Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-10-27 / 815. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 október 27. A pécsi bányászokat nem elégíti ki a felajánlott bonusz-béremelést akarnak Múlt heti lapunk nyomása után hozta a távíró, hogy a világ minden részéből megcsodált pécsi bányászok hősies ellent állását a bányatulajdonosok két dolláros heti fizetése ellen a szociáldemokrata párt két parlamenti tagjának sikerült leszerelni egy bonusz ősz- szeg azonnali kiutalásával. Amikor az ötnapos bánya lég után a munkások a szabad levegőre kerültek, a társaság többi munkásai várták őket és nyomban kimondották, hogy nekik nem a bizonytalan bonuszra, de a nem rég levágott nyolc százalékos fizetés visz- sza állítására van szükségük. Most már a társulat 3000 munkása áll e követelés mellett, amit az ország más bányavidék munkásai is támogatni fognak ha kell általános bányaipari sztrájkkal. Lapunk vezércikkében kellően méltatjuk a pécsi bányászok megmozdulását, mint egyik jelenséget annak, hogy a magyarországi munkásság is arra a felismerésre jut, hogy a saját ügyét önmaga intézze, minden külső beavatkozás nélkül. Ennek horderejét elsősorban a politikusok ismerik fel és ezért kötötték még magukat a bányászok nyakába, de reméljük, hogy a mostani szerepük is egy nagy adag munkás szeméről veszi le a hályogot, amelytől nem láthatták a politikusok szerepét a munkás mozgalomban. A SZOLGALAT jutalma A washingtoni kormány Nemzeti Újjáépítő Tanácsa, mint aról már megemlékeztünk Johnson generális menesztésével teljesen újjászervezés alá került. A Tanács vezetői sem az ország ipari mágnásai és a dolgozók között nem tudták megteremteni azt az összhangot, amely a közelgő választásoknál a demokrata párt teljes győzelmét biztosítaná. Ezek a főbb körülmények tették szükségessé, hogy befolyásosabb embereket keressen Roosevelt elnök és ebben a körültekintésében akadt meg a szeme Sidney Hillman-on a női szabó munkások unionjának örökös elnökén. Hillmannak a szabó munkások elnökének eddig végzett munkásságát nem kell külön ismertetnünk, elegendő a Nemzeti Újjáépítő Tanácsba való közbenjáró tisztségre való kinevezését leszögeznünk, ami egymaga felelet arra, hogy a szabó munkások unionjának örökös elnöke az elmúlt hosszú esztendők alatt kiket szolgált abban a hivatalban, amelyben a munkások csekély évi 6.500 dollárral jutalmazták. Várhatja-e a munkásság hogy Hillman most, amikor nyíltan a munkaadók érdekeit kell, hogy képviselje, hogy egyebeit tegyen mint a munkásoknak az egy darab több kenyérért folyó megmozdulásait leszerelje, elárulja? Hillman kinevezésével eljutott oda, ahonan elődjei a munkás mozgalom renegátjaira a biztos lezuhanás várt és ezt ő sem fogja elkerülhetni, mert a kapitalista osztály csak addig tartja a renegátokat a szolgálatába, amig általuk a dolgozókat bolonditani, kihasználni tudja. Közeleg az idő, amikor az amerikai munkások megismerik a hillmanok küldetését és ügyüket minden közvetítő mellőzésével önmaguk fogják intézni. A detroiti aktivitásról A múlt őszi sikerek után egy kis szélcsend állt be a Detroit és vidékén levő agitációban. Már-már úgy tűnt fel a más városokban levő munkásság előtt, hogy itten minden abba maradt, mivel az óriási autó iparban az AFofL fészkelte be magát, valamint a nagymérvű lefizetések majdnem lehetetlenné tették a nagyobb fokú szer vezést, igy nagyon kevés sikerekről tudtunk volna beszámolni az autó iparok szervezése terén. De a legnagyobb magyaráza ta az, hogy mivel a gyárak szervezésének a visszhangja szerint a vasutasok is szervezkedni kezdtek az IWW-ban, igy mi igyekszünk minden segítséget megadni a vasúti munkások szervezéséhez, mivel tudjuk, hogy milyen fontos ipart kezelnek, valamint ismerjük azokat a nehézségeket mellyel nekik meg kell küzdeni a vasút munkások szervezésénél. A magyar ajkú IWW-isták a vasúti munkásokkal kapcsolatosan most egy helységet nyitottak, a 8927 Sire St.-en, szemben a Wabash fütőházzal, közel a Harbough Ave.-hoz, mely helységen keresztül a RRWIU 520. delegátusai is működni fognak. A magyar ajkú IWW-isták megszerveztek munkás iskolát is, egy pár hete, Detroit déli részén, Delrayban meg a helység megnyitásakor kezdjük meg az iskolát melyhez minden lapolvasónkat is meghívunk. A vasúti munkások szervezése szép sikerrel folyik, mely fontosságát illetve minden igaz Ipari unionistának a segítségét kiérdemli, örömmel látnánk ha a régi lapolvasóink is segédkezet adnának ebben. Részben azzal, hogy a helységet gyakran felkeresnék, részben az iskolában részt vennének, valamint a szervező munkát végző RR munkás szervezőknek segítségükre lennének olyan címek, nevek megszerzése által, akik a vasutakon dolgoznak és már belátják az Egy Nagy Szervezett szükségességét. Vi. DETROITI IWW HELYISÉG A MAGYAR NEGYEDBEN. A magyar ajkú IWW-isták a vasúti munkásokkal egyetemben helyiséget nyitotak 8927 Sire St. közelében a Harbough Ave.-hoz. Ahol iskolát fogunk bevezetni, kérnénk. a tanulni vágyó munkástársakat jelentkezésre. Valamint az IWW rokon- szenvezőit, lapunk olvasóit, hogy mentői gyakrabban keressék azt fel. VASÁRNAP A csípősen szeles november lucskos latyakkal öntötte el a a csizmataposott dülőutakat. A mesgyéken vezetve, a csapások és a lábnyomok annyi lo- bogós hajlású tekergéssel lengtek széjjel a szőlős, borpincés Öreghegyről, mintha csak ki- gyult tavaszi szerelmek idején, szépséges leányzó zilálta volna széjjel őket. Akárcsak a selyemszalagokat az ünneplős fekete kalapon, búcsú idején. Az öreg gazdák, keménykö- tésü fiaikkal, valóban annyi sóvárgással iparkodtak a mészköves, nagykupaku hegy sokszázéves, sikátoros pincéi felé, mintha pünkösdi rózsanyilás idején regénykednének. Abban az időben, májusfaállitás után, a hátsó kerítés felé lopakodtak, ahol hamvas simogatás, egetroggyasztó ölelés várta őket. Most pedig csak italos beszélgetésre mentek. Az elsőre a téli vasárnapok közül. A dülős rétet már kora délután ellepte a köd és a sürü, bodros gomolyagok úgy hullámzottak ősi, tempós nyugalommal az Öreghegy felé, mintha csak el akarnák fedni a világ elől. Az alacsonyan összeálló köd pedig csak sűrűsödött, akárcsak valami nagy állat venne kérődzős közönnyel, de dohogó, forró bujtogatással lélegzeteket és a leheletek erre csapódnának. A hallgatag vonulás már vagy fertályórája tartott. Volt benne valami a pogány szertartások komor ünnepélyességéből. A vendéglátó István, három tagbaszakadt fiával az oldalán, kiállt pincéje kapujába, hogy illő kézfogásos fogadtatás után beljebb tessékelje őket. A ködös utak felől hangzó pipás szörtyögések, ütemes hüppögé- sek és toccsanások jelzést adtak jóelőre és volt idő találgatni, kik, hányán jönnek. A prémes, rövid kabátok fölött, kucsmás, betürt báránybőrsüve- gek alatt majd minden arc egyforma volt. Csak a krákogás minemüsége, a járás lábat miként emelő igyekezete árulta el a személyt az ismerősnek. Maga a pince hires volt a határban. A garádicsos lejárat fölött bolthajtásos kiképzéssel, hatalmas, erőditményszerü volt a homlokzat, négy kőbevésett bikafejjel. A pántos nagy vaskapu régóta rozsdásodott. A kis oldalajtón is bemehettek hárman összefogódzva. Belül a kőbevájt helyiségek sora után. fáklyától, gyertyától kormos oldalakkal, vékony folyosók következtek. Aztán papucsos hordótalpakkal kirakott hombár- szerű helyiség, furcsán eredeti elrendezéssel. A sokhektós hordók kétoldalt ültek. Előttük széles, sima kőut és középütt, bornyuma- gasságban, jó két méter szélességben, a faragás után érintetlenül hagyva, sziklaasztal. Lábaknak való vésett résekkel és kupaüregekkel. Padnál magasabb kőpadmalyok húzódtak körbe. A boltozatról rozsdás dróton petróleumlámpás him- bálódzott. Pogácsák, sós sütemények kerültek elő a zsebből, a tarisznyából pedig összefogott poharak. A bőröshuzatu hébér vékony sugárban öntötte a bort beléjük. Kőkorsók, bádog- kancsók zörögtek még az irdatlan, csiszolatlan kőasztalon, hogy könnyebb legyen a töltés. Amikor az utolsó vendégek be- kászolódtak, már hangos volt a beszéd a hamar jöttek között. A valamikor uradalmi, óriás pincében összetalálkozott a falu színe java. Ittak. Csucsoritott és minden nyelésre emelkedő mozgást végző szájuk mohón tapadt az elhomályosult szélű poharakra. Hátul a hordók vigyáztak. Hatalmas dongáikon itt-ott páracseppek fényietek, de különben sötét tömegükkel úgy festettek, mint roppantdus emlők, amelyekre most ráakaszkodott vagy ötven vert, befelé kesergő, mámorra szomjas ember. A szapora lélegzetek hamar harmatossá verték a hideg poharak oldalát. Füst, pára és az uj bor nehéz szaga terjengett a fülledtszagu helyiségben. Morajossá vált a beszéd. Téli tüzelő, zsirkészlet, adó, őszi vetés, bérlet, gabonaár, földosztás, szomszédháboru, örökség, adó, szegénység, nyomorúság, jegyző és megint adó volt az összevissza, mégis egy téma: ínség. . . A múló órák megöntözött ideje alatt dagadt a keserűség, forrt az indulat -és mindent elintézett simogatón a mámor. Asszony, efféle szóba sem került. Személytelenül szakadtak ki a faluból, ólak, istállók és vert padlóju, apró ablakos szobák mellől. Mindegy volt két hold, százhúsz hold. István az asztal elején Gimessel, a két- holdassal beszélt, ősi, azonos érzések szakadtak föl bennük borról, földről. Földről. . . Megszükültek az apró fekete
