Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-31 / 785. szám
1934 március 31. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK Kerületi értekezletet tartanak az IWW New York környéki csoportjai április 8-án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel 200 East 85th St., New York. A kerülethez tartozó csoportok és lapkezelök okvetlen képviseltessék illetve jelenjenek meg ezen a fontos tanácskozásokon. Az értekezlet napirendje: A Bérmunkás lapbizottságának jelentése. A küldöttek jelentése. A jelentések tárgyalása. A helyi és a kerületi mozgalom kiépítése. Indítványok. Le- v^Ibeni megkeresések a csoport titkárához M. Vlasits, 32—47 86th St. Jackson Heights, N. Y. intézendők. Hogy értelmezik Passaic, N. J.-ben a szólásszabadságot FURCSA SZELEK. Idény változás. A földünktől távolodó nap átmelegiti az atmoszférát érthetetlennek látszó hullámzást szül a föld kérgét körülvevő levegőben. A hirtelen lehűlés és átmelegedés viszont nagy nyomással tolja a páratömegeket hol ide, hol oda. Mig tegnap este májushoz illő , balzsamos légáramlatu tavasz volt, ma reggel a takaró alól kikandikálva januárt látjuk hófúvásával, fagyasztó északi szelével. Amolyan ‘freak storm,” mint az angol mondja. Mi, kik figyelemmel kisérjük az időjárást, még inkább a gazdasági élet hullámzását, ilyen “freak storm’-szerü tüneményt látunk a “prosperitást” megnyitó autóipar ideges nekilendülésében. Számtani összevetésekkel próbáljuk megtalálni a miért-j ét. önkéntelenül keressük a piacot, mely kívánatossá teszi, esetleg kiköveteli a gépjármüvek tömegtermelését. Bármennyire erőltetjük szorzó, összeadó vagy kivonó tudományunkat, sikertelen a próbálkozásunk. Talán a közgazdaságtanban! járatlanságunk az oka, vagy tudom is én mi, elég az hozzá, hogy kénytelenek vagyunk a tavasszal járó “freak stormok” közzé sorolni. Van azonban ennek az érthetetlennek látszó nekiindulásnak egy kisérő jelensége, mely az IWW- istákat nagyon is közelről érinti, ez a kiéheztetett, agyonsanyargatott tömeg viselkedése, a tömegé, mely szükségszerű a tömegtermeléshez. Szórványosan itt is, ott is lázadoznak. Az IWW, a rendelkezésére álló szervezőerővel lépést tesz különböző helyeken öntudatos formákba építeni ezeket a szórványos lázongókat. Egy olyan tömegről van itt szó, mely az AFofL számításán mindig kívül esett. Tanulatlan, szakképzetlen munkások nagy tömegéről, kiket az egyszerűsített tömegtermelés bármely iparágban kevés tanítással hasznos termelővé tud varázsolni. Egy érdekes tulajdonsága van ennek a tömegnek, melyet a maradi AFofL a jelen előnyeiért vakon futva elmulasztott megérteni, vagy inkább azt mondhatnánk, nem érthette meg, hisz ezzel, a letaposott, semmibe vett szákmanélküli munkástömeggel soha semmiféle közössége nem volt és, ez a sajátos tulajdonság, mely az említett tömeg számkivetett- ségéből ered, mely könnyen megközelíthetővé teszi őket az IWW részéről, lévén létérdeke, társadalmi elhelyezkedése, óhaja és egyedüli kivezető útja azonos az IWW által hosszú éveken át propagált szervezeti formával, végső célok megvalósításával — szeget ütött az AFofL, meg a kormányfejek fejébe. Az elhájasodott AFofL vezetőknek kutyakötelessége sakkba tartani a munkásokat. De hogyan? Szervezeti formájuk ósdi. Múltjuk bestiális. Puszta megjelenésük gyanut- keltő. Az utca sarába letaposott proletár fél a hozzája közeledő finomkezü, jólöltözött stréberektől. Ezt a tényt gazdájuk, a tőkés és az ezeket szolgáló kormányfejek is meg- neszelték. Úgy félhivatalosan a nagy kapitalista lapok utján figyelmeztetik őket, hogy eddig tapasztalt tehetetlenségük, a tömegtermeléshez szükséges emberanyag felsorakoztatását elmulasztván a kormány kényszerítve lesz direkt kezelésbe venni a termelő munkásokat. Mit szól ehhez Mr. Green? Nem várunk az ő válaszára, ó és Albert Weisbord, aki 1926- ban sok borsot tört úgy a szövőgyárosok, mint a városi hatóság orra alá az elmúlt hetekben ismét Passaicon járt és már két előadást is tartott az amerikai és különösen az európai eseményekről személyes ' megismerései folytán. (W eis- bord az elmúlt nyáron több hónapot töltött Németországban.) Harmadik előadására jött március 18-án, New Yorkból, de alig lépett a terembe már detektívek kerültek elő, akik az előadás tartására való engedélyét kérték, de mivel ezideig munkásáruló barát jairól gondoskodik régi gazdájuk. Ami azonban ránk nézve fontos, mi ebben a figyelmeztetésben látjuk a menthetetlenül közelgő olasz és német patentét. A hozzánk jövő hírek az ottani országokból a proletárok határtalan leigázásáról szólnak. Ezt a patentét erőszakolják ránk, ha nem ébredünk fel idejében. Ennek elejét vágni, fel a munkára! Az IWW történelmi szerephez jutott: megóvni a dolgozókat a náci-izmus és fas- cizmus fenyegető rémeitől. S—n. még ilyesmire Passaicon nem volt szükség, azzal Weisbord sem rendelkezett. A detektívek felszólították, hogy azt vagy megszerzi vagy elhagyja a várost, ahol amúgy sem szívesen látott vendég. Weisbord igy nem beszélhetett. A Vanguard Club a szólás szabadság megvédésére Passaic polgárságát egy nagy gyűlésre hívja meg, amelyen a Civic Liberties Unió és több munkás szervezet szónokai fognak beszélni, hogy már most tiltakozásukat nyilvánítsák az Amerikában is készülő fascizmus meghonosítása ellen. A. R. Most szombaton este 8 órai kezdettel TÁRSASVACSORÁT rendeznek Cleveland East Side Bérmunkás olvasói az Ifjúsági Teremben 11213 Buckeye Rd. Ezen a vacsorán csak azok vehetnek részt, akik ezen szándékukat előre bejelentik. Vacsora után tánc. Jelentkezést péntek estig elfogad a csoport titkára 8622 Buckeye Rd. alatt. saját fijamnak, merhogy az is, oszt ha az anyját mög elvöszöm, eggyütt van a család. Igaz? — Igaz bizony. — írtam is neki a városba, a régi hejire, de visszagyün ám a levél, hogy nem lakik ott. Mindegy, mondom magamba, mögkeresöm ükét, a városba ■valaki csak köll, hogy tuggyon felőlük. Be is fogtam, el is indultam. Most öt napja vót. — Amint utazok a szekéren, jó pár határral odébb, tuggya, ahol a város felé el köll fordulni, van egy körösztut. A kö- rösztözésnél mög egy kocsma. Ahogy odaérek, bemögyök, gon- dultam, fölhajtók egy kis italt, oszt egybe megötetöm a lovakat is. — Ahogy mondom, bemögyök a kocsmába. Leülök egy asztalnál, tülem átellenbe mög valami legény ül. Elkezdők iszogatni, iszik az is. De az má régebbtől fogva ihatott, mer igön piros vót már neki az arca. Ott ül ő, itt ülök én. Ahogy ott ülünk, eccer csak átkiját hozzám : — Hát kend mög, öreg, mi- jér vág ojjan keserödött pofát, mint a hasfájás? — Nem vagyok éppenséggel hirtelen embör. Berúgott, gon- dulom, oszt szót se szóllök, csak mögfordulok egy keveset, úgy ültömbe. Ő mög erre utánamfordul. Itt ülök én magam, ott ül ő. — Nono, — aszongya erre, — nem köll ám mögharagunni mingyár, öreg. Merre tart? Öreg a nagyapád, — gondu- lom, oszt visszakérdek: — Hát te merre tartasz, öcsém? Te se mondtad meg! — Ha tunni akargya, — felel vissza, — csak mögyök. Az országnak. Mög aztán mögke- resni is mögyök az apámat. — Hogy-hogy ? — mondok, mivelhogy igön a szivemön ez a mondás. — Hát csak úgy, hogy — aszongya, — mer még nem vót szöröncsém mögismerkön- ni vele. . . Ittunk. Magamnak mög a magam dóga jutott eszömbe. Eccer csak megszól ő, maga elé csak: — A vén cudar! — Má mér lönne cudar, — felelök vissza, mondom, mivel igöncsak találva éröztem magamat. — Mit? — aszongya erre és fölkel a székrül, — maga még védi? — Nem védőm én, — mondom, most má izgalomba magam is, — csak hát mégse való ippeg, hogy ijjen fiatal embör igy beszéljen az apjárul. . . — Fogja be a száját, vén gazembör, — ordít erre vörösre vált képpel, oszt elém áll. Sokat ihatott má addigra. Magam is ittam. Fölállok hirtelen ért is, csak úgy, hogy ültömbe el ne kapjon, ha elmögy az esze. Amint ezt látja, fölkap az asztalrul egy üveget oszt föltartja ám a levegőbe. — Hó-hopp, öcsém, — kiát- tok most má én is végképp mögingeredve, oszt kapok a székhö. — ő möglóbájja az üveget, én mög abba a minutumba fölkapom a széköt. Mer nem úgy vót, hogy éppen agyoncsapja az embör egymást, érti? Csak úgy, mint a haragba, a böcsü- let kedvjér. . . — Odasujt neköm, a vállam közé talál, mire én mög oda- lódittom a nyaka közé a széköt nagy indulattal. A beszélő kis szünetet tartott. Aztán csendesen mondta: — Úgy esött össze, mint a rongy. Fölibe ugrok, látom ám, hogy a szájábul folik a vér. Eggyet se mozdul. Erre esszem- höz tértem. Addigra a kocs- máros is odafut, csak úgy re- mög a térgye. — Hijj, a terömtésit, ez ki löhetött? — kérdezem ijedtembe, mikor végképp nem mozdul. — Ki löhetött ez? Ott állok a kocsma közepin, s érzöm, hogy a kezem csak re- mög. A kocsmáros közbe kinyitja a ruhát, oszt egy Írást szed elő a zsebibül. Olvassa fennhangon. Belenézek magam is. — Ott áll ám a név, az any- járul, a körösztnév mög, mint az enyim. Ott állt a város neve is. Születőit ezerkilencszáztizen- ötben. A rab felzokogott: — A fijam vót. . . Perceken át zokogott, aztán elcsendesedve, mély hallgatásba merült vissza. A homály egyre nőtt, világosság már alig szűrődött be az ablakon. Csend volt a börtöncellában. Azután a kasszafuró szólt: — Ezért? Tompán hangzott a válasz: — Hát ezér. . . Odakünn valami fény villant fel. Behullt a rácson, s az esti óra utolsó erőtlen sugarai apró árnyakat kezdtek táncoltatni a falon, mintha, ahonnét jönnek, odakint, vad és ismeretlen alakok mennének ölre egymással. . .
