Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-03-30 / 836. szám
1935 március 30. BÉRMUNKÁS 7 oldal SZILÁNKOK A MI KÜZDELMÜNK SZILÁNKJA. Valahányszor ezen kis rovat összegyúrásához fogok, egy sűrű fonásu rostát kell használnom. Annyi dolog történik; dolgok, melyről élvezet, sőt szükségszerű volna beszélni, hogy durvább fonásu. szortírozó sok-sok hasábra menő anyagot hagyna, melyre sem időm, sem alkalmam nem volna élvezhető formába feldolgozni s ha feldolgoznám, kiszorítva lapunkból sok olyan leírásokat, melyek más, hozzám hasonlók tollából származnak, megvilágítva saját nézőszögükből azt a forrongó vulkánt, amit mi osztályharcnak nevezünk. Nem e sorok szegénységének igazolására hozom ezt fel, csak sejtetni akarom a nehézséget, mely egy ilyen amatőr firkász- nak áll útjában a rovat kiizza- dásánál. Most éppen növeli a nehézséget egy mázsás súlyú fej; a tavaszi csalfa napsugár nyavajája, mely minden másodikunkat csöpögő orral, eldugult lélegzettel traktál, nem is szólva a közelállók himlő és más járványtele panaszaikról. Olyanokról, ami nekünk proletároknak — sajnos — osztályrészünk. Ebben a tusakodásban egy “napi jelentés’’ tolakszik segítségül. És jó is. Gyönyörű. Lélekemelő! Egyike a most már számos napi jelentéseknek, amiben dióhéjba foglalva adja a clevelandi csavargyári munkások sztrájkvezetősége a harc fontosabb és tanulságot nyújtó mozzanatait. Amint később látjuk, megörökítésre méltó számok ezek, mert hivatalos történetét nyújtják egy ipari unionista szellemben vezetett harcnak, hol a legkissebbtől a legnagyobbig, a csak pár szót kimondó képességűtől az egész mozgalmat egy teljes egésszé gyúró szervezőig, valamennyinek közreműködését egyenlő értékben mérlegeli, éreztetvén a harcbanállók tetteinek egy- másraható fontos jelentőségét; az egyesek s a csoportok részletmunkájának szükségszerűségét a kivívandó győzelemhez. Ez a körültekintő, mindent figyelembevevő, a szó teljes értelmében vett demokratikus sztrájkvezetésnek hire előbb- utóbb be kell, hogy szivárogjon a gyárvezetőségnek vas koponyájába; be fogja látni, hogy itt szervezett testülettel áll szemben, hol a tettet meggondolás előzi meg s nem ugranak be holmi csaléteknek. Érdemes volna a jelentések valamennyiét leközölnünk. Érthető okokból azonban meg kell elégednünk ez eggyel, ami talán csípős is, de tipikus. Itt jön: “Scabek, söpredékek marsolása.” Köszönjük a mutatványt. Mivel a mi napirendünkből hiányzik a mulatságos, reméljük ezt fogják ismételni. A felvonultattak jórésze nem viselt munkászubbonyt, mióta kikerült a Warrenswille fogházból. Némelyikük még kaphat munkát a “hengerelő” munkaosztálynál, lévén gyakorlatuk részegen gurulni. A legtöbbjük azt gondolja a nehéz munká-ról, hogy az valami mekszikói csodabogár. Egy csavar-ban börtönőrt vélnek látni; a csavarfejben pedig magukat látják. (Nuts.) A scab és söpredék marsolók között egyetlen képzett munkás nem volt, — csak hülye, elbutitott, elbolonditott és megfélemlített jánosok, kiket formánjaik scabolásra használnak fel. Fejüket lehajtották szégyenükben, mint akik meggya- láztatásukat mutatják be a sztrájkoló férfiak és nők előtt. Piszkos dolog volt a vállalattól igy el bánni még scabbel is — és már most érezhetik jövőbeni jutalmukat. Sztrájktörés soha nem adott kenyeret. Csak nézd meg, hol lakik a scab, hasonlítsd össze a becsületes munkás otthonával. Amaz piszok, ronda; emez tiszta rendes. Ami jó van életünkben, azt a szervezett munkás verekedte ki; nélkülözés és szenvedés az egyedüli, amit a sztrájktörők hoztak a munkás osztálynak. Amit a scab kap, mint élősdi kapja; tetü a munkás hátán. Ki merné mondani, hogy a vállalat nem busul és nyugtalan e sztrájk miatt. Bizonyos, hogy a scab és söpredék mar- soltatása nagyon is nyugtalanságot árul el. Vagy csak a kívánt bírói rendelet előtti ugratás volt? Well, nem ugrottak be. Ennél a sztrájknál kezdettől fogva sok bolond lépést tett a vállalat, — a beígért bér javítás későbbi megtagadása kezdte a sztrájkot; rengeteg kiadások a sztrájk letörésére, helyesebben ennek a kísérletezése mely már ezideig is többre rug, mint maga a 10 százalékos bér javítás lett volna; próbálkozás a bírói tiltóparancs kieszközlésére; próbálkozás a munkások szoli- _ daritásának megtörésére, mely' éppen az ellenkező eredményt hozta és végül a butaság, a scab és söpredék felvonultatása. Mig egyrészt ez mulatságos, mégis csak tragikus — tragédia az, hogy ilyen őrült elvek uralják az ipart s hogy azok, kik ilyen őrültségekre képesek, bírnak abszolút fenhatósággal a munkásosztály megélhetése fölött. Ezért van az, hogy az IWW programja sokkal mesz- szebbre menő, mint e sztrájk 10 százalékos követelése és hogy mi folyton hangoztatjuk a munkások Egy Nagy Szervezetbe való tömörülésének szükségességét, hogy maguk a világ munkáját végezők vezethessék az iparokat a hasznos munkát végzők javára.” Nos, munkástársaim: ilyen és ehez hasonlóan megirt, a munkásgondolkodás zamatjától csöpögő tanító és harcra buzdító napi jelentések azok, melyek továbbítják az ipari un ionizmus, a munkás egyedüli reményének — beplántálását a munkásagyakba. S talán egyet értünk, ha azt mondjuk, hogy ez a Jövő Társadalom tankönyvének egyik lapja s akik csinálják az Uj Kor harcosai. KARDCSöRTETöK. Mig igy lefoglal bennünket napi harcainkhoz való erőgyűjtésünk, viváskodásunk a sakálokkal, az ujságkulik öles betűkkel hozzák az európai fenegyerek — Hitler proklamáció- ját. Rettenetes meglepetést színlelnek. Hitler általános, kötelező katonai szolgálata, melyet megszokott drámai külsőségek közepette kürtőit világgá, állítólag meglepte az európai nagyhatalmakat. Úgy a szivük mélyén jól tudták ők ezt. Sőt még többet is. Tudták és annak idején jólesően lélegzettek fel, mikor a nagy mészárlás végeztével a felkorbácsolt kedélyek a “most vagy soha” pontjáig vitte a német munkásságot, s a császár háborúját vívó szociáldemokraták ígérgetéssel, mézes-mázos szóval gyeplübe fogták a tettre készeket és megnyergelte azokat. Lélegzet elfojtva figyelték a megnyergeltek mozzanatait s nem egyszer kétségbeesve látták, hogy a szoci kontroll lazul s a becsapását észlelő nyergeit óriás fészkelődik. Tudták, hogy ez a kétszínű játék nem tarthat örökké. Vagy szorosabbra fogják a gyeplőt, vagy. S a folyton saját bőrét és ben- dőjét figyelő szoci szájhős nem tudta beváltani a német nagytőke várakozását, bismarki vasuralomra volt tehát szükség, hogy a szocik által már megkótyagositott tömeget akaratnélküli páriákká redukálja. Ezért növelték “óriássá” a más- külömben jelentéktelen pRlert. Hogy aztán mint kezes kutyájuktól várható füttyszavukra öljön, parancsoljon, marhák módjára terelje a tömeget. Tudták a dolgok fejleményét; tudták, hogy a német munkásságot csak katonai rémuralommal tarthatják sakkban, hogy fel ne égesse a német kapitalizmust, melynek esetleges égése átharapózhatott volna a most meglepetést színlelő nagyhatalmak rabszolga telepeire is. Tudják, hogy most Hitler semmi újat nem mondott, csupán az ügyetlen békához hasonlóan elcsacsogta magát: szavakba öntötte a hosszú éveken át gondosan, számitóan épített valóságot; az állig fegyverkezést s a roham és más osztagokba szervezett ifjúságot előkellő katonai szervezet titulusával látja el. Úgy, mint a többi európai országokban vannak. Az öles betűkből, a rengeteg sorokból csak ezt olvashatjuk ki. — A német'és a többi országok munkásságának tapogatózó szervezettsége, mely a vágóhídra vitte őket 1914-ben; mely a fascisták és nazik kész prédájául szolgáltatta őket a nagy mészárlás után, még mindig kisért. A saját erejükre támaszkodás egyedüli megváltó elve még mindig kevés teret hódított köztük. Az egész európai kontinensen csak Spanyolországban látunk jelentékeny csoportot, mely megközelíti a mi felfogásunkat a helyzet megoldására, nevezetesen : a bérrendszer eltörlését és a termelők ipari önkormányzatát. Amíg az említett országok munkásai nem jutnak el mozgalmuk ilyen szellemben való építéséhez; amig saját ügyüket elévült elméleteken rá- gódzó és rajtuk élősködő vezérekre bízzák, addig módjukban lesz a Hitlerek és faj tájaiknak ismételten eret vágni rajtuk. A dolgozó milliók minden országra kiterjedő Egy Nagy Ipari Szervezete lesz csak képes útját vágni a háborúskodásnak és eltávolítani, lehetetlenné tenni a vérszomjas paraziták uralmát a termelőeszközök és társadalmi javak fölött. Ennek a felfogásnak világánál mérlegeljük a világeseményeket; ezt készítjük a kardcsör- tetőkkel szemben. MERRE, HOVÁ? “A középuton ma már csak néhány ak ődölögnek,” igy kiált fel az iró, minekutána áttekinti az amerikai gazdasági és társadalmi helyzetet. “Két szélsőségnek vaskerekei őrlik a közép- uthoz görcsösen ragaszkodókat. Az egyik tudatosan választja útját jobbra; összeköti sorsát a maradiság gyümölcseit élvezőkkel. A másik tudatosan indul balra. A még középuton maradók, a gyávák, az élhetetlenek, kik még mindig várva- várva remélik valami csoda történését, szánalmasan vergődnek, amint a két haladó kerék elkapva töri zúzza őket, hogy mint hulladékot lehányja a nagy művelet szemétdombjára. A gerinces ember harcol. Mindegy, hogy melyik oldalon. Még az ellenség is tiszteletre méltó, ha állásfoglalásában őszinteség van Mennyivel sajnálatosabb az, ki gyáván, önmagának hazudva ragaszkodik a középuthoz, a mindenféle lehetetlen reformokkal és hiú reményekkel szegélyezett utón, honnan a való élet vaskerekeinek kell őket kitépni, vagy balra vagy jobbra dobni, hogy ha még nem egészen őrlődtek fel, elfoglalják helyeiket, melyet a fejlődés kijelölt számukra.” A gondolkozni tudó nincstelen nem habozhat, útja az Ipari Szervezet felé halad. S—n. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának
