Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-10-06 / 812. szám
1934 október 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal A TUDATLANSÁG A LEGNAGYOBB SZÖRNYETEG íme a rabszolgahajcsár, a ki előtt több mint a föld embereinek a háromnegyed része görnyeszti meg a hátát, megalázkodik és szalad. A tudatlanság a maga hármas ostorával, ezer meg ezermillió embert üldözött nyomorúságos élet.en át a korai sírba. És most is még folytatja ezt az üldözést. Miért? mert az ember milliók nem akarják megismerni, hogy csak az egy IWW szervezet fegyvere által szabadulhatnak meg a tudatlanság ostorától. Száz meg százmilliók egész életüket az ő ostora alatt élték le. A legszánalmasabb a dologban, hogy sok áldozata dicsőíti és magasztalja és ez a legmélyebb tudatlanságuk. Ami őseink még nem is olyan régen gonosz szellemben, boszorkányokban, kísértetekben, démonokban hittek, melyet a kelet pogány papjai találtak ki. Tündérek, bűbájos farkasok és sok ezer más üldöző szörnyeteget talált ki a babona, hogy növelje az emberi lények szenvedéseit. Mind ezek és még sokkal több benne van a hármas ostorban a melyet ez az emberhajcsár a tudatlanság a kezében tart. Kérdés: Mi az a hármas ostor? Felelet: A szegénység, a babona és a betegség. A nem tudás szenvedés. A tudatlanság minden bajnak a gyökere. Minden bűn, tévedés, igazságtalanság, gyűlölet, keserűség, babona, betegség és szegénység, amely az emberiséget sújtja, a tudatlanság közvetlen sarja. Tegyél pénzt a zsebedbe vagy erszényedbe, szól a régi tanács, a mely bizonyos tekintetben elég jó. Tegyél tudást az agyadba ezerszer jobb tanács, mert a tudásban benne van a pénz és minden amire szükséged van. A tudatlanság szegénységgel sújtja a maga áldozatait. Mondani sem kell, hogy a legnyo- moruságosabb szegény az, aki tudatlan is. A tudatlanság babonával veri meg áldozatait. Ismert dolog, hogy egy szegény anya, aki engedi, hogy a legyek marják gyermekének a szemeit, ami néha élethossziglan tartó vakságot okoz csak azért mert azt tanították neki, hogy a nagy anyja esetleg egy légynek a testében él és bűn megölni vagy elkergetni ezt a legyet. A tudatlanság száz millió- számra kergeti a maga áldozatait, a városi szennyes odúkban és a legfinomabb házakban is, mert a tudatlanság gyakran együtt jár a gazdasággal is. Azonban más látható ága is van ennek az ostornak. A szegénységgel szövetkezett tudatlanság gyermekei között ott van az iszákosság, akit ez az ága érint az ismét nem használhatja saját eszét, mert rabja lett az italnak. Egy másik, a nagy buzgó vak vallásosság itt is sok millió jobbra vágyó ember oda van láncolva az egyházakhoz, de már látszik, hogy a rozsda nemsokára megemészti az erős kétezer éves vasláncot és a sok milliók felszabadulnak. Dereng a hajnal, a tudatlanságnak a láncszemei görbülnek, érik a tudás. Ébredjetek millió alvók, kik aludva jártok, aludva dolgoztok, olvassátok és tanulmányozzátok a Bérmunkást. Mert kü- lömböző nemzetiségű emberek egy igazi szervezet nélkül mint az IWW gyűlölik és marják egymást a belátás hiánya folytán. Szolgáljon bizonyítékul a Draper gyár szervezett munkásai három hónapi sztrájkja, úgy egybeforasztotta a bérmunkásokat, hogy most nem látnak a munkások sem tótot, sem polákot, taljánt, németet vagy magyart, csak testvért. Most szeptember 22-én, aki a győzelmi ünnepélyen részt vett megláthatta a gyülekezés óráiba, hogy milyen meleg kéz- szoritással üdvözölték .egymást, na meg a gyárba is a déli fél órát úgy töltik el a gyár udvarán mint a szorgos méhek a kasba, mikor a szedett szirupot átváltoztatják lépes mézzé. Tehát a tudatlanságot változtassuk át tudássá. Mert a tudás folyton tudást keres, vizsgálja és tanulmányozza türelemmel azt ami különös. Mindent meg akar ismerni. A brutális tudatlanság természetszerűleg a brutális felé vonzódik, megtámadja és elpusztítja azt amit meg nem ért. F.el a harcra minden jó gondolkozó bérmunkás, küzdjünk a tudatlanság ellen és akkor küzdünk a kizsákmányolok ellen is. Az orvosok hasznosak mert gyógyítanak, azonban a Világi Ipari Szervezeté a dicsőség, hogy megelőzi a bajt. Hogyha megtudjuk gyűlölni és ha harcolni tudunk a tudatlanság ellen, vagy ahogy ők gyűlölik és harcolnak a tudás ellen, akkor nemsokára üt majd a végórájuk. Minden Bérmunkás olvasó ne csak olvasson, hanem tanulmányozza is amit olvaas. Vékás, Draper munkás. NEW YORK. A hajó munkások 510-es számú csoportja műsorral egybekötött TÁNC ESTÉLYT tart október 6-án, saját termében 26 South St. Az IWW minden tagját és azok barátait ezúton is meghívják erre az estélyre, amelynek a jövedelme a városi szervezési alapra lesz fordítva. OPEN FORUM Los Angeles Californiában az IWW rendezésében az IWW Hallban, 280 Lang Bldg. 212 S. Spring St. minden vasárnap este 8 órai kezdettel. Belépő dij NINCS. Kérdések. Hozzászólások. Olvasd a Bérmunkást! Kisvártatva bent van a polgármester előtt. Szőke, zömök ember a polgármester. Kéksze- mü és barátságos szavu. Meg jószivü. Nagyon jószivü. A szegények sóhajtását mindig megérti a szive. Segít is, ahol csak teheti. — Tekintetös ur, — mondja emberi nyíltsággal — mán én is ide szorultam. . . Hangja kissé elhalkul a beszédje végén A szégyenérzet, amit a puszta szűzi ereje oltott a leikébe, pillanat alatt kivirágzik benne. Talán sir is a lelke, de nem mutatja. Ellenben melegen néz a szeme a polgármesterre, mintha tudná, hogy ő biztosan segít a baján. Nem is mondja másképp, csak úgy tekintetös ur. Előtte nincsen más cim. Se nagyságos, se mél- tóságos. Fölösleges is csak egy van: az Úristen. Annak a nevére aztán kalapot emel és di- csértesséket mond. Fü, fa, virág, csillag, madár — mind arra tanítja! De most nem gondol másra, csak a sorsára. Azt mondja hát a polgármesternek: — Tekintetös ur, hévatal köl- lene! Megütközik ezen a szón a polgármester. De nem mutatja. Inkább szelíden kérdezi: — Magának, Virgoncz? — Neköm, tekintetös ur! — Dehát magának van foglakozása. . . Maga juhász. . . Kint Fehértón. . . Ugy-e? Virgoncz rápillant a polgármesterre, majd tűnődve nézde- li a padlót, aztán elsóhajtja: — Csak vótam, tekintetös ur! De möghalt a puszta. . . möghalt a nyáj is. . . nincsen mán sömmi! A polgármester megértő ember és melegszívű. Tudja, hogy ma sebekkel van tele az élet. Alig van ember, aki ne hurcolna valami keresztet. De nem szabad neki mutatni, hogy ő ezt tudja. Azért hát azt mondja: — Nézze, Virgoncz maradjon csak maga kint a pusztán. Az ad magának kenyeret! Fájón, szomorúan néz az öreg juhász szeme a polgármester kék szemébe. — Neköm mán nem, tekintetös ur! Elmúlt mán az! — Dehát mit csináljak magával? Milyen hivatalt adjak? — nyílik meg a polgármester szive pillanat múlva. — Azt én nem tudom, tekintetös ur. De ha mégis akadna valami. . . Vigyáznék én a lovakra is. . . Vagy a kertökre, ha éppen köll ott vigyázni a fákra! Kiderül most a polgármester arca. Mosolyog. És kezet ad Virgoncznak. — Úgy van. Helyes. Fölveszem magát kerti őrnek. Szállást kap a köztisztasági telepen, kosztot a népkonyhán és minden vasárnap egy pengőt, itt nálam, dohányra. Jó lesz-e, Virgoncz ? — Ó, hogy az Isten áldja mög a tekintetös urat! — akart hálálkodni Virgoncz, de nem mondta ki. Pedig már nyílt a szája, a szó már ott járt a nyelve hegyén, de nem engedte útjára. A szive nagyot dobbant ekkor! Egész élete, gyermekkorától mostanáig, lepergett előtte. Különös, furcsa film volt az. Minden lépten-nyomon előbukkant a két élettársa Samu és a puli. Pedig egyik se szólt. Csak néztek rá, a hűséges meleg szemükkel. Puli a farkát csóválta, Samu pedig kérődzött és le nem vette róla a szemét. Egyetlen pillanat nem sok, annyira se. Virgoncz szinte elmélázva látta őket. De látta a pusztát is, az eget is, a felhőket is, meg a nagy-nagy fényességet, ami ráhajol a pusztaságra. Látta-látta mindezt s hallotta, ahogy kizeng belőle a pacsirtaszó, vagy a vadlibák gágogása, ősszel, mikor már hervad a pusztaság. A hűvös, hideg szél most az ő lelkére is rázúdult. Kicsit eltűnődött, aztán megrázkódott s megint rányilott a szeme a polgármesterre: — Csakhogy, tekintetös ur, valami van még. . . — Mi volna az, Virgoncz? —A társak, kérőm. — Hja persze! — mosolyog a polgármester. — Asszony meg gyerek, ugye? Virgoncz a fejét rázza: — Asszony mán nincs. . . Möghalt az régön! Gyerök mög sohse vót egy csöpp se! — Hát akkor? — néz rá a polgármester. — Más az, tekintetös ur — jön meg a szava Virgoncznak. — Egészen más. A puli mög a Samu! Azoknak is köll a hévatal ! — Hej — vakarja fejét a polgármester — ez már nehéz sor! Csacsit meg pulit nem alkalmazhat a város. Azokat, Virgoncz, ajándékozza oda valakinek ! Mostan hátrább lép Virgoncz. Arcán kicsap a láng. Izzó, forró, akár a tűzben álló vas. Most érzi csak, hogy a puszta megfogta. Ezer szálával beléka- paszkodott. Most viharzik csak a lelke, most tör csak ki a szó az ajkán: — Aszongya, hogy én mög- váljak az én két állatomtul ? Soha, tekintetös ur! Soha! Azzal pillanatig még áll, keményen szembe néz a polgár- mesterrel, majd sarkon fordul, kezével lenyomja a kilincset és kilép. Aztán lemegy a városháza elé ahol a Samu meg a puli pihen. — Hej! . v — mondja, miközben mélységes keserűséggel visszatekint a városházára. Lassan eloldja most már Samu kötöfékét a vaskorláttól, fölpattan a hátára s vissza- kocogtat a pusztára. Oda való ő csak. Ott akar meghalni. Akár az árvalányhaj. A puli, nyelvét lógatva, ballag utána.
