alakjában. Ez a lapát egyszerre 32 cubicyard szenet emel fel, kétszeri eme­lésre egy vasúti kocsit teljesen megrak. A régebbi lapát 32- szer kellett, hogy forduljon, hogy ugyanazt a munkát vé­gezze el. Az előbbit is, az utób­bit is egy ember kezeli. The Western Kentucky Coal Operators Association 1936. november 13-án “egységet” kö­tött az Independent Miners Unióval — Company Union — a bányászok fizetését és mun­kaidejét illetőleg. E társaság 1937. julius 1-től 3 és 4 dollár között fizet 7 órai munkáért, külső munka végzésért, belső munkáért 5 dollár 20 centet, a gépvágóknak 8 centett tonnán­ként, a rakodóknak 38 és fél centet tonnánként, összesen 3 ezer bányász van érdekelve. Ez (Folyt, a 7-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents