Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-08-22 / 907. szám
1936 augusztus 22. BÉRMUNKÁS 7 oldal FERDESÉGEK AHOGYAN B1SCHOFF JÓZSEF LÁTJA. Több mint harminc éve annak, hogy az ipari unionisták külömbözü nyelvű munkások között — ki-ki a maga nyelvén — az Egyesült Államokban az ipari szervezet szükségességét hirdetik, abból a célból, hogy ennek a megértése esetén a munkásság hozzá fog a szervezet építéséhez és igy össze tartva a kizsákmányolás intézményeit lerombolja és ahogy a helyzet megköveteli és megengedi, saját intézményeivel helyettesíti. Lapok és röpiratok milliói lettek széjjel osztva, gyűlések ezrei megtartva zúgták, dörögték az elnyomottak füleikbe, hogy: Tanuljatok! Szervezkedjetek! És felfogtok szabadulni. Mert a nyomort, nélkülözést csak szervezkedéssel lehet megszüntetni. E gazdasági biztosítéknak a megteremtésére a szervezkedést és harcot hirdették és ajálták a legalkalmasabb eszköznek. A nagy tömegek azonban a népgyüléseket szabotálták, a házi agitátor előtt az ajtók nem nyilottak ki. Az ingyen kiosztott füzetek olvasatlanok maradtak. A munkában lévő ipari unionistákat a gyárban besúgták és igy munka nélkülivé tették. A rendszer haszonélvezői a kizsákmányolok lakájaival, hatósági pribékekkel egyesülve, megindították az üldözést az ipari szervezet hirdetői ellen. Meg teltek a börtönök. Osztotta az 5-től húsz évi büntetést az osztály bíróság. Gyilkolták törvényes és törvénytelenül az osztályharc bátor hirdetőit. És amíg ezen drámai események lejátszódtak, az iparokban izzad tunyán és közömbösen a szervezkedni nem akaró és annak a szükségességét meg nem értő munkás. Tágultak az izmok, rogytak az inak az iramban. Halmozódott az áru, fogyott az erő, őszült a fej, aszúit lett 'a test, ráncos az arc, lelassultak a lábak, remegők lettek a kezek, gyengültek a szemek. És végül a lefizetés, — az utca. A munkaerőt a hosszú órák és nagy iram fölemésztette, könnyelműen elpazarolta. A munkaerő piac jó minőségű áruval tulhalmozottság következtében előtte bezárult és igy a munka erejét, ha meg volt, akkor is tulhalmozottság és rossz minőség miatt nem értékesíthette. A munkás megtakarított pénze elfogyva, következik a végső állomás, az ingyen leveskonyha. Akron városban a segélyen levőknek amúgy is silány adagot, leszállították mégsilányabb- ra, eddig öt cent volt a napi adag — mond öt cent — ezek után kevesebb lesz. A segély munkákról százakat fizetnek le mivel az erre a célra irányzott pénzek elfogytak. “A helyzet kétségbe ejtő,” — jelentette ki a huszonhét ezer dolláros fizetéssel rendelkező igazgató, aki eme busás fizetést a Goodrich társulattól huzza, mivel ott vice-president, hogy menynyit kap a segélyügyek intézéséért, az másalapra tartozik. A polgári lapok által a munkásokba plántált lefizetési és deportálási hiedelmek és félelmek miatt kerülték a szervezet szükségességét hirdetőket, távolmaradtak a munkás gyűlésekről. De alakították a polgári intézményeket, hazafias klubokat és betegsegélyzők minden néven nevezett fajtáját. Az alakult polgári intézmények élére oda kerültek azok, akik a munkást még sohase tartották másnak, mint fejős tehénnek. A szépen hangzó frázisnak bedőlt a proli, fizette a járulékot. Híztak a papok, so- ványodott a proli. Járatta a polgári újságot, fizette az érte járó összeget, gazdagodtak a szerkesztők és az agy úgy vélemény alkotásra, mint gondolkodásra alkalmatlan semmivé vált. bummit County és Akron városban a rendőrség körülbelül háromszáz olyan egyént szedett össze, akiknek a szervezet iránti ellenséges viselkedése és saját maga és munkástársa nelyzete iránti közömbössége tette lehetővé, hogy a helyzet a fent leirt formája kialakulhatott. Ezen szerencsétlen egyéneket deportálni fogják azért, mert az a társadalom, amelynek a munkájával hozzá járult a fen- tartásához, mint terhet nem akarja tovább tartani. Hogy a “hazájukban” ezen szerencsétlenekkel mi történik azzal itt nem törődnek. Az Egyesült Államok minden ipara élén egy tanács székel, a melynek tagjai azon egyénekből kerülnek ki, akiknek ott a legnagyobb befektetéseik vannak. Gyakran túlhaladták az aggkor mérföld jelzőt, őszült fejek, de még mindég fiatalos, ruganyos minden mozdulatuk. Szervezve intézik az ügyeket, mindég a gazdasági érdekeik szem előtt tartásával. Nem a tunyaságnak és közömbösségnek könnyelmű áldozatai, hanem mindég ébren figyelnek a munkásság minden mozdulatára, hogy a profit ha- rácsolás ellen nem-e lépnek föl tiltakozólag. ők hisznek az Egy Nagy Szervezetben. Ha több profitot akarnak a bérrabszolgáikból kisajtolni vagy a termelt áruk árát felemelni, mint szervezet cselekszenek. ők nem bízzák a gazdasági ügyeiknek az intézését se politikusokra, se papokra vagy bizonyos intézmények vezetőire, hanem ők intézik és mindég a szervezet elve alapján. Az Egy Nagy Szervezetben szervezve, megvédve a kora vénüléstől és az ingyen levestől, kényszer utazástól. Mindég avval táplálkoznak amit a kényes gyomor megkövetel. Nem meresztik ki a szemeiket és szopják az ujjaikat a mikor élelmiszerekkel megrakott kirakatok előtt elmennek, mind azért, mert hisznek a szervezett erőben és — szervezkednek. Az egyik oldalon a termelő eszközök tulajdonosai az Egy Nagy Szervezetben szervezve, az erőszak szervezettel és a munkásság tömegei által fen- tartott intézmények által megvédve, intézik a termelő munkásság kifosztását. A másik oldalon a termelők milliói szervezetlenül vagy idejét múlta szakszervezetekben, de ott sem a gazdasági érdekeik megvédésére, hanem teljesen kiszolgáltatva a rablók és fosztogatók kényének. Munkások a szervezetben erő rejlik, szervezzük meg a munka erőnket az Egy Nagy Szervezet elmélete alapján az IWW-ban a bérmunkások szervezetében, hogy a fenti ferde- ségek kipusztuljanak. SIKERÜLT PIKNIK PHILADELPHIÁBAN. Szépen sikerült pikniket tartottak az IWW együttes csoportjai a múlt vasárnap a Bui'- holme parkban. A délutáni órákban Preisz munkástárs emelkedett szólásra, szép szavakban ismertette Lindway munkástárs helyzetét, az osztály bíróságot amely húsz kemény esztendei börtönre Ítélte a bátor sztrájkoló munkástársat. Adakozásra szólította a szép számban jelenlevő munkástársakat, akik 14 dolláron felül adtak össze a Lindway mtárs ügyének feljebbvitelének lehe- hetőségére. Egyben az összejött mtársak- nak tudomására adtuk, hogy e hó 23-án, vasárnap ugyanott a Burholme Parkban (Fox Chase) egész nap, nagyszabású piknik lesz tartva lapunk a “Bérmunkás” javára, gondoskodva lesz mindarról ami egy egész napot kellemessé teheti. Legyünk ott mindnyájan, hozzuk el családjainkat, ismerőseinket, barátainkat, hogy a szépet a hasznossal egybekötve egy felejthetetlen napot töltsünk el a “Bérmunkás” pikniken. Tudósitó. — Ha baj van, csönget. Lő, ha rohamot lát. így ment a fához előttem is öt a szakaszunkból. Még láttam, ballagott, visszanézett — aztán reggel behozták holtan. Megölték, nagy, szörnyű seb a mellén. Gondoltam: ha addig élek is, én visszajövök reggel. Elérem a fát; hát csak fa, nem lyukas belül; van néhány csupasz ága, az is jeges, havas — más semmi. Nézem a tájat: fehér, mint a liliom az éjben. Fejem mögött — a csengő fogója —, ha kell, hogy leadjam a jelzést hátra. Aztán fújni kezd a szél. A friss hó szálldos, mint otthon; a kutyatej ballonja szálldogál. Még a halott léptét is megne- szelném, ha ő lenne az a bivalyállat, aki megölt előttem öt embert. Miután még egyszer végigtapogatom a fát, hogy kígyó ne legyen benne, vagy önműködő kés; elkészülök arra, hogy várjam a halált. Ugyanis tegnap múlt ki itten a Zipfer, akinél okosabban nem viselkedett senki a vonalban. Meg aztán zsidó volt, szíjat rakva imádkozott —s nem is lett neki baja. Olykor, ha pergőtűz volt, kölcsönadta nekünk is a szíjat, mi meg a szent Antalt, aki bevált. Egyszóval — mégis elhunyt. Kié lesz a szíj ? — gondolom s érzem, mintha a levegő leakarná csukni a szemem; a fa meg mintha előre hajolna, hogy megtámasszon engem az alvásra. Ekkor keményen elléptem a fától. Most el ne aludj. Azért az egyik szemem ledült heverni. A téli szél olyan, mint a dajka, hajh mennyi jó katonát altatott el örökre. A fagyos helyzet meg, mint az álom lánya lendülni hiv: szeress örökké. S igy verekedve — rezzenésekben, megmocca- násokban — az alvással; látom, hogy kavarog a szélverte hó. Nyilván boldogult. anyám intett arra, hogy csak nézzem. Ugyanis, ha már kavarog, miért éppen felém ? Miért akar az orromba csípni? Idegen ország volt Volhinia, más ott minden, mint nálunk; de azért olyan havat, amelyik az embernek rohan és csillog az orra, még nem láttam. Pislogtam még egy kicsit — aztán bánja a fene, ha lefokoznak; lekaptam a puskám s bele a hóba. Felordit a hó: — Bozse — s a nagy forgása eldül. leroskad. Hátulról meg hallom: jön futva, szuronytszegezve a szakaszom. Kérdi a Bajuszi: — Zapádat, miért lőttél, Pirók? Csak biccentettem arrafelé. Ott feküdt egy fehérköpenyes orosz tiszti ember; mellette egy hosszú, hegyes lándzsa, s azon fehér lepedő. Ezt forgatta s ez volt az éjben olyan, mintha a hó forogna. Ha az árva őrszem nem ügyelt, vagy a szeme elálmo- sult; a közelből mellébe dobta a pikát. Mondjam-e tovább, mi történt még akkor Volhiniában? Hogyan hajlítottunk földig két magas fát s kötöttünk rá a lábánál fogva egy kémkedő parasztot? Mint szállt fel a szétrepedt testtel a fa csúcsa és csöpögött le, mint piros eső — a vér? Azt a vad patakot mondjam-e onnan, amelynek vörös lett a partja; úgy röpködtek ágyu- tüzben a hullámai mint a boszorkák, fejekkel labdázva! Eső verte a vidéket akkor; nyári zápor. S utána mintha nem látná az ágyút — kinyílt a szivárvány s a színei alatt, vérvörös hömpölygésben — mint a rossz álom — csurgott, lebegett lefelé a sok hulla.
