Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-03-17 / 783. szám

1934 március 17. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK ÖSSZMÜKöDő társadalomról álmodott Musso­lini jónéhány hónappal előbb. Szocialista korának volt ideál­jai jelenhettek meg álmában. A letűnt napok szellemei bizo­nyára megfedték zsarnok ural­máért s ő az álomszerű meg­jelenés hatása alatt következő nap világgá kürtölte, hogy sut­ba vág mindent, mely az össz- müködő társadalom megvaló­sításának útjában áll és az ő sajátos módszerével át gyúrj a Olaszországot. Nem követi Le­nint, Stalint, vagy Rooseveltet, a marxistákat lepipálja, ő a Duce, a kis Napóleon, megmu­tatja a világnak, mit kell ten­nie ennek a tehetetlen, torzult formában vonagló civilizáció­nak a kánaánba vezetésére. S mert ő minden tettében gran­diózus, hatást kikényszerítő, a világ felfigyelt, várta másnap, harmadnap, már hónapok óta várja az álomszerű megjelenés gyakorlatba vitelét, eredmény: az olasz proletár rabbilincsei­nek erősebbre kovácsolása, né­hány féker újabb rabló-stáció­ba helyezése. Mig más euró­pai országokban a lazább bi­lincsekben szenvedők, megmoz­dulnak, rázzák ökleiket, az ő hazájában csak titkon sóhaj­toznak. Ez a sóhajtozás vilá­got rengető menydörgésben fog egy szép napon kitörni s akkor majd jaj lesz Mussoli­ni és cinkostársainak. JUBILÁLNAK AZ URAK. A múlt év márciusában gaz­dát cserélt a Fehér Ház. A bomladozó, fejétvesztett ame­rikai kapitalizmus egy messiást kapott. Legalább is azt hitte. Saját zsírjában fuldokolva őszintén keresett ilyesmit. Hoo- verék csak jajgattak, minden áron vissza akarták sirni az el­múlt “jó” napokat. Ha igaz volna, hogy a kívánság a meg­valósulás szülőanyja, igy is lett volna. Az élet rendje azon­ban nem tűr álmodozókat, reá­lis bajokat, reális lépésekkel lehet elhárítani. Forrtak, cso­mósodtak ezek a bajok, már- már a robbanás felé közeled­tünk s ekkor jött a “tett” em­bere. így írják le ma a talpnya­ló polgári újságírók az “Uj Deal” egy éves történetét. Tagadhatatlan, történtek lé­pések. Még azt sem vonnánk kétségbe, hogy ezek a lépések jóhiszemüek voltak. Csak örült lehet az, ki a helyzet abszolút javithatatlanságát sürgetné- Egy világfelfordulás, vagy ha úgy tetszik véres forradalom minden gondolkodni tudó réme. Rablók és rablottak egyfor­mán ki vannak téve a népha­rag logikátlan esélyeinek. Ki kívánná ezt? A rádiókon, új­ságokban, szószékekben egyön­tetűen jelentik az elmúlt egy év hallgatva a bárgyúk dics­himnuszait, önkéntelenül bá­mulatba esünk a nép rövidlátó- ságán. Valójában nem történt más, mint a szelepek megnyitása, hogy a robbanással fenyegető gőz, energia utat nyerjen, más­szóval elodázása a leszámolás napjának. Láttuk, mint hor­kant fel a kapitalista, mikor szent profitjának veszélyéről volt szó. Mindent hajlandó pró­bálni, még elvtársnak is szó­líthatod, csak a gyeplőt pe há­borgasd a kezében. Elfogadja az NRA-t., CW., AAA., PCA., meg sok más kezdőbetűvel el­búj ócskás zugai között apró em­berkék mulatoznak. Fogócská- zó fiuk. Kiskabátban, piros arccal, vágtató indulattal. A nagy ira­modásbán belefutnak néha az éneklő leányokba, de a mókás riadozás minden fedés nélkül halkul el, ha fölharsan: “Te vagy a fogó!” Uj sor kerül ki éppen a kis parkból. Négyen vannak. Szél­ről szelíd kis pesztonka. Szőke hajjal, kék szemmel, munká­tól, hidegtől vörösre mart ap­ró kezekkel. Gödrös mosoly kö­szönti az egyik apró legényt, aki öntelt hunyorgatással üze­ni a választ. Már fordulna vissza a sor, amikor sivitó kurjongatással, se látva, se halva száguld fe­léjük egy lurkó, mögötte ugyan­vadászó társa. A lendület szem- melláthatóan akkora, hogy a tér végéig, ha akarna, sem tudna egyikük sem megállni. És az ut csak a leányok és legé­nyek között szabad. Ott meg éppen a nörsz halad az ártat­lanul érdeklődő hófehérbundás médivel. — Jezusz Maria! — sikolt a hideglelős német nő és ájult ijedtségében már feldöntve, összetört tagokkal látja a gond­jára bízott gyermeket. A sző­ke pesztonka viszavillanó sze­me is észreveszi a veszedelmet. Egy pillanat és a félrerán­tott médike már az ölében van. * A fiuk hahós riogatással már mesze rohannak, amikor a nörsz magához tér. A leány­ka barátkozón hagyja magát csókolgatni a szives szavú pesz- tonkától és mintha mi sem tör­tént volna, szól, száll a nóta. Csak a négyek hallgatnak. A tiszta gyermek mosolya ajná- rozó, babusgató érzéseket moz­gat bennük. Csupa jóindulat és szeretet az arcuk. — Lassen Sie! Was für eine Schweinerei ist das!? — slpit az óvakodó, gőgös nörsz és go­nosz tekintettel ront a pesz- tonkára. A médike szája csak most görbül pityegésre és engedel­mesen adja kezét a csontos tenyerébe. A pesztonka és társai nem értik a fölháborodást, de min­den harag nélkül fűzik ismét össze a karjaikat és sietve lib­bennek a többiek után, mert a másik sor már a sarkukban van. Észre sem lehet veni, hogy néhány sort kevesebben éne­keltek a dalból. “Buda párásztok!” dohogja a nevelőnő rossz magyarsággal és fölvetett fejjel indul a túl­só oldal felé. Csak a kisleányka tekintget vissza a térre, ahol a cselédlá­nyok énekelnek. látott kacsákat. Elvben elisme­ri az élethez való jogodat, a valóságban kuss! Mindenféle ideákat propagálhatsz, meg is tapsolnak, kokárdát tűznek melledre, de rettegnek az IWW filozófiájától, mely olyannyira közvetlen, mélyreható, mely egy egész világot, javaival, gyönyöreivel ad a megértőnek. Az ára azonban az ipari szer­vezetben tömörült millióknak a termelés és szétosztás átvevé- se. Ezt propagálni ma olyan nem kívánatos, mint valaha volt. Ez ellen az “Uj Deal” kézzel lábbal kapálódzik éppúgy mint elődje. Ha a számtalan kísérlet, foltozgatás s az ezek utáni keserű kiábrándulást nem akarod véráradattal fel­váltani, készülj a vértelen for­radalom : a termelőeszközök átvételére. HAM FISH. New York eggyik kongresszu­si képviselője, ki a vörös szin láttára a faj bika módjára dühbe gurul, szarvaival ront neki mindennek és mindenki­nek, melyben vörösre emlékez­tető szint sejt, a nagy ünnep­lésben szintén hallat magáról. Ezúttal nem bolsevikizik, csu­pán felsorolja az “Uj Deal” bűneit, melyek — szerinte út­ját áŰják a régi kerékvágás­ba zökkenésünknek. Nem lát­ja, hogy a technika fejlődése járhatatlanná tette a régi ke­rékvágást, annak már hült he­lye van, s nem csak az ő ré- veteg szeme, de másoké sem látja meg. Új idők jönnek, uj vágásba kell illeszkednünk, hol a Fish fajtáknak alkalmuk lesz izzadni egy kicsit a minden­napiért. DIREKT AKCIÓ. A középnyugati államok fogd- megjei izgalomban vannak. Diliinger, kinek hosszú bün- lajstromában a bankrablások (persze, csak ott rabolt, ahol nem a bankelnökök raboltak) sorozata, meg megszökés s még gyilkosság is van, ismét meg­szökött. Szabadon van. Veszé­lyezteti a nem direkt akciós, törvényen belüli rablók, fosz­togatók vagyongyűjtését. A gyáros, a bányabáró, ki napon­ta fosztja meg a munkást munkája gyümölcsétől; ki kap­zsisága folytán nem törődik a termelésnél a szükséges óvin­tézkedések beállításával, napon­ta öl, nyomorít, terjeszti a pro­letárbetegséget — persze, ez nem ahoz a kategóriához tar­tozik. Gyilkosságai, rablásai, civilizált törvényeink keretein belül történik, nem kell fene­vad módjára bujdosni; nem kell félniök a “shoot to kill” rendelettől, óh nem. ők nem direkt akciósok. Hogy elcsal­ták, lopták, vagy sikkasztották a szükségletek kicserélését szol­gáló pénznemet, ez nem bűn. Sőt ha sokat loptak, vagy csal­tak, a történelem megörökíti nevüket, szobrot emelnek ne­kik. Igazán ideális állapot. Rövidre akartam fogni ezt a rovatot, de még eggyet fel kell jegyeznem a tanítók clevelandi kongresszusával kapcsolatban: A tanároknak eljárt a szájuk, megbolygatták a gennyes ta­nítási rendszert. Visszhangja­ként citálok egy pár szakaszt a tanítók által szerkesztett lapból: Tudok-e sikert érni a régi gazdasági rendszerben, ha becsületes vagyok? — Mind­járt válaszol is. — A legügye­sebb csaló ment a legmesszebb. Ez a kapitalizmus tetemre hí­vása. Az iskoláknak teljes és gyakorlati tudást kellene adni. A régi teóriák idejét múlták a mai helyzetben. Egy másik: Nézetem sze­rint a fiuk és leányok iskolá­ban szerzett diplomája nem vezet munkához. Ismerek szám­talant, kik az utóbbi hat évben végezték iskoláikat, azóta az utcán csatangolnak. “Biz ezek kiábrándultak az iskolákban beléjük tömött tananyagból.” És igy tovább. Mit is várhat­nak az urak a civilizációt meg­látó, de kolduskenyéren élő if­júságtól. Node csak rajta. Az ipari demokráciának szüksége van a gondolkodni tudó és tett­re kész ifjúságra. S—ii. Akik nem érezték a depressziót Sok munkás azt hiszi, hogy a négy éves depresszió egyfor­mán sujtot szegényt, gazdagot. Ezt alaposan megcáfolja az a kormány jelentés a mely a nagy vállalatok elnökeinek fi­zetését mutatja ki az elmúlt évről. Csak egy néhányat ragadunk ki a sok ezer közül, hogy lát­hassa a munkásság milyen horribilis fizetéseket húznak azok, akik a rossz időkre való hivatkozással, csontig levágták a munkások bérét. T. B. Martin, Com. Southern Co. $130.000 fizetés. G. W. Hill, Am. Tabacco Co. $120.000 fizetés, $705.607 bo­nusz. T. J. Watson, In. Busines Mashine $60.000 fizetés, $133.- 382 bonusz. N. M. Schenck, Loews Inc. $87.725 fizetés, $133.328 bo­nusz. F. H. Brownwell, Am. S. Ref. Co. $8.000 fizetés, $100.000 bo­nusz. C. F. Kelly, Annaconda Cop­per Co. $249.000 fizetés, $3.438 bonusz. E. J. Grace, Bethlehem Steel Co. $150.000 fizetés, $250.000 bonusz. R. W. Woodruff, Coca Cola Co. $120.000 fizetés. Azt hisszük elég a kimuta­tásból, mert a Bérmunkást csaknem meg lehetne azok ne­vével tölteni, a kik óriási ösz- szegeket vágnak zsebre a bér­munkások rovására. Éppen itt az ideje, hogy a munkások be­tömjék az ilyen óriási összegek kutforrását olyképpen, hogy megszervezve erejüket az ipa­rokban, azt lefoglalják és a termelést tovább folytassák, nem haszonra, de szükséglet­re.

Next

/
Thumbnails
Contents