Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-04-27 / 840. szám
1935 április 27. BÉRMUNKÁS 9 oldal UTOPIZMUS A reformerek mindegyike a fennálló társadalmi rendszer megváltoztatása nélkül akar javítani korának elnyomott osztályain. Lycurgus, Perikies vagy a két Garchus például helyesnek tartották a rabszolga rendszert s csupán a szegények és a rabszolgák helyzetén akartak könnyíteni. A középkor reformerei sem gondoltak a feudális rendszer eltörlésére, valamint napjaink reformerjei is helyeslik a bérrendszert. A múlt század közepe táján azonban már akadtak olyan gondolkodók, akik rájöttek, hogy az elnyomott osztályok helyzetén maradandóan nem lehet segíteni a rendszer megváltoztatása nélkül. Megállapították, hogy a vagyoni egyenlőtlenségnek, az egyes osztályok elnyomásának maga a társadalmi rendszer az oka. Ezért elvetésre ítélték az egész rendszert és mindjárt meg is alkották annak a társadalmi rendszernek a tervrajzát, amelyet az elvetendő helyébe ajánlottak. Owen ezeket a törekvéseket együttvéve “szocializmus” szóval jelezte, a tervek készítőit pedig “szocialisták”-nak. Ma a szocializmusnak ezt a fajtáját “utópizmus”nak, híveit pedig “utópistákénak mondjuk. A reformerek és az utópisták közötti különbség megértésére igen gyakran felhozzák ezt a példát: A reformer úgy gondolkodik, mint az, akinek bár már nagyon rongyos a ruhája, de még mindig nem akarja eldobni, hanem újabb foltok felvarrásával akarja használhatóvá tenni. Az utópista ellenben el akarja dobni a rongyos öltönyt, egészen újat akar helyette, habár még nem tudja, hogy honnan fogja azt venni. Reformer és utópista között tehát igen nagy a különbség, amelyet tárgyalásaink folyamán nem szabad szem elől tévesztenünk. Az “utópia” szó Sir Thomas More (latinosán, Morus Tamás, 1478—1535,) Anglia szerencsétlen véget ért lordkancellárjának 1516-ban kiadott kis könyve révén került forgalomba. “Valóságos aranykönyvecs- ke az állam legjobb állapotáról és Utópia szigetéről” volt ennek a könyvecskének a cime, amely igen nagy szenzációt keltett megjelenésének idején. Morus e könyvecskében rendkívüli erővel s természetességgel beszéli el, hogy utazásai közben megismerkedett valami Hythlodeus Rafael nevű, tapasztalatokban rendkívül gazdag egyénnel, aki öt évet töltött Utópia szigetén. Rafael elbeszélése szerint ezt a szigetet csupa boldog ember lakta és a nagymérvű boldogság a helyes kormányzás eredménye volt. A mü alapgondolatát a következő mondatban találjuk meg: “Ahol minden birtok magántulajdon, ahol mindennek csak a pénz a mérője, ott alig eshetik meg valaha, hogy az államot az igazság és a szerencse kormányozzák, ha csak azt nem tartjuk igazságos kormányzatnak, hogy a legbecsesebb javak a leggonoszabbak kezeibe jutnak és egynéhány an osztoznak az összes javakban, mig a többiek határozottan nyomorognak.” Morus az “utópia” nevet a görög “ovtopus” szóból vette. “Ov” magyarul annyit jelent, hogy “nem,” “topus” pedig “létező.” Ovtops tehát “nem létező.” Morus azért nevezte szigetét “Utópia” névvel, mert ezzel akarta, hogy az nem létező hely, hanem csak a képzeletének szüleménye. Az utópizmus virágkorát a múlt század közepe táján érte el. A közállapotokkal való elégedetlenség hatása alatt forradalmi áramlatok söpörték végig egész Európát. Mindenki elégedetlen volt és valami javultabb, tisztultabb rendszer után vágyódott. Nem csoda tehát, ha I akadtak emberek, akik terveket, elméleteket alkottak, amelyek érvényesítése esetén a világ minden bajának megszüntetését remélték elérhetőnek. És mint ahogyan Morus az ő államának tervét csak a nem létező Utópia szigeten tudta érvényesíteni, úgy az utópisták sem gondoltak arra, hogy vájjon az ő tervük megvalósitha- tó-e. Nem vették figyelembe az emberiség fejlődését, hanem úgy vélték, hogy a társadalom máról holnapra megváltoztatható, ha van arra megfelelő terv. Éppen azért nevezték ezeket a terveket “utópizmus”- nak, mert azok el nem érhető ábrándok, a gyakorlatban meg nem valósíthatók. Az utópizmus a múlt század derekán érte el virágkorát. Habár az utópista tervek nem is valósíthatók meg, a főbb irányok képviselőivel mégis érdemes foglalkozni, mert nagyon sok szép gondolatot találunk náluk s azonkívül könnyebbé teszik a tudományos szocializmus megértését. FOURIER. Az utópisták között Francois Marie Charles Fourier (1772—1858) a legismertebb. Szegény boltoslegény volt, aki az emberiség boldoggá tételéről álmodozott akkor, amindőn magának is alig volt mit ennie. Egy alkalommal tanúja volt annak, hogy több hajórakomány rizst a tengerbe öntöttek, nehogy a piaci ára leszáll jöjj. Ez a látvány rendkívül mély hatást gyakorolt reá. Tudta, hogy a tengerbe öntött rizs nagy értéket képviselt s ime annak tönkretétele mégis egyesek hasznára vált. Ennek okát kutatva, azt a “szabad versenyben” találta meg. Verseny a kereskedelemben, verseny az iparban. Ezt a versenyt tehát el kell törülni. Fourier észrevette, hogy a fennálló társadalmi rendszer keretein belül ez ki nem vihető s rájött, hogy magát a rendszert is meg kell semmisíteni. Ezidőtől kezdve Fourier szabadidejének minden percét rendszerinek kidolgozására használta fel. Vaskos köteteket irt, amelyeket anyjától nyert kis örökségén maga adott ki.Ismertté azonban csak nagyon lassan tehette magát, mert könyvei végtelenül zavarosak, helyenként teljesen érthetetlenek. Élete vége felé azonban többen csatlakoztak hozzá s eszméinek terjesztésére folyóiratot adtak ki. Fourier egész életében azon fáradozott, hogy valami gazdag embert találjon, aki rendszerét kipróbálta volna valahol. Ilyet azonban nem talált, mintahogyan nem is találhatott, hiszen müveinek megértése rendkívül nehézségekbe ütközött s ma is inkább csak legtehetségesebb tanítványának, Victor Consé- dérant-nak tollából ismerjük. Fourier szerint az isten ösztönöket helyezett el a világ- egyetemet alkotó minden dologba. A mindenségnek négy nagy ága van: a materális világ (unorgikus anyagok, mint a kő, viz, levegő, stb.) az organikus élet (növények,) az állatvilág és az emberi társadalom. A három alsóbb részben az ösztönök egyensúlyban vannak, de az emberi társadalomban ezt a szabad verseny megrontotta. Vissza kell tehát állítani az egyensúlyt a verseny megszüntetésével, vagyis a társadalomnak együttes, a kooperativ munka alapján való megszervezésével. A kooperativ szervezés kivitelére az embereket úgy 2000 főnyi csoportokba kívánta osztani, amelyeket egy-egy négyzet mértföldnyi területen helyezett volna el. Ezt a csoportot “Falanx” névvel jelölte. A falanx lakói az elfoglalt terület közepén építik fel pazar lakóhelyüket, a “falanxtériu- mot.” A falanx úgy van összeválogatva, hogy abban mindennemű munkás legyen, miáltal lehetővé válik, hogy összes szükségleteiket házilag termelhetik. A fölösleges termelvényt azonban a szomszédos falanxok kicserélhetik. A falanx minden lakójának főfoglalkozása a földművelés, mellékfoglalkozás gyanánt pedig azon iparágat választja, amely legjobban tetszik neki. Ha megunta, bármikor megcserélheti. Miután a falanx felépítéséhez tőke szükséges Fourier nem törülte el a ma- gánvagyont, mert a tőkét ilyen magánvagyonból remélte kölcsönkapni s arra kamatot is ígért. A falanx fölös termel- vényét 12 részre osztja s abból 5 részt a szorgalom jutalmazására, négyet a tehetség érdemének elismerésére s hármat a kamatok fizetésére szánt. (Folytatjuk.) A National Screw, sztrájkbizottsága április 29-én, hétfőn este az Ifjúsági terembe 11213 Buckeye Road NAGY GYŰLÉST hiv egybe, amelyre meghívta Cleveland minden munkás szervezetét, azok csoportjait. Belépő dij nincs. Eden angol megbízott Moszkvában tárgyal Stalin, Molotov és más szovjet hatalmassággal a két ország együtt működése érdekében.
