Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-14 / 919. szám
10 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 14. Jegyzetek a Munkás Betegsegélyző Szövetség 30 éves történetéhez IRTA: SOMLÓ LIPÓT. A táplálék, a ruházkodás, a szerszámok éppen olyan szükséges kellékei életünknek, mint a természetadta viz, levegő és napsütés. A modern termelő ember élete azonban bonyolultabb, mint az elmúlt korok embereié. A gyárban, a bányákban robotoló munkások életét állandó veszedelmekkel fenyegetik a termelő processzusok. Korunk harangjait tulkonditják a mázsás gőz- és villanykalapácsok dübörgő ütései. A pásztorfuvolák méla hangjai elvesztek a vágtató mozdonyok és domináló gyárkürtök velőkig süvítő hangversenyében. Az emberi történelem minden korának megvoltak a sajátos szerszámai és intézményei, amelyek a kor emberét jól-rosz- szul szolgálták. A mi korunknak is. A 19-ik század gépkorszaka újjáformálta a világot. A technikai, a kémiai, az élettani és az orvostudományok csodás fejlődés-sorozata uj magaslatokra vitte a kor gyermekeit. De ugyanez a korszak megsokszorozta a géppel és kémiával termelő munkásság életveszedelmeit. óriási harctérré szélesült a termelő munka területe. Egy- egy békés ipari országnak évente sok százezer kisebb és súlyosabb balesetes sebesültje van, amelynek jelentékeny százaléka a temetőkben talál tartós védelmet. Százezrével termelődnek az ipari mérgezések is; a foglalkozásból származó ipari megbetegedések is. Korunk high-speed élete: a szakadásig feszitett, Taylor- rendszeres termelése koravénné facsarja a dolgozó milliókat. A tömegtermelés lélek- és idegölő speed-je és egyformasága egyre szaporítja a megrendült lelkek menhelyeit. A “békés”-idők rokkantainak olyan nagy légióit teremtette meg a modern kapitalista termelés, hogy az államoknak közbe kellett lépniök a szörnyű emberpusztitás korlátozására és megelőzésére. A 19-ik század utolsó negyedében Európa ipari államainak kormányai felismerték a saját létüket fenyegető nagy veszedelmet és beleavatkoztak a termeltetés viszonyaiba. Sorra iktatták törvénybe az úgynevezett munkásbiztositási és munkásvédő szociálpolitikai alkotásokat. Védőkészülékeket parancsoltak a “gyilkos” gépek köré. Munkásbiztositó pénztárakat alapítottak (Magyarországban 1907-ben,) amelyeket a munkások, a munkáltatók és az állam költségén adminisztrálva, sok tízmillió munkást részesítettek baleset és betegsegélyekben,^ orvosi, kórházi ápolásban, gyógyszerekben, stb. A fejlődöttebb államok beveHA DOLGOZIK NEFELEDJEN VÁSÁROLNI A SPANYOL MUNKÁSOK HARCÁT segítő BÉLYEGEKBŐL! zették az aggkori és munkanélküli biztosítást is. Az óceánon innen megtörtek a szociális biztosítási hullámok. A “nagy lehetőségek,” a széles és szabad kizsákmányolási lehetőségeknek természetáldotta hona milliószámra állította a bevándorolt munkástestvéreinket az iparok szolgálatába. Tömeg- termelő gyárakba és bányákba, akiknek tudása, ereje és véresverejtéke segítette naggyá fejlődni az Egyesült Államoknak ma már vezető iparát. A nyolcvanas évektől kezdve, a magyar bevándorlott munkások százezrei szorgoskodtak az acéltelepek, a rézolvasztók, a kémiai gyárak emberemésztő uradalmaiban és bányapoklaiban. A géptermelő Amerika géprészeket, bányászokat, ipari munkásokat formált a Földnélküli Jánosokból. Ennivalót, valamirevaló ruházatot és kom- pany és morgicsos házakat is juttatott sokuknak, amig a gazdasági válság alaposan levette a kezét róluk is. Az 1910 évek közepéig még baleset-kártalanitási törvény sem védte itt a gépkezelő munkásokat. És ami törvény akkor a világra jött: száz csalafintasággal csonkította meg a tőkét- védő, nyerészkedő élet. Betegség ellen még ma sem védi itt a munkást a kötelező állami biztosítás. Az aggkori biztosításnak embrionális korába léptünk csak és amely államban már bevezették, ott olyan soványkára és kicsinykére szabták, hogy nagyitó üvegre szorul a felfedezése, ha ugyan eléri valamelyik munkástársunk azt a magas kort, hogy köze lehet hozzá. A modern ipari géptermelés ezernyi veszedelme közt robotoló, tudományosan agyonhajszolt amerikai munkás ha önmaga nem gondoskodik magáról, akkor árvább és ágrólsza- kadtabb a saskeselyük üldözött prédamadarainál is. Hogyne lett volna ezerszer is árvább és ágrólszakadtabb a bevándorolt munkás és családja? Kihez fordulhatott volna segítségért, amikor a baleset vagy a betegség kiütötte kezéből a szerszámot? És kihez fordult volna a legjobban lesújtott családja, ha a kenyér kereső elnémult ? A kényszer és a szükség mindig megteremti a maga szükségszerű találmányát és intézményeit. Amerikában gombamódra alakultak meg a különböző “testvéri alapon működő” betegsegélyző egyletek. Többnyire kellő hozáértés, előrelátás nélkül, a legfantasztikusabb alapszabályokkal. De egyre alakultak a szövetkezeti betegsegélyző egyletek, amelyekben védelmet, biztonságot, oltalmat kerestek az önmaguk erejére utalt munkások. Szükségszerű, a viszonyok formálta intézményei lettek ennek az országnak a betegsegélyző egyeletek. Előttünk már jártak példamutató magyar egyletek. Főleg vallási alapon tömörültek. Az osztálytudatos ipari munkásokat nem elégítette ki ez a tömörülés. Olyan betegsegélyző és biztositó egyeletet akartak létrehozni, amely vallásukra való tekintet nélkül egyesítse őket, amelyben elveiknek megfelelő módon képezhessék magukat és amelynek révén erkölcsi és anyagi támogatást nyújthassanak a munkásmozgalomnak. így jött létre 35 évvel azelőtt a “Munkásbetegsegélyző és Önképző,” amelyből — elvi különbségek folytán — 1906-ban, kivált egy csoport és tavaszkor, március 25-én megalakult a “Munkás Betegsegélyző Szövetség.’ Első chartere 1906 május 2-án kelt. A központ Newarkon, N. J. létesült a new yorkiak heves és állandó ellenzése dacára. Az 1907-ik évi Newarkon tartott konvenció New Yorkot választotta központnak. Szövet- ségünkelső elnöke Leitereg József, pénzügyi titkára Nagy Károly volt, akik tisztségüket az 1907-ik évi májusi konvencióig töltötték be. Ekkor Fradrics Ferenc lett az elnök és Smóling Kálmán a pénzügyi titkár. 1908 januárjában titkárválság keletkezett és Smóling Kálmán helyét Fekete János foglalta el. Az 1908-as májusi philadelphiai konvenció idején a Szövetségnek már 28 osztálya volt. Miután két szótöbbséggel New Yorkba kellett volna a központnak lenni, uj elnököt és uj titkárt is választottak: Schwartz Vilmos és Herczeg Lajos személyében, de a referendum és a júliusi rendkívüli (Newarkon tartott) konvenció 12 szavazattal 11 ellen Pittsburgh mellett döntött és innen került East Pittsburghba. Ez a konvenció elnöknek Gross Henriket és titkárnak Marosy Istvánt választotta meg. Ekkor a Szövetségnek már 643 tagja volt. Az 1909-ik évi konvenció Viszlay Bélát elnöknek, Vitális Boldizsárt titkárnak és Gross Henriket tiszteletbeli pénztárossá választotta. Két év múlva ezt a tisztséget Daróczy János töltőt te be; későbben, mint fizetett tisztviselő, 1922-ben, hűtlen kezeléssel hagyta el hivatását. -Az 1923-ik évi májusi konvenció Vitális Boldizsárt titkárpénztárossá és Gross Henriket elnökké választotta meg. 1926-ban csak annyi változás történt, hogy Kovalyi Annát segédtitkárrá választotta a konvenció, aki ezt a hivatalát 1935 konvenciójáig töltötte be. Vitálist nagy többséggel buktatta ki ez a konvenció, amely működését elit élte. Elnöknek újra Gross Henrik, titkárpénztárnoknak Somló Lipót és segédtitkárnak Hirsch Lipót lett megválasztva. A Szövetség 1912 augusztus óta, “összetartás” címmel hivatalos lapot ad ki, amelyet a titkárpénztárnok szerkeszt. Sajnos, nincs helyünk és módunk e cikk keretében a Szövetség történetét nyújtani. így összegezve jelezhetjük csak a történelmi dátumoknak jelentőségét. Számos, áldatlan belső és külső harc közben épült a munkások uj, országos egyesülete, amelyet újra chartereztek 1910 április 8-án. Kivetéses rendszerrel indult el útjára a M. B. Szövetség. Néhány év alatt ismertté lett e név a magyar munkásság soraiban, főleg azért, mert fennállása óta minden olyan bérmozgalmat támogatott, amelyekben magyar munkások vettek részt. Ezenkívül támogatta a munkás lapokat és a kultúrintézményeket is. Tizennégy konvenciót tartott már a M. B. Szövetség. Hat kis osztállyal kezdte meg sok vihart látott működését; most 163 osztályunk teljesíti hivatását. A depressziós évek előtt több ezerre felszaporodott taglészá- munk is. De ekkor indult meg a M. B. Szövetség legnagyobb belső harca is a rátarendszerre való áttéréssel, amely kívülről is erősen szítva, közel háromezerrel leapasztotta a több mint 9000 tagot számláló, kiutat, a kivetési rendszernél biztosabbat, jobbat kereső egyesületünket. Közel tiz éve alakultak meg az ifjúsági csoportjaink, amelyeknek fejlődését ugyancsak megakasztotta a depresszió, a szülők munkanélkülisége. 1929 szeptembere uj történeti alapot teremtett Szövetségünk részére. Ekkor tértünk át az American Experience Table biztos számításaira épült rátarendszerünkre, amely minden képpen elmaradhatatlan lépés volt Szövetségünk életében is. Nagy kár, hogy sokan késő vették ezt észre, aminek magasabb tagdíjjal kellett az árát megfizetni. Azóta tekintélyes tartalékalapot gyűjtöttünk, amelyeknek aránya vetekszik bármely más magyar egyletével. A Szövetség építésének és fejlesztésének sürgető gondolata dominálta a viharos, de nívós 1935- ik évi konvenciónkat is E cél érdekében uj emberek kerültek a központi titkárságba. Történelmi igazság az is, hogy sok jó alkalmat elmulasztott a M. B. Szövetség, amelyekkel taglétszámban is az elsők között lehetett volna. Sokszor folytatunk önmagunkat emésztő harcokat, amelyekkel előhaladásunkat gátoltuk. De többször kellett visz- szaverni ártó, külső támadásokat is, amelyek többékevésbbé bomlasztó hatással jártak. Kivételt ez alól csak az 1935-ik évi harcok képeznek, amelyeket csekély veszteségek árán küzdöttünk át és az év végéig teljesen kihevertük. Az ifjúsági osztályunkban pedig igen jelentékeny tagszaporulatot is tudtunk felmutatni. Elértük az eddig elért legmagasabb százalékosságunkat is, 116 és fél százalékot. 1935-ben fejlesztettük ki a tagdíj kölcsön rendszerünket is. (Folyt, a 15-ik oldalon.)
