Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-01-04 / 874. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 január 4. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. A SHELL. Ez az olajipari vállalat most a Gömbösékkel való titkos megállapodásképen sorozatosan bocsájtja el a nem turáni származású tisztviselőket. Helyükre azomban nem vesznek fel turániakat. EGYIK hitlerista lapból Zalában 53 esztendő óta nem változott meg semmi. Elég szomorú ez a megállapítás, mit a lap, mint dicséretet tálal fel olvasóinak a zalamegyei népről. 53 év pedig nagy idő. OLASZ-MAGYAR. A népszövetséghez címzett sóhivatal ülésén, amikor a szankció ügyéről volt szó, a magyar kormány (tehát nem a nép) képviselője a szankciók ellen azzal szavazott, hogy Magyarországnak létérdeke, hogy Olaszországgal a létalapját képező kereskedelmi kapcsolat ne szakadjon meg. Na már most ezt a humbug létalapot mi sem igazolja jobban, minthogy Olaszország külkereskedelmének csupán egy százalékát bonyolítja le Magyar- országgal, mezőgazdasági bevitelének is csak három százalékát. Hogy tehát ennek elmaradása megbontotta volna-e Magyarország pénzügyi és gazdasági egyensúlyát vagy sem, rábízzuk az olvasóra. Hogy svindli az bizonyos ez az állítás. PARALIZIS progresziva. Ez egy előrehaladt és súlyos betegség neve. Ezzel a bajjal a sopron-kőhidai fegyházból a gyüj tőfogházba szállították Vörös Sándor húsipari munkás nevű rabot. A gyüj tőfogházban kórház helyett munkára fogták, ahol kitört rajta a dühöngés és az ott levő munkatermi fegyőrök olyannyira agyonkezelték a szerencsétlen embert, hogy bélrepedésben halt meg. (Agyonrugdalták.) TESSÉK NEVETNI vagy dü- höngeni ahogy jólesik. A budapesti büntetőtörvényszék a hivatalos lap október 24-iki számában “felhívja az állítólag Párisban tartózkodó” gróf Károlyi Mihály 60 éves róm. kath. vallásu vádlottat, hogy ellene a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség miatt folyamatba tett bűnügyben november 15. napján délelőtt fél 11 órára kitűzött főtárgyalásra jelenjen meg. “Ugyancsak idézi a törvényszék a New Yorkban tartózkodó Göndör Ferencet, hogy a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség miatt folyamatba tett bűnügyben november 15. napjára kitűzött főtárgyalásra jelenjék meg.” Igen 18 évvel később a Károlyi forradalom után még mindig itt tartunk. KALOCSA. Préposti, tehát papi város. Hát ebben a sok malasztban dúskáló városban sem mind arany ami fénylik. Ezt pedig igazolja egy kis statisztika: íme, 1933—34 iskola évben a kalocsai iskolás gyermekek 60.2 százaléka kapott csak tejet vagy kávét reggelire, 14.2 százaléka szalonát, zsíros, vagy lekváros kenyeret, 15 százaléka üres kenyeret, 6.8 százaléka előzőnapi ételmaradékot, 3.8 százaléka pedig egyáltalán semmit sem reggelizet. A megvizsgált 816 gyerek közül, mindössze 238 alszik egyedül egy ágyban, mig 533 másod, 38 pedig harmadmagával és 7 gyermek 4 vagy több társával osztozik egy fekvőhelyen. A tanulók 54.8 százalékának rossz a foga. (Egészségügyi jelentésből.) GÖMBÖS mondása, “hogy ty kell bunkózni mindenkit, aki háborút akar.” Na már most a magyar hírhedt és Európa leg- nivótlanabb rádiója a budapesti, mely mindent elferdítve és meghamisítva ad le, október 25-én pénteken délelőtt “időszerű apróságok” címmel tartott egy előadást. Ez az előadás a legszemérmetlenebb és bor- nirt uszítás volt a háborúra. Nyersen, leplezetlenül beszéltek arról, hogy a háború mozgást, fejlődést, az előretörést jelenti, a béke pedig a tespedést és biztos pusztulást — mint mondotta az előadást tartó barom. — Elkerülhetetlenül szükség van háborúra, mert az emberekben kifejlődött becsvágyat az állam központosítja és amely ország nem visel háborút, annak nincs is történelme. — Majd folytatta: — Nem hiába mondja az egyszerű primitiv ember: Sok az ember. Tehát csak egy háború segíthet. A végén egy kis háborús uszítás és a világháború glorifikálásá- val fejezte be az ismeretlen előadó háborús uszítását. Tette ezt a magyar “pártatlan és politikamentes ?” rádióban, mely rádió nem csak a kormány ellenőrzése, de a magyar királyi posta felügyelete alatt áll. Végül a havi 2.40 filléres tehát tehát borsos előfizetési dijjért az előfizetők pénzén. Gömbös ur! Elő gyorsan azzal a bizonyos bunkóval és hadd lássuk ezeknek a futó bolondoknak mielőbbi lebunkózását. Vagy csak blaff az a bizonyos lebunkczás- sal való fenyegetés azzal szemben aki háborúra uszítja a magyar népet? VELICS genfi gyászos szereplése. A szankciók elleni szavazás árát a kétbalkézi politika révén ismét a munkások fizetik meg. A Hoffher és Schranz gyár a külföldi — francia és olasz — megrendelések elmaradása folytán 1400 munkását bocsjátotta el. Kell ehez kommentár, hogy Gömbös milyen működést fejt ki az országnak a kárára? SZENTES. A belügyminiszter ellátogatott néhány ínséges családhoz is a közelmúltban arrafelé jártában. Az egyik kubikos családnál ahol 11 gyerek van, az asszony elpanaszolta, hogy nincs kenyér a háznál. Eladósodtak és elakarják árverezni kis viskójukat. A másik helyen egy 12 éves kisfiút talált, aki kitűnő tanuló, de nem járhat iskolába, mert szülei nagyon szegények. Egy harmadik helyen özvegyasszonyt talált nyolc gyerekkel egy kis albérleti szobában, az apa háborús betegségben tavaly halt meg és a hős hátramadottai a hálás haza jóvoltából nyomorognak. A miniszter — igy Írják a kormánypárti lapok — saját zsebébe nyúlt és pénzbeli segélyt adott nekik, amely holnapra elfogy és minden marad a régibe, a miniszter megszólított egy kis fiút is és megkérdezte tőle — szereted-e a cukrot? A kis magyar és ebből kicsendül a mai generáció minden fájdalma azt felelte: — “Szeretem —, de a kenyeret még jobban . . .” Ezt a feleletet elvihette a belügyminiszter, hogy a reformfrázis korszakában a gyerekek kenyérről álmodoznak. RÁKOSLIGET. Itt is a főjegyző arra volt büszke, hogy az ő birodalmában elnyomott minden munkás szervezkedést. Most azomban kiderült, hogy tanulási vágyát is elnyomta régebben, mert egyszerűen hamisított érettségi bizonyitvány- nyal uralkodott vs uralkodhatott biradalmában. Általános szénbányászsztrájk készül Angliában LONDON. — A szénbányászok országos értekezlete 1936 január 27-ikére elrendelte az összes angol szénbányák lezárását. A követelés 5Ó cent napi béremelés és a kormány által kidolgozott centralizált szén szétosztási terv módosítása, amelyekre vonatkozó eddigi tárgyalások eredménytelenek voltak. A további alkudozás helyett a direkt akció fegyveréhez nyúlnak, mely az egyetlen csalhatatlan eszköz a dolgozó munkásság részére. A sztrájk ha teljesedésbe megy, a legnagyobb arányú munkás megmozdulásnak ígérkezik az 1926-ik évi Általános Sztrájk óta, melynek kezdeményezői szintén a bányászok voltak. ÉRTESÍTÉS. Fred. Lundberg-nek megszűnt minden összeköttetése a 440-es ipari szervezettel, amennyiben a sz. b. határozatait nem tartotta be. Perin után Gaggi (I. A. C.) Ez most már bizonyos, hogy Petrinit átadták a fascista hóhéroknak az orosz kommunisták. De ő nem az egyedüli áldozat az olasz forradalmárok közül. Mostan száműzték Gaggi olasz forradalmárt, aki nem akart a GPU titkos rendőrség szolgálatába szegődni. Gaggi nagyon sokat harcolt a fascista rendszer ellen, emiatt kellett neki menekülni, úgy látszik nem igen egyezett meg Stalinnal a fascista egységfrontra vonatkozólag, nem helyeselte, hogy a véres Mussolininek hadiszert szállítsanak, talán még ennek a meggyőződésének hangot is mert adni. Pronto szibériai száműzetés a jutalma. Gagginak a feleségét is bebörtönözték és Szibériába száműzték, de férjétől külön, kisleányukat ismerősök vették pártfogásba Moszkvában. Tömeges letartóztatások Japánban November 11 és 12-ikén ra- ziakat tartottak az anarchisták és anarcho szindikalisták helységeiben. A sajtó jelentése szerint 150 szindikalista és anarchista lett letartóztatva. Ürügyül azt hozták fel, hogy kiakartak egy tokiói bankot rabolni, de a tény az, hogy ezek minden szervezeti erejükkel az imperialista háborúk ellen beszéltek és a Szabad Nemzeti Szakszervezetnek a tagjai, elő- harcosai voltak. A japán imperialisták féltek a szabaságra vágyó japán munkásság megmozdulásától, gazdasági szervezett erejétől, igy akarják megfojtani azokat a munkásokat és szervezeteket, melyeknek nemcsak tiltakozó szavuk van, hanem gazdasági erejük is állandóan erősbödött, hogy a vérengzést, háborúskodást megakadályozzák. Több mint valószínű, hogy ezt a szabad szakszervezetet, melyet a szindikalisták vezettek, melyben a legtöbb anarchista is aktivitást fejtett ki, most törvénytelenitik, minden postáját lefoglalják, helységét kon- fiskálják, mely most mind le van zárva a hatóság által. Ezzel kapcsolatos szabad kultúra, nevű szervezetet is üldözésbe vették. Ukemoto, Tadoko- ra, a szervezetek titkárai vannak letartóztatva, az Amerikában jól ismert frame up rendszer alapján. A chicagói Bérmunkás Otthon hírei A tél beálltával a Bérmunkás Otthonban ismét megindult a tevékenység és a közeli napokban és hetekben az alább felsorolt eseményekre hívjuk fel olvasóink figyelmét: Minden vasárnap este nyolc órai kezdettel angolnyelvü “Open Forum” előadások vannak, melyeken az előadók a tudomány különböző ágaiból tartanak előadásokat, vagy a világ- események helyes, vagy helytelenségét világítják meg. Az előadásokra szabad a bemenet. Kérjük olvasóinkat, hogy tartsák emlékezetükben a fenti napot és jelenjenek meg azon a Bérmunkás Otthonban, 1604 N. California Ave. Chicago, Hl.