Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-24 / 784. szám
1934 március 24. BÉRMUNKÁS 5 oldal “A fogalmak tisztulása” Vannak ügyes politikusok is A Bérmunkás 1934 január 27-iki számában a fönti cim alatti közleményben, annak az általam már évek óta vallott nézetnek adtam kifejezést, hogy: a munkás mozgalam fejlődésére és az osztályharc végleges kibontakozására, a jobb munkaviszonyok kedvezőbbek, mint a .leromlott állapotok. E nézetet néhány súlyos megállapítással és észrevétellel próbáltam igazolni. Egyben — talán a kérdés fontosságát túlbecsülve — természetesnek véltem, hogy ezt majd, a kérdéshez jobban értő munkástársak, bővebben kifogják fejteni és igy a kérdés körüli ellentétes vélemények tisztázódnak. Talán fölösleges azt megemlíteni, hogy a kérdés felvetésének intenciója, csupán hozzájárulás akart lenni az osztályharc elemi kérdéseiben lép- ten-nyomon jelentkező fogalmi zavarok tisztulásához, hogy ezzel is kevesebb akadálya legyen, a valamennyiünk által kívánt, egyöntetű nevelő és épitőmunkának. Erős a hitem, hogy a három hozzászóló munkástársat is ez a jóindulatú szándék vezette, midőn véleményeiket a kérdésről, a lapban nyilvánították. Ennélfogva, a hozzászólásaikban foglalt, a Kérdésre sem pro, sem kontra, nem tartozó, néhány félremagyarázásra alkalmas elírásra, talán szükségtelen válaszolnom. Sokkal jobban szerettem volna ennél, ha a hozzászólók mindegyike fordított volna több figyelmet a közlemény tüzetesebb átolvasására, igy elkerülték volna, hogy olyan valamikre is válaszoljanak, amik abban nem foglaltattak és engem sem hoztak volna abba a kényelmetlen helyzetbe, hogy erre "figyelmüket, kedvem ellenére, felhívjam. Németh munkástárs például abból, hogy: “az egyik csoport a munkások életszínvonalának emelkedésében, a másik, a nyomor minél nagyobb mérvű kiszélesülésében látja a munkásöntudat és harcikészség kifejlődésének élesztő eszenciáját,” azt értette, hogy: “A cikknek a célja az, hogy bebizonyítsa a cikkíró munkástárs azon állítását, hogy a jó gazdasági helyzetben levő munkások jobb osztályharcosok, mint a gazdaságilag letört munkások. Ezzel az állítással, ha a cikkiró betudná bizonyítani, Marx Károly azon állítását döntené meg, hogy az igazi osztályharcosok, csakis a nincstelen proletárok lehetnek.” Hát elősször is: a közleményben én állításokat nem tettem, hanem a gazdasági körülményekből fakadó tényeket állapítottam meg, melyekből, előbb is vallott nézetem igazolását látom. Másodszor: nem állítottam, hogy a gazdaságilag jobb, vagy rosszabb helyzetben lévők jó, vagy kevésbbé jó osztályharcosok, hanem a nézetemet fejeztem ki mikor rámutattam, hogy a jobb gazdasági körülmények kedvezőbbek a munkásöntudat és harcikészség emelkedésére és az osztályharc kibontakozására, mint az öntudat bénító, emberi önérzetet tompító, az emberek mentalitására végzetszerűen ható, mert az egyiknél a helyzetben való végleges belenyugvást és lemondást, a másiknál a minden öntudat és megfontolás nélküli vadságot kiváltó leromlott gazdasági állapotok. Tehát nem az egyént jelöltem meg mint jó, vagy nem jó harcost, hanem az egyénnel is rendelke- kező gazdasági állapotokat. Ennélfogva Marx Károly nyugodtan pihenhet sárjában; nem fogom megdönteni állítólagos állítását, hogy: “az igazi osztályharcosok csak a nincstelen proletárok lehetnek,” inkább magam is vallom valódi megállapítását, hogy: “Mindazon osztályok között, melyek napjainkban a kapitalista osztály- lyal szembenállnak, egyedül a proletárság a valódi forradalmi osztály.” Ez egy kisé más értelmű megállapítás az előbbinél! Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyakra-főre Marxra hivatkozzunk, mert ha ö és Engels voltak is az elsők, kik megkísérelték, hogy a társadalmi mozgalmakat a gazdasági törvényszerűségbe illesszék és a tudományos szocializmust, minit módszert, a társadalmi jelenségekre alkalmazták, ezzel alapot adtak a társadalmi kutatásnak és utat mutattak a modern osztály harcnak, azért más, számos elméleti tételüket és sok gyakorlati alkalmazásaikat a tudomány és az élet megdöntötte. Nem tudom miért? de Németh munkástárs válasszában azt is kijelenti, hogy: “az osztályharc nem lehet célnélküli.” Mintha én annak gondolnám! Bulik munkástársnő pedig előrelátónak gondol, de azért csak két előrelátó egyént tesz magáévá: Marx Károlyt és az 1905. konvención összegyűlt munkásokat. Én nem dokumentáltam semmi előrelátást abban, hogy az elmúlt és a jelen idők jobb és leromlottabb gazdasági körülményeinek az osztályharcra és a munkásmozgalomra való hatását tárgyaltam. Nem jóslásokat, hanem megállapításokat és észrevételeket tettem, mint gazdasági körülmények hatásait a munkásmozgalomra és a tömegekre. Még csak véletlenül sem írtam a jövőről egy szót sem. Végül Kovács G. munkásárs abbeli megjegyzését, hogy.én a másik nézetet teljesen lebecsültem, cikkem bevezetésénél írottakkal próbálom kikorigál- ni. Én azt írtam: “Úgy az egyik, mint a másik nézetet vallók, tagadhatatlanul, számos elfogadhatónak látszó érvvel magyarázták álláspontjuk helyes voltát.” Mi sem állt ettől távolabb, mint a teljes lebecsülés. Tehát félreértés, ha a cikkben Kovács G. munkástárs lebecsülést lát. Ezeket szükségesnek tartottam előrebocsájtani, hogy könnyebbé váljon a tárgyilagos válasz lehetősége. Szabady. (Folytatjuk.) ETTŐL A MEGHATÁROZÁSTÓL MÉRTFÖLDES TÁVOLSÁGBAN VANNAK A MINDÉG KÉTBALKEZES KOMMUNISTA ELVTÁRSAK. Mussolininek ennek az ügyes politikusnak ismét sikerült csapdába fogni Kelet Európa két országát és minden jel arra mutat, hogy az európai politikai tényező jövő embere ez a vértől csöpögő olasz diktátor lesz. Magyarországot és Ausztriát juttatja egy időben tengeri kikötőhöz az olasz politikus olyan formán, hogy felajánlja nekik a fiumei illetve a trieszti tengeri partokat használati célokra. Annak a szomszédasszonynak a mintájára történik ez a nagylelkűség, aki úgy akarja a Ko- vácsné tegnapi szívességét viszonozni, hogy megengedi Ko- vácsnénak, hogy a vasárnapi sonkáját az ő káposztájában megfőzhesse. Mussolini megengedi, hogy Magyarország és Ausztria tengerhajózási kereskedelmét az olasz városokon keresztül bonyolítsák le, hogy ez által elsősorban az olasz városokba erősebb vérkeringés kerüljön. Mussolininak ennél messzebb ható céljai vanak, diktátorsá- gát egész Európára szeretné kiterjeszteni, hogy napóleoni pózban tetszeleghessen magának. Mig a politikusok a maguk játékát űzik Európa munkássága elvérzik, mert ahelyett, hogy erejüket eggyé kovácsolnák Egy Nagy Szervezetbe, minden egyes vezér személye köré csoportosulnak, ami az erők szétforgácsolásával lehetőségét adja a Mussoliniaknak a diktátorságra. A veteránok segélyt követelnek (F.) Az elmúlt csütörtökön egy kis csapat kiszolgált katona gyülekezet a new yorki Union Square sok vihart látott területén, azon célból, hogy tüntető felvonulással a városháza elé vonuljanak és a polgármester úrtól azonnali készpénz segélyt követeljenek. Ezek a veteránok a segély követelésben eljutottak a kommunista párt álforradalmi platformjáig, vagy inkább a kommunista politikusoknak sikerült megnyerni őket, a segélyezési jelszavakkal. Amikor ezek a volt katonák, a tüntető táblákkal végig vonulnak New York utcáin, pénzbeli segélyért kiabálva, nem igen lehet megkülönböztetni őket más hasonló kiabáló tömegtől és egész bizonyos, ha valamilyen formában valami kis összeget oda dobnak nekik, ismét “jó fiuk” lesznek. A kommunisták azonban máskép ítélik meg őket és a legnagyobb győzelmi mámor között úsznak, amikor az Exservice Mens League élén masíroznak. Szerintük ez is a tömegakciónak egyik formája, amit forradalmi szempontból irányitnak. Ha azonban az osztályharc szempontjából vizsgáljuk meg, ezt a legújabb segélyezési lármát, azt kell megállapítanunk, hogy a veteránok ezzel a követelésükkel is olyan távol vannak az osztályharctól, mint amikor a kapitalista profitért a harctéren véreztek. Ismerve a kapitalista osztály háborús céljait, mindannyian tudjuk azt, hogy a veteránok minden országban a profitrendszert védelmezték, a kapitalista társadalmi rend törvényesített gyilkosai voltak, akár kapnak ezért segélyt akár nem. Azt is tudjuk, hogy nagyon sokan az akaratuk ellenére gyilkolták embertársaikat és talán már abban az időben látták a háború célját. Lehet, hogy ezek a veteránok most már nincsenek a veteránok táborában még akkor sem amikor segély követelésről van szó, sőt* talán nem is viselik olyan büszkén a kiszolgált katonák gombját. Öntudatos munkás részére nem jelenthet erényt, hogy katona volt és a háborús célt szolgálta. Az uralkodók, a katonákat többre becsülték a háborús időkben, mint az egyszerű bérmunkást, természetes csak azért, mert szükségük volt a katonákra. Minél több segélyt és zsoldos fizetést utalnak ki a katonáknak, annál jobban van biztosítva az uralkodó osztály részére a háborús harc. A katonák és volt katonák segélyezése háborús célt szolgál. Az egyikkel azt bizonyítják a tömegeknek, hogy mennyire érdemes katonáknak lenni, mig a másikkal azt tudják bizonyítani, hogy ime látjátok büszkék lehettek, hogy katonák voltatok, mert a háború után sem felejt benneteket a szent haza. Ha tehát ismét jön a parancs, fegyverbe, ragadjatok fegyvert a haza védelmére. Különben pedig La Guardia polgármesterünk, nem volt az irodájában és igy a veteránok egyelőre hiába gyalogoltak végig vagy ötven utcán segélyért kiabálva. A jövő csütörtökön ismét felvonulnak, majd akkor fogja megmondani nekik a polgármester, “hogy barátaim én nem segíthetek.” így tehát a veteránok egyelőre megmaradnak a kiabálók táborában, mindaddig amig föl nem ismerik, hogy nem mint veteránok, hanem mint bérmunkások kell szervezkedniök, azon célból, hogy a munkához való jogaikat szervezett erővel kivívják, hogy segély helyett nagyobb munkabért követelve, megtalálják helyüket az osztály harcban, mely a bérrendszer megszüntetése érdekében van folyamatban.
