Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-11-23 / 868. szám
6 oldal l; ÉRMUNKÁS 1935 november 23. Mibe kerül egy ország politikája? Az Egyesült Államok “uj osztás” kormánya a nap 24 órájának minden percében 13 ezer dollárt emészt fel az állami háztartásból. A kormány mai bevétele szerint percenként 7 ezer dollár adósságot csinál. Az Egyesült Államok szövetségi kormányának összes kiadása 1813-tól 1913-ig vagyis száz esztendő alatt 24 billió 521 millió 845 ezer dollár volt, ami évente 195 millió 85 ezer dollárnak felel meg. 1913-tól 1933-ig amely időközbe esett a világháborúra pazarolt rettenetes összeg is, a kormány kiadása évente 4 billió 697 millió 160 ezer dollárra rúgott. A “Soak the Rich” kormánya 1933 márciusától 1935 június 30-ig elköltött és előirányzott 24 billió 206 millió 533 ezer dollárt. Csaknem annyit mint 1813-tól 1913-ig. Ami évi 8 billió 68 millió 800 ezer dollárt tesz ki, csaknem kétszeresét annak amit a háborús években pazaroltak. Az első száz esztendőben átlagosan évente minden egyénre 5 dollár 26 cent adó esett. A háborús időszak éveiben 1913— 33, 42 dollár 16 cent, mig a “Share the Whealth” kormánya idején 64 dollár és 55 cent jut. Az Egyesült Államok népétől évente adó fejében beszednek 9 billió 500 millió dollárt, mig a kormánynak kiadásai szövetségi, állami és városi az 1934-ik esztendőben 17 billió dollárba került. Az Egyesült Államok politikai gépezete 1913-ban minden 15 dollár és 50 cent jövedelemből magának követelt 1 dollárt. 1932-ben már minden 5 dollárból egyet, mig 1935-ben minden 3 dollár jövedelemből egy dollár az állam politikai gépezetének háztartási költségeit szolgálja. Az adófizető kapitalizmus és az úgynevezett középosztály, nap-nap után nyilvánul meg az állam politikai gépezetének eme rettenetes költséges formája ellen, de még ma tehetetlen, illetve készületlen vele szemben de futólépésben közeledik az állam politikai gépezetének megsemmisitése felé, s készíti elő helyébe a fascizmust amelynek uralma a nyers erőszakon alapszik, minden olyan intézménnyel szemben, amely a népek de legkiváltképpen a termelő bérrabszolgák demokratikus jogaiért száll sikra. Ezért a fascizmus legyen az — fehér, vagy vörös — diktatúrán keresztül uralkodik, megszüntet minden parlamentáris rendszert, s a kormány politikai gépezetére pazarolt billiókat a hadsereg erőszakos uralmának fentartására pazarolja. Uralmának bérrabszolgák lázongásai ellen újabb adóztatásokat követel meg, amelynek eltartását fogyasztási adók formájában kísérlik meg előteremteni. A fascizmus az állam politikai és gazdasági gépezetének elradikálódását akadályozza meg. Amikor veszedelmessé válik a kapitalista osztályra a parlament az állam politikai gépezete egyszerűen megszünteti azt, diktatúrát, fascizmust teremt. Ezt jól tudja a munkás politikusok minden fajtája, sőt az utóbbi években már hirdetik is és mégsem folyamodnak olyan eszközökhöz, amellyel a fascizmus eljövetelét meglehet akadályozni. Ha ma az ösz- szes Egyesült Államok “forradalmi” munkáspártja, szervezeteinek vezérei a parlamenti politikai humbug helyet a munkásosztályt gazadsági téren, forradalmi alapon szerveznék és tanítanák s előkészítenék az Általános Sztrájkra, amely fegyver a világ munkásmozgalmának történetében számtalanszor kipróbált hathatós fegyverré bizonyult. Valahányszor a munkásosztály gazdasági erejére támaszkodva Általános Sztrájkkal válaszolt a kapitalisták támadásai ellen, minden esetben meghiúsította azt s gúzsba kötötte az állam politikai gépezetét. Ezért a világ forradalmi munkásságának jól meg kell válogatni azt a harci módszert, eszközöket, amellyel harcba száll a fascizmus, a kapitalizmus ellen. A világháború kitörése, 1 ?zaj- lása óta számtalan példa áll rendelkezésünkre a fentiek bizonyítására, szemünk előtt zaj- lódott le a “munkás” poli ;iku- sok által irányított országok, — Németország, Magyarország — A Nemzetek Ligájának szerény állásfoglalása a fascista olasz kormány ethiopiai hadjárata ellen egyoldalú és egyetlen ország kapitalistái sem veszik komolyan, sőt a Nemzetek Ligájának elnöke Litvinoff — aki az úgynevezett “proletár hazát” képviseli — akinek ügyelni kellene arra, hogy a liga határozatait minden egyes ország magáévá tegye, de hogyan? Amikor Litvinoff által képviselt ország kikötőjeiből a liga határozata óta november elsejéig 29 hajórakomány búza, olaj, szén, vasérc stb. árut indítottak útnak az afrikai olasz kikötők felé, a Liga határozata egyoldalú volt, csak Olaszországot ítélte el. Ennek a hadjáratnak a háta mögött nemcsak Olaszország áll, hanem francia, angol s a nemzetközi kapitalizmus osztozkodik Ethiopia olajfascista államokká való változása, mindez nem a kapitalizmus, hanem a parlament bársony székébe vágyó munkás politikusok megbocsáj thatatlan bűne. A “politikus munkás” vezérek nem tanultak a múltak történetéből, nem is fognak, nem is akarnak tanulni, az ő egyetlen törekvésük uralkodni, diktálni a proletáriátus felett, bárminek az árán is. Ha a munkásosztály gazdasági erejével, Általános Sztrájkkal vívja meg demokratikus jogait, akkor nincsen szüksége bársony székekben ülő politikusokra, diktátorokra. Ezért kell, hogy a forradalmi munkásosztály a vezérek fejei fölé emelkedve vívja meg saját harcát, a kizsákmányoló osztállyal szemben. forrásai, aranyai s egyébb természeti kincsei felett. Az egész világ polgári, liberális és munkás politikai pártjai Ethiopia védelmére keltek, elítélték az olasz fascista “hordák barbár” támadásait az ethiopiai nők és gyermekek ellen, sőt maga Ethiopia uralkodója többszörösen tiltakozott a Nemzetek Ligájánál amiért az olasz hadsereg védtelen nőket, gyermekeket gyilkol le s most hozza a hírét a táviró, hogy Ethiopia sérthetetlen császárja Halle Selassie elrendelte, hogy azon 1600 katonának — akik harc nélkül feladták magukat az olasz hadseregnek — a feleségeik, gyermekeik lemészárol- tatását. Ezt Ethiopia uralkodója rendelte el s az ő hadserege hajtotta végre a mészárlást. Ez nem barbár?! Háború és háború között nincsen különbség. A barbarizmus kegyetlenség mindenki részéről CSODA Irta: Harsányi Gréte. A Mártáék birtoka megszállt területre esik. Megmondhatnám a község nevét is, ahol laknak, de nem fontos. Úgyis mindenki tudja röktön, — aki elolvassa ezt a történetet — hogy vagy cseh, vagy román megszállás alatt élnek és a csoda egyik hőse csak e nációk egyikéhez tartozhatik. Valóban ezek közül az egyik. Mestersége vasutas. Magyar községben idegen vasutas, — sok van ilyen, nagyon sok. Ez a vasutas, aki a csoda egyik hőse, olyan községben főnök ur, ahol elég sok vonat megy át naponta. A község nem nagy, mert nagyon messze esik az állomástól, igy aztán nem fejlődik elég iramosan. Más oka is van persze ennek, de maradjunk most csak ennél. Az állomásépület szép nagy kőház, még mi építettük oda. Amolyan vasúti fajta, mint ezer másik. Igen jól meglakik benne a főnök ur a családjával, csak unják magukat szegények, mert a faluban mindenki magyar. Szörnyen unják magukat, pedig olyan csodák történnek ezen az állomáson, mint sehol másutt a világon. Ott jártam nemrégiben Már- táéknál. Márta kocsizott ki elé- bem az állomásra, megcsókoltuk egymást jobbról-balról, egyszerre kérdeztük, hogy hogy vagy drágám és egyszerre legyintettünk rá, egyformán. Aztán mentünk a kocsihoz az állomás- épület mögé. El kellett haladnunk az állomásfőnök disznóólja mellett. — Ui, ui, — visított bent egy kedves, göndörszörü, butaorru kis malacka és kileselkedett reánk a kerítés rácsán, mintha éhes lenne. Pedig gömbölyű volt, jótáplált, húsos. — Nini, — mondtam a városi vendég örömével — nini milyen helyes kis jószág! Milyen virgonc, fürge kis malacka ! — Majd egy hét múlva nézd meg, akkor már nem lesz ilyen fürge, — felelte rejtélyes arccal Márta, amely válasz pillanatnyilag bizonyos kíváncsiságot ébresztett fel bennem, érdeklődést a magyarázat után, de odaértünk a kocsihoz és az öreg-öreg Jóska kocsis magyar gúnyájának láttára ebben az idegen világban — elfelejtettem az előbbi kis jelenetet. Másnap azt kérdi Márta — Nincs kedved lekocsizni velem az állomásra? Fontos postát várok, magam megyek érte. És a főnökkel is meg kell beszélnem valamit. — Hogyne volna kedvem, hiszen olyan szép az ut odáig! Odaértünk. Márta leugrott a kocsiról, bement az épületbe. Én kintmaradtam, nézdelődtem. Egyszer csak eszembe jut a fürge kis malac. Odamentem, megnéztem. Nagyon elbámultam rajta. Legalább húsz centimétert nőtt tegnap óta. És legalább tiz kilóval lett kövérebb egy nap alatt! Ejnye, ezt aztán jól tartják! — Ui, ui, — mondta mosi is szívélyesen és kidugta gumisarokhoz hasonló orrát a rácson. Nézegettem szemben, oldalt, mindenfelől. Hiába. El kellett hinnem. Tegnap óta bámulatosan megnőtt. Márta közeledett, nevetett: — Szépen fejlődik, ugv-e? — kérdezte furcsán és látva bámulásomat, megnyugtatási szándékkal tette hozzá, hogy ez már igy van errefelé. — Nálatok is? — kérdeztem örömmel. — Hiszen valóságos boldogság lehet itt gazdának lenni! — Hogyne, valóságos boldogság, — legyintett Márta bosz- szusra változott arccal és az egész kocsiuton az ottani viszonyokról mesélt. A kis malac nem került szóba többet. A mese alatt nem tudtam mást feleb getni, csak olyasmit, hogy hallatlan, szörnyű, rémes, nahát, ez már gazság, satöbbi. Eltelt két nap. Harmadnap vendéget vártunk. Én is elmentem elébe az állomásra. Mintha titkos erő húzott volna oda, megint megnéztem a malacot. Valósággal elrémültem. — Mivel eteti ez az állomásfőnök ezt az állatot? — kérdeztem Mártát, mert a malac most már lagalább kétszer akkora volt, mint amikor először láttam. Négy nap alatt ennyit nőni ? Hihetetlen! — Vannak még csodák e földön, — magyarázta Márta, — ugy-e, mondtam neked, amikor megérkeztél, hogy majd nyolc nap múlva nézd meg ezt a —
