Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-10-27 / 815. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 október 27. A pécsi bányászokat nem elégíti ki a felajánlott bo­nusz-béremelést akarnak Múlt heti lapunk nyomása után hozta a távíró, hogy a vi­lág minden részéből megcso­dált pécsi bányászok hősies el­lent állását a bányatulajdono­sok két dolláros heti fizetése ellen a szociáldemokrata párt két parlamenti tagjának sike­rült leszerelni egy bonusz ősz- szeg azonnali kiutalásával. Amikor az ötnapos bánya lég után a munkások a szabad leve­gőre kerültek, a társaság töb­bi munkásai várták őket és nyomban kimondották, hogy nekik nem a bizonytalan bo­nuszra, de a nem rég levágott nyolc százalékos fizetés visz- sza állítására van szükségük. Most már a társulat 3000 mun­kása áll e követelés mellett, amit az ország más bányavi­dék munkásai is támogatni fog­nak ha kell általános bánya­ipari sztrájkkal. Lapunk vezércikkében kel­lően méltatjuk a pécsi bányá­szok megmozdulását, mint egyik jelenséget annak, hogy a magyarországi munkásság is arra a felismerésre jut, hogy a saját ügyét önmaga intézze, minden külső beavatkozás nél­kül. Ennek horderejét elsősor­ban a politikusok ismerik fel és ezért kötötték még magukat a bányászok nyakába, de re­méljük, hogy a mostani szere­pük is egy nagy adag munkás szeméről veszi le a hályogot, amelytől nem láthatták a poli­tikusok szerepét a munkás mozgalomban. A SZOLGALAT jutalma A washingtoni kormány Nemzeti Újjáépítő Tanácsa, mint aról már megemlékeztünk Johnson generális menesztésé­vel teljesen újjászervezés alá került. A Tanács vezetői sem az ország ipari mágnásai és a dolgozók között nem tudták megteremteni azt az összhan­got, amely a közelgő választá­soknál a demokrata párt tel­jes győzelmét biztosítaná. Ezek a főbb körülmények tet­ték szükségessé, hogy befolyá­sosabb embereket keressen Roo­sevelt elnök és ebben a körülte­kintésében akadt meg a szeme Sidney Hillman-on a női szabó munkások unionjának örökös elnökén. Hillmannak a szabó munká­sok elnökének eddig végzett munkásságát nem kell külön is­mertetnünk, elegendő a Nem­zeti Újjáépítő Tanácsba való közbenjáró tisztségre való kine­vezését leszögeznünk, ami egy­maga felelet arra, hogy a sza­bó munkások unionjának örö­kös elnöke az elmúlt hosszú esztendők alatt kiket szolgált abban a hivatalban, amelyben a munkások csekély évi 6.500 dollárral jutalmazták. Várhatja-e a munkásság hogy Hillman most, amikor nyíltan a munkaadók érdekeit kell, hogy képviselje, hogy egyebeit tegyen mint a mun­kásoknak az egy darab több kenyérért folyó megmozdulá­sait leszerelje, elárulja? Hillman kinevezésével elju­tott oda, ahonan elődjei a mun­kás mozgalom renegátjaira a biztos lezuhanás várt és ezt ő sem fogja elkerülhetni, mert a kapitalista osztály csak addig tartja a renegátokat a szolgá­latába, amig általuk a dolgozó­kat bolonditani, kihasználni tudja. Közeleg az idő, amikor az amerikai munkások megis­merik a hillmanok küldetését és ügyüket minden közvetítő mellőzésével önmaguk fogják intézni. A detroiti aktivitásról A múlt őszi sikerek után egy kis szélcsend állt be a Detroit és vidékén levő agitációban. Már-már úgy tűnt fel a más városokban levő munkásság előtt, hogy itten minden abba maradt, mivel az óriási autó iparban az AFofL fészkelte be magát, valamint a nagymérvű lefizetések majdnem lehetetlen­né tették a nagyobb fokú szer vezést, igy nagyon kevés si­kerekről tudtunk volna beszá­molni az autó iparok szervezé­se terén. De a legnagyobb magyaráza ta az, hogy mivel a gyárak szervezésének a visszhangja szerint a vasutasok is szervez­kedni kezdtek az IWW-ban, igy mi igyekszünk minden segítsé­get megadni a vasúti munká­sok szervezéséhez, mivel tud­juk, hogy milyen fontos ipart kezelnek, valamint ismerjük azokat a nehézségeket mellyel nekik meg kell küzdeni a vasút munkások szervezésénél. A magyar ajkú IWW-isták a vasúti munkásokkal kapcso­latosan most egy helységet nyi­tottak, a 8927 Sire St.-en, szem­ben a Wabash fütőházzal, kö­zel a Harbough Ave.-hoz, mely helységen keresztül a RRWIU 520. delegátusai is működni fognak. A magyar ajkú IWW-isták megszerveztek munkás iskolát is, egy pár hete, Detroit déli részén, Delrayban meg a hely­ség megnyitásakor kezdjük meg az iskolát melyhez minden lapolvasónkat is meghívunk. A vasúti munkások szervezé­se szép sikerrel folyik, mely fontosságát illetve minden igaz Ipari unionistának a segítségét kiérdemli, örömmel látnánk ha a régi lapolvasóink is segédke­zet adnának ebben. Részben azzal, hogy a helységet gyak­ran felkeresnék, részben az is­kolában részt vennének, vala­mint a szervező munkát végző RR munkás szervezőknek segít­ségükre lennének olyan címek, nevek megszerzése által, akik a vasutakon dolgoznak és már belátják az Egy Nagy Szerve­zett szükségességét. Vi. DETROITI IWW HELYISÉG A MAGYAR NEGYEDBEN. A magyar ajkú IWW-isták a vasúti munkásokkal egyetem­ben helyiséget nyitotak 8927 Sire St. közelében a Harbough Ave.-hoz. Ahol iskolát fogunk bevezetni, kérnénk. a tanulni vágyó munkástársakat jelent­kezésre. Valamint az IWW rokon- szenvezőit, lapunk olvasóit, hogy mentői gyakrabban keres­sék azt fel. VASÁRNAP A csípősen szeles november lucskos latyakkal öntötte el a a csizmataposott dülőutakat. A mesgyéken vezetve, a csapá­sok és a lábnyomok annyi lo- bogós hajlású tekergéssel leng­tek széjjel a szőlős, borpincés Öreghegyről, mintha csak ki- gyult tavaszi szerelmek idején, szépséges leányzó zilálta volna széjjel őket. Akárcsak a se­lyemszalagokat az ünneplős fekete kalapon, búcsú idején. Az öreg gazdák, keménykö- tésü fiaikkal, valóban annyi sóvárgással iparkodtak a mész­köves, nagykupaku hegy sok­százéves, sikátoros pincéi felé, mintha pünkösdi rózsanyilás idején regénykednének. Abban az időben, májusfaállitás után, a hátsó kerítés felé lopakod­tak, ahol hamvas simogatás, egetroggyasztó ölelés várta őket. Most pedig csak italos beszélgetésre mentek. Az első­re a téli vasárnapok közül. A dülős rétet már kora dél­után ellepte a köd és a sürü, bodros gomolyagok úgy hullám­zottak ősi, tempós nyugalom­mal az Öreghegy felé, mintha csak el akarnák fedni a világ elől. Az alacsonyan összeálló köd pedig csak sűrűsödött, akárcsak valami nagy állat ven­ne kérődzős közönnyel, de do­hogó, forró bujtogatással lé­legzeteket és a leheletek erre csapódnának. A hallgatag vonulás már vagy fertályórája tartott. Volt benne valami a pogány szertartások komor ünnepélyes­ségéből. A vendéglátó István, három tagbaszakadt fiával az oldalán, kiállt pincéje kapujába, hogy illő kézfogásos fogadtatás után beljebb tessékelje őket. A kö­dös utak felől hangzó pipás szörtyögések, ütemes hüppögé- sek és toccsanások jelzést ad­tak jóelőre és volt idő találgat­ni, kik, hányán jönnek. A pré­mes, rövid kabátok fölött, kucsmás, betürt báránybőrsüve- gek alatt majd minden arc egy­forma volt. Csak a krákogás minemüsége, a járás lábat mi­ként emelő igyekezete árulta el a személyt az ismerősnek. Maga a pince hires volt a határban. A garádicsos lejárat fölött bolthajtásos kiképzéssel, hatalmas, erőditményszerü volt a homlokzat, négy kőbevésett bikafejjel. A pántos nagy vas­kapu régóta rozsdásodott. A kis oldalajtón is bemehettek hárman összefogódzva. Belül a kőbevájt helyiségek sora után. fáklyától, gyertyától kormos ol­dalakkal, vékony folyosók kö­vetkeztek. Aztán papucsos hor­dótalpakkal kirakott hombár- szerű helyiség, furcsán eredeti elrendezéssel. A sokhektós hordók kétol­dalt ültek. Előttük széles, sima kőut és középütt, bornyuma- gasságban, jó két méter széles­ségben, a faragás után érintet­lenül hagyva, sziklaasztal. Lá­baknak való vésett résekkel és kupaüregekkel. Padnál maga­sabb kőpadmalyok húzódtak körbe. A boltozatról rozsdás dróton petróleumlámpás him- bálódzott. Pogácsák, sós sütemények kerültek elő a zsebből, a ta­risznyából pedig összefogott poharak. A bőröshuzatu hébér vékony sugárban öntötte a bort beléjük. Kőkorsók, bádog- kancsók zörögtek még az ir­datlan, csiszolatlan kőasztalon, hogy könnyebb legyen a töltés. Amikor az utolsó vendégek be- kászolódtak, már hangos volt a beszéd a hamar jöttek között. A valamikor uradalmi, óriás pincében összetalálkozott a fa­lu színe java. Ittak. Csucsoritott és minden nyelésre emelkedő mozgást vég­ző szájuk mohón tapadt az el­homályosult szélű poharakra. Hátul a hordók vigyáztak. Hatalmas dongáikon itt-ott páracseppek fényietek, de kü­lönben sötét tömegükkel úgy festettek, mint roppantdus em­lők, amelyekre most ráakasz­kodott vagy ötven vert, befelé kesergő, mámorra szomjas em­ber. A szapora lélegzetek ha­mar harmatossá verték a hideg poharak oldalát. Füst, pára és az uj bor nehéz szaga ter­jengett a fülledtszagu helyiség­ben. Morajossá vált a beszéd. Téli tüzelő, zsirkészlet, adó, őszi vetés, bérlet, gabonaár, földosztás, szomszédháboru, örökség, adó, szegénység, nyo­morúság, jegyző és megint adó volt az összevissza, mégis egy téma: ínség. . . A múló órák megöntözött ideje alatt dagadt a keserűség, forrt az indulat -és mindent el­intézett simogatón a mámor. Asszony, efféle szóba sem került. Személytelenül szakad­tak ki a faluból, ólak, istállók és vert padlóju, apró ablakos szobák mellől. Mindegy volt két hold, százhúsz hold. István az asztal elején Gimessel, a két- holdassal beszélt, ősi, azonos érzések szakadtak föl bennük borról, földről. Földről. . . Megszükültek az apró fekete

Next

/
Thumbnails
Contents