Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-10-31 / 917. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 31. EGYRŐL-MÁSRÓL ZENESZÓ MELLETT DOLGOZNI. Mégis csak öröm élni ezen a földön, mert a legfárasztóbb nehéz munkát végző ember is, munkája közben örömmel hallgathatja a zeneszót. Vissza emlékszünk Magyarországra, ahol az aratás alkalmával, a vig- kedélyü leányok és legények ajkairól hangzott a magyar dal, örömmámorban úszott az egész határ, a hosszú időt dolgozó földhöz ragadt proletárok leigázott testét a dal frissítette fel. Dalolni azonban nem mindenki tud, éppen úgy, mint hogy zenélni nem tud mindenki, de azért élvezi, szereti úgy a dalt mint a zenét. Amerikában a mezőgazdasági termelés másképpen folyik mint odahaza, itt sohasem lehetett hallani az arató munkások dalát a gépek zakatolásán kívül. A jelentések szerint a helyzet megváltozott, mert az aratógépeket és traktorokat, rádióval szerelik fel. A rádió megtörte a monotom siri csendet a mezőgazdaságban mely unalmassá tette az életet. Máma a rádió még üzletialapra van fektetve és kapitalista propagandára, hogy az emberiséget sötétségben tartsák. Az uj társadalomban azonban a szórakozás és nevelés munkáját fogja végezni, mindenkinek lesz alkalma, hogy tanuljon és szórakozzon a munkája mellett is. Amig máma még a kapitalisták által engedélyezett szórakozást is csak nagyon ritka helyen élvezheti a földmunkás, addig az uj társadalomban mindenkinek alkalma lesz rá, nem lesz olyan távolság, hogy azt ne élvezhesse. A levegő tele lesz dallal és zenével és a világ bármely részében lehet lesz élvezni. EZT NEM MI MONDJUK. Mert a-republikánusok tették ezen kijelentést a demokratáknak azon támadására, amidőn azt állítják, hogy a republikánusok nem hisznek a munkanélküli könyöradományban. Természetesen a republikánusok ezt kereken visszautasították, sőt rágalomnak minősítették, mert ők igenis hisznek benne. Az IWW már régen kinyilatkoztatta, hogy addig amig a mai kapitalista rendszer létezik, addig könyöradományra szükség lesz. Sőt mennél tovább fog fenállani a kapitalizmus, annál nagyobb szükség lesz rá, mert a kapitalista kapzsiság mindég modernebb gépeket fog beállitatni az iparokban, mely gépek mindég több és több munkások veszik el a munkáját, így csak természetes tehát, hogy a feleslegessé vált munkás csak a könyöradomány listájára fog kerülni. Amióta a munkásságnak egy része felismerte azt, hogy két osztály létezik a földön, igy már nem is fontos az, hogy egyik vagy másik politikai párt miben hisz vagy nem hisz, mert a munkásosztály szempontjából csak egy fontos, hogy maga a munkásság miben hisz. Ha hisz abban, hogy neki is joga van élni a földön úgy mint bárkinek és az élet nem abból áll, hogy kutyamódjára csak csontot kapjon, akkor szervezkedjen, mert az a kutya, melynek csak csontot dobálnak, néha rúgást is kap. Embernek, emberhez méltóan kell élni a földön, az élet termelt javait senki sem érdemli meg jobban, mint aki azt termeli. COUGHLIN POLITIKÁJA. A fasizta katholikus pap feneketlen zsákjából, minden nap ujabbtól-ujabb szeg dugja ki a fejét. Az a politika melyet Coughlin a nemzeti szélhámos folytatat, minden nap jobban kezd tisztázódni. Könnyen meglehet azt érteni, hogy Coughlin nem csak esküdt ellensége a munkásosztálynak, hanem egyben árulója az amerikai nemzetnek, melynek látszólag, érdekében beszél állandóan, az amerikai munkásosztály rovására. Az elmúlt napokban, Olaszországnak két nevezetes, renegát fasizta alakja érkezett Amerikába. Az egyik a római pápa állami titkára, akinek a neve Eugeno Cardinal Pacelli és a másik pedig, Mussolini külügyi titkára, Fulvio Suvich. Mielőtt ezen egyének Amerikába jöttek, Olaszország egy többmillió dolláros kölcsönt akart Amerikától felvenni. Tudvalevő dolog, hogy Olaszország 2,500,000,- 000 háboruskölcsönnel tartozik Amerikának még mindég, m ly- re eshetőség nincsen egyáltalán, hogy megtudja fizetni valaha. Egész határozottan állítjuk ízt, hogy az a két egyén mely Olaszországból ide érkezett, azzal a megbízatással jött ide, hogy egy újabb államkölcsön t tudjon eszközölni Amerikától. Viszont azok a titkos tanácskozások melyeket Coughlin atya folytat Amerika szerte, szintén csak, arra engednek következtetni. Ha Coughlinéknak sikerülne az állami hivatalt lefoglalni, nem volna valótlanság az sem, hogy ezt a 2,500,000,000 dollárt eltörölnék Olaszországnak. És Coughlinról meglehet tudni, hogy úgy a római pápának, mint a fasizmusnak nyílt barátja és a harmadik pártnak a megalakítása sem szolgál más célt, mint a római pápa követőinek a hatalomra jutása és az olasz adóság eltörlése. Cough- linék tudják azt, hogy ezen céljukat a már meglévő pártokon keresztül nem tudják elérni és azért vállt szükségessé a harmadik párt megalakítása. A harmadik pártban ők fognak dirigálni, nem lesz ellenvélemény, mert Coughlinnak az erős dik- tátorságra vágyása azt nem fogja megengedni. Amikor az amerikai nép tudatára ébred ennek a fasizta hordának, ugyan mitfog vele tenni. Annyi bizonyos, hogy a protestáns vallást követő amerikai nép, nem fog beleegyezni, mert fél attól, hogy az amerikai dollár egyik oldalára a római pápa fényképe kerül, mig a másikra pedig a kereszt. Szükség az egyikre éppen úgy nincs, mint a másikra. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a protestáns vallás követői talán jobbak és nem volnának hajlandók ehez hasonló puccsot csinálni, esetleg a véreskezü protestáns Hitler Németország részére. Egyik kutya, a másik eb. Sütő. November 7-én, szombaton este a Bérmunkás Otthonban 1351 Third Ave SZINIELŐADÁS és TÁNCMULASÁG lesz a Modern Színkör és az IWW által. A színdarabot Vámos Vilmos a hírneves színész rendezi. Belépő jegy 35 cent.Elsőrendü cigányzenekar szolgáltatja a zenét. CHICAGO ÉS KÖRNYÉKI OLVASÓINK FIGYELMÉBE. Az IWW chicagói magyar tagjai 1936 november 8-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel tartják a “Bérmunkás” — az ipari unionizmus egyetlen magyar nyelvű közlönye, fenállá- sának 25 éves jubileumát a Swiss Hall összes termeiben 639 Webster Avenue. Az ünnepély színdarabbal és tánccal lesz egybekötve, mely alkalommal színre kerül közkívánatra Chicagóban negyedszer Pika Pál, az ipari unionizmus tántoríthatatlan veteránjának már eddig is hasonlithatatlan sikert elért “KIK A BŰNÖSÖK” cimü 4 felvonásos társadalmi drámája, javított kiadásban Mayer B. József rendezésében, részben uj szereposztásban. HARAGOSOK Irta: ölbey Irén. Jött-ment szél dudorászott s átkavarta a gyertyafüstöt a sulykoló asszonyhoz. A halotti gyertyák nehéz, tüdőtfojtogató füstjét. Fenn a toronyban bongott a harang. Verőn még csapott egyet- kettőt a kendervászon fehérneműre, — a csapások nyomán gyémántos vizsziporkák rebbentek szét ijedten —, de aztán félrelökte a sulykot. Nehéz lélekkel botorkált be a házba. Urán az uj fekete posztóruha feszült. — János! Csak nem temetésre készülsz?! Az ember az ünnepi kalapot is elővette. Könyökével körültörülte a karimáját. — Csak nem teszed velem azt a csúfot?! Hisz az egész falu tudja, hogy haragosunk volt. — Azért csak elnézek. A hót- tal meg kell engesztelődni. Nyeldeklőjét újra megcsikarta a zavart köhintés. —Régen volt az má Verőn igen, ami a familiátok között történt. Még tán maga az Úristen is elfelejtette má’. Úgy egy félpercre megakadt a szava, hogy aztán újra kezdje. — Meg aztán nem elég nagy szerencsétlenség, hé. Tavaly az ember, most meg ő. És ott az a két árva, akinek most már senkije, semmije a kerek világon. Verőn nem tudott rá felelni. Megmerevült, mint akit álmában varázsige ejt meg. Mert a gyűlölet igen régi keletű volt. Még valamikor a dédapák idejében gyűlt ki a szikrája. Valami adásvételi szerződés folytán Bodó Menyhért, meg Kisbéni Mihály szomszédos birtokosok lettek. Bodó Menyhért a Verőn dédapja volt. Kisbéni Mihály az Anna őse, Hamis Mártonnéé, akit tegnapelőtt sodort át a repülő tüdőbaj a másik világra. Zsíros, istenáldotta barázdákat túrt fel a két darab földön az eke. Lej- tősödő végén galagonya, feketemálna, meg kökénybokrok gubancolódtak egymásba, mint amikor az iskolásgyerekek egymás hajának kakaskodnak. Középütt szép, messzenyilaló ösvény választotta el a szomszédos földeket. A mesgye hantjai hatalmas körtefát tápláltak. Bőölü, gazdaggyümölcsü körtefát. A törzs kissé jobbról nőtt ki, Kisbéni Mihály földje felől. A görcsös ágak a lombzászlóval azonban balra hajoltak, délkelet felé, az élet és napfény felé, Bodó Menyhért földje felé. Talán azért, hogy a fa bütykös karjai a nagy csodának, az ál- dástosztogató napnak hozsannát integethessenek. Emiatt az életerős, pompás fa miatt torzsalkodott a két szomszéd örökösen. Hogy hát voltaképpen kié a fa ? Kit illet a gyümölcs ?! A szóváltásokból nem egyszer heves öklöződés is bogozó- dott ki. Nem ért az a néhány rongyos kosár körte annyit, mint amennyit a fiskálisok bezsebeltek az öszekoccanásokból. Egy bus, álmatlan éjszakán Kisbéni András, a Mihály fia nagy dologra határozta el magát: kivágja a körtefát. Véget vet az örökös huzavonának. Gyönyörű, augusztusi éjszaka volt, amikor a tő húsába belevágta a fejszéjét. S ezen a bűvös, varázsos éjszakán cudar dolog történt a körtefa alatt. Mert alig hasított Kisbéni fejszéje hármat négyet a fa kérges, szívós tövébe, ott termett Bodó Péter, Menyhért kemény, szálas fia. — Hát te mit csinálsz — lobbant fel Bodó Péter. — Magam fáját vágom, ebadta — ordított Kisbéni. S abban a pillanatban homloka két felén a vérerek megduzzadtak, két szemére zavaros hályog borult s a két rettenetes kar felemelte a baltát. Jószerencse, hogy Bodó Péter félrekapta a fejét s a teste is félrebillent. Ahogy karját védekezőn a feje fölé tartotta, vállát érte a csapás, a lapocka táján. Hanem az ütés olyan volt, hogy a nagydarab legény a Iur
