Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-05-16 / 893. szám
1936 május 16. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZEGYSEGFRONTKÖRÜL IRTA: KARL KAUTSKY. Különösen az amerikai munkások között sokat hangoztatják az “Egységfront” kifejezést olyan minőségben, mint á pillanatnyi lelkesedés kiváltását. A munkásosztály helyzetével komolyan foglalkozók mélyebb értelmet és magasz- tosabb eszközt látnak az “Egységfront” kifejezésben és ennek ad kifejezést az európai munkásmozgalom régi harcosa Kautsky Károly a Budapesten megjelenő “Szocializmus” társadalom tudományi folyóirat 1936 febr. és márc. számaiban, amelyet itt folytatásokban leközlünk. Szerk. (Folytatás.) Ez az összeesküvések feltételeiből származik. Blanqui és Maz- zini ugyanígy gondolkodott és cselekedett és ezért maradt mind a kettő távol az I. Inter- nacionálétól, amely viszont demokratikus alapon állott, úgy, ahogy ezt Marx elengedhetetlennek tartotta. Hiszen már a Kommunisták Szövetségét is ő alakította át diktatórikus irányzatú összeesküvésből demokratikus szellemű szövetséggé. A szakadás óta Lenin állandóan, igy még 1914 júliusában, közvetlenül a világháború kitörése előtt is, élesen visszautasította a menseviekkel való egyesülést. A háború alatt a zimmerwaldiak között nemcsak az orosz szociáldemokrácia kettészakadását képviselte, hanem azt akarta, hogy az Internacio- nále is szakadjon ketté. Most, 1917-ben, a forradalom következtében következzék be az orosz proletariátus egységfrontja? — ezt elviselhetetlennek érezte. A cárizmus összeomlása idején, 1917 márciusában, Svájcban volt. Csak 1917 áprilisában ment Oroszországba. Ott olyan helyzetet talált, amely a legnagyobb mértékben elkeserítette. Röviddel megérkezése előtt ülésezett a minden oroszok szovjetjének konferenciája, amelyen a mensevisták és bolsevisták nézeteinek nagymértékű azonossága volt megállapítható. “Ezért az említett konferencia folytatásképpen összehívták a mensevisták és bolsevisták közös értekezletét, hogy a két frakció egyesülésének kérdéseit megvitassák. Ezeket a tanácskozásokat felrobbantotta Lenin megérkezése, aki — igen sok befolyásos bolsevista heves ellenállása ellenére — a bolsevista politika kormányát erőteljesen megfordította.” Lenin törekvése az orosz forradalomban arra irányult, hogy nemcsak az állami közigazgatás szerveit, hanem a szabad politikai és társadalmi szervezeteket is, az övéi kivételével, mind feloszlassa és megbénítsa. Ez a leveretés sikerült is neki november 7-iki államcsíny ja révén. De még ekkor is volt olyan kísérlet, amely az egyesült szociáldemokrata pártok kormányalakítását kívánta: “Ebben az időben Zinov- jev, Kamenev, Rikov, Rjaza- nov, Losovszki és a többi vezető bolsevista azt kívánta, hogy minden a szovjetben képviselt pártból szocialista kormány alakuljon. Kijelentették, hogy a tisztán bolsevista kormány létesítése a terror uralmához és a forradalom és az ország megsemmisüléséhez vezet.” De Lenin ez alkalommal is győzött pártjával szemben. Azt remélte, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlésre kitűzött választás, amely azidőtájt folyt le, meghozza neki a többséget. Ebben csalódott. Viszont a szocialista pártoknak, a menseviki- eknek, a . bolsevikieknek és a szociálforradalmároknak együttvéve hatalmas többségük volt. Mégegyszer. megvolt a bolsevikieknek az a lehetőségük, hogy résztvegyenek a szocialista egységfrontban és ezzel alkossanak olyan kormányt, amely mögött a nép nagy többsége áll. E tömeg túlsúlya egymagában is elegendő lett volna arra, hogy a szocialista kormányzat ellen irányuló minden fegyveres fölkelés kísérletét megbuktassa. Ha a bolseviknek akkor az egységfront mellett határoznak, Oroszország megki- mélődik háromévi polgárháborútól és attól a rettenetes nyomorúságtól, amelyet ez egymagában hozott. A béke és a szabadság a gazdasági élet hama- ros újjáéledésére vezetett volna és ezzel oly magasra fejlődött volna a proletáriátus, hogy képes lett volna arra, hogy a szocialista gazdálkodásnak egy jó részét megvalósítsa és sikeresen kormányozza. Mindezt diktatúra, véres terror nélkül, a proletárok és parasztok demokráciájával. Persze senki- sem mondhatja teljes bizonyossággal, hogy valóban igy történt volna, de megvolt hozzá a lehetőség, az egyedüli lehetőség, hogy a forradalomból a néptömegek számára annyi szabadságot és jólétet teremtsenek, amennyi az adott visszonyok között lehetséges volt. Ez a lehetőség csak akkor kínálkozott, ha a forradalmi kormány a népesség nagy többségére támaszkodik, ami viszont csak szocialista egységfront esetén következhetett volna be. Ezt az egységfrontot szükségtelenül csak a bolsevizmus mértékadó vezetőinek kielégíthetetlen hatalmi vágya miatt hiúsították meg. Felrobbantották a nemzetgyűlést — amelyet pedig ők maguk követeltek — és arra használták fel a hadsereg feloszlását, valamint a maguk erős katonai fegyelemmel szervezett pártjának túlsúlyát és a kaotikus, politikailag tapasztalatlan csapattestek bizalmát, amelyet mértéktelen ígérgetésekkel szereztek meg, hogy a maguk számára hódítsák meg az államhatalmat, azt a legerősebben építsék ki és ellenfeleik megsemmisítésére használják fel. Ellenfél pedig 1921 óta majdnem kizárólag csak a többi szocialista párt volt. A bolsevisták hatalomra kerültek és nem a nép többségének bizalmából és erejéből uralkodtak, hanem megmaradtak elenyésző kisebbségnek, amely a nagy többség akarata ellenére kormányoz és amely a nép nyomorát polgárháborúval a bürokratikus kényszerrel még magasabbra fokozta. Ily körülmények között persze, hogy szükségük volt a legkönyörtelenebb terrorra ahhoz, hogy diktatúrájukat fenntartsák és ebből a pártdiktaturából az adott viszonyok között szükségképpen egyetlen embernek a párt és az állam fölötti diktatúrája lett. Attól az időponttól fogva, amikor a bolsevisták erőszakhoz nyúltak azért, hogy szocialista elvtársaikat leverjék, ahelyett, hogy megegyeztek volna velük, a fejlődés szükségképpen olyan irányba terelődött, amilyennek Otto Bauer rajzolja. Nem helyes azonban az a felfogás, hogy ez a fejlődés a forradalom kezdetétől, 1917 márciusától adott volt. A forradalom számára két lehetőség kínálkozott: a szocialista egységfront vagy a bolsevisták egyeduralma minden más szocialista fölött. A bolsevikiek voltak azok, akik a körülmények kedvező alakulását kihasználták, az egységfrontot lehetetlenné tették es diktatúrájukat megvalósították. Ettői az időponttól fogva persze nem volt a folyamat feltartható, olyan körülmények között, amelyekben “csak a túlsók intellektuális és erkölcsi gátlás nélkül lecsapó ököl győzhet.” A szociáldemokratákkal való ellentétük kihangsulyozására a bolsevisták 1918 márciusa óta kommunistáknak nevezték magukat. A modern társadalom nemzetközi összefüggésénél fogva természetes volt, hogy a többi szocialista elleni küzdelmüket átvitték más államokba is. Mindenütt a legbuzgóbban dolgoztak a szociáldemokrata pártok, a szabad szakszervezetek, sőt a szövetkezetek szét- rombolásán is. Ez azután a forradalom, de általában a munkásmozgalom fokozatos gyengülését, sőt az ellenforradalomnak minden olyan országban való szolgálatát jelentette, amelyben különleges viszonyok lehetővé tették a — minden erkölcsi és intellektuális gátlásnélküli “Kreml-beli diktátor” zsoldosainak felszínre kerülését. Ezek azok az eredmények, amelyeket a világ proletáriátu- sa a kommunisták oly sokszor dicsőített oroszországi diktatúrájának köszönhet. II. De nincsenek-e a diktatúrának Ooroszországban más, valódi eredményei? Nem iparo- sitotta-e és kollektivizálta a gazdasági életet és ezzel, ahogy Bauer mondja: “nemcsak a Szovjetunió képét, hanem a világ képét is átalakitotta és korunk legnagyobb, a jövő számára legfontosabb cselekedetét művelte?” Bauer hozzáfűzi: “Olyan életrajz, 'mint Sou- varine-e, amely a bolsevista párton belül a frakciók harcának sokkal több teret” ad, mint a Szovjetunió iparosodásának és kollektivizálódásának, nem jár el igazságosan e történelmi eredménnyel szemben.” Az, ami Souvarine könyvében van, a bolsevizmus története, majdnem félszázaddal ezelőtti kezdetétől fogva. Már ez is magával hozza, hogy a párt vezetői eszméinek és küzdelmeinek sokkal több helyet ad, mint az ötéves tervnek, amelyet Sztálin 1928-ban kezdett meg. Azt az időszakot, amely a terv kezdetétől a mai napig eltelt, Souvarine csak könyve utolsó oldalán tárgyalja. E korszak ismertetésénél Souvarine majdnem kizárólag az ötéves tervről beszél. A tények végtelen sorát tárja föl, amelyek mindenesetre hatalmas vádat jelentenek a terv, annak módszerei és következményei ellen. Aki ezeket a tényeket meg akarja erőtleniteni, kell, hogy megcáfolja őket. Az a megjegyzés, amely egyébként nem is helyes, hogy Souvarine túl kis teret szentel az ötéves tervnek, semmitsem bizonyít. Bauer és Souvarine ugyanazokat a tényeket szemléli, de a szerző egész más megvilágításban látja őket, mint a kritikus. Bauert elvakit- ják az uj építkezések méretei, az uj gépek tömegei. Souvarine az ötéves tervet mindenekelőtt az orosz ember nézőpontjából vizsgálja. Már Sztálin előtt is jónéhány uralkodó, aki nagytömegű alázatos és gyámoltalan munkaerő fölött uralkodott, primitívebb időkben is képes volt arra, hogy óriási építkezéseket létesítsen, amelyeknek látása csodálkozásra készteti a szemlélőt. (Folytatjuk.) Kerületi értekezlet Clevelandon Az IWW magyar tagjai a Bérmunkás lapkezelői és olvasói a Cleveland kerületi körzetből JUNIUS 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Kerületi értekezletet tartanak a Bérmunkás clevelandi irodájában 8622 Buckeye Rd. melyen a kerületben végzendő szervezési munkálatok és általában az IWW építésének és a Bérmunkás lapunk terjesztésének ügyei kerülnek tárgyalás alá. Kérjük munkástársainkat, hogy ezen az értekezleten teljes számban vegyenek részt. A BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA.
