Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-10-20 / 814. szám

2 oldal B É R M U N K Á S 1934 október 20. SZILÁNKOK Eddi Cantor a WTAM csalo­gánya 26 heti megjelenéséért csekély 260.000 dollár fizetést kap. Egy kávéfajból szerezhető gyönyöröket zengi. A kávétermelő feketék és fehérek reggeltől estig, a hét minden napján görnyednek, fi­zetésük? — egy kis morzsa, mit korbáccsal fojtanak tor­kukra. Joe Penner is megint turbé- kol és rikácsol a rádión nem megvetendő fizetésért. 6 a kenyér jóságos tápere­jéről, a külömböző ízletes süte­ményekről zeng s a kenyér ára az ég felé emelkedik. Milyen édes őket hallgatni! Az ember belső gépje, az emész­tő szervek is csikorognak tőle vagy érte. Cannon, a clevelandi segély- intézetek feje csekély 50.000 dollár évi fizetésért intézte az alamizsna osztást. Sokszor el­lentétbe került a kommunista és rokon osztagok politikai for­radalmárjaival, kik nagyobb da­rab kolduskenyérért és állandó­sított alamizsna részesedésért dicső harcokat vívnak, — az emberi szenvedések csillapítása vagy a polcon ülő tunya dőzsö­lés nyavajája ölte meg. Az előb­biből vagyont szerzett, néhány százezret kovácsolt össze. Az utóbbiból, well — elhalálozása a segélyosztók nagyérzése kö­zepette érte. Igazán egy jó festőre vár kimúlásának megfestése; lent a mélységben zörgőcsontu, ki­aszott emberformák kenyérért esdő gyászsóhaja s ő a lélekku- fárok duzzadt erű feje dúsan terített asztalok körül vidáman csirpoló vendégtársaságban jó éjszakát mond az árnyék világ­nak. A “Sarló és Kalapács” moszk­vai kiadásában olvastunk a ke­mény harcról, melyet az orosz munkásokat becsapó kereske­dők ellen folytatnak. Egy lai­kus, nem beavatott kérdi: ha az orosz nemzeti vagyon a munkásoké, mit keresnek ott a csaló kereskedők? És ha nincs alkalom magányvagyon gyűj­tésre, mi a fenének lopnak, csalnak, vagy csak régi szokás­ból? Kun Béla is ir benne, ő egyengeti a világ munkásságá­nak véres forradalmi útjait. Korholja, csalogatja a szociál­demokratákat, pártolja a párt­ütőket és szinte kisir soraiból a miniszterelnöki polcért sajgó szive. Milyen szép is volna lefog­lalni az elkergetett bürokrácia zsíros állásait és diktálni. Az elzsirosodott diktátorok helyét éhes diktátorokkal betöl­teni, hogy a barikádok megma- maradt harcosai újrakezdhes­sék a harcot orosz mintára a kereskedőkkel, a kufárokkal. A második és harmadik in- ternacionálé csak színben, for­mában külömböző, a lényeg ugyanaz. Úgy az egyik, mint a másik zsákutcába vitte és viszi a munkást. A munkás ha elkergeti mozgal­ma éléről a politikai szövevényes útját előszeretettel járó próká­torait, helyesebben, — mikor csak saját erejére támaszko­dik, saját mozgalmának veze­tését kezébe veszi úgy, mint az ipari unionisták tanítják, fognak teremteni egy nemzet­közi ipari ügyvezetést, mely eltörli az áru és bérrendszert kereskedőivel, politikai élősdi- jeivel együtt. FÉLIG ALVÓ EMBEREK. “. . . A vallás egy káros ha­tású ópium lehet, mely a val­lásos ceremóniák, prédikációk­ban a láthatatlan hatalomtól való félelmet helyzetében való megnyugvást, szellemi álmos­ságot idézhet elő. Ezt az állapo­tot segíti elő a fanatikus papok által proklamált elmélet: me­nekülni az élet valóságai elől.” “Ébren álmodozás, semmit­tevés, az agyműködés lanyha- sága támadja meg az önálló gondolkodás stádiumában levő 20 éves ifjút, hogy egész éle­tére megnyomoritsa a függet­lenséget vágó eredeti ösztöne­it.” “Gyakran a társadalmi elő­ítéletek vágják útját további fejlődésüknek.” így elmélkedik Dillworth Lupton, unitárius pap. Tovább folytatva felkiált: “igazi nagy ember az, ki a levegőben röp­ködő eszmékből kihámozza, a következetesség vastörvényeit követve felépiti önálló gondolat rendszerét.” “Alvajáró az, ki saját egyé­ni értékeit tartja kizárólag sze­mei előtt, ki barátjait, ismerő­seit folyton traktál ja saját bal- szerencse, fájdalmainak fitog- tatásával. Kicsikével több em­ber az, ki érdeklődését család­tagjaira is kiterjeszti, de az ember, az egész ember, a világ­polgár, ki fel tudja ölelni, meg­tudja érteni az általános em­beri törekvéseket.” A komoly elmélkedés sikam­lós talaj. Sokszor olyan igaz­ságokat vált ki, melyek kulti- válóik érdekeire károsak. így vagyunk az unitárius pap el­méleti igazságaival is. Mert ha a 20 év körüli ifjúság és a töb­biek egyszer elnyerik a hagyo­mánymentes önálló gondolko­dás lehetőségét, bizony a kedves tisztelendő ur és társai más foglalkozásban, más életkörül­mények között fognak filozofál­ni. A spanyol vulkán ismét ki­tört. Folyik a láva. ömlik a vér. Gázolnak a hullákon. Sür­getik a megújhodás napját. A világ gondolkodói figyelik a föld moraját, várják a híreket remélve remélik küzdelmük si­kereit. S—n. EGYETEMES KONVENCI­ÓT tart az IWW szervezete no­vember hó 12-iki kezdettel Chicago, Dl., 2422 N. Halsted St. A delegátusok nagy szám­ban készülnek erre a konven­cióra, amely sok újítást kell, hogy hozzon a szervezeti sza­bályokban alkalmazkodva a kelet iparaiban való térhódítá­sokhoz. NYUGTÁZÁS. Okt. 7-től — 13-ig. Előfizetéseket küldtek: M. Beck, Buffalo.................. 3 F. Szüch, So. Bend—.......... 1 A. Gazdag, Homestead....... 1 A. Refi, Lodi............ 1 G. Bakos, Los Angeles....... 1 C. K. Dutzman, Windber ... 1 J. E. Havel, Garfield........... 1 M. Stefanko, New York....... 1 G. Nagy, New York........... 1 St. Szilágyi, Martins Ferry 1 ELŐZETES JELENTÉS. Az IWW new yorki csoport­ja és a Modern Színkör október 27-én, fogja rendezni a szezon­nyitó műsoros mulatságát, szín­darabbal és tánccal egybeköt­ve a Bérmunkás Otthonban. Ez alkalommal lesz az újonnan elkészített színpad felavatása is. Kérjük munkástársainkat, hogy jóelőre foglalják le ma­guknak ezt az estét és értesít­sék ismerőseiket is, hogy töme­gesen legyünk jelen. Munkástársi tisztelettel, a bizottság. Az első rozsdafolt Péter, az elalvás előtti ál­modozás közben egyre azt for­gatta a fejében, hogy mi lenne, ha ő már kiskabátban járna. Télikabátját rég kinőtte és az alaposan megviselt olcsó szövet az ujjak belső oldalán, a kö­nyöknél meg a gomblyukaknál elrongyosodott, szétfeslett. Reggel a rosszszagu pangli mellé tette a háromlábú kerek széket, felgyújtotta a vasmele- gitő kis spirituszégőt és a gör- bültcvekkszegek között kike­resett egy darab vörös pecsét- viaszkot. A láng fölé tartot­ta és amikor az ár hegyéről már csordulni kezdett, nagy óvatosan bekente vele a száz­szoros foltozott, mégis csöpögő lavór repedéseit. Törülközőt kért anyjától és megmosdott. Aztán kibökte: — Mama! Én ma kiskabát­ban megyek már! — Megfázol. — Nem! Már nincs is hi­deg. Anyja nem törődött többet vele. Elfordult a reggelikészi- téshez. Lassan végigáradt a konyhában a köménymagleves szaga. Péter hamar beleapritot- ta kenyerét és behabzsolta. Apja még a szobában volt. Feküdt. Éjfélig dolgozott egy pár magasszáru, betétes cipőn, amiért ma reggel küldi le a méltósága a leányt. Beköszönt. Amikor apja sürü bajusza hoz­záért a szájához és megcsiklan­dozta, elnevette magát és hóna alá kapva könyveit, könnyű szivei kifordult a kapun. A gim­náziumba ment. Tavaszodott. A vízivárosi kis házak csatornáiból leszivá­rogtak a hóié utolsó maradvá­nyai és a gömbölyűre kopott járdakövek mellől kimosták a földet. Vigyázni kellett, nehogy ottmaradjon a beszorult cipő­sarok. Péter az egyik pincelakás ab­laktükrében szemlét tartott. Igen, a kabátja egészen jól fest. Hátracsavarta a nyakát és megnézte, hogy látszik-e há­tul nadrágján a folt. Nem! A kabátja jó hosszú! Továbbment és úgy meg­örült ennek a fölfedezésnek, hogy fütyörészni kezdett. Még valami jutott az eszé­be. Visszaszaladt az ablakhoz és oly mélyen hajolt le, hogy a lába között meglátta a tükör­képet. A kabát felszökken és előtűnt a folt. Elszomorodott. Nem szabad lehajolnom — gondolta. — Úgy teszem, mint télen. Korán beült a padba és leg­későbben ment haza. így nem látták a fiuk, hogy milyen szomorú a télikabátja. A reál mellett, a hosszú lép­csőnél, találkozott egyik osz­tálytársával. Piros lett az ar­ca. Ennek az apja kuncsaftjuk, — háziúr. A Kacsa utcában la­kik és múltkor neki kellett el­vinnie hozzájuk egy pár talpa- lást. Szerencsére nem volt ott­hon akkor a fiú. Most csöndesen köszönt ne­ki, de az rögtön rávágott a fe­lelettel : — Megvan a számtanod ? Add ide, majd kilenckor vissza­küldöm. Beértek az intézetbe. A szé­les lépcsőházban már vidám lárma fogadta őket. A padban Péter meglátta a szomszédja ajkán a kakaó nyomát és a nyakkendőjén egy kis kalács­morzsát. Elfordult. Ennek tá­bornok az apja. Mindig sárga vagy kék, rajtos szalvétákban hozza a tízóraiját. Sonkászsem­lyét, vajas, májpástétomos ke­nyeret, szendvicset, finom sü­teményt, meg ilyesmiket, ő sohasem hoz tizórait. Minek ? I Kibírja ebédig. Meg úgysem kapna, csak legföljebb zsíros {kenyeret. Azzal meg nem tün­tethet itt. Szomszédja fölényesen rá­szólt : — Mutasd a dolgozatodat! — Már odaadtam. — Te hülye, hát nem mond­tam tegnap, hogy nekem kell. |Ma biztosan kihív az öreg. Ki­lenckor van órája. Hát becsapsz engem. Te vadmarha. Te tök- fejü suszter. És vonalzójával a fejére vá­gott, hogy belesajgott a hom­loka. Péter nekiugrott és vad birkózásba kezdtek. Már a pad­lón hemperegtek, amire a töb­biek is figyelmessé lettek rá­juk. Péter volt fölül és jól oda- dögönyözött. A fiuk mulattak és biztatták őket. De egyszerre nevetni kezd­tek. Tolongás támadt és egy- Imást oldalba bökve mutogat­ták Péter nadrágjának durva, nagy foltját. Négyen, öten is rárohantak, köztük a háziúr 1 fia is, aki már majdnem elké- j szült dolgozata lemásolásával. — Nem hagyod, te rongyos! Az újonnan jöttéknek is el­I újságolták, hogy Péternek folt van a nadrágján. Nagy folt. Péter arcába szökött a vér és lehajtott fejjel rendezgette a

Next

/
Thumbnails
Contents