Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-08-10 / 854. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1935 augusztus 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Eg-y évre .............,........ $2.00 One Year ..................... $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months .................. 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy _________ 5c Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. _____________________TELEPHONE: GArfield 7114, Szerkesztőség és kiadóhivatal:' 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to _______________________Cleveland. Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Az Ipari Union szelleme (P.) A mindennapi ipari harcok igazolják az IWW tanítását. Ha a vezérek nem is, de a munkások maguk közelednek az ipari union gyakorlati cselekvéséhez, amikor az ipari szolidaritás fegyverét veszik használatba. Az utca neveltjei lassan elülnek — a politikai ügynökök nem találnak a munkások között követőkre, mert az amerikai munkás kezdi felösmerni gazdasági erejét és harcait a kizsákmányolás színhelyére, az iparokra tette át. Az utóbbi időkben lezajlott helyi általános sztrájkok igazolják a munkásosztály gazdasági erejét. Ahol egy ilyen általános sztrájk lezajlik az egész ország népe felfigyel. Az uralkodóosztály fejvesztetten kapkod segítségért, — már akkor ha a sztrájk lokális. Az államgépezet amely az uralkodóosztály érdekeit van hivatva megvédeni, minden rendelkezésére álló erőt felhasznál, hogy urait — az érdekelt kapitalistákat segítse a munkások letörésében. Egy helyi általános sztrájk igénybe veszi az állam- hatalom minden erejét. Mi volna akkor a lokális sztrájk helyett, a munkásosztály egy országra terjedő általános sztrájkot hajtana végre. Minden hatalom megbénulna a munkásosztály ipari szolidaritásával szemben. Az elégedetlen munkások végre meg kell, hogy találják az utat amely elősegíti őket az egységes ipari harcok megvívásában. Mert az igazság elől nem lehet tovább kibúvót találni. Magában a szakszervezetekben ipari unióról beszélnek, a szocialisták és kommunisták is, ipari szervezetről rebesgetnek, de mégis nem tesznek annak érdekébe semmit. Elfelejtik a hívőknek megmondani, — hogy az IWW már harminc éve hirdeti és építi a munkásosztály ipari szervezetét. A munkásosztály szívesen hallgatja a “One Big Union” eszméjét — és nem csak, hogy szívesen hallgatja, de úgy látja, hogy egyedüli megoldás a munkásosztály részére, de azért még mindig nehezen közeleg a tényleges lecsatlakozásra. Megvan ennek a maga oka, mert nem lett a munkásosztály önállóságra nevelve. így még ma is sok esetben a vezérek utasítására várnak, akik valóságban irtóznak a tényleges ipari szervezettől, mert tudiák, ha a munkásosztály az ő forradalmi ipari szervezetein keresztül megtanulja felismerni ipari erejét, rögtön nem lesz szükségük vezérekre, mert eddig sem a munkásoknak volt szüksége vezérekre, — hanem a vezéreknek a munkások támogatására. Az idő már nem késhet soká, amikor a munkások kénysze- szerülve lesznek iparilag szervezkedni, ha eredményes harcot akarnak vívni. Le kell, hogy döntse a munkásosztály a szakszervezeti válaszfalakat, egységes ipari szervezetekbe kell, hogy tömörüljön — ha a jövő harcait megakarja vívni. A politikai pártokba hivő munkások, kérdezzék meg ön- maguktól, hogy hivei-e a munkásosztály Egy Nagy Ipari Szervezetének. Nem hiszem, hogy egy is akadna közülök aki egy kicsit gondolkozni tud, hogy volna ellentmondása a “One Big Unió” eszméje ellen. És ha van ilyen, mikor cselekszik abban az irányban, hogy segítse azt építeni. A vezérek tudom, hogy ellenzik, mert ők az AFofL-t akarják meghódítani, de nem azért, hogy abból egy forradalmi ipari uniont formáljanak, hanem a jól jövedelmező vezéri piziciókat szerezzék meg. Hiába minden ellenvetés az ipari union eszméje állandóan a felszínen marad és az ipari union tanítása elfog kerülni minden munkás agyába. De nem csak azt fogja megérteni a munkásosztály, hogy iparilag kell szervezkednie, — hanem azt is, hogy a munkásosztályt igazán képviselő és az ipari szervezetet épitő egyedül csak az IWW. A munkásosztály ha tényleg felismeri az ipari union szükségességét, — nem szabad várakoznia, — hanem le kell csatlakozni az IWW-ba, hogy a jövő ipari harcait győzelemre vihesse és az általános sztrájkot gyakorlatba keresztül vihesse a munkásoztály végleges felszabadítása érdekébe. New Yorki Mirek AMI EGYENLŐ A SEMMIVEL. Az utcai tüntetések New Yorkban, már megszokott sablonszerű események. Hozzá vannak nőve a nagyvárosi életformaságához. öt-tiz vagy húszezer ember az utca kövezetén, melynek tövében a hatalmas felhőkarcolók nyúlnak magasba s mindegyikben jóval több ember fordul meg naponta, tömeg arányában vajmi keveset jelentenek. Ami pedig mint az esemény jelentőségét illeti, nagyon hasonlít a hazai falukban szokásossá vállt kocsmai verekedésekhez. Minden héten megvan a falunak a maga szenzációja. Működik a bicska, folyik a vér, jön a csendőr és utána a bírósági tárgyalás, utána a börtön. És a falu élete tovább folyik, az ilyen zavarok már a falu életéhez hozzá tartoznak. Annak társadalmi vagy gazdasági életére semmiféle befolyással nem bírnak. Ugyanilyen hatással végződött az elmúlt héten a náziel- len.es tüntetés a Brémen hajónál. Ez a hajó a német názi hajóstársaság tulajdona, és néhány napi kikötés után, vagy 1200 utassal és milliókra menő árucikkekkel megrakodva indult vissza Hitler országba. Az utcai tüntetők apostolai, kihasználva az alkalmat, mint jó “kommunisták” a német katolikusokhoz egy röplapot adtak ki, melyben a kaholikus papokat egységfrontra hívták, a hajókikötőnél rendezendő nagy tüntetésre. Az ilyen tüntetés abból áll, hogy kiabálni szokták, hogy le Hitlerrel és aztán a hajó tülkölni kezd és szépen vontatják ki a nyílt tengerre. A katolikusok, akik mindenáron bosszút akartak állni Hitleren, mert már annyira ment, hogy a katholikus isten szolgáit is börtönbe veti, többet akartak és elhatározták, hogy felmennek a hajóra és megakadályozzák annak elindulását. Mikor a hajón voltak akkor látták azt, hogy a hajó indulását iiem lehet kiabálással megakadályozni, ahhoz legelőször is az szükséges, hogy a hajcmunkások megtagadják a munkát. így tehát az egyedüli amit tehettek, neki rohantak a horogkeresztes zászlónak azt darabokra tépve bedobták a vízbe. Igen ám, de ezzel még a hajónak semmi baja sem történt, ellenben alkalmat adtak a hajón elhelyezett detektívek és rendőröknek, megkezdeni a fejek beverését, amit ezek oly sikerrel hajtottak végre, hogy több mint egy tucat tüntetőt a kórházba kellett szállítani, hatot letartóztatásba helyeztek, akiknek kiszabadítására az ILD már sürgősen megindította a gyűjtést. Persze a hajó aztán szépen elindult. Megkezdődtek a diplomáciai tárgyalások, annak kiderítésére, hogy kik a felelősek az incidensért. Végtelenül sajnálják az eset áldozatait, de mégjóbban sajnáljuk azt, hogy még mindig vannak munkások, akiket a forradalminak nevezett kommunista párt ilyen kalandokba tud ugratni. Most már eljutottak a lejtőn katholikus papok egységfrontjáig és azt akarják elhitetni, hogy munkás szempontból lehet forradalmi akció, melynek szerves részesei lehetnek a tulvilá- gi boldogság hirdetői. A munkások forradalmi akciója csak inari téren nyilvánulhat meg, és ebb.en csak kizárólag a bérmunkások egységfrontjáról lehet szó, a papok, akik a kapitalista társadalmi rendszer oszlopai csak tisztes távolból szemlélhetik azt vagy pedig ipari munkára jelentkezhetnek. A Brémen hajótünt.etés egy újabb bizonyítéka annak, hogy az ipari erő az mely hatalmat biztosit a munkástömegek számára. A hajósok ipari akciója ott hagyhatta volna a názi lobogót szép csendesen lengedezni a hajón attól még a Bremen soha nem indult volna el. És hogy az ipari szervezkedés még nem jutott el odáig ahol (Folyt, a 6-ik oldalon.) ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályban, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
