Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-14 / 919. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 14. AZ IPARI UNIONIZMUS KÍSÉRTETIK ARCHIBALD CROWFORD UTÁN. lalkoznak, illetve abban a szakmában kaphatnának munkát. Miért van ez igy? Azért, mert ez hozzájárul a munkanélküliség kérdésének megoldásához az illető szakmán belül, de egyúttal megnehezíti a kérdést a munkásosztály hátralevő részére nézve. Az áru olyan értékes jószág, amelyet a világpiacon való kicserélés céljából termelnek. Vaj, tojás, cipő, stb., melyeket eladás céljából az üzletekben kiraknak, megannyi áru. A villamoserő szintén áru. A munkaerő ugyancsak áru. A kereslet és kínálat törvénye azt mondja, hogy amikor valamely árunak a kínálata meghaladja a keresletet, ennek az árunak az ára leszáll. És megfordítva, ha egy áru kereslete meghaladja a kínálatot, az áru ára felszáll. A szakszervezetek a szakmai munkaerő kínálatát leszállítja és annak árát növelik. Innen kések között, abból a célból, hogy minél tökéletesebben ejtsék szolgaságba az egész munkásosztályt. A szakszervezetek jó intézmények a szakmunkások részére és ha csak annyi erejük volna is a szakmunkásoknak, mint aminőt a holt átlag nyújtani képes, úgy abban az esetben is túlnyomó erejű volna a szak- szervezet. De a gazdasági fejlődés megsemmisítette a szakmákat és csaknem az összes munkásokat a holt átlag fokára sülyesztet- te. Mi munkások mindannyian eléggé lesülyedtünk és elég nyomorban vagyunk ahoz, hogy felismerjük érdekeink azonosságát. Egyikünk sem képes felemelkedni, ha csak valamennyien nem emelkedünk. Ami állapotunk osztálykérdéssé vált, nem az egyéniség kérdésévé, avagy szakmakérdéssé. Uj idők uj bajokat hoznak magukkal és uj fajta orvoslást követelnek. Válságok korszaka (Folyt, a 2-ik oldalról.) ton, most már az egész világ szeme láttára.” “Ami az éjszakát követő nap nagyszerű születési folyamatában egy óra, az egy-két évtized a világtörténelmi hajnalhasadásnak még sokkal impozánsabb természeti szinjátékában.” Ez az a vajúdó, válságos kor, amelynek dermesztő vigasztalanságából a forradalom nagy poétája Ady Endre ilyen üzenetet küldött minden forradalmárok számára: Kisértet járja be a világot — az ipari unionizinus kísérteié! A tőkést rémiti saját árnyéka; csodás visszfénye a maga csodás fejlődésének. És méltán. Az- ipari unionizmus a legnagyobb ihlet, mely valaha a munka hadseregét megszállta, mert valóban ihlet az, nem pedig valami olyan terv, melyet ez vagy amaz a munkásvezér eszelt ki. És valóban a munka hadseregének szól; a közlegénység minden egyes emberének, nem pedig egyik vagy másik prófétájának. És a hir, amelyet hoz, áthatva egy vértanúkor sóhajairól; ekként szól a munkásokhoz: “Semmiféle Mózes sem fog benneteket kivezetni. Tiétek a szabadulás, de csak úgy, ha ti magatok veszitek kézbe annak ügyét!” Ez a hir pedig nem egyes munkásoknak szól, hanem az összes munkásoknak. Harsányabban kiállt a hazátlanhoz, a birtoktalanhoz, a munkanélkülihez meg az istentelenhez. Minél inkább van megfosztva a munkás mindattól, ami az életet jelenti, annál hangosabban szól hozzá és ez a lelkesítő hir nem felülről, a ragyogó csillagok honából érkezik, mint minden elmúlt reménysége a munkásoknak, hanem alulról, az anyaföldből sarjad. Ezért van az, hogy legelőször is azok hallják és azok értik meg, akik legközelebb vannak ehez a forráshoz, amelyből folyik: a megvetett hontalan, a földnélküli, a csavargó, az ingyenélő. De a reményteljes hir, mely az egész járomba hajtott munkásságnak szól, mindinkább fölfelé száll és a nagy munkástábor egész lelkét érinti. És minthogy a mélységekből jön, nem pedig a tetőtől, egész életfelfogása, egész erkölcsi világa is olyan, amelyet sokan fognak fordított világnak nevezni. Ámde a világegyetemben csak viszonylag van valami felfelé vagy lefelé és épp ezért az ipari unionizmus világnézetének megforditottságát is legjobban ez a szó fejezi ki, hogy az “forradalmi.” Ipari unionizmus annyit tesz mint “forradalmi unionizmus.” A régi unionizmus. Mindeddig a bérmunkásokat szakma-szervezetekben egyesítették. A szakma-szervezet nem bocsát be soraiba tőkéseket, mert a tőkések az ő ellenségei, de épp oly kevéssé becsátja be az összes munkásokat, mert mindazok a munkások, akiknek száma meghaladja a rendelkezésére álló munkaalkalmak számát, szintén ellenségei. Másszóval, egy szakma-szervezet oly munkásegyesület, amely egy bizonyos szakmának vagy hivatásnak munkásait tömöríti és ennek az egyesítésnek az a célja, hogy megszorítsa azon személyek számát, akik ugyanazon szakmával fog‘“Néztek bármerre, sorsot látok És isteni robbantó kedvet, Élettel kínáltak aggódnak És buta haldoklók lelkesednek . . . Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letűnne Már összefogva az uj itt áll Gloriásan és felkészülve ” A világ legnagyobb hatalma a termelő erő, melyet a munkás két kezében tart, nagyobb hatalmat képviselne általa, mint bármely leköthető hatalom, mely létezik, vagy valaha létezett. . Mi a hegy? Nem-e munkások két keze vezetett alagutakat keresztül rajta? Mi az óceán? Nem-e a munkások kezei formálták és gyúrták a vasat, hogy az képes legyen a legviharosabb óceánban is úszni? A munka csak mosolyog a haragos tengeren! Hát a Niagara zuhatag? Vájjon nem a munkás volt-e az, aki hatalmas zuhanását csökkentette ? E hatalmas vízesésnek egy századrészét, — mint az elefántot fülénél fogva, — kényszeritették már, hogy a társadalom szükségleteinek szolgáljon. üvöltő oroszlánként rohan alá a sziklákon, megszámlálhatatlan évek óta, de a munka csöndesen odavezeti útját a gyárak forgó kerekeihez és hatalmas erejét megnyirbálva, a békés folyamot kezes bárányként vezeti. És amit a munka eddig megtett egy század részszel, azt megteheti majd még száz századrésszel is. Mi az amire a munka nem képes? Semmi. Mit lehet tenni munka nélkül? Semmit. Mi a munka? Az az erő, amelyet a munkás- osztály képvisel. Miben áll ez az erő? Abban, hogy a társadalom nem tudna élni nélküle. Mely más hatalom létezik a munkán kívül? Semmiféle tudatosan alkotó hatalom. Mi történnék, ha a munka megvonná erejét a termeléstől? A tőkések, papok, politikusok, sajtóbérencek, orgyilkosok, naplopók, hóhérok, katonák, rendőrök és mindazok a csuszó-mászók, amelyek a közönséges munkásember vérét szijják, éhen halnának. Miként Sámson a templomban, a munka karjai is alapjaiban rázkódtatnák meg azokat a pilléreket, melyek a társadalmat támasztják és lerombolnák az egész társadalmi épületet. Az uj unionizmus igy szól az életfogytiglani kényszermunkában kifáradt munkáshoz : “Bármennyire megalázott légy is, bármennyire megvetett; ha anyádnak, feleségednek és nővéreidnek bármily szégyenletes életet kell is élniük, bármily ‘megnyomorítottak és agyonkizottak is gyermekeid; két kezedben ott van a hatalom, mellyel nemcsak magadat, an' dat, hitvesedet, nővéreidet gyermekeidet mentheted meg, hanem egyszersmind az egész emberi nemet. A világ ott fekszik szennyes, megfeketedett és megkeményedett jobbodban. Váltsd meg hát!” Miért nem győztünk eddig? Ezelőtt, ha egy bérrabszolgának valami sérelme volt, elpanaszolta azt és ha sérelmét nem orvosolták olykor-olykor dühös lett és izgatott és olyanokat mondott, amikért munka(Folyt. a 14-ik oldalon.) Akit ez a gondolat melegít és éltet, az egy percre se hagyhatja abba azt a mindennapi erednek a szakszervezetek nagy bérei, párhuzamosan a nagy felvételi dijakkal és az inaskodás szigorú feltételeivel. Ámde a szakszervezetek, mint láttuk, a piás irányokra terelt munkaerő kínálatát növelik és igy a munkásosztály fennmaradó részét kedvezőtlenebb viszonyba hozzák a kereslet és kínálat törvényéhez. Innen erednek az alacsony bérek a tanulatlan és szervezetlen munkások körében. A szakszervezetek küzdenek a munkásosztály ellen és gyöngítik azt. Bármily hasznosak voltak is egy emberöltővel eze- lőt, ma egyenesen végzetesek és a munkásosztály megbontásának legbőségesebb forrásai. “A szervezet elismerése a munkaadó részéről,” a szakszervezeti munkát igazoló jelvény, vagy Union Label,” “Munka- szerződések,” Egyeztető és békéltető hivatalok és bíróságok,” stb., mindezek szent szövetségek a szakszervezetek és a tőnehéz munkát, amely végül mégis történelmi feladataira fogja ébreszteni a világ prole- táriátusát. Az uj unionizmus. Jog még sohasem élhetett meg és sohasem is fog megélhetni a hatalom segítsége nélkül. A lét folytonos küzdelem, melyben a gyönge alámerül. Nem a kevesek azok, akik elmerülnek, hanem a gyöngék. A tőkések kevesen vannak és a munkások sokan. És mégis a munkások a gyöngék a tőkések pedig az erősek. A munkások elmerülő félben vannak, sőt már meglehetősen mélyre jutottak. Miért van az, hogy a kevesek az erősek és a sokak gyöngék? Miért képes egy gyermek egy elefántot vezetni? A munka, az “elefánt” mindkét kezében hatalmat tart, de nélkülözi annak az isteni szürke anyagnak a közreműködését, amelyet agyvelőnek nevezünk. IZOMERŐ és agyvelő! Lehetetlen arányokban! Túlsók izomerő, tulkevés agyvelő. (A Bérmunkás 1912-ben megjelent első számából.)
