Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-12-12 / 923. szám

1936 december 12. BÉRMUNKÁS 5 oldal Merénylet készül a bányászok ellen BARNA TÜKÖR A szénbányászat 1936 elmúlt 9 hónapjában 302 millió 163 ezer tonnát tett ki, vagyis 40 millió tonnával többett mint 1935 első 9 hónapjában. Ennek dacára a bányabárók erősen készülődnek, hogy az 1937 március 31-én lejárt szerződés újból való megkötése alkalmá­val, minden bér javítást megta­gadnak. Már most figyelmezte­tik a nagymennyiségű szénfo­gyasztó ipari telepeket, hogy rendeléseiket adják le és raktá­rozzanak el nagymennyiségű szenet, hogy az elkerülhetetlen bérharc alatt hiányt ne szen­vedjenek. A bányabárók minden lehe­tőt elfognak követni, hogy a bányászok jogos követeléseinek ellentálljanak. Itt közlünk néhány társasá­got akik 1936-ban zsíros profit­hoz jutottak. Az év első hat hónapjában a Colorado Fuel and A szakszervezetek nemzetközi szövetsége felszóllitja a világ proletáriátusát, hogy minden erejével siessen úgy anyagi, mint erkölcsi támogatásával, Spanyolország vérző proletáriá- tusának. A Bulletin szerint a követke­ző államok járultak ez ideig — Nov. 11 — 1936 — a spanyol népfront elkeseredett harcának segélyezéséhez Angolország több mint két millió frank, Amerika két millió frank, Belgium 620 ezer, Svédország 570 ezer, Den­mark 500 ezer, Norvay 280 ezer, Csehszlovákia 130 ezer, Holland 110 ezer, Finland, Luxemburg, Palesztina, Lengyelország 100 ezer frank, Franciaország 4 millió 300 ezer frankkal járult a spanyol kormány segélyezésé­re. A Franciaország adományán kívül a többi összegek, a szak- szervezetek nemzetközi szövet­Az American Fede­ration of Labor kon­venciója újra meg­választotta elnöknek William Greent Elvesztettük a menetet abban a nagy számlabirintusba, ame­lyet az “elvtársak” időközben kimutattak az AFofL forradal- mosodó tagságáról, akik mindég jobban tolódnak a balszárny felé, amelynek szószólói és ki­fejezői mindég az “elvtársak.” Ez esetben sem döntődött meg az IWW azon megállapí­tása, hogy ezt a szervezetet forradalmasítani nem lehet. A belülről való fúrás itt lehetet­len. A konvención egy lépés, egy határozat nem történt Green és a vezérkar hozzájárulása nél­kül, végül is az áruló és min­dennek kinevezett Greent újból megválasztották a Szövetség el­nökéül. Ilyen mozgalomért csak az “elvtársak” lelkesedhetnek, mi nem kérünk belőle. Iron Co., — Rockefeller intéz­mény — 1 millió 582 ezer 384 dollár tisztahasznot vágott zseb­re, Crow’s Nest Pass Coal Co. 263 ezer 714 dollárt 9 hónap alatt, Hanna — M. A. — Coal Co. ugyan azon idő alatt 1 mil­lió 518 ezer 845 dollárt, Island Creek Coal Co. 9 hónap alatt 786 ezer 453 dollárt, Peabody Coal Co. egy év alatt 289 ezer 365 dollárt, Pennsylvania Coal and Coke Corporation egy év alatt 7 ezer 740 dollárt. Pound Crek Pocahontas Co. 121 ezer 903 dollárt 9 hónap alatt, Uni­ted Electric Coal Co. 97 ezer 228 dollár tiszta hasznot csinált ez év 9 hónapjában az 52 és fél ezer dolláros deficittel szemben az elmúlt évben, Lehigh Valley Coal Corp. egy év alatt 588 ezer 140 dollárt, Lehigh Navi­gation Co. 1 millió 681 ezer 639 dollárt. Eme rettenetes profit­hoz ezer és ezer bányász mun­kás piros vére tapad. ségén keresztül lett továbbítva rendeltetési helyére. Spanyolország sáncárkaiban dől el a világ proletáriátusának sorsa, ha a barbár Mussolini, Hitler, Portugália és a világ imperialista osztálya győzedel­meskedik, Francia és Angolor- ország burzsoá közegei eme pil- lanatott várják, hogy lángba borítsák a názi, fasizta huligá­nokkal az országot, hogy vörös­re festhessék az utca kövezetét a kiomló proletár vérrel. Spanyolország proletáriátus- sának szüksége van, anyagi és erkölcsi támogatásra. Még min­dig vannak Spanyolország szin- dikalista szervezetei által az IWW Egyetemes Központjába küldött bélyegek, amelynek da­rabja 25 cent. Rendeljen azok­ból s adja el barátai, ismerősei között, az értük járó összeget utólagosan, — amikor már el­adta azokat — beküldheti. A keresztény egyház tanítása szerint az emberszeretett nap­ja, a Karácsony közeledik, hasz­náljuk ki mindannyian, magyar Woblyk, Bérmunkás olvasók, a hátralevő napokat a bélyegek árusításával. Amikor a Naptárakkal me­gyünk házról-házra ne hiányoz­zanak a spanyol proltáriátus védelmére küldött bélyegek egyikünktől sem. Le kell, hogy rójjuk nemzetközi szolidaritá­sunkat azokkal szemben akik érettünk, a világ proletáriátu- sáért harcolnak a barbár náciz­mus, fasizmus hordái ellen. Az Egyetemes Központ cime: 2422 N. Halsted St. Chicago 111. NYUGTÁZÁS. Nov. 27-től — dec. 3-ig. Előfizetéseket küldtek: Rose Kuntz, Cleveland......... 1 P. Sütő, Detroit............... 1 A. L. Szász, Chicago........... 1 J. Herczeg, Cleveland....... 1 F. Pelárgus, New York........ 1 P. Kisstóth, Camdan............ 3 J. Herold, Bridgeport........... 1 A. Székely, Cleveland.......... 1 A Német Kunjunkturakutató Intézet kellemetlen jelentéssel zavarta meg a horogkersztes gazdaságpolitikai köröket, ha ugyan a nácigazdálkodás intézői hagyják magukat zavartatni. A jelentés megállapítja, hogy az idényszerü téli munkanélkü­liség növekvésen túl nagyobb munkanélküliségi hullám várha­tó a most következő hónapok­ban. Valószínűnek tartják, hogy legalább egymillióval szaporo­dik a keresetnélküli munkások száma. A Kojunkturakutató ezt az állítását arra alapítja, hogy az erőltetett ipari kon­junktúra lendülete megtört, a fogyasztás válsága fokozatosan magával rántja majd az egész gazdasági életet. A munkanélküliség növekvé­sét különben többféle módszer­rel próbálják fékezni. Legfőkép­pen, a rövidített munkahetek bevezetésével kísérleteznek, mert az ilyen, hetenként 15—20 órát dolgozó munkás már nem kerül be a hivatalos munkanél­küli jegyzékbe. Váltott munka- csoportokkal dolgoztatnak, be­vezették a többhetes szabadsá­golásokat, csakhogy a munka- nélküli statisztika romlását meggátolják. A rajnavidéki tex­tiliparban a gyárak egy részé­ben kilencórás “munkahetek­kel” dolgoztatnak. A Harmadik Birodalom egy legnagyobb gyer­mekcipőgyárában, ahol régeb­ben 3000 munkás dolgozott tel­jes munkaidőt, most csak mint­egy 1000 embert foglalkoztat­nak és ezek is két csoportban fölváltva három-három napot dolgoznak csupán. A tej, vaj és margarin hiánya egyre nagyobb méreteket ölt. Ideges kapkodással próbálják menteni a helyzetet és minden eszközzel csökkenteni akarják a tejnek és tejtermékeknek a forgalmát. Kormányrendelettel eltiltották a tejcsokoládé gyár­tást és általában tejnek a föl- használását az egész cukorka­gyártásra vonatkozóan. Megfe­lelő ellenőrzéssel szárított tejet és tejport utalnak csak ki egyes üzemeknek. A vaj- és sajtkeres­kedések saját kezdeményezésük­re vajjegyeket osztanak ki a rendes vevőik közt, amelyeknek alapján minden héten negyedki­ló vajat szolgáltatnak ki. Más boltokban számozott jegyeket adtak ki és ezek alapján sor­rendben szolgálják ki a vevőket — amig a készlet tart. A burgonyaárak is folyton emelkednek. Az árakat maxi­málták, de most ezen a magas­ra felhajszolt áron hozzák for­galomba a keletporoszországi nagybirtok krumplitermését. Ezeket a burgonyákat máskor szeszfőzésre és állattenyésztés­re használták. Az igy forgalom­ba hozott burgonyák feketék és csak részben alkalmasak em­beri fogyasztásra. Az országutakon sürü sorok­ban járnak a batyuzók. A leg­utóbbi vasárnapon civilbe öltö­zött rendőrök és detektívek várták sokfelé a hazatérőket, mindenkit átkutattak, hogy mi­lyen élelmiszert hoz magával, aki nem tudta igazolni, hogy a nála levő élelmiszer saját ter­mése, vagy hogy kitől vásárol­ta, attól elkobozták. A “Daily Express” értesülé­se szerint a Welf-hercegi kin­cset, amit a porosz állam nem­régiben hat millió márkáért vá­sárolt meg, ajándékképpen Hit- lernak adják. Ez az úgynevezett “Welf-kincs” Németország leg­régibb uralkodó hercegi család­jának vagyonából maradt és fő­leg értékes középkori egyházi kegytárgyakból áll. A birodalmi kormány rende­letet adott ki, amelyben eltilt­ja a zsíroknak, étolajoknak és a krumplinak a kivitelét. A nyersanyagok közül november közepétől kezdve tilos a vas és acél, a nyersgumi, bőr és min­dennemű olaj kivitele. FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA. Nov. 27-től — dec. 3-ig. IWW csoport, Phila....... 5.00 Mrs. Rutkay, Phila....... 2.00 Lefkovits bizottságtól.... 119.85 ALÁBBI KÖNYVEK VANNAK KÉZNÉL A BÉRMUNKÁSNÁL Ady: Ki látott engem..........................................................' 75c. Ady: Uj versek..................................................................... 75c. Ady: így is történhetik........................................................ 1.00 Franknói: Martinovits élete................................................ 1.00 Dr. Totis: Szerelem és szaporodás.................................... 1.00 Gogoly: Holt lelkek.............................................................. 1.00 Fábián: Ezer ember asszony nélkül..................................... 1.00 Fábián: Hat ló negyven ember............................................ 1.00 Zola: A Rougon család......................................................... 75c. Zola: Paskal orvos............................................................... 1.00 Zola: A föld........................................................................... 1.00 Barbusse: Erő......................................................................... 75c. New York regénye, 2 kötet............................................. 1.50 Jack London: Mélység..................................................... 75c. Jack London: Az alakszai dianna......................................... 75c. Jack London: ősök istene.................................................' 75c. Chehov: A koldus................................................................... 75c. Glassworth: Testvériség....................................................... 75c. Lubbeck: Az élet örömei..................................................... 75c. Gorkij: A besúgó................................................................... 75c. J. Smidth: Krisztus istensége........................................... 40c Ameringer: Osztályharcok Amerikában.......................... 50c. Bauer: A szocializmus útja.............................................. 50c. Gorkij: Kispolgár................................................................. 25. Justus: Amerika ipari fejlődése........................................... 75c. TÁMOGASSUK A SPANYOL HARCOLÓKAT

Next

/
Thumbnails
Contents