Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-09-07 / 858. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 szeptember 7. SZILÁNKOK * A labda játék és más athlé- tikai sportok, melyek kiszámított üzletiességgel lekötik az amerikai átlagmunkás gondolatát, az utóbbi hetekben osztozkodik ordító fejcimekben a háborús hírekkel. A fejlett technika és vegyészet produkálta hajmeresztő öldöklő szerszámok százfaját sorolják fel, amit a hadakozni készülők kéznél tartanak a kilátásba helyezett emberirtásra. Amerika, a jó üzletember szimatjával nagy hűhóval mosta a kezét egy “semleges” nyilatkozattal. Anglia az egész világot behálózó gyarmataival más nótát fuj. Nála nem alkalmas az amerikai “semlegesség.” ők köszörülik a kardokat. Megakarják védeni a tropikus égőv alatt lakó Ethiopiát. Annak függetlenségét. Másszóval az angolságát hangoztató vérszopó humanizmusról zeng, mig a más országokban lakó vérszo- pókkal paktálva kidolgozzák újabb üzleti vállalkozásuk részleteit. A kapitalista lapok szemfényvesztő diskurzusa “füg- getlenség”-ről, “faji önvédelem”- ről, humanizmusról csak színezett takarója a jelszavak mögötti ocsmány üzletiességnek éppúgy, mint az amerikai “semlegesség” proklamációja. Mindez a nyilvánosság megtévesztésére irányul. Az egész háborús cécó végelemzésében hasonlítható egy hatalmas ipartelep, vagy egy szerteágazó vasútvonal megszervezéséhez. Itt is a nagy nemzetközi tőke kezdeményez, terjeszkedik, hódit, milliókat hajtva rabigába, ott is. Csupán a jelszavak, a módokban külömböznek. Vér és emberáldozattal jár úgy az egyik, mint a másik vállalkozás. Természetes, a tömegérdek, a tömeg jólét az említett vállalkozások számvetéseinél másod- rendüek. Az ember engedve sajátos ösztöneinek bármily nyomorúságos körülmények között i sfölösszámban reprodukálja önfaját. Hajlandó járomba hajtani nyakát parancsszóra. Százezreket látunk masírozni a föld külömböző pontjain, vakon engedelmeskedve. A vizi szállítók szörnyei vo- naglanak a muníció és emberanyag terhétől. Ezek az óriási hajómüvek éppúgy követik a kapitány parancsait mint a rárakott embertömegek. Ellentmondást sehol nem látunk. Hallani lehet valamelyest. Úgy lehet, sőt természetesnek vehetjük, a nemrég lefolyt tömegmészárlás friss emlékei sokkal nagyobb arányban nevelt gondolkodókat, kik áthatnak a füstfellegeken. Ha hallatni nem is tudnak magukról, a tőke csendre intő szervezete miatt. Hisszük, hogy a különböző országokban lappangó öntudat alkalmas pillanatban hallat magáról. Megragadja és tökélyre viszi az emberben leledző emberiességet. S a most torkát folytogató, eszeveszett rablóbandának a gyilkot saját kezébe nyomja, hogy végezzen saját rut és lealjasodott életével. Mert nem igaz ám az, hogy a japán, vagy az olasz nép lét- szükséglete a háború. Nem igaz, hogy az angol birodalom esetleges szétomlása veszélyt hozna a fehér fajra. Hisz a fennállása óta nem más, mint a gyöngébb embercsoportok lelketlen kifosztója. A külömböző embercsoportok szin és faj külömbözete dacára még a legsűrűbben lakott területeken is boldogan és bőségben élhetnek, mihelyst kiütik a nyeregből a szerszámok és nyersanyag bitorlóit. Valamennyien egy utat keresnek az egyéni boldogulást. Ennek megmérhető lehetőségei pedig az iparok köztulajdonba vételében van. Minden munkás tehet valamit a háború ellen az ipari unionizmusban foglalt elvek ismertetésében. Ma nagyobb szükség van rá, mint valaha. A harmadik Internacionálé körül csoportosult volt szocialista politikusok, kik az uj divat szerint kommunistáknak mondják magukat, mint lapunk előző számaiban említettük, konvencióztak Moszkvában. Szükséges volt ez az orosz munkások megnyugtatására s a más országokban “kommunista” portékát árulók üzletének fellendítésére. Otthon. (Oroszországot értjük) a mindennapi élésben az orosz munkás nem látja a kommunizmus nyomait; a szoviet külállamokkali viszonya szintén nem viseli magán a tényleges kommunista jelleget; szerződései, paktumai imperialista ízűek, melyek gyanút keltenek otthon és külföldön. A konvención persze Stalin is ott volt. Az a Stalin kinek tudtával és beleegyezésével száműztek és bebörtönöztek egész életet feláldozó veterán forradalmárokat. Az a Stalin kinek tudta és beleegyezésével az alább citált levelet irta Litvinov, Roose- veltnek 1933 november 16*án. “Területünkön nem engedünk alakítani vagy tartózkodni olyan szervezetet vagy csoportot — lehetetlenné testük működését bármely szervezetnek vagy csoportnak, azok tisztviselőinek vagy képviselőinek, amellyeknek célja az Egyesült Államok és területeiben létező politikai és társadalmi rend megbuktatása vagy annak előkészítése.” E levélben foglaltatott Ígéret adott alapot a szovietek elismerésére. Ennek az alapján tiltakozik most Amerika kormánya a szovjeteknél a konvención elhangzott becsmérlésekre. Mi nem vesszük komolyan a tiltakozást. Sem az oroszok, sem az amerikaiakét. A tények beszélnek, az elhangzott szavak üresek. Mi tudjuk, az orosz szovietek tudják és az amerikai kormány is tudja, hogy a létező rend veszedelme úgy itt mint odaát már nem a politikusok szószátyárkodásában van. A múltak tapasztalatai sokkal mélyebbre hatoltak. Az ipari munkások nem ülnek fel többé a marxizmuson lovagló élősdiknek épugy mint ahogy nem hisznek a “liberálisok” Ígéreteibe. Az iparok átvételére készülnek. Elakarják törölni az osztályuralmat mely még akkor sem kívánatos (példa rá az orosz proletár helyzete,) ha vörös zászlóval vonjuk be. Mi szabad társadalmat akarunk, ez pedig a bérrendszer eltörlését írja elő. S—n. NEW YORKBAN szeptember 21-én, szombaton este 8 órai kezdettel TÁNCCAL egybekötött BAZÁRT rendez a Védelmi Bizottság 8-as számú csoportja a Kentucky elzárt bányászok támogatására az IWW Hallban 94 Fifth Ave. Belépő dij 25c. Értesítjük mindezokat, akiknél kis jegyek voltak, hogy az I.-dijat Caroline Mihályi, Co- rapolis, Pa. nyerte a 7-es számú jegyen. H.-dijat F. Cibula, Cleveland, O, a 7116-os számú jegyen. IIL-dijat Paul Kóta, Joffre, Pa. a 3845-ös számú jegyen. IV.dijat Nájza Péter, North Side Pittsburgh, Pa. a 2600 számú jegyen nyerték meg. AZ ANYA ELBESZÉLÉS. Irta: Visi István. Mrs. Rich volt az az anya, aki annyira .elrontotta az egyetlen fiát kérni, nem jutott úgy a kedves, istenitett, fia öntött rézből készült, könyvtámasszal agyonverte az anyját. Tetszik tudni úgy történt a dolog, mondja az elbeszélő, hogy Mrs. Rich akinek a szülei szegény bérlő farmerok voltak, férjhez ment Mr. Rich- hez aki gazdag kereskedő volt. Igaz Mr. Rich idősebb volt vagy 15 évvel, de hát az nem számított, mert szép otthont, ruhát és autókat birt vásárolni és a még akkor balga mesékbe hivő farmer leány csak ebbe látta a boldogságot. De később ezt a hitett megdöntötte az a tény, hogy bizony kevés idő maradt a fiatal asz- szonynak a szép otthonában gyönyörködni, mert legtöbbet az üzletbe kellett lenni, hogy felvigyázzon, mivel a férj uram, állandóan újabb üzletek után szaladgált, no meg a sok mor- gageokra való kamat és néhanéha törlesztés behajtása sok utánjárást, néha-néha pereskedést hozott magával. A fiatal asszony elhagyatottnak, becsapottnak érezte magát, az igaz szerelmet nem érezte, vagy ha néha-néha felakart benne lángolni, akkor igyekezett azt visszafojtani, csak egyetlen fiába találta minden örömét, annak adta az egész énjét, szerelmét, abba találta boldogságát, örömét és jövőjét, annak élt. Igaz, hogy Mr. Rich szeretett volna több gyermeket, de háf a fiatal asszony nem volt hajlandó több gyermekkel megajándékozni, nem tartotta méltónak az öreget rá, m,eg azt is gondolta, hogy eléggé le van kötve az üzletbe, nem akar több kötelezettséget, terhet venni a nyakába. Teltek az évek, nőt az egyetlen, és Mr. Rich addig szaladgált, futkosott üzlet után, hogy egyszer csak kifogyott a gaso- linja, illetve az élet ereje, szépen meghalt, a fiú alig volt 12 éves, de az anya nagyon köny- nyen vigasztalva érezt.e magát a férje elvesztése fölött, gondolta most eladhatja az üzleteit, több időt áldozhat a fiának, akit nem is szeretett, hanem a szószoros értelmében bálványozott. így mindent pénzé téve, értve az üzletet, egy pár farmot melyet bérbe adtak, a házi ügyvéd tanácsára biztos vasúti részvények megvásárlására fordította. Sok .ezrek voltak biztos mortgageokba amely után pontosan fizettek, nyugodtan nézet a jövőbe. Semmi sem volt drága, vagy elérhetetlen az egyetlennek, akit privát iskolába küldött, de mivel ott sem igen haladt előre, még magántanárokkal is tanitatta. Megint múltak az évek, amig a tudományba lassan, a zülésbe, lumpolásba annál gyorsabban haladt a fiú ... az egyetlen, ami eleinte nem volt baj, sőt a mama örvendett, hogy olyan jól mulat a fia, de megjött az 1929-es összeomlás. A vasúti részvények a vételár egy ötödére szállt le, az osztalék elmaradt, a mortgageok után nem fizettek még kamatot t sem. Már az özvegy azt is kívánta, hogy csak még élne az öreg, aki nagyon pontosan, kegyetlenül betudta hajtani a kamatokat. Nem tudta Mrs. Rich, hogy most egészen más világ van, hogy még az öreg uzsorás sem bírná felhajtani a kamatot, nem szólva a törlesztés teljes elmaradásáról. így esett m.eg az a hihetetlen dolog, hogy az anya mértékletességre akarta az egyetlen fiát kérni, nem jutott úgy mint a múltba. A vasúti részvényeket lehetett legkönnyebben pénzé tenni, de azokat is csak 28 dollárjával, holott ő még 132 dollárt fizetett darabjáért. így nagyon sajnálta a Mrs. elpazarolni a részvényeket, a mortgageokra meg nem törlesztettek. így sokszor volt veszekedés, először az anya és az egyetlen fia között, de annál elkeseredettebb volt mindkét részről. Az anyai könnyek nem használtak, józan észhez meg nem beszélhetett az anya, mert bizony legtöbbször a szesz, de ha nem a szesz akkor a gőg, az elbizakodottság, állandóan mámorosán tartotta az egyetlent. Miért ne, hiszen úgy volt nevelve mint egy herceg, mint a királyfi, az anya és apa közötti visszonytól kezdve, a gazdasági, társadalmi viszonyon keresztül az élet igaz célja megismeréséig semmit sem tudott, vagy amit tudott, arról azt
