Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-12-28 / 873. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1935 desember 28. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ....................... Félévre ......................... Egyes szám ára ......... Csomagos rendelésnél.. Subscription Rates: $2.00 One Year ....... $2.0Ü 1.00 Six Months _____ 1.00 5c Single Copy ___ 5c 3c Bundle Orders ....... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, 0. TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Egy újabb év hogy a mai társadalom népének bőséges ellátásához, a fejlett géprendszer üzemben tartására elégséges a napi 4 órai munkaidő. A munkásosztály nyakán élősködő vak hiénák szövetkezetei kórusokban zengedezték a technocraták megállapításait. Az Ipari Egy Nagy Szervezet az 1905-ben való megalakulásától kezdve folytonosan harsogja a társadalom elnyomott bérrabszolgáinak fülébe, hogy a géprendszer fejlődése, a társadalom javainak öszpontosulása folytán, milliók vállnak szükségtelenné a kizsákmányoló osztály részére, ami magaután vonja milliók nyomorát, szenvedését. A kapitalizmus évtizedekkel ezelőtt szükségszerűség volt a mai társadalmi rendszer kifejlesztésének, de amely ugyanakkor a társadalom fekélyévé fejlődött, mig végre ma a társadalom fejlődésének egyetlen kerékkötője. A bérrabszolgák milliói ébrednek tudatára a kapitalizmus, a profit, a bérendszer az emberiségre való káros voltának. Az Ipari Egy Nagy Szervezet harminc esztendőn keresztül, minden megalkuvás nélkül, hirdeti a bérrabszolgák felszabadításának egyetlen helyes szervezkedési formáját, az Ipari Demokráciát, amely felszabadítója lesz a világ bérrabszolgáinak a kizsákmányoló osztály járma alól. Legyen az 1936-ik esztendő a magyar bérrabszolgák tömörülése az Ipari Egy Nagy Szervezetbe. (A. K.) Ha az ujesztendő eljövetele mást is jelent a szervezet munkások számára, mint a polgári felfogásból ránk maradt üzleti cécót, akkor ezen a napon kell, hogy a munkásosztály végig tekintsen az elmúlt év keserves, nehéz küzdelmein. Számot kell vettnünk arról, hogy a munkásosztály felszabadításának nagy ügyéért mennyit tettünk, s mennyit kényszeritettünk ki a kizsákmányoló osztálytól, helyzetünk javítása érdekében, menynyiben vagyunk közelebb a társadalmi forradalomhoz, mint az 1935 kezdetén. Amikor mindezekről számot veszünk tudjuk, hogy mit kell tennünk, mi vár reánk. A szokásos kézszoritások, csókolózások, pilalnatnyi kényszer, mosoly közepette kívánt “boldog újév” helyet fogadnánk meg, hogy az osztályharcnak a következő esztendő minden napján teszünk valamit. Az első teendőnk azoknak a nagy tömegeknek, akik szimpátiával viseltetnek az ipari szabadság, az osztályharc iránt, hogy az Ipari Egy Nagy Szervezetnek, amely az elnyomott, kizsákmányolt bérrabszolgák felszabadításáért harcol, tagjaivá váljanak. Ha vissza tekintünk az 1935-ik évre az a megdöbbentő tény tárul elénk, hogy a fascizmus ebben az országban óriási léptekkel haladt megvalósulása felé és a “felvilágosodott, osztálytudatos” bérrabszolgák tiz és százezrei még ma is szimpátiával viseltetnek az osztályharc egyik vagy másik szervezete iránt. Elég volt a szimpátiából! Az osztályharcnak, az ipari szabadságért harcolók táborának, egész emberekre, harcosokra van szüksége. Valamennyien megegyezünk abban, hogy a mai társadalom legnagyobb problémája a munkanélküliség megoldása. A kizsákmányoló osztály tudatában van annak, hogy a tehnika fejlődése nemcsak az apát, az anyát űzte ki a munka telepéről, hanem elzárta a megélhetés útját sok fiatal munkaerős férfinak és nőnek, ami által nyomort, szenvedést zúdított eme hatalmas ország lakosságának több mint egy harmadrészére. A kizsákmányoló osztály tudatában van annak, hogy eme szenvedés előbb-utóbb reá nézve veszedelmessé fejlődhetik, ezen oknál fogva toborozza fascista szervezeteibe az érdekelt és tudatlanokat egyaránt. Amikor eme társadalmi rendszer sarkalatos hibáinak megvizsgálásáról van szó, amikor a helyes vagy helytelen szervezkedési formák közötti választásról Írnak, vagy beszélnek, nagyon kevesen vannak azok, akik időt szakítanak azok tanulmányozására. A legtöbbje azt nézi mi haszna van belőle, vagy milyen rövid időn belül részesedik annak jutalmában és hogy ha azonnali haszon nincsen kilátásba, megmaradnak szimpatájzerek- nek s másokra hagyják a munkák végzését. Elég volt ebből a tunyaságból! Két osztály van az elnyomók és elnyomottak osztálya. Azok akikhez eme sorok szólnak az utóbbiak osztályához tartoznak, semmi kifogás más mint tunyaság, az oka annak, hogy az Ipari Egy Nagy Szervezet tényleges harcosaivá még nem válnak. Több mint harminc esztendeje — magyar nyelven huszonöt — annak, hogy ebben az országban szóban és Írásban megindult a termelő bérrabszolgák között a mai társadalmi rendszer gyökeres átváltoztatásának a profit, a bérrendszer eltörlésének helyes utak, formák, eszközök az Ipari Egy Nagy Szervezet általi megdöntése. Eme lap hasábjai csaknem huszonöt esztendőn át hirdeti, hogy a javak mindkevesebb kezekbeni összpontosulá- sa, a géprendszer rohamos fejlődése, szünetnélkül szorítja ki a bérrabszolgák millióit a termelés színteréről. Az Ipari Egy Nagy Szervezet szószólói, tagjai a legnagyobb üldöztetések, az uralkodó osztály, a legnagyobb rágalmazások a szakszervezetek, a “munkás” politikus vak vezérek által, mutattak rá arra az útra, melyen a világ bérrabszolgáinak mint osztálynak haladnia kell. 1931. esztendő november havában Chicagóban tartott egyetemes konvención az IWW delegátusai kimondották, hogy a munkanélküliség megoldásának egyetlen lehetősége a 4 órás munkanap, a 4 napos munkahét. A “munkás” politikusok vak vezérei lemosolyogták eme határozatot és az AFofL napi 6 órás heti 5 napos munkaidő mellett foglaltak állást. 1932 tavaszán — 6 hónapra az IWW egyetemes kongresszusának határozata után — az Egyesült Államok gépész mérnökei “Technocrácia” hangzatos neve alatt, világgá kürtölték, s számokban kimutatták, A születés korlátozása Rövid néhány évtizeddel ezelőtt súlyos börtön járt annak, aki erről a tárgyról beszélni mert, mig az azzal foglalkozó nyomtatott betűt nyilvános máglyán semmisítették meg. Sokan visz- sza emlékeznek még, hogy ennek az elméletnek szószólója Amerikában a nép társadalmi helyzetét élesen meglátó Margaret Sanger volt, akinek szintén kijutott a hatalom és az álszenteskedők támadásaiból. Margaret Sanger akkori meglátásai hamarosan tényékké váltak és ma rajta kívül sok ezren nemcsak vallják a születések korlátozásának szükségességét, de annak a köztudatba való vitele egyik cél lett különösen azok részére, akik önmaguk eltartásában is a köz terhére vannak. Csak természetes, hogy az egyház más véleményen van ebben a kérdésben, mert ez a nyírható nyáj rovására menne. Ennek a nézetének adott kifejezést az elmúlt vasárnap New York város bíboros érseke templomi prédikációjában kijelentvén, hogy “hogy az egyház tiltakozik az ellen, hogy bárkik is kontrolálják a szegények életét” majd megállapítja, hogy “az igazi társadalomtudós nem azt akarja, hogy a házastársaknak gyermekei ne legyenek, hanem azt, hogy társadalmi és gazdasági rendszerünk úgy alakuljon át, hogy a családszaporitást és a családról való tisztességes gondoskodást lehetővé tegye.” A bíboros ur, ha néha-néha lakásának ablakán a nehézszö- vésü függönyök mellől letekintene New York utcájára, ahol a munkások és munkás asszonyok százezrei róják az utca kövezetét a munka, a megélhetés utáni eredménytelen hajszolásban, megláthatná azt is, hogy ezeknek a száma nem lesz kevesebb, de hónapról-hónapra több és nagyobb azoknak a száma, akik belátják, hogy ebben a rendszerben sem házastárs sem gyermekről való gondoskodás lehetősége nincsen és nem is lesz a nagy tömeg részére. A bíboros prédikációját közlő hírszolgálat adós maradt annak a beszámolásával, hogy a templomban lévő gyáros és üzlet- tulajdonosokból hányán jelentették a bíborosnak, hogy melléje állnak és a gyakorlatban fogják lehetővé tenni, hogy alkalmazottjaik tisztességesen gondoskodhassanak családjaikról. Ilyen kijelentésről nem olvastunk — vagy azok nem is járnak a templomba? * ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis oJykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályban, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belük
