Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-01-18 / 876. szám
6 oldal ! ÉRMUNKÁS 1936 január 18. OSZTALYSZOLIDARITAS MINNEAPOLIS, MINN. — Nagy felháborodás uralkodik a városi százpercentesek között a városban uralkodó “elítélendő” állapotok következtében és az üzletemberek azzal fenye- getődznek, hogy a saját kezükbe veszik a törvények végrehajtását. Bankárok, gyárosok, kizsákmányolok és egyébb nép- nyuzók nagy gyűlést tartottak a napokban és megállapították, hogy “a városban nem a törvény és rend uralkodik.” Megállapították továbbá, hogy “a kormány végrehajtó közegeit, akiket az adófizetők tartanak fel, nem a törvény és illem fenntartására használják, hanem törvénytisztelő polgárok elnyomására, akik csak a mun- hához való jogukat és törvényes üzleteiket akarják lebonyolítani minden törvénytelen beavatkozás nélkül.” Az üzletemberek rettenetes felháborodását az utóbbi időben lefolyt nagyarányú sztrájkok és a jelenben is a Strut- wear Knittink Mills ellen folyamatban levő sztrájkban történt részükre nem kívánatos hatósági beavatkozás vivta ki. A vádak a munkásszervezeteken kívül Thomas Latimer polgármester és Floyd B. Olson kormányzó ellen szólnak, akik mindketten a Farmer-Labor platformján jutottak a hivatalukhoz. A Strutwear Knitting Mills 1100 munkása bérharcba lépett és Latimer polgármester, valamint John Wall megyei sherif, arra hivatkozva, hogy a rendőrség képtelen a helyzettel megbirkózni kérték a katonaság kirendelését, amit 01- som kormányzó el is rendelt. A katonaság december 27-én szállt ki a helyszínre és — nagyon helyesen — úgy okoskodtak, hogy a sztrájknál felmerülő erőszakosságokat a sztrájktörők alkalmazása idézi elő. A munkások akkor nyúltak a sztrájk fegyveréhez, amikor már minden más módszer eredménytelenné vált részükre. Azért szüntették be a munkát, hogy a telep lezárásával képesek csak engedékenységre bírni a munkáltatót és semmiesetre sem néznék tétlenül, hogy helyeiket mások foglalják el. Mert tudjuk, hogy akadnak ily alávaló gyáva barmok, akik képesek osztálytársaik ellen fordulni bérhacok idején és a munkáltatók mellé állni. Tehát, hogy a vérontást elkerüljék, Olson kormányzó oly rendeletet adót a katonaságnak — bár idegenül hangzik —, hogy a kapukat tartsák zárva, aminek következtében a sztrájktörőket nem lehet beszállítani. A gyárban levő gépezetet csak a tulajdonos használhatja — amire benne sem akarat, sem tudás nincs — és igy bizony a termelés szünetel. Ugyancsak tilos anyagot be és kész árut kiszállítani a telepről. Ezekután aztán igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy városunk kizsákmányolci felháborodtak. A gyűlésen, miután mindezeket megállapították elhatározták, hogy a Strutwear Knitting Mills igazgatóságának a legmesszebmenő támogatást nyújtják a telep megnyitásában és bizottságot választottak, amelynek hivatása a Strutwear igazgatóságával karöltve dolgozni ezen cél elérésére. Természetesen ez nem úgy fog történni, hogy a Strutwear igazgatóságát kényszeríteni fog ják a munkásokkal való megegyezésre, hanem éppen ellenkezőleg, mint ahogy az alábbi idézett nyilatkozat is bizonyítja: “ . . . a leghatározottabban ellenezünk oly felfogást és gyakorlatot, melyszerint köz- tisztviselők akár a rendőrséget, vagy a katonaságot alkalmazhassák polgároktól az alkotmányos jogaik megvonására, hogy dolgozhassanak, vagy törvényes üzletet vezessenek és ezen jogok védelmére minden törvényes eszközt ignybe veszünk.” Fehér holló számba megy, amikor arról számolhatunk be, hogy akár városi, vagy állami Itt van no hát tessék levonni a konzekvenciát. Egy kapitalista napilap hozza a nagy hirt, hogy mister Tomas Mellon mint Santa Claus adott négyezer dollárt egy method ista templomnak karácsonyi ajándékul és a fentnevezett úriember 40 év óta tagja a metho- dista templomnak. Szent Fitzli Putzli ez nagyszerű nemde? De nézzük meg a másik oldalát ennek a Santa Clausnak. Hát kérem ez a bőkezű bácsi a St. Louisi Liberty vasöntödének a president je akinek a munkásai sztrájkban voltak 19 hétig a darabszám munka eltörléséért és emberi bánásmódért. A szegény páriák 19 heti koplalás után, egyik a másik után a hátulsó ajtókon mint a leforrázott ebek besompolyogtak a gyárba, hol a hajcsárok a fiataloknak megveregették a vállaikat és halló Mike vagy John, vagy so and so how are you megszólítással tüntették ki őket ezek meg vissza vigyorogtak, mert hogy a farkukat nem tudták csóválni mind az ebek. Az idősebbeknek meglet: mondva, hogy jelenleg nem tudják használni, de meglett nekik ígérve, hogy ha szükség lesz reájuk majd behívják őket. De még most is várnak, mert másfél év óta nem volt még hatóságok “pártatlanul” járnak el bérharcok esetén. Azonban ha mégis megtörténik, amint látjuk, a kizsákmányolok rögtön társuk segítségére sietnek. Ezek ismerik az osztályszolidaritás üdvösségét az azon munkások, akikben esetleg hajlandóság van, hogy társaik bérharcát leverjék, tanulhatnak az esetből. szükség rájuk. A Brewery munkások uniója adott nekik munkát, megjegyzem, hogy mind az AFofL- nek jótálló tagjai voltak és most is azok. De most jön a java a mi az együgyüségnek a tetőpontja. Ezek a megkorbácsolt munkások elhatározták, hogy azt a korbácsot meg kell csókolni és a korbácsolóik vezetése alatt valamit kell tenni, hogy a minden bossokat felülmúló bossnak a kegyét vissza nyerjék és megint brother kapitalista legyen a brother bérrabszolgákkal szemben, hát karácsonyi ajándékul vettek a brother kapitalistának egy utazó ládát a legfinomabb felszereléssel. Nekem ez a kapitalista és munkás brotherság egy kis mesét juttat eszembe: Egy szagos görénynek egyszer eszébe jutott, hogy körülnéz egy kicsit a szomszédságban, hát véletlenül beletévedett egy nyest családtanyájába, körül néz, hm . . . motyogja Mr. görény magába ez nagyszerű berendezés. Éléskamara zsúfolásig tele élelemmel, hálófülkék, társalgó szoba és stb. stb. Itt nagyszerű volna kitelelni. Már be is lép Mr. nyesthez és a következő társalgás kezdődik. Görény: Helló, hogy van? Nyést: (Félre huzza az or(Folyt. a 8-ik oldalon.) Sí. Lousi Hírek A MESTER Irta: Rudolf Arbuthnot. Molesworth James futólagos pillantással terepszemlét tartott a “Queen Elisabeth” dohányzójában és azonnal tisztában volt azzal, hogy kit vehet számításba. Mert Mr. Molesworth James, akit a londoni alvilágban “sipista lord” néven ismertek, szorgalmas ember volt és most is “munkát” keresett. A sipista lord jelző éppen olyan remekül illett az alakjára, mint a remekül szabott frakk, amelyben most áldozatok után kutatott az úszó világhotel fényes termeiben. Elegáns, hidegen előkelő modorú gentleman benyomását tette és emellett a szakmájában mester volt. A kártyával mindenre képes volt, csak hogy éppen megszólaltatni nem tudta és az áldozatait csodás taktikával és emberismerettel juttatta el odáig, hogy vagyont tettek fel a kártyára, amely . . . számára csalhatatlan volt. Amint lement az étterembe az ebédhez, kellemes jneglepe- tés várt rá. Fehérhaj u, szemmelláthatólag gazdag öreg ur és meglepően szép, angyali arcú, ártatlan kékszemü lány . . . nyilván a lánya . . . ültek az asztalnál, ahol eddig egyedül volt. Ebéd közben a beszélgetés során megtudta, hogy a fiatal lány a milliomos délamerikai ültetvényes unokája. James szinte szégyelte, hogy az ártatlan nézésével ez a kis lány olyan tiszta érzést keltett fel benne, vén bűnösben, amilyenre magát eddig nem tartotta képesnek. Harmadnap már csaknem reggeltől estig együtt voltak: az öreg Studeback, a bájos unokája és az “előkelő fiatal angol.” Sőt James egy este meghallotta, hogy az öreg ur egy •pálmacsoport mögött, ahol nem tartottak hallgatódzóktól, igy nyilatkozott róla: — Igen rokonszenves, igazi angol ur . . . A neve ismerős is . . . régi család. Hiába, a “gyermekszoba” meglátszik rajta. És mit szól hozzá a kis lánykám? A lány pedig igy szólt: — Én ... én is azt hiszem, nagypapa, hogy nagyszerű fiú . . . James nem is gondolt eddig házasságra. De a mód, ahogy az öreg milliomos róla beszélt, megérlelte az agyában a gondolatot : “Nem ártana egy csomó pénzzel visszavonulni az üzlettől. .. szép, nagy birtokot vennék, gazdálkodnék és ha megunnám, néha tarthatnék a klubban egy kis körvadászatot,” — gondolta magában és a legközelebbi tangó alkalmával egy fokkal tovább ment az udvarlásban. — Mi a titka annak, hogy maga, kis Lucy, naponta szebb lesz? — kérdezte s a lány olyan mélyen elpirult, hogy James már biztosra vehette a szép birtokot. Az öreg ur jött érte, aludni küldte .unokáját és visszacipelte James-et a dohányzóba, a kártyaasztalhoz. — Még nem láttam — mondotta az öreg ur elnéző mosoly- lyal — gyengébb és pechesebb kártyást, mint amilyen maga. — Úgy látom, nincs a kártyához tehetségem, — felelte James, aki eddig állandóan vesztett. Az öreg ur még egy öreg ezredest és egy gazdag jávai kávéültetvényest fogott meg és megindult a játék, melyben James szokás szerint vesztett. Az öreg milliomos talán kissé többett ivott a vacsoránál és egyre fokozta a téteket, amibe James csak húzódozva egyezett be. Végül pokert játszottak és az öreg ur nyert állandóan. Végre úgy látszott, hogy a hazárd játékmódja James-et is beugratta, mert már ezerfontos téteknél tartottak. Újra osztott az öreg ur és I megszólalt: — Nézze meg a kártyáját és ha elég jó, belemegy-e tízezer font erejéig? — kérdezte Ja- |mestől. A másik két ur der- medten nézte az őrült játékot, de James hidegvérrel még tízezerrel rálicitált az öregre. Ebben a pillanatban az ajtóból ijedt női hang hallatszott: — De nagyapó! A lány állt ott, rémülettől tágra nyilt szemmel. Úgy látszik, már benn volt a teremben, az óriási tétek bemondásánál. Elsősorban az izgalomtól féltette nagyatyját, aki . . . mint többször szóba került . . . súlyosan szívbajos. A lány belépése nagy zavart dézett el. Különösen, mert az izgalomtól félájul tan nekidőlt az egyik oszlopnak. James lovagiasan odaugrott hozzá, átkarolta. Fáradtan mosolygott s igy szólt:
