Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-17 / 783. szám
1934 március 17. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK ÖSSZMÜKöDő társadalomról álmodott Mussolini jónéhány hónappal előbb. Szocialista korának volt ideáljai jelenhettek meg álmában. A letűnt napok szellemei bizonyára megfedték zsarnok uralmáért s ő az álomszerű megjelenés hatása alatt következő nap világgá kürtölte, hogy sutba vág mindent, mely az össz- müködő társadalom megvalósításának útjában áll és az ő sajátos módszerével át gyúrj a Olaszországot. Nem követi Lenint, Stalint, vagy Rooseveltet, a marxistákat lepipálja, ő a Duce, a kis Napóleon, megmutatja a világnak, mit kell tennie ennek a tehetetlen, torzult formában vonagló civilizációnak a kánaánba vezetésére. S mert ő minden tettében grandiózus, hatást kikényszerítő, a világ felfigyelt, várta másnap, harmadnap, már hónapok óta várja az álomszerű megjelenés gyakorlatba vitelét, eredmény: az olasz proletár rabbilincseinek erősebbre kovácsolása, néhány féker újabb rabló-stációba helyezése. Mig más európai országokban a lazább bilincsekben szenvedők, megmozdulnak, rázzák ökleiket, az ő hazájában csak titkon sóhajtoznak. Ez a sóhajtozás világot rengető menydörgésben fog egy szép napon kitörni s akkor majd jaj lesz Mussolini és cinkostársainak. JUBILÁLNAK AZ URAK. A múlt év márciusában gazdát cserélt a Fehér Ház. A bomladozó, fejétvesztett amerikai kapitalizmus egy messiást kapott. Legalább is azt hitte. Saját zsírjában fuldokolva őszintén keresett ilyesmit. Hoo- verék csak jajgattak, minden áron vissza akarták sirni az elmúlt “jó” napokat. Ha igaz volna, hogy a kívánság a megvalósulás szülőanyja, igy is lett volna. Az élet rendje azonban nem tűr álmodozókat, reális bajokat, reális lépésekkel lehet elhárítani. Forrtak, csomósodtak ezek a bajok, már- már a robbanás felé közeledtünk s ekkor jött a “tett” embere. így írják le ma a talpnyaló polgári újságírók az “Uj Deal” egy éves történetét. Tagadhatatlan, történtek lépések. Még azt sem vonnánk kétségbe, hogy ezek a lépések jóhiszemüek voltak. Csak örült lehet az, ki a helyzet abszolút javithatatlanságát sürgetné- Egy világfelfordulás, vagy ha úgy tetszik véres forradalom minden gondolkodni tudó réme. Rablók és rablottak egyformán ki vannak téve a népharag logikátlan esélyeinek. Ki kívánná ezt? A rádiókon, újságokban, szószékekben egyöntetűen jelentik az elmúlt egy év hallgatva a bárgyúk dicshimnuszait, önkéntelenül bámulatba esünk a nép rövidlátó- ságán. Valójában nem történt más, mint a szelepek megnyitása, hogy a robbanással fenyegető gőz, energia utat nyerjen, másszóval elodázása a leszámolás napjának. Láttuk, mint horkant fel a kapitalista, mikor szent profitjának veszélyéről volt szó. Mindent hajlandó próbálni, még elvtársnak is szólíthatod, csak a gyeplőt pe háborgasd a kezében. Elfogadja az NRA-t., CW., AAA., PCA., meg sok más kezdőbetűvel elbúj ócskás zugai között apró emberkék mulatoznak. Fogócská- zó fiuk. Kiskabátban, piros arccal, vágtató indulattal. A nagy iramodásbán belefutnak néha az éneklő leányokba, de a mókás riadozás minden fedés nélkül halkul el, ha fölharsan: “Te vagy a fogó!” Uj sor kerül ki éppen a kis parkból. Négyen vannak. Szélről szelíd kis pesztonka. Szőke hajjal, kék szemmel, munkától, hidegtől vörösre mart apró kezekkel. Gödrös mosoly köszönti az egyik apró legényt, aki öntelt hunyorgatással üzeni a választ. Már fordulna vissza a sor, amikor sivitó kurjongatással, se látva, se halva száguld feléjük egy lurkó, mögötte ugyanvadászó társa. A lendület szem- melláthatóan akkora, hogy a tér végéig, ha akarna, sem tudna egyikük sem megállni. És az ut csak a leányok és legények között szabad. Ott meg éppen a nörsz halad az ártatlanul érdeklődő hófehérbundás médivel. — Jezusz Maria! — sikolt a hideglelős német nő és ájult ijedtségében már feldöntve, összetört tagokkal látja a gondjára bízott gyermeket. A szőke pesztonka viszavillanó szeme is észreveszi a veszedelmet. Egy pillanat és a félrerántott médike már az ölében van. * A fiuk hahós riogatással már mesze rohannak, amikor a nörsz magához tér. A leányka barátkozón hagyja magát csókolgatni a szives szavú pesz- tonkától és mintha mi sem történt volna, szól, száll a nóta. Csak a négyek hallgatnak. A tiszta gyermek mosolya ajná- rozó, babusgató érzéseket mozgat bennük. Csupa jóindulat és szeretet az arcuk. — Lassen Sie! Was für eine Schweinerei ist das!? — slpit az óvakodó, gőgös nörsz és gonosz tekintettel ront a pesz- tonkára. A médike szája csak most görbül pityegésre és engedelmesen adja kezét a csontos tenyerébe. A pesztonka és társai nem értik a fölháborodást, de minden harag nélkül fűzik ismét össze a karjaikat és sietve libbennek a többiek után, mert a másik sor már a sarkukban van. Észre sem lehet veni, hogy néhány sort kevesebben énekeltek a dalból. “Buda párásztok!” dohogja a nevelőnő rossz magyarsággal és fölvetett fejjel indul a túlsó oldal felé. Csak a kisleányka tekintget vissza a térre, ahol a cselédlányok énekelnek. látott kacsákat. Elvben elismeri az élethez való jogodat, a valóságban kuss! Mindenféle ideákat propagálhatsz, meg is tapsolnak, kokárdát tűznek melledre, de rettegnek az IWW filozófiájától, mely olyannyira közvetlen, mélyreható, mely egy egész világot, javaival, gyönyöreivel ad a megértőnek. Az ára azonban az ipari szervezetben tömörült millióknak a termelés és szétosztás átvevé- se. Ezt propagálni ma olyan nem kívánatos, mint valaha volt. Ez ellen az “Uj Deal” kézzel lábbal kapálódzik éppúgy mint elődje. Ha a számtalan kísérlet, foltozgatás s az ezek utáni keserű kiábrándulást nem akarod véráradattal felváltani, készülj a vértelen forradalom : a termelőeszközök átvételére. HAM FISH. New York eggyik kongresszusi képviselője, ki a vörös szin láttára a faj bika módjára dühbe gurul, szarvaival ront neki mindennek és mindenkinek, melyben vörösre emlékeztető szint sejt, a nagy ünneplésben szintén hallat magáról. Ezúttal nem bolsevikizik, csupán felsorolja az “Uj Deal” bűneit, melyek — szerinte útját áŰják a régi kerékvágásba zökkenésünknek. Nem látja, hogy a technika fejlődése járhatatlanná tette a régi kerékvágást, annak már hült helye van, s nem csak az ő ré- veteg szeme, de másoké sem látja meg. Új idők jönnek, uj vágásba kell illeszkednünk, hol a Fish fajtáknak alkalmuk lesz izzadni egy kicsit a mindennapiért. DIREKT AKCIÓ. A középnyugati államok fogd- megjei izgalomban vannak. Diliinger, kinek hosszú bün- lajstromában a bankrablások (persze, csak ott rabolt, ahol nem a bankelnökök raboltak) sorozata, meg megszökés s még gyilkosság is van, ismét megszökött. Szabadon van. Veszélyezteti a nem direkt akciós, törvényen belüli rablók, fosztogatók vagyongyűjtését. A gyáros, a bányabáró, ki naponta fosztja meg a munkást munkája gyümölcsétől; ki kapzsisága folytán nem törődik a termelésnél a szükséges óvintézkedések beállításával, naponta öl, nyomorít, terjeszti a proletárbetegséget — persze, ez nem ahoz a kategóriához tartozik. Gyilkosságai, rablásai, civilizált törvényeink keretein belül történik, nem kell fenevad módjára bujdosni; nem kell félniök a “shoot to kill” rendelettől, óh nem. ők nem direkt akciósok. Hogy elcsalták, lopták, vagy sikkasztották a szükségletek kicserélését szolgáló pénznemet, ez nem bűn. Sőt ha sokat loptak, vagy csaltak, a történelem megörökíti nevüket, szobrot emelnek nekik. Igazán ideális állapot. Rövidre akartam fogni ezt a rovatot, de még eggyet fel kell jegyeznem a tanítók clevelandi kongresszusával kapcsolatban: A tanároknak eljárt a szájuk, megbolygatták a gennyes tanítási rendszert. Visszhangjaként citálok egy pár szakaszt a tanítók által szerkesztett lapból: Tudok-e sikert érni a régi gazdasági rendszerben, ha becsületes vagyok? — Mindjárt válaszol is. — A legügyesebb csaló ment a legmesszebb. Ez a kapitalizmus tetemre hívása. Az iskoláknak teljes és gyakorlati tudást kellene adni. A régi teóriák idejét múlták a mai helyzetben. Egy másik: Nézetem szerint a fiuk és leányok iskolában szerzett diplomája nem vezet munkához. Ismerek számtalant, kik az utóbbi hat évben végezték iskoláikat, azóta az utcán csatangolnak. “Biz ezek kiábrándultak az iskolákban beléjük tömött tananyagból.” És igy tovább. Mit is várhatnak az urak a civilizációt meglátó, de kolduskenyéren élő ifjúságtól. Node csak rajta. Az ipari demokráciának szüksége van a gondolkodni tudó és tettre kész ifjúságra. S—ii. Akik nem érezték a depressziót Sok munkás azt hiszi, hogy a négy éves depresszió egyformán sujtot szegényt, gazdagot. Ezt alaposan megcáfolja az a kormány jelentés a mely a nagy vállalatok elnökeinek fizetését mutatja ki az elmúlt évről. Csak egy néhányat ragadunk ki a sok ezer közül, hogy láthassa a munkásság milyen horribilis fizetéseket húznak azok, akik a rossz időkre való hivatkozással, csontig levágták a munkások bérét. T. B. Martin, Com. Southern Co. $130.000 fizetés. G. W. Hill, Am. Tabacco Co. $120.000 fizetés, $705.607 bonusz. T. J. Watson, In. Busines Mashine $60.000 fizetés, $133.- 382 bonusz. N. M. Schenck, Loews Inc. $87.725 fizetés, $133.328 bonusz. F. H. Brownwell, Am. S. Ref. Co. $8.000 fizetés, $100.000 bonusz. C. F. Kelly, Annaconda Copper Co. $249.000 fizetés, $3.438 bonusz. E. J. Grace, Bethlehem Steel Co. $150.000 fizetés, $250.000 bonusz. R. W. Woodruff, Coca Cola Co. $120.000 fizetés. Azt hisszük elég a kimutatásból, mert a Bérmunkást csaknem meg lehetne azok nevével tölteni, a kik óriási ösz- szegeket vágnak zsebre a bérmunkások rovására. Éppen itt az ideje, hogy a munkások betömjék az ilyen óriási összegek kutforrását olyképpen, hogy megszervezve erejüket az iparokban, azt lefoglalják és a termelést tovább folytassák, nem haszonra, de szükségletre.
