Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-05-18 / 843. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 május 18. A clevelandi sztrájkolok megbízottai Chicagóban Vasárnap, május 5-én, a General Defense Committee chicagói csoportja népgyülést rendezett, mely alkalomra a cle­velandi sztrájkolok közül jelen voltak néhányan a sztrájk hely­zet ismertetésére, valamint a védelem ügyeinek elősegítésé­re. A gyülésvezető szerepét Pro­fessor Robert Morss Lovett töltötte be, aki kijelentette, hogy legszívesebben vesz részt oly akciókban, mely közvetlen van összeköttetésben a mun­kásság gazdasági harcaival. A gyűlés napirendje a clevelandi National Screw Co. és Termi­nal Tower sztrájkjainak ismer­tetése és ezen harcokból felme- rüt védelmi munkák intézése. A gyűlés első szónokának Anna Promento munkástárs­nőt mutatta be a gyülésvezető, aki egyike iß National Screw sztrájkolóinak és egyike a leg­bátrabb picketelőknek. A neve után ítélve azt hittük, hogy olasz származású és innen ered bátorsága, de amint az emel­vényre lépett láttuk, hogy nem lehet olasz, mert hirtelen sző­ke. A gyűlés utáni beszélgetés folyamán kitűnt, hogy magyar. Promento munkástársnő rövid, de értelmes szavakban ismer­tette a sztrájk lefolyását, in­kább azon eseményekre tért ki, melyeknek ő is részese volt. Az élet első felének hangu­lata a boldogság kielégületlen sóvárgása; a másodiké ellen­kezőleg a bajtól való aggódás. A szervezkedésről a sztrájk ki­törése előtt keveset hallott. Ma azonban szilárd meggyőződése, hogy a munkásság a rabszolga­ságból csak egy módon szaba­dulhat, ha szervezkedik az Egy Nagy Szervezetbe. A jövőben minden idejét ez ügy érdekében fogja szentelni. A második szónok Libbie Scheuman volt, szintén a Na­tional Screw sztrájk alkalmával csatlakozott a szervezethez. Ez időtől sok tapasztalattal gaz­dagodott. Számos alkalommal volt része a rendőrség, a gun- menek brutális támadásában és sok oly történetnek volt szemtanúja, melyeket ha az új­ságokból, vagy mások informá­ciója alapján hallott volna nem hitte volna el. A tiz hetes sztrájk ideje alatt sokat tanult és csak igy képes megérteni sok dolgot, ami eddig érthetet­len volt előtte. Bár a sztrájk véget ért, de a harcot tovább fogja vívni és arra fog töre­kedni, hogy mennél többet fel- világitson munkástársai közül. Varga Berta munkástársnő a Terminal Towert takarító munkásnők sztrájkját ismertet­te részletesen, öt hónap óta sok megpróbáltatásban volt ré­szük, de. inkább a picket vona­lon szenvednek a harcban, mint azon viszonyok mellett térje­nek vissza a munkára, melyek sztrájkba kényszeritették. A sztrájktörők aljas munkája és a rendőrség brutalitása nem vöt képes a sztrájkolok ellent- állását meggyengiteni és a picket vonal ma is szilárd a Terminal Tower és a többi ér­dekelt épületek előtt. Frank Cedervall, kinek oroszlán része van a clevelandi szervezési munkákban lépett az emelvényre és a tőle meg­szokott alapossággal összegez­te a clevelandi helyzetet. Bár az onnan távol levők több órai magyarázat után sem érthet­nék meg teljesen mert azt lát­ni és érezni kell, hogy teljesen megérthessük. Az elmondottak­ból azonban elképzelhető, hogy mi történik ott. A harc tovább folyik. Újabb gyártelepek van­nak munka alatt és a folyamat­ban levő sztrájkokból kifolyó­lag számos emberünk kerül tör­vény elé. Akiket eddig elítél­tek, azok ügye fellebbezésre vár és úgyszintén uj tárgyalá­sok előtt vagyunk. A védelem törvényes részét Cleveland egyik legjobb ügyvédje intézi a General Defense Committee megbízásából, aki képzettsége dacára is csak gépiró díjazás­ban részesül. A tárgyalások SPRINFIELD, ILL. — Mi­vel az illinoisi törvényhozást elnapolták, anélkül, hogy az döntött volna a községélyeket financirozó adójavaslatok ügyé­ben, a segélyen levők hatalmas felvonulást rendeztek a kor­mányzói épület és a képviselő­ház előtt. A tüntetés vezetői táviratot küldtek Washingtonba, Roose­velt elnökhöz, hogy nyittassa ki az illinoisi segély állomáso­kat. A környékbeli városokból egyre érkeznek csoportok, nők és férfiak, akik már nem is és fellebbezések nagy összege­ket emésztenek fel és ennek egy részét — a nagyobbikat — Clevelandtól távol levő mun­kásoknak kell előteremteni. Ralph Chaplin a sztrájkolok — különösen a nők — bátor­ságát méltatta, akik minden ve­szély dacára is oly alaposság­gal állták meg helyeiket. A jö­vő harcainak mikéntje nagyban függ attól, hogy a munkásság mily arányokban érti meg a forradalmi ipari unionizmus üzenetét. A megejtett gyűjtés negy­venöt (45.00) dollárt eredmé­nyezett, mely összeghez hozzá csatolandó a belépti dijak ösz- szege és a kiadások levonása után át lett szolgáltatva a Ge­neral Defense Committeenak. A fenti gyűlés a Hull House- ban volt megtartva, melynek végeztével a finn munkástár­sak kalauzolása mellett felke­resték a finn otthont, ahol szin­tén eredményes munkát végez­tek az ügy érdekében. Tudósitó. gondolnak arra, hogy nem se­gélyt, nem könyöradományért harcoljanak, hanem a munka jogáért, amely őket is megil­leti. A segélylistákról egymásután kerülnek le az azon levők, mert köztudomású, hogy az odakerülő pénzek nagyobb ré­sze nem a segélyezettek, de az adminisztrációs költségekre lesz kiadva, ami még rövidebbre szabja az összegeket. A segé­lyek helyett a munka jogáért kell harcot indítani minden munkabíró munkásnak és mun­kásnőnek. Éhség felvonulás lllinoisban A BORRAVALÓ Irta: Nyíri Tibor. Az arca annyira lakáj arc volt, hogy csonkának tűnt, mert nem viselt pofaszakáit. Vizenyős szeme kivénhedt vizs­laként leste a parancsot. Túl­járt a hetvenedik évén, de az ujságirókávéház harmincon alu­li törzsvendégei is tegezték. A neve úgy illett rá, mint boros­palackra a címke: Jean-nak hívták. A nagyságos ur a hajnalig tartó kártyázás után ennek kel­lett, hogy adós maradjon a borravalóval. A festőművész nagyságos urat ilyenkor a szent nincstelenség állapotában mindig valami idegbajos ön­érzet fogta el. Rögeszmés csö­könyösséggel hitte, hogy nem tud felállni az asztalától, ah a tálcát kénytelen üresen hagy­ni. Talán már ötödször kutat­ta át a zsebeit, hátha talál ben­ne egy lapuló huszfillérest. Ez a felderítő munka eleve remény­telen volt, hiszen az utolsó pengőjét teljes egészében kül­földi cigarettába fektette. Rosszhiszemű tévedés lenni azt hinni, hogy a művész ur hiv- ságos földi vágyait kielégíten­dő, ölte remek külföldi cigaret­tákba a magányos pengőt. Ko­moly és nagy célt szolgált ez­zel. A művész ur nem tudta kifizetni a vacsoráját, a bab­levesét, a feketéit. A főpincér­rel való üzleti kapcsolatából már régen kiküszöbölődött a hitel-művelet. Művész ur érzé­keny lelke nem tudta elvisel­ni a zordra torzuló főpincéri arcot. Hát még a viharossá hangosodó főpincéri szemrehá­nyást?! A külföldi cigarettával megkínálta a főurat. Ezzel ba­rátságos mosolyt varázsolt az arcára és mikor szinte meghit­té melegedett a beszélgetésük, orvul bejelentette, hogy adós marad ma éjszaka a számlá­jával, a főpincér keményen bic­centett és elhagyta a művész ur asztalát. Akkora hatást azonban nem gyakorolt rá a finom külföldi cigaretta, hogy a vendég helyett borravalót is tegyen a tálcára és ez okozta a művész urnák a gondot. Jean — nem ur és hetven éve mellett sem bácsi, csak Jean — három asztallal odább beszélgetett. Művész ur nézte a vén pincért és ilyeneket gondolt: — Ezt semmi nem válthat­ná meg a szolgaságából. Szü­lethetnek uj filozófiák, vallá­sok, megváltók, robbanhatnak forradalmak, törvénybe iktat­hatják, hogy szolgának lenni halálbüntetés terhe alatt tilos, ez a Jean a bensőjében egy örökké két hátsó lábán szolgá­ló vizsla marad. És egy ilyen Jeannak kell adós maradnom a borravalóval! Nem, ezt nem lehetett elvi­selni. Ez csúnya, méltóság nél­kül való dolog volt, mert fő- pincérnek nem fizetni, az ren­des dolog. Az ilyesmi férfias harcot kíván. Taktikus főt, acélos szivet, sodronyvastag- ságu idegeket. De egy ilyen Jeannak adós maradni borra­valóval, az egy kicsit olyan, mint a hulla-rablás. Különösen annak érzi az ember* ilyenkor, hajnali négy óra felé, amikor nem akar az ember a kártya­veszteségre gondolni. Művész ur nem tudta, mi­ként oldja meg e hajnali nagy gondját. — Jean, — kiáltotta dühé­ben durván, — hozzon friss vi­zet! Az öreg lakáj az asztalához sietett: — Parancsoljon, művész ur?! — Vizet! — sercintette oda foghegyről, abban a remény­ben, hogy az öreg talán még­is méltatlankodni fog a hang miatt és akkor ő dühösen fel­állhat és haragjában a borra­valóról megfeledkezve, elrohan­hat a kávéházból. Jean a pincér azonban zsib­bant arcbőrrel állta a gyaláza­tos hangot: — Igenis, repülök — és buzgón a konyha felé csoszo­gott. — Nem lehet kifogni rajta, — kesergett művész ur. — Olyan pimasz, mint egy uzso­rás, aki mosolyog, mikor az adósa lecsirkefogózza. Jean visszajött: — Parancsoljon — mondta és az asztalra tette az öt telt pohárral terhelt tálcát. Művész ur egy pillanatig hallgatott, ahogy ugrás előtt a vad lapul, aztán'igy szólt: — Miért nem vonul nyuga­lomba maga, Jean?! Az öreg megránditotta a vál­lát: — Megharagudnának a ven­dégeim. Én már tudom, hogy Csengetyüs főszerkesztő urnák mennyire kell megpirittatni a kenyeret, hogy ne ordítsa tele a kávéházat. Az ujjam hőmé­rő .. . Megérzi, hogy megfe­lel-e a kávé melegsége Sólyom urnák . . . Ezek mind szidnák az öreg Jeant, ha penzióba vo­nulnék. Művész ur dühöngött: ez az ember talán még álmában sem lázad fel a sorsa ellen. — És ha meghal? — vágta oda kíméletlenül. Jean vizenyős szeme a ká­véház homályos vége felé ré-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents