Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)

1935-11-16 / 867. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 november 16. Magyarorszagi Tűkor Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. VALAMI KÉSZÜL: Pár hét óta a rendőrség sorozatosan és naponta több tucat embert helyez rendőri felügyelet (házi internálás) alá, a hírhedt inter- nálási rendelet alapján. Soro­zatosan tartanak házkutatáso­kat, mindazoknál akiknek 1918- óta politikai okokból összeütkö­zésbe kerültek a “fehér” rend­szerrel, a munkásmozgalomban mint radikálisnak exponálták magukat, stb. így ismét házi internálásba kerültek mindazok, akik valaha is internálva let­tek, akárcsak előis voltak a po­litikai rendőrségre állítva. Ezek az emberek este 10-től reggel 5-ig állandóan kötelesek laká­saikban tartózkodni, leveleiket cenzúrázzák, telefont, autót, távírdát nem vehetnek igénybe és az internálás helyét előzetes rendőrségi hozzájárulás nélkül nem hagyhatják el, stb. stb. Az internáltak ügyét a hírhedt Moró rendőrtiszt kezeli a to- loncházban. ig,) mig egyszer csak elitélte­téséről lehet olvasni. így van a fentnevezett fogházban Szoll- ner nevű ezüst munkás is, aki bár egy éve rothadott, még a vádemelésig sem birtak vele eljutni. A nevezettet jól ismer­jük, egy igen aktiv és bátor- hangú, tehetséges forradalmár és éppen ez volt a baj. Mivel perrendszerüen vele szemben eljárni nem birtak, ő is “kém- gyanussá” vált és ezen a cimen tartóztatták le, hogy lehetetlen­né tegyék. MEGOLDOTT REJTÉLY. Már többször: “Mi ez?” címmel beszámoltunk, hogy a hadbíró­ság a nyilvánosság kizárásá­val (lehet, hogy tárgyals nél­kül is) súlyos ítéleteket sza­bott ki állítólagos “kérdések­ért.” Hosszú nyomozás után ki­derítettük, hogy a jelenlegi rendszer, amely kifogyott min­den érvből, amelyet a munkás­ság üldözésére felhasználhatott azt csinálja, hogy azokat a mun­kásokat akik kellemetlenkednek számukra, mint “kémgyanuso- kat” elfogat és a katonai tör­vényszék kezére ad. A katonai bíróság, mely állam, az állam­ban, ezeket a munkásokat hó­napokig heverteti a Margit Körúti fogházban, (sokat évek­SCHMIDT MAXWELL az Ame­rican Touring Alliance fő­titkára, aki nemrég Budapesten járt mondotta egy újság­írónak többek között Bu­dapest idegen számára nem csak a legszebb, de egyúttal a leg­kellemesebb” város is. A fenti két híradásunk azt hisszük, hogy kellőképpen rávilágít arra, hogy ez a város viszont milyen a magyarok számára. MOST TÁRGYALJA: A felső­bíróság, most tárgyalja Dréhr volt népjóléti miniszteri titkár pőrét. Ezen pör kapcsán bár a bíróság, hogy miért, talán ma­ga sem tudja, vagy talán na­gyon is jól tudja, a kihallgatás­ra rendelt tanuk legtöbbjét “zárt tárgyaláson” hallgatja ki. E tárgyaláson ahol a Nép­jóléti minisztérium rablásai új­ra szóba kerülnek ugyancsak zárt tárgyaláson derült ki, hogy Vass József kath. nagyprépost volt népjóléti miniszter, többek között egyik szeretőjének pénzt ígért a barátságáért, mit elfelej­tett megadni. Mint a tanú val­lotta ezt a nőügyet Vassnak a vallás és a nemzet érdekében kellett rendezni, hogy nyilvá­nosságra ne kerüljön Vass ígé­retét, hogy nem teljesítene, ezt az ügyet 28.000 pengővel in­tézték el. Természetesen az ál­lamkasszából. Abból az állam­kasszából amelyben mindenre jut pénz, csak arra nem amire kellene, merthogy metresszek kárpótlása nem az állampénz­tár feladata, annyi bizonyos . . . . máshol. BUDAPEST. A fővárosi kur­zusuralom is mindég hosz- szabbra nyújtózkodik, mint a takarója ér. Ezt igazolja, hogy 5.7 millió pengő hiánnyal gaz­dálkodik a költségvetése. SZOCIÁLDEMOKRATA mun­katerv : Az idei pártkong­resszus uj munkatervet dolgo­zott ki, mert rájött, hogy az előző nem felel meg. Ha így haladnak akkor legalább 200-ig javítgathatják, mielőtt gya­korlatba átvihetik. Hogy ez mit jelentene azt bizonyítja, hogy mint terv sem volt jó, hogy újat kellett alkotni. BUDAPEST. A jó öreg és fo­gatlan szakszervezeti mód­szer szerint vezetett budapesti “Általános Épitőmunkás Sztrájk” 1935 augusztus 19-én, összeomlott, összekellett omol­nia, mert ez az általánosnak csúfolt sztrájk például nem terjedt ki a festő, mázolok, épü­let bádogosok stb. stb. épitő- munkásokra, csupán a betono­sok, kőművesek, ácsok és azok segédmunkásai vettek benne részt. Ez a fából vaskarikái módszerü “Általános Sztrájk” csupán a fantáziában létezett, de a szakszervezeti vezérek egy “Általános Sztrájkétól jobban fáztak mint maguk a munkál­tatók. Mindenesetre már tiz- ezerpengőnél több folyt be a MÉMOSZ pénztárába adomány címén, mint tagdíjból és annyi eredménye mégis van a sztrájk­nak, hogy a szakszervezet düle- dező épületét alátámaszthatják ezzel. Röhögni kellett volna ha nem lett volna olyan tragikus, amikor olvastuk, hogy a Sorg Antal cég munkásai ennyit és ennyit adományoztak a sztráj­kolok javára. A Sorg cég építő­ipari cég és a MÉMOSZ tagság egyik fele sztrájkolt, a másik dolgozott de adakozott - . . köz­ben leverte a sztrájkban álló Sorg munkásokat. Hát nem nagyszerű ez a szakszervezeti szolidaritás? Direkt szívdöglesz­tően gyönyörű. MISKOLC. A panamázásokról hires városban újabb szabály­talanságokra jöttek rá. Felül­vizsgálták a vízmüvek könyve­lését és megállapították, hogy nagy iparvállalatok évek óta nem fizették meg a vizdijjat és ez immár félmillió pengőre sza­porodott fel. Úgy látszik tudták a csíziót, hogy kenjék a kere­ket. UTAZÓ LAPKEZELŐINK: Illinois, Indiana, Missouri és Wisconsin államokat STANA GYÖRGY mtárs látogatja. Nyugat Pennsylvaniát KUCHER ANDRÁS mtárs keresi fel. Kelet Pennsylvani, New Jersey államokban KISTÓTH PÉ­TER mtárs keresi fel a ma­gyar munkásokat. Ohio és West Virginia államo­kat NYERS JÁNOS mtárs utazza, hogy a magyar mun­kások előtt ismertesse a Bérmunkást. Kérjük az ezen vidékeken lakó olvasóinkat és általában a magyar munkásokat, hogy a nevezett Bérmunkás megbí­zottakat támogasság munká­jukban, amelyet az Egy Nagy Szervezet építése érdekében vé­geznek. A BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. AZ ORVOSNÁL Irta: Péczely József. Az orvosi rendelő-szobában ketten ülnek a kopott bőrdivá- nyon. Ember, asszony. Egypár öreg magyar. Az ember maga- biró. A hatvan esztendőnek odase. Az asszony időnyütt. Életeviselt. ülnek, várakoznak. Az asszony a sárgára subic- kolt pádimentumot nézi. Cso­dálkozik, hogy milyen szép szí­nű, milyen fényes. Ugyan, hogy is tudják ilyen tükrösre kimes­terkedni? . . . Majd meg a lé- niázott falra aggatott nagy nagy aranyrámás képeken sza- lajtja végig bágyadozó tekinte­tét. Az egyik kép valami mér­ges urat ábrázol olyan bajusz- szal, mint a vasvilla. De a sze­mei is! . . . Vagy katona vagy csendőr. A másik kép Szűz Má­ria a gyermek Krisztussal. Má­ria feje fölött glória. A kis Jé­zus fölött is. Isteni fénysugár. Mária szeme lehunyva a nagy szeretettől, a mérhetetlen bol­dogságtól. Valami is az, hogy egy olyan kis gyermek! . . . Nem szólva arról, hogy isteni gyermek . . . Milyen jó is an­nak, akinek megadatott. Az el­múlás után van, aki szeretettel gondol rá: “Az én édös anyám ... A drága . . .” Az öreg asszony szemei könnybe borulnak . . . Az ember úgy lopva, az éle- tetársát vigyázza, aki hosszú évek során át megosztotta ve­le minden buját-baját s aki most amolyan elkészülőben van. Erőtlenedik, színe sárgul, mint az őszi levél ... a szemei meg . . . Ni, most könnybe borul­nak. . . Azt mondja az ember az asz- szonynak: — Oszt ne félj . . . majd be­szélők én az orvossal! ír olyan receftöt, mitől eccöribe lábra állsz! Az asszony nem szól. Nehe­zére esik a beszéd. Csak a fejét ingatja, amivel azt értelmezi, hogy nem lesz abból semmi. — Hiába rázod a fejed — kö­ti magát az ember —, majd mögmondom én az orvosnak: Azt ne nizze, hogy drága, csak használjon! — Má honne gyógyítana mög?! Micsoda beszéd a? Azér orvos! Az a mestörsége, hogy gyógyiccson! — Hát akkó mér járta volna azt a sok eskolát ? . . . Ott min­dig a betegségöket tanulta! — A tiedet is! . . . Kikeresi a hibát, oszt akkó mingyár tuggya, hogy hun a hiba. Mög- irja a receftöt, oszt tavaszra má együtt következünk ki a ta­nyára ! — Hogy a múltkori orvossága nem használt, arra te ne aggy semmit! Nem trafálta el. Van az úgy néha, hogy az embör nem tuggya az első intrádára, hogy hun a hiba? A küllőbe-e, vagy a kerékagyba? Hát! De majd most mögmondom neki, hogy jobban kutasson utána! — Mindegy a má! . . . Nem vagy te menyasszony! Nincs azon mit szégyönközni . . . Csend. A nap meleg sugarai, átszü- rődve az ablaküvegeken, behin­tik ezüst himjökkel a szobát, a szobában várakozó öreg em­berpárt, a bútorokat, a falonfüg- gő aranyrámás képeket: Még a marcona tekintetű csendőrre is jut egy fényes sáv, melytől a haragos nézése szelidebbé vá­lik. A fénykévében apró kis por­szemek himbálódznak föl s alá. örvendeznek a mozgásnak, az életnek . . . Az ajtó nyílik. A pápaszemes orvos int a fejével, a kezével. De mondja is: — Tessék! Az öreg ember segédkezik. Az asszony karja alá nyúl: — Na . . . Az asszony két kékeres kezét rátámasztja a térdére . . . Az ember biztatja: — Ne hagyd magad! Tipegnek . . . Az ajtó becsukódik. Leülnek. Az asszony az ablak mellé, ahova az orvos mutat­ja. Az ember távolabb. Az orvos vizsgálódik. Kopog­tatja az asszony hátát. Hallga- tózik. Fülét odatapasztja a la­pockákhoz. Majd egyenesedik, előrefordul. A vértelen szem­héjakat lehúzza. . . Az ember az orvost figyeli. Izeg-mozog a széken, a nyakát nyújtogatja. Meg-megrándul a szájaszéle, mintha mondani akarna valamit. Biztatni sze­retné az asszonyt, az orvost is. Nacsak . . . Az orvos az emberhez fordul s azt mondja úgy immel-ámmal: — Levegő . . . Mindig le­vegő, meg tej. Sok tej. Ameny- nyit csak bir. Jó kövér tejet . . . Az ember pislog. Ezt mond­ta az orvos ennekelőtte is. Le-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents