Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-08-10 / 854. szám
1935 augusztus 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. Tavaszi beszámoló a kevés és száraz kenyér országából CHICAGO LEGJOBB MŰKEDVELŐI ÁLTAL PIKA PÁL RENDEZÉSÉBEN AZ IWW CLEVELANDI MAGYAR CSOPORTJAI színre hozzák a Kik a Bűnösök 4 felvonásos társadalmi színmüvet augusztus 31 Moreland Színházban Buckeye Road és 119-ik utca sarkán. Belépő jegy ára 25c. Gyermek jegy 10c. (BALMAZÚJVÁROS, 1935 május közepén.) — Van erre mifelénk a tavasznak egy jellemző, bárha nem szép és egyáltalán nem költői mellékneve: úgy hívják, hogy “éh-tavasz.” Évtizedes, vagy inkább évszázados tapasztalat van emögött az elnevezés mögött. Egyfelől onnan eredt, mert az egész határ mindig egyetlen nagybirtok volt, másfelől mert ezen a szikes földön ritkán volt egyenletes jő termés. Vagy búza nem termett, ha a tél és a tavasz száraz volt, vagy tengeri nem termett, ha a nyár száraz volt. S ez majdnem minden évben igy volt. Főzelék, krumpli, gyümölcs még sohasem termett, takarmány is ritkán. Ezért aztán, ha búza nem termett és keveset kerestek az aratók a nagybirtokokon, tavasszal már nem volt kenyér, ha tengeri nem termett, akkor meg nem volt zsírozó és máié. Állam, társadalom sohasem gondolt az itteni lakossággal, de viszont a lakosság annál jobban gondolt magával. Nem akart éhen veszni, tehát élelmes és szorgalmas volt. Elment messze földre dolgozni, de csudamódon nem ment Amerikába. Kora tavasszal meg, amikor már elfogyott a kenyér és a zsírozó, bejárták a határt, sokszor a szomszéd falvakét is és szikfüvet szedtek. Kisebb mértékben beléndeket, csudafát és más mérges dudvát. Már még a békében komoly szikfükeres- kedelem alakult ki, amikor még a más falvak porontyai rá se néztek a szikfüre, szégyeltek vele hajolni, járkálni és cipe- kedni, — már akkor az itteniek komoly pénzeket kerestek — persze földmunkásfogalmak szerint — a szikfügyüjtésből. Tavaszonként az asszonyok és a gyerekek szinte programszerűen ebből vettek nyári ruhát, “cájg”-nadrágot, kartcnszok- nyát, kékötőt vagy fejkendőt. Azonkívül persze kenyeret és szalonnát is. Ez eltartott Szent- györgynaptól (április végétől) május derekáig, amikor is már megkezdődött a kaszálás, kapálás és jobban akadt munka. De lássuk sorban a tényeket. Nep-k épviselők és népkonyha. A tavalyi év rossz esztendő volt. Se búza, se tengeri, se főzelék, se takarmány nem termett. A földmunkások kamrái teljesen üresen maradtak. Eltekintve attól, hogy a háború óta már — nem a természeti, hanem a társadalmi okok miatt — soha sincs itt rendesen, kenyér, mert nincs munka: ez a tél és utána a tavasz nagyon rossznak Ígérkezett. Már januárban meg kellett nyitni a népkonyhát. Egyelőre 600 gyereknek adtak enni, persze egy szelet kenyeret és egy csajka levest, de az is jó volt — és pedig csak iskolásoknak. Januárban nagy egységespárti felvonulás volt, a kerület képviselője lehozta Marschall államtitkárt és egy csomó egységpárti képviselőt. Ezen a gyűlésen a képviselő többek közt azzal dicsekedett, hogy nekik sikerült a búza árát 16— 17 pengőre fölvinni és azzal, hogy ime, nem hagyják a szegény embereket éhen pusztulni, mert 600 gyereknek adnak enni a népkonyhán. A földmunkások hallgattak, csak egymásközt morogtak, hogy “nem öröm a.” Itt senkinek sincs eladó búzája, mind vennének, ha pénzük volna s a népkonyha meg nem dicsőség, hanem szégyen egy ilyen nagyhalára faluban. Ugyanekkor íöldmunkáskül- dötség ment az államtitkárhoz, munkát vagy segélyt kérni. Megígérték. De a föld fagyos volt s aztán meg választás lett. Munkát hát nem adtak, csak a választások előtt néhány nappal, ehelyett a népkonyhát kibővítették 1300 személyre. Most már öregeknek és nagy- családu felnőtteknek is adtak. De még ez sem volt elég, a jelentkezők egy részét vissza kellett utasítani, mert nem volt már pénz. Egy inségebédn.ek egyébként hét (7) fillérből kellett kitelni a költségvetés szerint. Hoppon maradt élharcosok. A munkát az élharcosokon keresztül adták. Nem volt terror, de az élharcosok voltak a csoportvezetők. Ezek Ígéretet kaptak, hogy miután már a községi inségmunkában ledolgozták a részüket — jó nagy részt! —, majd elközvetitik őket más szabad munkára, az ármentesitő társulathoz. Meg is kísérelték két ízben is, de nem sikerült, mert még több száz ember volt, aki egy napot se dolgozott, munka megmár alig volt. Az élharcosok azért kimentek, hogy protekciójuk révén felváltanak egy másik, nem protekciós csapatot. De nem mertek odamenni. Kimentek a falutól 10—12 kilóméternyire, de csak négy ember merészkedett a munka színhelyére, szégyelték, hogy másokat kitúrjanak a munkából. A munkavezető mérnök is értelmes ember volt, belátta a helyzet képtelenségét és visszaküldte őket. így az élharcosok hoppon maradtak. Üres tarisznya meg hörcsögvadászat. De a munka is megszűnt. Azóta, amióta a választás elmúlt, részben nincs munka, részben csak “szeng-leng.” Kereset persze napszámos, 1—2 pengő között mozog, de az is jó, akinek a házánál nincs egy falat kenyér. Jellemző a földmunkások .elszegényedésére, hogy a hortobágyi csatornához elközvetitettek 40 embert és a 40 ember között egy pár ember tudott egészheti élelmet rakni a tarisznyába. A többi elment üres tarisznyával, csak hogy a munkát felfogja, hogy más ki ne túrja s kétnapi munka után 17—20 kilométerről hazagyalogoltak kenyeret szerezni, legalább a biztos munkára — hitelbe. Hol van az a világ, amikor a földmunkások két-három- heti eleséggel mentek el hazulról? Április 15-én aztán megszűnt a népkonyha. Szélnek eresztették a rengeteg népet. Közben nagyon sok ember már szétszóródott a szomszédos megyékbe — egész Kel.et-Magyarországba — hörcsögöt fogni. Ez is egy sajátos balmazújvárosi “ipar.” Német prémkereskedők jöttek ide évekkel ezelőtt s az itteni svábokon keresztül rákapatták a földmunkásokat a hörcsögfogásra. 4—8’ fillér egy hörcsögbőr s rendes napszámot keresnek belőle, ha van hörcsög s aki ügyesen tudja fogni és gyorsan nyúzni. Meglehetősen ízléstelen és undorító munka. A hörcsögöt lehetőleg elevenen kell megnyuzni, mindenesetre melegen, mert ha ráhül a bőr, nehezen jön le, vagy megsérül. De a szegény ember nem fin- nyáskodhatik s ma már mindenfelé járnak hörcsögözni. Sok helyről azonban hazatoloncolják őket. Megirigyelték tőlük a jó “munkaalkalmat.” Szikfükatasztrófa. Szerencséjére a szélnekbo- csátott ínségeseknek, a korai és jpnak induló tavasz még április végén nagy bőségben kihozta a szikfüt. A falu körül elterülő szikes legelő fehér volt a virágától. Megrohanta a nép. Százával lepték el a közeli s a távoli mezőket. Szerencsére most nem üldözték őket, mint máskor, amikor puskás kerülők és csendőrök hajszolták a szik- füszedőket s csak felibe volt szabad szedni. Persze most sem jóakaratból csupán, hanem mert nem volt ára. És most jön a dolog felháborító része: A gyógynövénygyüjtést va- lahogy monopolizálták, mint mindent, mint pl. a külkereskedelmet is, aminek szintén a falusi libat.enyésztők adják meg az árát. De ezt nem közölték idejekorán a néppel. Most hirdetik már és most is csak az újságok, hogy a szikfünek a legalacsonyabb beváltási ára: a kézzel szedettnek 20 fillér nyers állapotban, a fésűvel, illetve talóval szedettnek pedig 6 fillér, szintén nyers állapotban. De a határ már le van tarolva, nincs már szikfü, részint elvitte a hideg idő. részint leszedték. Csak a sárgás, kopár legelők jelzik, hogy hol volt a szikfü. És ezt a rengeteg — mert szinte felbecsülhetetlen mennyiségű szikfüt 1, 1 és fél és 2 fillérért vásárolták össze a kereskedők. Mig most, amikor már kevés van, is csak 4—5 fillért adnak kilójáért. Mig sok volt, is nehéz volt belőle 40—50 fillért keresni, most meg már azért mert nincs. A kézzel sze- dettért pedig nem 20, hanem 12 fillért hirdetnek. Hát hol itt a monopóliumellenőrzés, hol a kormányhatalom? Hiszen valósággal kirabolták a falu népét. S nyilván ugyanígy a többi faluét is, mert most már rákaptak és mindenfelé gyűjtik a szikfüt. Pedig, hogy nagyon nehéz munka talán mondani sem kell. A nagy versengés miatt egész nap szaladgálnak s beszaladnak 20—30, sőt 40—50 kilométert is. rendszerint étien, szomjan, avagy egy karaj szélfutta száraz kenyéren. S jó, ha bőven van is a szikfü, egy zsákkal ha szednek, 30—35 kilót. De hogy ezt milyen nehéz 10—15 kilométerre hazavinni, azt csak elképzelni lehet. Mert nemcsak a súlya nehéz, hanem a bemelegedő virág olyan hőséget áraszt, hogy a szikfüből csinált gyógyfürdők nem izzasztják úgy ki az embert, mint a gyűjtőt a vállára vetett egész zsák nyers és forró szikfüvirág. Mit kell, mit lehet még itt mondani az államilag irányított közgazdaságról ? MINDAZOKAT, akiknél szeptember elsejére szóló kis jegyek vannak kérjük, hogy azokkal mielőbb elszámolni szíveskedjenek. OLVASD AZ IndustrialWorkert
