Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-05-11 / 842. szám
1935 május 11. BÉRMUNKÁS 7 oldal UTOPIZMUS (Folytatás.) Proudhonnal is csakúgy vagyunk, mint a többi utópistákkal. Nézeteit nem foglalta rendszerbe s nem fejezte ki azokat olyan világosan, hogy azokról tiszta képet alkothatnánk magunknak. írásaiban bár rendkívül erőteljes, de egyszersmint szertelen s gyakran ellentmondó. Azt állította, hogy ő csak axic^ mákat, vagyis bizonyításra nem szoruló, nyilvánvaló igazságokat hirdet. Három ilyen axiómát ismer: igazság, szabadság s egyenlőség. Igazságosságnak kell lenni annak a planétának, amely a világot kormányozza. A “Mi a tulajdon?” cimü hires müvének lényege a következő: Az összes javak a köz által termeltetnek, ahoz tehát csak az összességnek van joga. És ime, mégis magánemberek is bírnak tulajdonnal és a tulajdonnal bíró arat munka nélkül, fogyaszt termelés nélkül, élvez szenvedés nélkül. Milyen igazságon nyugszik tehát ez a tulajdonjog? A tulajdonjog maga a jogtalanság. Aki a közösség termelte javakból többet vesz el, mint a másik, az lop. A tulajdonjog tehát lopás. És ez a lopáson alapuló jogtalanság készteti az embereket háborúkra és mindenféle rosszra. Ezt a lopást évezredes törvényekkel szentesítették. Igazságszeretetétől áthatva olyan hévvel intézte a tulajdonjog elleni támadásait, hogy müve befejeztével igy nyilatkozott barátai előtt: “Kivégeztem a tulajdonjogot úgy, hogy soha többé fel nem kelhet sírjából.” Proudhon nem készített utópista tervet, sőt azt is észrevette, hogy ezek a képzeletbeli társadalmi rendszerek teljesen értéktelenek. Azért igen élesen támadta Saint Simont és híveit. Különben is sértette puritán érzületét a Saint Simonis- táknak a házasság felőli véleménye. Erkölcsteleneknek tartotta őket s utópista terveiket a “legátkozottab hazugságodnak nevezte, mindama hazugságok között, amelyeket az emberek valaha is kitaláltak. Szerinte az emberiségnek kétféle korszaka van: átalakító és nyugvó. Az utóbbiban az előző átalakulásai megszilárdulnak. Azonban mindenkor arra kell törekednünk, hogy az egyénnek biztosítsuk a fejlődés szabad folyamatát. Ha az egyénnek meg van a szabad fejlődésre lehetősége, akkor mindinkább kevesebb kormányzásra van szüksége s idővel oly ethikai magaslatot fog elérni, hogy azt teljesen nélkülözheti. A kormányzás, legyen az bármilyen formájú is, nem más, mint elnyomás. Az emberiség legtökéletesebb társadalmi formáiban tehát semmiféle kormányzás nem lesz. Ez az okoskodás szerezte meg számára az “anarchizmus atyja” címet. Gazdaságiam felfogásának lényege az, hogy miután a javakat az emberek közösen termelik, abból mindenkinek egyforma rész jár. Szolgálatot csak szolgálat ellensúlyoz s egy napi munka csak egy napi munka, akárki végezte is. Ha Saint Simont, Főúriért s Proudhont összehasonlítjuk, akkor igen érdekes demokratikus fejlődési fokozatot láthatunk nálunk. Mind a három megegyezik abban, hogy a javakat az emberek közösen termelik, vagy legalább is közösen kellene termelniük. De mig a közösségtermelte javakból Saint Simon mindenkit érdeme szerint akar jutalmazni, addig Fourier már bizonyos minimumot biztosit mindenki számára s csak a fölöslegből jutalmazza az érdemet s törleszti a kamatokat, Proudhon ellenben mindenki számára egyenlő részesedést kíván adni. » A BLANQUIZMUS. A francia utópista csoportnak még számos ismert tagja van, akik közül legnagyobb fontosságot Louis August Blanquinak (1805—1881) kell tulajdonítanunk, aki azt hirdette, hogy nyers erővel, fegyveres felkeléssel kell a rendszert megváltoztatni. Blanqui elmélete megalkotásánál azon föltevésből indult ki, hogy az üdvös reformok behozatalának és a rendszer változtatásnak maga az elhódított szegény nép állja útját. Azt tartotta, hogy a népek nagy tömegeit nem lehet felvilágosítani arról, hogy más, a jelenleginél jobb társadalmi rendszert is lehet alkotni. Azért az ilyen változásokat erőszakkal kell rájuk kényszeríteni. Blanqui magát a rendszert az államhatalomban látta megtestesülve és azért azt hirdette, hogy egy kicsiny, de jól felfegyverzett csapatnak magához kell ragadni az államhatalmat és akkor a változást a fegyveres hatalom támogatásával kell keresztülvinni. A szocializmus irodalmában ezt az elméleteit blanquismus néven ismerik. Blanqui a gyakorlatba is át akarta vinni elméletét, azonban összeesküvéseit mindig felfedezték és ennek következtében életének legnagyobb részét a börtönben töltötte. A múlt század 40-nes-ötvenes éveiben Páris tele volt ilyen reformerekkel, utópistákkal, akik sok jóakarattal, de megfelelő ismeretek hijján célravezető terveket ajánlottak az akkori tűrhetetlen viszonyok megjavítására. A nevezetesebbek: Babeuf, Buonarotty, Le- roux, Louis Blanc, Cabet és még mások. Sőt Heinrich Heine, az akkor Párisban élő nagy német költő is ehez a csoporthoz számítható. A velük részletes foglalkozás már kiesik tárgyalásaink keretéből. Az azonban tény, hogy az utópisták írásai minden szertelenségük mellett is igen érdekes olvasmányul szolgálnak s ná- luknál senki megfelelőbb kritikát nem mondott koruk társadalmi rendszeréről. ROBERT OWEN. Mint ahogy Franciaországnak, úgy a többi államoknak is meg voltak a maguk utópistái. Ezek közül az angolországi Robert Owen (1771—1858) érdemli meg a legnagyobb elismerést. Owen igazán tüneményes életpályát futott be. Kisiparos szülők gyermeke volt s szülei az akkori szokás szerint már 10 éves korában mesterségre adták. Előbb a kárpitos mesterséget tanulta, de már 19 éves korában Manchester egyik 500 munkást foglalkoztató szövőgyárának vezetője lett, amelyet csakhamar Anglia egyik elsőrendű gyártelepévé fejlesztett. Később ő maga is szövőgyárossá lett New Lanark városában, ahol mintegy 2500 embert alkalmazott. Midőn ezt a gyárat átvette, a munkásokat valóságos állati sorsban találta. A kezdetleges s épülő gyártelep körül hevenyészett kunyhókban laktak az alkalmazottak s miután szervezkedésről, munkás- védelmi törvényről ebben az időben még szó sem volt, a munkásokat a végletekig ki- uzsorázták. Owen azonnal leszállította a szokásos 13—14 órai munkaidőt napi 10 és fél órára. Munkásai részére házakat, iskolákat építtetett. Vezetése alatt New Lanark rövid idő alatt mintateleppé lett, ahol részegség, rendőr, biró, pörök, koldulás s jótékonyság az ismeretlen fogalmak közé tartoztak. Államférfiak, hercegek, uralkodók mentek a gyártelep meglátogatására s adóztak Owen tehetségének. Owen egyszerű jótékonysági érzésből, ' filantropizmusból kezdte alkalmazottai helyzetének javítását. Később azonban belátta, hogy a filatropizmus csak ideig, óráig tartó segítséget ad. Úgy találta, hogy annak az embernek, akinek sorsa mások kezében van, a jelleme nem fejlődhetik szabadon. Az emberiség haladásának egyik legfontosabb tényezője az egyének jellemének szabad fejlődése. A jellemet . ugyan örököljük, de a környezet befolyása alatt formálódik. A munkás környezetét tehát meg kell változtatni, hogy jelleme szabadon fejlődjék. Ezt azonban nem lehet keresztülvinni a mai társadalmi rendszerben, tehát ezt a rendszert meg kell változtatni. Ilyen gondolatfüzés révén lett a filantróp Owenből előbb reformer, majd pedig utópista, aki minden vagyonát pénzzé téve Amerikába ment, hogy ott kis környezetben terveinek megfelelő társadalmat szervezzen. Leghíresebb müve: “Forradalom elméletben és gyakorlatban” címet viseli. Utópista tervének lényege a következő: Minden elnyomásnak, szenvedésnek oka abban keresendő, hogy a termelő és a fogyasztó nem érintkezik közvetlenül, hanem csak bizonyos közvetítők (gyáros, kereskedő) utján. Amit a munkás termel, azt eladja a közvetítőknek, hogy azután újra visszavásárolja, de természetesen már jóval nagyobb árért. A jövedelmet tehát egyedül a közvetítő kapja, pedig ez a társadalom részére semmi hasznos munkát nem végez. Oly rendszert kell tehát alkotnunk, amely a közvetítőket kikapcsolja. A közvetítők kikapcsolása a kereskedelem eltörlését jelenti. Hogy azonban mindenki megkapja szükségleteit, munkástőzsdéket kell felállítani. Az ilyen munkástőzsdékbe a munkás beszállítja termelvényét s ugyanott beszerezheti szükségleteit is. Miután a tőzsdét a munkások maguk kezelik, a mutatkozó haszon is az övék lenne, mit közjóléti intézmé- mények alkotására s fentartá- sára lehetne felhasználni. Érdekes, hogy Owen a közvetítők gyűlöletét az egyházakra is átvitte, mivel szerinte a papok isten s ember között “közvetítő” gyanánt szerepelnek. Owen volt az első egyén, aki a szervezett munkásság erejére támaszkodva a törvényhozó testületeket munkásvédelmi törvények hozására kényszeritette. Ugyancsak ő alakította 1835-ben az “Association of all Classes of all Nations” (Az összes nemzetek összes osztályainak egyesülete) nevű reform egyesületet, amelynek vitáin említették először a “szocializmus” kifejezést s ahol később a tagokat szocialistáknak nevezték. WEITLING. Franciaország s Angliához hasonlóan Németországnak is megvoltak a maga utópistái. Ezek azonban nagyobb jelentőségre nem tettek szert a tudományos szocializmus gyors előretörése következtében. Elég is, ha csak a legnevezetesebb, Wilhelm Weitling (1808—1874) működésével foglalkozunk, aki gondolatainak megkapó nagyszerűsége által messze kimagaslik az utópisták táborából. Weitling szegény iparos családból származott s maga is egyszerű iparossá, szabóvá lett. Mint mesterlegény bejárta Németország nagyobb városait, majd Amerikába vándorolt, de a 48-as forradalmak hírére hazasietett. Később visszatért Amerikába, ahol véglegesen meg is telepedett. Kommunista tanainak terjesztésére hosszas fáradozás után Wisconsin államban kommunista telepet alapított, amely azonban négy évi vergődés után elbukot. Ekkor New Yorkban telepedett le, ahol mihamar nagyobbára német munkásokból álló kis munkáscsoport vette körül, akik tanait terjesztették. Weitling is úgy járt, mint Saint Simon s Owen. Eszméit nem tudván a gyakorlatban érvényesíteni, annak keresztülvitelét az istentől várta s vallási őrjöngésbe esett, ő is Messiásnak tartotta magát, akit eszméinek terjesztésére küldött a földre az isten. Weitling a Rousseau demokráciáját fejlesztette tovább s a tiszta demokráciának ő a legkiválóbb képviselője. (Folyt, a 8-ik oldalon.)
