Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-12-28 / 873. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 desember 28. SZILÁNKOK----------------------------- -------------Úgyszólván mindenki érzi, hogy valami rendkívüli változáson megyünk keresztül. A lusta gondolkozó, ki csupán emberállati igényei kielégítésében meríti ki életét is érzi. Ez azonban vagy a kevesebb porciók beérkeztét, vagy pedig az élénkebb küzdelmet az előbbiért érzi. Lévén olyan anyagból gyúrva, gondolatba merülésnél álmosságot érez sajnos emberfajtánknak nagy százaléka ilyen. A gondolkozók ama része, mely hiányos felkészültséggel, vagy eltorzított előiskolá- val terhelve próbálja mérlegelni az eseménytömeget, nagyon kevéssel külömbözik az előbbi csporttól. Ami külömbség még* is van köztük, az leginkább a mindenre kaphatóságban nyilvánul meg. Ha Coughlin dörög, lelkesedik . Ha Townsend hívja, talpon van. Ha Roosevelt beszél, hazafias érzelgősségében duzzad a melle. Még a kommunistának is felül. Persze, nem egy és ugyanazon tömegben. Csak úgy röviden azt mondhatnánk: minden kupcihér megtalálja bennük a kívánt tömeget. Gondolkozni a saját fejükkel, vagy másszóval kifejezve : a kézenfekvő ismeretekből kihámozni a szeplőtlen igazságot, fáradtságos. Pedig az események, a pusztulás utján levő gazdasági élet eseményei elég kirivóak ahoz, hogy leszűrhessünk következtetéseket. Az események egyike csak most pereg le. Berry, az Uj Deal agyusztánsa a fő szereplője. Pár ezer ipari kicsinyeket és nagyságokat, meg néhány tucat “munkás” vezért invitált be Washingtonba, megbeszélendő, a meginyekciózott társadalmi élet csökönyös alulmaradását. A beinvitált urak mindegyike nagy reményekkel, jóllakottan foglalt helyet a tárgyaló termekbe. Várták, remélték, hogy Berry valami csodabogarat, olyasmit, ami mindenkinek tetszik, fog kihúzni a kabátja uj- jából. A drámai pillanat azonban fiaskóval végződött. A bemutatott és körül magyarázott valami egy talány volt. Olyan, mint a két véglet között lebegő arisztokrata és öblös politikusok minden kezdeményezése volt az utóbbi pár évben: halva született torz. A kéksas volt ennek legjellemzőbb példánya. Képzelet szülte kapkodás, mely nélkülözi a reális tényekkel számolni. A jó urak végig hallgatták Berryt, amint könyör- gött nekik a munkanélküli milliók munkába állítására. Ezek a milliós tétlen tömegek idegesítik az urakat. Bár bambán éheznek, kapkodnak a feléjük dobott alamizsnákért, türelmesen, megadással, mégis úgy érzik a feljebbvalók , hogy puszta létezésük veszélyt hord magában. Hogy lehetne ezt eltüntetni ? Hogyan?! Ez a kérdés tolult Berry hallgatóinak agyában. S a válasz negativ volt. Jól kitűzött, hasznot lebzselő mágnások csalódva fordítottak hátat. “Utálatos tehetetlenség” volt egybehangzó véleményük. Az ipari kicsinyek, meg a munkás- fékerek maradtak. Az előbbiek, hogy Berryvel tovább álmodozhassanak pusztuló légváraik megmentéséről; az utóbbiak pedig, hogy utat, módot találhassanak a kifosztott munkásnak toyábbra is a hátán élősködni. Fontos esemény volt ez a mi szempontunkból állásfoglalásunk bizonyítására. A kapitalizmus düledező oszlopainak gyászos erőlködése. Karácsony szezonjánál tartva, szemlélve az előkészületeket, amint a bárgyuság letejel papjának, s az alkalmi fékereknek elkerülhetetlen, egy-két szó. Ezt nem kis részben segíti elő december 14-iki számunk “Ismeret gyűjtés” cimü cikke. Habakuk, Jehova és Krisztusról igen sokat hallunk manapság. Fontos az uralmon levők szempontjából legendás hősök építése. A bálványok, a ma bálványai (értjük alatta a betörés, tömeggyilkosságtól kezdve a sporton keresztül egész a felső régiókig a “rendkivülieket” kik a gyerekesség minta képei) nem elegendők a tömeg butításához. Ezeknek hősiességét alá kell támasztani a Habakokokkal. M. V. iró barátom nem hiszem, hogy komolyan állította be idézeteit. Még kevésbé hiszem, hogy olyasmi olvasására késztetne bárkit is, amit sem ő, sem más gondolkodó nem vesz komolyan. Olvasni és tanulmányozni csak következetes dolgozatokat jó. Minden olyan mü, mely ellentmondásokat foglal magában, csak zavarokat idéz elő a logikát keresőben. S ha sokat firtatja az ember és rendszert próbál kihámozni a zagyva irathalmazból, nagyon könnyen megeshetik, hogy elviszi az “ördög.” Arra az ördögre gondolok, mely járatlan utakon sötétségbe viszi áldozatát. Csak úgy futtába olvasni ilyen dolgokat, néha-néha nem árt. Hogy úgy mondjam fogékonyabbá teszi az embert a közvetlen elvi- tázhatatlan valóságok meglátásánál. A Habakukoknak ilyen céllal való beállítása egy pillanatra az olvasó képzeletet, hogy annál hatásosabban üstökön ragadhassa a múlt hazugságain lovaglót. A betlehemi kisded meséjét akaratlanul is élvezzük manapság, uton-utfélen környez bennünket. De gondolatunk, képzeletünk csak pillanatnyilag kalódik el. S ismét lent járunk a földön, hogy megverekedjünk a munkás ördön- gős kizsákmányolóival. S—n. A chicagói Bérmunkás Otthon hírei A tél beálltával a Bérmunkás Otthonban ismét megindult a tevékenység és a közeli napokban és hetekben az alább felsorolt eseményekre hívjuk fel olvasóink figyelmét: Minden vasárnap este nyolc órai kezdettel angolnyelvü “Open Forum” előadások vannak, melyeken az előadók a tudomány különböző ágaiból tartanak előadásokat, vagy a világ- események helyes, vagy helytelenségét világítják meg. Az előadásokra szabad a bemenet. Kérjük olvasóinkat, hogy tartsák emlékezetükben a fenti napot és jelenjenek meg azon a Bérmunkás Otthonban, 1604 N. California Ave. Chicago, 111. SZILVESZTER ESTÉLY CHICAGÓBAN. Mert szeretsz... Irta: Huguette Garnier. — Szeretsz, papa? — Fred . . . drága, kicsi fiam ! Robusson az ágy fölé hajolva figyelte a lázas gyermek lihegő lélegzését. Milyen sovány, milyen vézna! . . . tízévesnek se hinnék, pedig nemsokára tizenhároméves lesz. — Igazán szeresz, papa? — Miért kérdezed ezt, Freddy? .. . nem voltam mindig jó hozzád? Ó, igen! . . . ahogy az ember jó egy kisfiúhoz, akit hetenként egyszer, legfeljebb kétszer lát. Csak annyit foglalkozott a fiával, amennyire egyéb elfoglaltsága engedte. Viszont soha semmit sem tagadott meg a gyermektől. Ezt Madeleine is elismerte. Végül is semmit sem ígért Madeleine-nek. És Madeleine semmit sem kért. Elbúj tan, észrevétlenül a háttérben maradt. Egy fiatalkori botlás .. . gyakori eset . . . Ra- bussonnak nem volt kötelessége a gyermekkel törődni, hány barátja tudomást se vesz törvénytelen gyermekéről, ő igenis, törődött a fiával ... De hogy mennyire szereti, csak most ébredt rá, mióta Fred súlyosan megbetegedett. Most már túl volt a veszélyen, de még messze a teljes gyógyulástól. Rabusson maga sem tudta, miért, valahogy zavarban volt a kicsi előtt. Leült az ágy mellé és ujját a szájára tette. Az orvos teljes nyugalmat parancsolt. Fred pillanatig engedelmesen hallgatott, de már a másik pillanatban újra felcsendült a vékony gyerekhang: — Ha szeretsz, papa, akkor kérhetek valamit, ugy-e? . . . nem fogsz haragudni? Haragudni egy gyerekre, aki egy hétig negyven fokos lázban feküdt és csak ma reggel szállt alá harmincnyolc fokra a láz! — Ne mozogj annyit, kisfiam! .. . pihenj . . . aludj! — Nem . . . még nem, papa! .. . előbb beszélni akarok veled. Nagyon komolyan. Mint férfi férfival. Férfi férfival! . . . milyen nevetségesen hangzik egy gyerekszájból! ... de Rabusson mégsem nevet. Mert ez a gyerekszáj vértelen, az átlátszóvá sápadt keskeny arc viaszfehér. Egészen komolyan feleli: — Hallgatlak, kisfiam! — Előbb csókolj meg, papa! .. . és Ígérd meg, hogy nem fogsz félbeszakítani, így! . . . Papa, tudod mit kérek tőled? . . . vedd feleségül a mamát. — Fred! — Rabbusson sápadtan húzódott vissza. Hirtelen úgy érezte, mintha fojtogatnák. De most Fred tette hallgatásra intőn vékony ujját a szájára. — Megígérted, hogy nem fogsz félbeszakítani . . . add ide a kezedet, papa! . . . hát azt hitted, hogy nem tudom a valót? . . . hogy egy tizenhároméves fiú csak úgy vaktában él a világban? . . . Ha magamtól ki nem találtam volna, elárulták a fiuk, a cselédek, mama titkos könnyei. Szegény mama, mennyit sir, ha sokáig nem mutatkozol . . . — Kisfiam, most én kérek valamit. Beszéljünk másról. Vannak dolgok amikhez a gyerekeknek semmi közük. Az életben vannak helyzetek, esetek, amik . . . Érted? — Igen, papa. Fred hallgat. De a nagy, sötét gyermekszemek olyan határtalanul szomorúan és szemrehányóan néznek Rabussonra, Az IWW chicagói csoportjai mint az elmúlt években, úgy most is december 31-én, kedden, az év utolsó napján nagyszabású SZILVESZTERI mulatságot rendeznek a Bérmunkás Otthonban 1604 N. California Ave. ízletes vacsora és hűsítők. Tánc jó zene mellett. Belépti dij 35 cent. Kezdete este 7 órakor. Fejezze be az Ó évet és kezdje az újat barátai és munkástársai társaságában a Bérmunkás Otthonban. hogy egy perc múlva már ő ped- zi megint a tárgyat. — Először is . . . kitől tudod? — Senkitől. Megfigyeltem. A klinikán, ahol feküdtem, a mamák mind beszélgettek egymással, mikor a papák jöttek, kölcsönösen bemutatkoztak. De mikor vasárnap te bejöttél hozzám, mama félrevonult. S mikor arra gondoltam, hogy te a mamát szégyelled, nagyon szerencsétlen voltam. Ó, csak azt ne hidd, hogy mama valaha is panaszkodott rád. De emlékszem, este, mikor már lefeküdtem, gyakran eljött mamához Belin néni, mama legjobb barátnője. Együtt varrogattak. Belin néni szidta a férfiakat, téged különösen. Mama védelmezett. Azt hitték, alszom, pedig minden szavukat hallottam a másik szobában. “Pierre nekem sose Ígért házasságot!” erősködött mama. Meg aztán az iskolában. Egyszer egyik fiúval összevesztem és a szemembe vágta: “Fattyú!” — Fred! — Nem baj, papa! ... hiszen szeretsz! ... de akkor éjjel mégsem tudtam aludni, fojtogatott a szégyen és mindig arra gondoltam, nagyon
