Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-07-20 / 851. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 julius 20. SZILÁNKOK Azok a munkások, akik 30 évvel ezelőtt összeültek,, hogy az Ipari Demokrácia alapját lerakják az IWW-ban, nem érzelmi okokból tették ezt. Az addig működő munkásszervezetek múltja, technikai összeálli- tása s végül a termelőeszközök előrelátható gyors fejlődése, mely a tőkés rendszer keretein belüli zűrzavart szükségszerűen előidézi és az ebből folyó cselekvési kör meghatározása és tisztázása volt a cél. Ez szülte meg az IWW gyönyörűen megfogalmazott elvinyilatkozatát. Ebbeni ténykddésük- ben, akaratlanul is olyasmit alkottak, mely visszatükröződése volt a munkásmozgalmak addigi zavaros utjának egyrészt, másrészt pedig útmutatóul szolgált a világ külömböző részeiben mozgolódó, de polgári elméletekből kiinduló és annak lej- tőj.ein bukdácsoló mozgalmaknak. Már abban az időben fel lehetett volna tételezni, hogy a világ munkássága otthagyva a múltak meddő útjait, tódulnak az uj zászló alá, hogy felismerésük alapján összefogva, nemzeti és szinr.e való tekintet nélkül összeroppantsák az eleddig csak kríziseket szülő profit rendszert. Évtizedek múltán látjuk, hogy ez a várakozás csalfa remény volt. A tőkés rendszernek még hosszú időre volt szüksége, hogy kiélje, önmagát. A nyaktörő versenynek még több idő kellett, hogy kierőszakolja a szerszámok tökéles- bülését, kipusztitsa a kezdetleges és egyúttal konzervatív kis vállalatok fejlődését gátló életét, hogy a fejlett szerszámok kevesebb kezekb.eni ellenőrzésével megalapozza, egy modern termelés lehetőségeit és nyilvánvalóvá tegye a nagy néptömegek előtt a termelés és szétosztás uj alapokra fektetésének szükségességét. Az utóbbi évek egész világra kiterjedő gazdasági kháosza azt mutatja, hogy elértük az időt, mikor a magát kiélt profit rendszer fizikai összeomlásnál tart. A szerszámok fejlettségét szükségszerűen ismerő mérnökök, kiket technokrata néven ismerünk, halomszámra gyűjtött adatokkal jöttek ki pár év előtt, hogy minden gondolkodó előtt könnyen megérthetővé tegyék a kapitalizmus kiéltsé- gét. Bombaszerüen hatott ez akkor. Egy kis csoport azóta is következetesen folytatja ezt a bombázást. Sem akkor, sem ma semmi uj nem volt benne. Csupán felújítása, tágabb értelemben vett magyarázata volt annak, amit Rótfiser, Trautman, Heywood és Debstől hallottunk évekkel azelőtt. Elnökválasztási kampány ideje lévén, az ügyes politikusok Roosevelttel élükön kihasználták ezt a bombát saját céljaikra. S most — amint Omahából halljuk — az országos Farmer-Labor párt és más politikai hatalomért esengő úgynevezett “liberálisok” kapták fel és “uj gazdasági rend”-ről szónokolva akarják leszerelni az ébredő munkásságot. A vásárlóképesség 24 ezer dolláros lehetőségéről 2 ezer 500-ra szállítják le az egyéni szükséglet minimumát. Huszonegyezer és ötszázat a maguk és fajtájuk gazdasági fölényére hagyván. Vagyis Huey Long és Coughlinhoz hasonlóan a terített asztalról leguruló morzsákból többet helyeznek kilátásba. Föltéve azonban, hogy ennek ellenében megszűnünk követelni a kenyeret a maga egészében. Bizonyos, hogy sokan bedülnek ennek a hangzatos de üres Ígéretnek. Az IWW azonban következetesen, 30 éves múltjához híven folytatja tovább munkáját. Nem hagyja magát letériteni, még kevésbé megingatni kijelölt útjáról, — az Ipari Demokráciához vezető útról. Még az IWW emlőjén nevelkedett s meglátásait tovább fejlesztő technokraták adatainak politikai élősdik kihasználása is kevés. Az IWW felismerés bombája szüntelenül ostrom alatt tartja a kapitalizmus várát az elfoglalásig. S—n. NEW YORK Szombaton este 7:30 kezdettel, julius 20-án, az IWW Hallban 94 Fifth Ave. TÁRSAS VACSORA lesz. A szervezett 30 éves működését kitűnő szónokok fogják ismertetni. Vacsora jegy ára 50 cent. A TITOK Irta: Barabás Gyula. Ketten dolgoztak a kertben. Eggyik Bocskor volt, öregedő ember, aki kicsit bicegett, úgyhogy nehéz munkát, fundamentumásást épületeknél meg ártéri komoly kubikolásokat, lehetőleg kikerülte. Nagyon szeretett igy tavasszal kertekben dolgozni, mert az könnyű munka volt, m.eg is fizették jobban, aztán a konyháról is mindig került valami. Volt is vagy négy ilyen helye, sokszor kora tavasztól késő nyárig is elpiszmogott ezeken a helyeken és ezekre a munkákra már télvégi heveréskor a sötét, répaszagu szobában is úgy gondolt, hogy vidám lett tőle és elfelejtette, hogy elfogyott a szalonna is végkép. Főkép annak köszönhette ezt, hogy igy bevágódott pár úri házba, illetve kertbe, mert igen jámborul tudott beszélni, emellett szépen. Szakácsnőkkel, egyéb személyzettel, különösén finom nyelvezettel, hogy vissza is hívták minden esztendőben. A kertészethez ugyan nem sokat értett de annál ügyesebben tudta ezt titkolni s ami kevés tudománya volt hozzá, jól tudta alkalmazni, megpótolni homályos és okosnak tetsző magyarázatokkal virágok természetéről meg miegymásról. Most sürgős volt a munka, az egész kertet átrendezték, egy ember kellett még neki, hát elhívta Bénit. Annál is inkább, mert fiatal legény volt, igy tudta, hogy jól jár vele, mert az a munka nagyobbik felét elvégzi, azonkívül nagy elismeréssel volt a fiatalember tudománya iránt, mert az sokat szokott olvasni. Ezért most másodmagával dolgozott a kertben, Béni ugyan őszintén kijelentette, hogy mit- sem ért a kertészeti dolgokhoz, de az öreg megnyugtatta, hogy nem baj, majd ő megmutatja, hogy mit csináljon. így hát ketten dolgoztak most és Béninek tetszett is a munka. Valóban könnyű volt és nem is kellett olyan korán kezdeni reggel, mint épületeknél és egyéb helyen. — Finom hely ez — mondta az öreg és elsárgult fogait örvendéssel mutogatta. — Finom — felelte Béni és .elnézett a kapu irányában. Mert ott feltűnt valami és ha Béni ismerős lett volna a finom helyek ruhadarabjaival, mingyárt megállapíthatta volna, hogy virágos, cifra pongyola, ami fénylik a napsütésben. De ő annak a ruhadarabnak a nevét nem ismerte, ellenben jött, libegett feléjük, nagy izzó, fénylő, bolondul cifra virágaival a ruhadarab és abban egy nő volt. A nő egyenesen feléjük tartott, megállt előttük és az öregtől azt kérdezte: — Na, hogy megy a munka? — Szépen kérdezte ezt és olyan fogakkal, amint a kérdésre nyílott a szája, hogy Béni nyomban észrevette és egy kicsit el is ámult azon, hogyan lehet valakinek ilyen fehér a foga. Ez a finom ételektől van — állapította meg magában és a megállapítás mögött ellapult egy kis szomorúság. Nem is azért, hogy az ő foga miért nem ilyen fehér, mert az is rendes volt, de úgy általában az egész nőért, ahogy b.enne volt a fénylő, virágos holmikban. A nyak is, meg a keze, az arca és minden, szóval az egész, az nagyon szép volt. Az öreg majd hasraesett a hódolattól és. rögtön alázatos magyarázatba fogott a munkát illetően, de Béni hallgatott. Csak nyomkodta az ásót a földbe, olyan erővel, hogy a ny.ele is beleszaladt és nem is nézett már a nőre. — Megcsináljuk mi, méltó- ságos asszony, ketten úgy megcsináljuk, hogy — szaporázta az öreg olyan alázattal, hogy hosszú keze majdnem a földig ért. Béni csak ásott és a földet nézte. — Na, jöjjön maga, kiadom a palántákat — szólott a nő. Éppen akkor nézett fel Béni és látta, hogy neki int ,ez a selymes, méltóságos asszony. Ment az asszony után és megállóit a verandán, aztán kijött egy leány fehér kötényben, az hozta a palántákat és odaadta neki. De darabig várni kellett, amig kihozta és amint állt, a kitárt ajtón keresztül belátott a lakásba. Egymásután nagy szobák nyíltak előtte, jószagu nagy szobák s balfelől a kinyitott ablakon fehér és ezüstös fények is villantak rá és onnan különösen jó szag jött ki. Ez a fürdőszoba, állapította meg, aztán szeme érdeklődéssel siklott végig a szobák holmijain, vázákon, szőnyegeken és egyéb furcsa tárgyakon, amilyeneket ő még nem látott. Mint ahogy nem látott ilyen lakást sem, ennyire közelről, Munkás családok a 109 fokos melegben Kansasban a Wichita River partján töltik az éjjelt.
