Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-01-18 / 876. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1936 január 18. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _________HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.__________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................... $2.00 One Year ____ $2.00 Félévre ................. 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy _______... 5c Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders _____ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. _____________________TELEPHONE: GArfield 7114._____________________ Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD 42 Kiknek az érdeke a bohóckodás? (A. K.) A washingtoni cirkusz 1936 január 3-án újból megnyílt. Az ország külömböző részeiből összesereglettek a bohócok, hogy hangzatos frázisok közepette törvényeket alkossanak, törvényeket, amelyek látszólag a köznép érdekeit szolgálják és amikor már hetekig, hónapokig szószátyárkodtak, megszavazzák a törvényjavaslatot. A fő bohóc szentesíti azt s ha az az uralkodó osztály érdekeit a magántulajdon, profit, bérrendszert érinti, a Chamber of Commerce utasítására megszólalnak a véleményt gyártó polgári sajtók, a rádió és annak nyomában egy szövetségi biró vagy felsőbb bíróság törvénytelennek, alkotmány ellenesenk nyilvánítja, a bohócok munkáját. Január 3-án este 9 órakor a cirkusz pódiumán megjelent a főatraktor és egy órás beszédében elmondotta mind azt, amit 1933 március havától a mai napig végeztek. Elmondotta, hogy megmentették az ország iparát, kereskedelmét, pénzügyi intézményeit az összeropanástól. És ebben igaza is van, de már aztán abban nincsen igaza — s ezt ő is tudja —, hogy megoldották a munkanélküliség kérdését, közelről sem. A munkaügyi minisztérium 1933-ik év első felében beszámolt, hogy ebben az országban 12 millió munkanélküli nő és férfi várja az “ujosztás” kormánya gépezetének mozgásba jövetelét. Két és félesztendeig mozgott ez a gépezet, tagadhatatlan, hogy a kizsákmányoló osztály, a nagy ipar szekerét kihúzta a sárból. De a munkásosztály, amelynek érdekében, hozták életre a “kék sast” a munkások türelmére apellálva ígérték, hogy “kiverik a pénzváltókat az isten házából” “uj osztást” ígértek “Share the Wealth” “Soak the Rich” hangzatos frázissal dobálództak, ugyaonyira, hogy a “munkás” politikai pártok egyik napról a másikra változtatták platformjukat, hogy a “New Deal” kormányával versenyezhessenek a frázisok pu- fogtatásában. A sok ígéret után ma az AFofL nyilvántartási jelentésében azt látjuk, hogy 1935 december 15-én ebben az országban a munkanélküliek száma 11 millió 650 ezer. Ezen számban nem foglaltatik ben a szezon munkások milliói, akik télviz idején mint a farmerek, épület munkások, útépítők stb. szünetelni kénytelenek. A “Kék sast” megölte a csirke pör. A pénzváltók továbbra is uralják az istenházát. Az “uj osztás”-ból a mi számunkra csak a nyomor jutott, a “Share the Wealth” “Soak the Rich” eloszlott mint a fellegvár vagy a szappanbuborék. A to atraktor a régi hangzatos frázisok helyet újakkal állott elő, azt mondotta, hogy “a népek milliói békét akarnak, de van egy érdek kisebbség, aki mindenáron háborút kíván kierőszakolni a kormány békejavaslatával szemben.” Milyen nagyképüsköds, ennek az országnak törtnetében egyetlen egy kormány nincs, amely nagyobb költségvetést szavazott volna meg a haditengerészet, a hadsereg számára, mint a “New Deal” kormánya s»ezt a költsgvetést Roosevelt, a béke angyala irta alá, sőt az 5 billió dolláros közmunkálatokra szavazott összeg jó része erődök építésére, a CCC fiuk katonai kiképzése stb. stb. fordítják s teszik ezt a “béke” szent nevében. Az elnök megvádolta a republikánus párt utóbbi 12 esztendős uralmát azzal, hogy “a kormány az uralmuk alatt nem Washingtonban, hanem a nagy korporációk irodájában volt, ahonnan a demokrata párt 1933 március 4-én vissza helyezte Washingtonba.” Néhány év múlva olvasni fogjuk, hogy a 74-ik kongresszust megnyitó elnöki beszédet, amely az 1936-os évi választások ügyes kortes beszéde volt Wall Streeten a nagy ipari korporációk irodájában szerkesztették. Az Ipari Egy Nagy Szervezet lapjai, szónokai, megalakulásától illetve 1908-tól kezdve megdönthetetlen érvekkel igazolják a politikai pártok tehetetlenséget. Rámutatnak az Egyesült Államok politikai gépezetének összeállítására, a politikusok tehetetlen szószátyárkodására, a Supreme Court hatalmára. Soha az Egyesült Államok történetében nem bontakozott ki eme tan oly világosan mint a “New Deal” kormányának elmúlt két és fél esztendejében. Ezért az osztálytudatos forradalmárok szakítanak a maradi kor fonák eszközeivel és az Ipari Egy Nagy Szervezet hatalmassá építését segítik elő, hogy megteremtsük a világ munkásságának számára a szabadságot, a jólétet az Ipari Demokráciát. A harmadosztályú élelmezők Atlanta, Ga.-ban volt nemrégiben az Egyesült Államok elnöke s a farmerekhez intézett beszédében mondott valamit. Azt mondta, hogy “Amerika népe jelenleg harmadosztályú élelmet fogyaszt. Ha másod osztályút fogyasztana, akkor sokkal több földet kellene megművelni mint ma van, hogy az élelmet előállítsa és hogy ha első rendű élelmet fogyasztana, akkor annyi aker földet kellene kultiválni, amennyit még sóba eddig nem műveltünk meg ennek az országnak történetében. Ez pedig azért van igy, mert a népnek nincsen meg a vásárló képessége a jobb, több élelmi szerre. Milyen okos ember ez a mi elnökünk, megállapítja a bajt, de az okokat azt már képtelen. Pedig tudhatná hiszen az egyik okot ő idézte elő, amikor az állami kényszermunkán alkalmazottak bérét 19—94 dollárban szabta meg s amikor ezek a munkások, hogy legalább másodrendű élelmet szerezhessenek sztrájkra mentek, ő kelme nagy hangon jelentette ki “Get back to work, or get off the relief.” Ma az állami — WPA — munkákon napszámosok, tanult ipari munkások, fehér galléros tinta nyalok, hideg zord időben az utak építésénél toló taligán sarat, kavicsot, kátrányt stb. tologatnak térdig érő sárba s hogyha képes havonta 140 órát kidolgozni, akkor kap havi 55 dollárt. Ebből az összegből kell lakbért fizetni, családját s magát eltartani, munkába és haza járás költségeit fedezni. Szerencsés volna tehát ha a harmadosztályú élelmet tudná sajat és családja számára biztosítani Harmadosztályút, sőt még annál is alsóbb fokút kell, hogy fogyasszunk, mert a magántulajdon, a profit, a bérrendszer nem engedi becsületes életmódhoz a bérrabszolgák millióit. Eljön az idő, amikor ezek a harmadosztályú életmódra kényszerl- tet bérrabszolgák kivetkeznek a birka türelemből és emberekké vállnak, akik követelni fogják az első osztályú életmód rendszerét s megteremtik annak egyetlen eszközét az Ipari Demokráciát. Harcoljon a nép önmagáért Olaszország fiatal életerős bérrabszolgái Ethiopiába mennek életük és tesetiépségük kockáztatásával, hogy az “olasz nép számára” területet hódítsanak, mert az eddigi terület “túlnépesedett.” Ezek a szerencsétlen fiuk nincsennek annak tudatában, hogy Olaszország területén 12 ezer 490 földesur sokkal hatalmasabb területnek a tulajdonosa, mint 2 millió 450 ezer paraszt gazda együttvéve. Ha a földesurak rablás által szerzett vagyonának elvétele, a magántulajdon, profit, bérrendszer megszüntetése érdekében áldoznák ezek a fiuk az életüket, akkor nemes, üdvös célt szolgálnának az emberiség, a társadalom számára, de ehez nincsen bátorságuk, félnek, hogy börtönbe vetik őket, vagy akasztófára kerülnek. A saját érdekükben gyávák az életüket feláldozni, de elnyomójukért hősies halált halnak. Az olasz munkásság is fizet azért a tunyaságért, amelyet az elmúlt fél évszázadban tanúsított az osztályharc helyes szervezkedési formájával szemben, “munkás” politikus vak vezéreinek utasítására. Szégyenletes munkát végeztek, hogy megsemmisítsék a szindikalisták szervezeteit s amikor azt elvégezték, szabad utat csináltak a feketeinges fascizmusnak. Mussolini, az olasz szociáldemokrata párt lapjának az “Avanti”-nak volt szerkesztője, renegát lett, mint minden politikai párt vezér, amikor hatalomra jutását látja, felrúgja, cserben hagyja a munkásosztályt és az uralkodó osztály talpnyalójává válik. Erre sajnos nagyon sok példa van s mégis a munkásosztály óriási része még mindig irtózik a közvetlen cselekvéstől. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az < let összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyil csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik- csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályban, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüL
