Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-09-01 / 807. szám
1934 szeptember 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal HÉTRŐL-HÉTRE ÍRJA: V. J. Mrs. Lucy Thomas milliomos parazita azon panaszkodik, hogy havi $5.000 dollárból képtelen kilenc éves leányát megfelelően nevelni, mert minden nagyon megdrágult. A gyermek részére elhunyt apja, Edward Thomas két millió dolláron felül hagyott, hogy ezen összegből fedezzék a neveléssel járó kiadásokat. Az özvegy most a havijárulék felemelését kéri a bíróságtól. És mire költik az ötezer dollárt havonta ? Házbér 1.500 dollár, nem egy évre, de egy hónapra. Ide figyeljenek az éhbérért dolgozó proletárok, a kik közül sokan nem kerestek ennyit az utolsó két évben, mig egy parazita gyerek házbérre költ ennyit havonta. A játékszer 71 dollárba kerül havonként, pedig még nincs itt a karácsony. A proletár gyermekek többsége egész életében nem kapott ennyi értékű játékszert. A telefon 37 dollár, mig a drug storei nyalánkság 55 dollárba kerül. Grocery havi 200 dollár. Micsoda étvágya lehet ennek a parazita gyereknek. A jótékonysági intézetek azt próbálják elhitetni a segélyre szorulókkal, hogy egy öt-hat tagú család részére 20—25 dollár értékű élelem teljesen elegendő havonta. Jó volna ezt egyszer a milliomos parazitáknak is megpróbálni, a kik keveslik a havi ötezer dollárt. Philadelphiában, az élelmiszer inspektorok 1.000 gallon prezervált szilvát dompoltak a szemétdombra. A gyümölcs romlott és mérges volt, valószínűleg a kannáktól. A szemétdomb lakói közül pár százan, — a kik hulladékból összetákolt kunyhókban laknak, — megrohanták a romlott gyümölcsöt és dacára a deputy marshal fenyegetésének, a ki mindenkit lelövéssel fenyegetett a ki a mérges gyümölcshöz nyúl, vagy a kan- ákra öntött és hatalmas lánggal égő gasolinnak, — gyümölccsel megrakodva tértek vissza kunyhóikba. Azon figyelmeztetésre, hogy a gyümölcs mérges, csak vállai- kat vonogatták. Mi a külömbség ha megmérgezzük is magunkat vele? Legalább egyszer jóllakunk. Mit szólnak ehez a Roosevelt imádók, a kik a New Deal életbeléptetése után az úgynevezett régi, “jó idők” vissza- jövetelét remélték. A szeméttelepek tanyáit Hoovervillének csúfolták, most elkeresztelhetik Roosevelt falunak. Mert az egyik elnök jön, a másik megy, de a nyomor az állandóan itt van és itt is lesz mindaddig a mig a munkás osztály föl nem ébred évezredes álmából és eltörli a nyomor okozóját a — bérrendszert. A philadelphiai szemétdomb lakói esetleg gyomormérgezést kaptak a mérgezett gyümölcstől. Ez könnyebben gyógyítható, mint a hazug polgári vagy munkás köpenybe burkolt lapoktól és a minden aljasságra kapható pártpolitikusoktól megmérgezett agyú munkások — Tetszik nekem ez a kop- pantó, — mondta. — Adok érte húsz forintot, de most ne vonakodjanak többet, hanem adják el. Húsz pengő forint akkor nagy pénz volt. Félhold jó földet lehetett kapni húsz forintért. De Petényiékben már felébredt a gyanú, tudja Isten, milyen kincs az a szerszám, no meg eszükbe jutott a somorjai plébános ur esete. Aki, mert ta- taroztatni kellett a templomot, de nem volt az eklézsiának pénze, eladta egy festményét száz forintért, utóbb aztán hire ment, hogy a kereskedő, aki megvette, továbbadta egy grófnak háromezerért. — Hátha mi is csak igy járnánk, — vélték Petényiék. — Nem adjuk el a koppantót húszért sem. — De harmincért csak ideadják; addig megyek az árával. . . nos, adják-e? A kínálkozó jó vásár nagy harcot vívott a két emberben a gyanúval, hogy tán háromszor annyit is megér a koppan- tó, utóbb a parasztgyanu győzött és kereken kijelentették: — Nem adjuk el. Ha az urnák megér harmincat, nekünk is megér. — Akkor áldja meg magukat az Isten, — mondta a régiségkereskedő dühösen és becsapta maga mögött az ajtót. De még nem utazott el a községből, hanem ott maradt és azon törte a fejét, mint szerezhetné meg mégis azt a koppantót. A nagy olasz mesternek párját ritkító ramekmüve az a szerszám; ha felviszi Bécs- be, háromszáz forintot is fizet érte szívesen a muzeum. Megtudván a korcsmárostól, akinél megszállt, hogy egy hó- dosi gazdánál másfél hold szántóföld eladó, erre alapitotta további hadjáratát. Megint odament Petényiékhez és azt mondta, a parasztember földéhes- ségével számolva: — Én megveszem kendteknek azt az eladó másfél hold szántót és maguk a koppantóval fizetnek. Ha két órával hamarabb jön Zakariás ur, ajánlatával talán célt is ér. De hát időközben kidobolták a faluban, hogy Kossuthnak arany és ezüst kell, hogy megmentse a veszélyben lévő országot. Akinek hát ezüstje vagy aranya van, vigye fel minél hamarabb Pozsonyba, ott a vármegyeházán a bizottság és adja át aranyát, ezüstjét. A haza oltárára teszi le, aki leteszi. Csodálatos idő volt az akkori rendkivüli idő. Legényember már alig volt a falvakban, verbuválás nélkül is mind elment agya. Az utóbbit csak kitartó munkával, türelmes tanítással lehet gyógyitani. Ezt a nehéz munkát végzi magyar nyelven a Bérmunkás már több mint húsz éve. Adjuk tehát minden munkás kezébe az ipari uni- onisták lapját, a Bérmunkást. Alcoa, Tenn. sztrájkoló munkásai olyan kitünően picketel- ték az aluminium co. gyártelepét, a hol sztrájkban áll a munkások többsége, — hogy a bentreket sztrájktörők és hozzátartozóik közt minden érintkezés megszakadt. A munkások ezen söpredéke benn aludt a gyártelepen az utolsó tiz éjjel. Az egyik sztrájktörőben felébredt az apai szeretet és szerette volna gyermekeit látni. A picket line miatt ez lehetetlen volt. De hát mire való a posta? Két gyermekét, egyik 4, a másik 5 éves, mint csomagot föladták a postán, lemérték, bélyeggel ellátták és mint U. S. csomagot továbbítottak a gyárba. A még hazafias szrájkolók dehogy is gondoltak arra, hogy a postakocsit vissza küldjék, a ki pedig a sztrájktörők egyikének segített. Még megérjük, hogy valamelyik élelmes gyáros, postán fogja a sztrájktörőket szállítani, a picket vonalon keresztül. Amerikában minden lehetséges. A szövetségi kormány látszat vizsgálatot rendelt el a tej trust ellen, — mint tette Mr. Morgan és a többi bankárokkal — annak megállapítása miatt, hogy miért drága a tej. Meg akarják tudni, hogy miért kell 9—14 centet fizetni azért a tejért, a miért a farmer csak 3—6 centet kap. A kétezer millió tőkével rendelkező tejipar vezetőit udvariasan kifogják kérdezni és minden marad a régiben. A tej trust vezetői tovább fogják huzni a százezer dolláros évi fizetést és a busás osztalékot, mig a tejiparban dolgozó munkások tovább robotolnak éhbérért. Az egész vizsgálat porhintés a munkások szemébe, a mire most választás előtt szükségük van a politikusoknak. L. P. Royer baptista prédikátort éppen akkor tartóztatta le a sheriff Moulon (Alá.) faluban, a mikor buzgón olvasta a bibliát. Vele együtt elfogták fiát is és egy 81 éves farmer meggyilkolásával vádolják őket. Nem tudjuk, hogy a jámbor prédikátor olvasta-e a tiz parancsolat azon részét, hogy “ne ölj.” Ismét egy általános sztrájk van készülőben, a szövő munkásoké. Fél millió szövő munkás kész a munka abbahagyására szeptember 1-én. De vájjon lesz-e belőle valami? Ismerve az AFofL árulásait, kételkedünk benne. Csak nem rég odázták el az acél sztrájkot, a vasutas sztrájkot és az automobil sztrájkot. A munkások mindenütt készek voltak a harcra, de a korrupt vezérek mindenütt lefújták azt, békéltető bíróságra bizva ügyük elintézését. A békéltető bíróság aztán el is intézte, de úgy, hogy a munkásoknak nem volt benne köszönet. Csoda számba fog menni, ha a szövők is a többiek sorsára nem jutnak. Pedig már tanulhatna a munkásság, hogy kutyára nem lehet hájat bízni. A sztrájk kérdését sem szabad néhány megalkuvó vezérre bízni, hanem azt (Folytatás a 6-ik oldalon) és felcsapott honvédnek, mert I hát üzent Kossuth, hogy nincs I regementje — s ha még egy- iszer üzen — mondták az ott- honmaradat idősebb emberek — akkor mi is odamegyünk, ahová az if ja ment. Az osztrák ezredekből hazaszökött katonák is jöttek: — Merre szabad az ut, hogy beálljunk honvédnek. . . s hogy kidobolták: Kossuthnak ezüst és arany kell, az ármálista nemesek leoldották ezüst mentekötő-láncukat és az asszonyok megváltak fülbevalójuktól és gyűrűiktől. — Nekünk ennél a koppan- tónál más ezüstholmink nincsen, édes párom — mondta Petényi kisgazda az asszonynak — tehát ezt visszük fel Pozsonyba az országnak. Kösd be kendőbe a koppantót, én addig befogok és együtt megyünk fel Pozsonyba. Éppen indulóban voltak, mikor belihegett az udvarra a kereskedő. — Másfél hold jó földet a szerszámért! Az ember az asszonyra, az asszony az emberre nézett, azután ünnepélyesen megszólalt az ember: — Ha elvész az ország, az a másfél hold szántóföld is elvész. Nem adjuk el pénzért a koppantót. És közébe csapott a lovaknak és elhajtott. Fent Pozsonyban a vármegyeházán az átvevő bizottságban egy történelmi nevű magyar gróf is volt, a leggazdagabb emberek egyike. Ez, mikor a kezébe vette a koppantót és éppen be akarta mondani a bizottsági jegyzőnek, hogy Írja be: Petényi Dániel, Hódos. . . egy koppantó. . . tizennyolc lat ezüst: szakértő szemével észrevette, hogy műremek az az ezüsttárgy. É« azt mondta a bizottsági elnöknek: — Kár lenne ezt beolvasztani, mert valódi Benvenuto Cellini ez. És ha hozzájárulnak az urak, én megváltom négyszáz pengő forinton, ebből beirunk száz pengőt, hogy felajánlotta Petényi Dániel — az ezüstérték tízszerese ez a száz pengő — háromszázat pedig visszaadunk ennek t derék magyar embernek, hogy földet vegyen rajta, vagy házat. A bizottság ebbe egyhangúlag belement, de Petényi Dániel a háromszáz pengőből csak kétszázhetvenet fogadott el a gróftól. — Harminc ezüst forintot — mondta — tessék külön beírni, hogy feleségem, született Vár- konyi Magdolna adta, hiszen az ő jószága volt ez a koppantó.