Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-10-06 / 812. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS SZILÁNKOK A TÁRSADALOM FERTŐJE. Morro Castle 140 halott. A szövőipari munkások és pribékek összecsapása — 17-től 50-ig halott; százakra menő sebesült; százakra menő bebörtönzés. Lindbergh bűnügy — egy halott; egy öngyilkosság; számtalan gyanúsítás, börtön, vallatás. A Morro Castle elrettentő esete kapitalista profitéhségre, ta profitéhségre, pribékek összecsapása kapitalista profiéhségre a Lindberh-gyerek elrablása, .elpusztulása kapitalista rablórendszer lélektani állapotára vezethető vissza. A Morro Castle 140 halottja, sebesültje, a tűz és viz fenyegető halálkinlódásának áldozatai még látják álmaikban a halál tátongó torkát s már is a szenzáció éhes hírlapok néhány sorral parentálják el annak hullámait. A szövőipari munkások haláltusája dübörgő zajjal az északitól a nyugati államokig felcsigázza az emberek kedélyeit : félmillió munkás néz szembe a szuronyokkal, családapák, testvérek, anyák ölettek le, vetettek börtönbe. S a pimasz sajtó néhány hasábbal elparentálja őket. Hozzák azonban napról-napra öles betűkkel minden elképzelhető színes leírással a Lindbergh bünügy legkisebb részleteit, a huszadik század legbrutálisabb bűnesetének keresztelve el. Amióta a Lindbergh-gyerek elpusztult milliók születtek és lassankint éhhalállal pusztultak el ebben az országban, számtalan sat- nyult el még az anya méhében, mert a tőke kapzsisága lehetetlenné teszi ezeknek az emberfajoknak a születését, a kellő tápanyag beszerzését s ezekről nem szól a krónika. Valóban úgy néz ki a kapitalista lapok felháborodása a Lindbergh eset világánál, mintha az amerikai nép szenvedése, éhséggel, fegyverrel való kínzása csak egy szükséges hozzátartozója volna a Lindbergh osztályának a pedesztálra való ameléshez. Józanul, hidegen nézve a dolgok menetét, nehéz ennek az ellenkezőjét felfedezni. Nem akarunk pálcát törni Hauptman bűnös vagy bünte- lensége fölött, nem tartozik hozzánk. De tegyük fel, hogy bűnös, hogy bestia. A hozzánk jövő hírek szerint részt vett a világháborúban, annak befejezése óta a milliónyi rokkantakkal együtt kereste, hajhászta az élet-lehetőségeket rokkant, megbomlott idegrendszerrel s látta a tőke piramisait, határtalan földi javakbani bőségét és ... . ugyan . . kérdezzük: kit terhel itt a felelősség? A Morro Castle áldozatainak hátramaradottai; a szövőipari legyilkoltak hátramaradottai; a milliónyi éhezők ha még nem is hangosan de lélekben megtörve félreérthetetlenül mutatnak a gyilkoló, eszeveszett tőkére. Igazságot, egymásbecsü- lést, mindenki gyerekének szerétét, a társadalom fertőjének tatarozását keresd az ipari demokráciáért küzdők soraiban. Mindaz, amit a másik oldalon találsz, az emberfaj egymást evő kínlódásának folyamata. Ott bűn, rablás és gyilkolás; itt idealizmus, törekvés egy szebb, emberibb jövőért. A SZÁMLÁK RENDEZÉSE. Egy úriember ment a keleti államokból a középnyugat felé szerencsét próbálni. Cleveland- ban állt meg. Két helybeli spekulánssal egy vállalatot alapítottak. Színházat. A keleti 30.000 dollárt fektetett bele. Néhány éven belül 22.000 dollárt kapott osztalékban. Az utóbbi hónapokban megcsappant az üzlet. Nem volt osztalék. Ezt megbeszélendő összeültek. Tárgyaltak. Egymást okolták. Végül a keleti néhány golyót eresztett útnak. A háromból egy, halott, egy halálosan sebesült, a keleti pedig a tó mélyében keresett és talált menedéket. Kiegyenlitődött a számla. Persze 22.00 dollár haszon 30.000 dollár befektetésre csekélynek látszik a Pratt and Whitney féle befektetéshez, ott 1000 dollár egy millión felül hozott néhány év alatt. Hjah, az előbbi csak színház, de az utóbbi állampénztárból támogatott repülőgép. Ebből Lindinek is jutott jókora darabocska. Ezt csak azért írjuk meg, hátha a mtársak közül hallatnának az utóbbi években eszközölt befektetéseikről és osztalékaikról. Állítólag ez az ország az egyenlő alkalmak hazája. Cézárról mondják, hogy a ró1934 október 6. mai rabszolgák lázadásának legnagyobb hevében muzsikaszó mellett élvezett. Ugyancsak ő róla: a népnyu- zásból visszatért pribékjei jelentik: — “Uram, sir a nép: panaszkodik,” — “nem baj! nyúzzátok tovább.” Később ismét jelentik a pribékek: “Uram, már nem sir a nép, nem panaszkodik. Szemünkbe nevet, röhög.” “Cézár meghökkenve csak ennyit mond: “Vigyázzatok!” Az urak, komédiát csinálnak a nép szenvedéséből. Éhhalállal, gyilokkal pusztítják. A civilizáció minden gyönyörét kisajátítva cézári dölyffel, cinikus ábrázattal röhögnek a térden csuszók szemébe. Haláltáncot lejtenek a hullák körül. — És már vannak, kik nem sirnak, nem panaszkodnak. Igen, a le- alázottak közt ilyen is akad. Sőt már nevetők is vannak. Itt, ott akad egy meghökkent cézár, ki azt mondja: “vigyázzatok!” S—n. A Philai Modern Színkör és az IWW magyar csoportjai október 6-án, szombaton este saját helységükben 332 W. Girard Ave. SZÜRETI MULATSÁGOT rendeznek. Kérjük Phila és környéke munkástársakat hogy minnél tömegesebben jelenjenek meg. Belépő jegy 25 cent. NÉZZE MEG A LAPOT HOGY LEJÁRT-E AZ ELŐFIZETÉSE. HA IGEN ÚJÍTSA AZT MOST MEG ÉS KÜLDJE BE AZ ELŐFIZETÉSÉT. Virgonc, a juhász Irta: Gracza János. Hát csak eljár az idő minden fölött. Lám ni, az a nyárfa is, amelyiket ezelőtt ötven évvel ültettek, már nem olyan suty- tyó, mint akkor volt, hanem reves, öreg fa. Ága-boga van még ugyan, de már az is szakadozott, rongyos, hogy a napsugár ott kandikál közéje, ahol akar. Lám csak, Virgoncz István se az a hetyke juhászbojtár, aki .egyidőben volt! Bizony, őt is megütötte már a dér, s nagyon olyan, mint a reves nyárfa. Járja még néha a pusztát, áll-áll még a botjára támaszkodva félnapon át, de már az nem juhászkodás — csak becsapása önmagának. Hiszen elfogyott alóla a puszta is, nemcsak mellőle a juhnyáj. Mert ahogy teltek- multak az évek, mindegyik leharapott egy-egy darabkát a . pusztából. így a nyáj is mindig kevesebb lett s a bürgének ma már se ára, se keletje, csak éppen irmagjáért tartanak valahányat a gazdák. Az se nyáj már, csak falka. Nem kell hozzá bojtár se, Virgoncz István maga is megőrzi. No meg a pulija! Kopott, fáradt jószág az is már, de még tudja terelni a bügrét. Aztán meg a másik társa: Samu a régi csacsi. Okos, hü állat ez. Bölcsebb sok élő bölcsnél. Mert például, ha Virgoncz Istvánnak valami dolga akad az urak előtt, bent a tanyai központban s utána, — hogy a haragját lelocsolgas- sa vele — benéz a kocsmába némi borocskára: olyankor Samu hűségesen álldogál a korcsma előtt, az akácfa mellett, akár napestig is. Nem csinál az egyebet, csak a farkával hajtogatja magáról a legyet, amiről pedig tudvalevő, hogy szerfölött tolakodó természetű. Meghát, néha-néha odanézdel a korcsmaajtó iránt, mikor nyíl. ni hallja, hogy nem Virgoncz, a gazdája lép-e ki azon? Egyébiránt gondviselő, hűséges lény a Samu. Mert ha, teszem azt, Virgoncz többet önt föl, mint kellene és szép holdvilág mellett kocogtat ki a pusztára, Samu minden árkot, bokrot és kátyút elkerül s olyan vigyázva szedegeti maga alatt a lábát, mintha legalább is pólyás kisdedet cipelne a hátán. Még jó, hogy Samu nem kö- vetelődzik. Neki elegendő a kóró is, vagy a szamártövis, amit nagynéha legelget. Vagy az a kevés sarjadó fü, ami megél még a szikes mezőkön. De Virgoncz nem igy van ám. Benne lázadozik a keserűség. S ahogy botjára támaszkodva, nézi-rtézi a messzeséget, ahol meghalt a puszta, mert tanya tanyaház után következik — bizony kipirul a képe. — Hej, — süstörög benne I a harag — oda már a pásztorélet ! Maholnap vasút füttyög erre is! Aki nem tudja, mi az, juhásznak lenni, nem érti meg Virgoncz kifagadását sem. ő tudniillik király volt itt egykoron. Nagy, hatalmas király. A puszta széltében-hosszában az övé volt, a messzi akácerdők, meg a szétszórt jegenyék neki susogtak mindenféle bohó dolgokat. De elmúlt minden: az öröm is, az álmok is, a puszta is Nincs már akkora hely se, ahol érdemes volna még pász- torkodni. Virgoncz már száműzött király: csak a régi időket sóhajtja vissza! Napszítta, ősz bajuszát még a szél is úgy cibálja, ahogy neki tetszik. De Virgoncz nem bánja ezt. Csupán a csacsira néz rá szomorúan. Nem mondja, de a szeméből kilátszik a gonodlat: — Hej, Samu mi lösz velünk? Esztendőre már egyetlen bür- gét se bíznak ránk! A csacsi nem szól, csak ropogtatja tovább a kopár puszta soványka gyepét. Legfeljebb rá-ránéz olykor Virgonczra. Mintha mondani akarná: — Segíts magadon, gazdám. Azért adott neked észt az Isten! Úgy, úgy, Samu! — kapaszkodott bele a gondolat Vir- gonczba. — Tönni köll itt valamit Mer mirajtunk mán csak a tekintetös ur segíthet! Másnap aztán, még alig pitymallik, nekiirányitja Samut a városnak. Kocog vele a csacsi, a puli meg ohol a nyomában. Kurtaszáru, kis pipája halkan füstölög ezúttal. Odaszoritja az agyara közé. Mert ha nem füstölne a pipa, talán a szive hasadna meg Virgoncznak. A mezők, a fák, amerre elhalad, bővebb harmatot sirnak. Mintha temetnék a pusztát. S mintha a meghalt pásztorélet, mint kalapnál a gyászpántlika: ott libegne Virgoncz árnyékaként. Kimondhatatlan búval ül ugyanis a szamár hátán. Jól fahegybe ért már a nap, mikor Virgoncz megérkezik a városháza elé. Samu, a csacsi csak bírta valahogy a kocogást, de biz a pulinak lóg ám a nyelve. Úgy liheg szegény pára, mintha mingyárt kijönne belőle a szusz. Le is kuporodik nyomban az aszfaltra, ahogy odaérnek a vaskorláthoz, pihenni. — Szögény. . . szögény jószágom! — csillan meg Virgoncz szemében a részvét, ahogy a pulira pillant és Samut odaköti a korláthoz. Aztán megindul a városháza kapujának. De a küszöb előtt még megáll. Visszanéz a Samura, meg a pulira. De azokkal nincs semmi baj. Nyugodtan vannak a vaskorlát mellett. Virgoncz ekkor az égre pillant, aztán belép a kapun. Aki a szivekben olvas, az tudja csak, miért pillantott az égre!
