Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-10 / 782. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 március 10. HÉTRÖL-HÉTRE! ÍRJA: V. J. j Roosevelt azon üzenete, hogy a munkásoknak szervezkedni kell érdekeik megvédésére, nagy visszhangra talált az egész ország területén. Olyannyira, hogy több gyáros örömmel fogadta a szervezőket, a kik elmagyarázták a gyáros ur munkásainak a szervezkedés előnyeit, elhitetve a munkásokkal, hogy a gyáros és munkás édes testvérek stb. Ezek a szervezők az AFofL jólfizetett ügynökei, a kik az utolsó hónapokban gombamódra szaporodnak. Ezt a szervezetet ajánlotta az elnök a munkásoknak, a mely szervezett fenállása dta alig tett egyebet a munkások elárulásán kivül. Nem csoda tehát ha a gyárosok szivesen látják az AFofL szervezőket, — egy pár gyáros kivételével. Akronban például az RCA Rubber Cö. elnöke J. E. Smith felszólította az AFofL két szervezőjét, hogy a gyárban tartsanak előadást a munkások részére. Mr. Smith biztos abban, hogy az igy “megszervezett’ munkásokkal nem lesz semmi baja, ezt elintézik a jól fizetett AFofL szervezők. Hogy milyen nagy a barátság az AFofL vezérei és a gyárosod és politikusok között bizonyítja egy másik eset, a mi a napokban történt. Egy általuk rendezett gyűlésen a sheriff és deputykból alakított kwartet dalolt a gyűlésen megjelent munkásoknak. És erre borzasztóan büszkék az FAofL vezérei. Bezzeg 21 évvel ezelőtt, a nagy gumigyári sztrájk alatt nem voltak ilyen előnyösek a sheriff és emberei. Akkor puskával és furkós botokkal voltak a sheriff és emberei fölszerelve, hogy vérbe fojtsák a gumigyári munkások sztrájkját. Igen, de akkor a munkások az IWW szervezetbe tömörülve küzdöttek a gumigyárosoK túlkapásai ellen és ott nem lehetett senkit lekenyerezni, megvesztegetni, mert az IWW szokás szerint a sztrájkot a munkások által választott sztrájk- bizottság vezette. Az IWW tagjaira ma is úgy tekintenek a sheriffek és az összes reakciós politikusok, mint a bika a vörös kendőre. És van is rá okuk, mert tudják, hogy a mai rendszert minden korruptságaval együtt az IWW tüze fogja megemészteni. Az európai események hatása alatt ma mindenki az esedékes háborúról beszél, Sokan egész természetesnek találják egy újabb háború kitörését, a mi aztán lángba borítaná az egész világot. De ha megkérdezzük őket, hogy mi szükség van egy újabb háborúra, erre már nem kapunk kielégítő választ. Arra még kevésbbé, hogy hol, mikor és miért tör majd ki az újabb embermészárlás. Talán ebből a zavarból akarta a háborús jósokat kisegíteni, a viclappá avanzsált Előre eggyik szerkesztője akroni előadása alatt, amikor csak két hetet adott az európai háború kitörésére. Az orosz-japán háború kitörését azonban két hónapra tolta ki. Egy másik forradalmi jövendő mondója a fenti lapnak, két évvel ezelőtt ugyancsak Akronban tartott előadása alatt, az 1932-ik év nyarát jósolta meg a világháború kitörésének. Pártvezér urak, a jövendő mondás nagyon hálátlan foglakozás, de ha már minden áron jövendölni akarnak csapjanak fel teljesen kártyavető cigányasszonynak. Ez megfelelőbb foglalkozás volna részükre, mint a “forradalmi” vicclap írása. Lesz-e háború vagy nem lesz? Ki tudna erre ma határozott választ adni. Talán annyi eshetőség van az eggyikre, mint a másikra. A csak félig meddig gondolkozó munkások nem akarnak háborút, mert tudják, hogy ez az ő bőrükre megy. A tőkések jelentékeny része is huzadozik tőle, mert tudják, hogy a háború rossz üzlet. És azt is tudják, hogy a következő háború lényegesen külömbözne az elmúlt világháborútól, mert az csak hadgyakorlat volt ahhoz képest, a milyen a jövő háborúja lenne. A jövő háborúja kémikai háború lenne és majdnem egyformán pusztulna úgy a gazdag burzsuj mint a nincstelen proletár. Ebben megegyeznek az összes katonai szakértők. Nem lenne országhatár, nem lenne győző és legyőzött, csak halottak. Már pedig azok, akik a múlt háborúból milliókat csináltak, nem szivesen áldoznák fel életüket, még a kilátásba levő sok milliós haszon kedvéért sem, mert ők nem meghalni, de élni akarnak a hazáért. Mindenesetre a munkásságnak készen kell lenni az újabb háborús őrület megakadályozására, ezt pedig csak erősen felépített ipari szervezet segítségével lehet elérni. Mert minden katona mögött nyolc ipari munkásnak kell lenni, aki őtt ellátja az öldöklés minden eszközével. Ha ez a nyolc munkás ezt megtagadja, — lehet-e háború? Nem! Ilyen szervezet pedig, a mely a leghatásosabb eszközt ajánlja a háború megakadályozására csak egy van. Az IWW. Philadelphiában egy munka- nélküli proli nem tudót ellenállni az étteremből kiáradó illatnak, már napok óta nem evett és egy erős elhatározással belépett az étterembe. Ott jól megvacsorázott és számláját kérte, a mi 70 cent volt. Ezt magához véve belépett a mosdó szobába és ott felakasztotta magát, mert nem akart éhen halni. Ehhez nem kell kommentár. Az akroni városatyákat meg- szálta a jószívűség és négy ezer boy scottat munkába állítottak, a kik felfogják keresni a munkásokat, ócska ruhát, cipőt stb. gyűjtve a munka- nélküliek részére. Nem a tul- tömött raktárakba mennek jó és uj cipő és ruháért, hanem a még dolgozó munkásoktól szedik össze a kopott ruhát és j likas cipőket. És ezt megkezdték az egész ország területén, így akarják a nyomort megoldani, hogy elveszik a koldustól a botot és egy másiknak adják azt. A tultömött raktárakat kell kiüríteni azok részére a kik azt megtöltötték, ezek pedig a bérmunkások voltak és igy sajátjukat veszik vissza. Mese a Dollárról Szombat délután van, lehet úgy két óra és én útra készen vagyok. Nagy dologra készülök _ ruhát megyek venni. Furcsa ugye? és magamnak is az, hogy vájjon mi lehet azon nagy dolog, ha valaki ruhát megy venni, de különösen akkor ha valaki úgy néz ki mint én. Nem tudom le-e Írjam, hogy nézek ki, de azt hiszem felesleges, elég csak annyi, hogy bérmunkás vagyok és lassan három éve nem dolgozom. Hogy miből éltem ezalatt a három év alatt negyed magammal, azt nem tudom, éppen úgy mint te sem tudod munkástársam. De hadjuk ezt, térjünk vissza arra, hogy ruhát megyek venni. Megbeszéltem a feleségemmel, hogy úgy csináljuk a dolgot, hogy este jöjjünk haza a városból, hogy az áldott sötétségben ne láthassa meg a csomagot a szomszéd füszeresné, mert tartozom neki egy pár dollárral és nem jo veszi ki magát ha ilyenkor 'az ember vásárolgatni jár ruhaneműt. Gondoltuk, hogy ha már meg lesz nem is fogja észre venni rajtam, mert azért a 10—12 dollárért ami nekem van csak ilyen észrevétlen ruhát lehet venni. Egyszóval elindultunk és most mikor haza értem kutya fáradtan és itt van a ruha, elhatároztam, hogy leírom mindazt amin keresztül mentem — mert igen sokat kellett várni amig este lett, hogy haza jöhessek. A várás lehetetlen lett volna az utcán, mert igen hideg volt, igy az áruház meleg termében töltöttem az időt, kezemben észrevehetően szorongattam a frissen csomagolt ruhám mintegy mentő okot arra, hogy használhassam a meleget és az ülőhelyet ingyenesen. üldögéltem egyedül, az asszony elment nézdegélni — és bevallom unatkoztam — ahogy nézegettem megakadt a szemem egy hatalmas NRA sason és ez kicibált az unalmamból — gondolkodni kezdtem. Eszembe jutott a saját sorsom hitványsága — vájjon igy fog ez menni mindig gondoltam. — Eszembe jutott az a sok újság cikk amit a “prosperitásról”’ írtak amiben Ígérték, hogy rövidesen minden rendbe jön. Rövidesen — és mosolyognom kellett — micsoda ‘“bluff.” Ahogy gondolkodtam szemem a nyüzsgő sokaságra tévedt. Nézegetnek, válogatnak, méregetik azt amit venni akarnak és aztán egy cédulával ara fele jönnek ahol én ülök. Az első pillanatban azt gondoltam hozzám jönnek, pedig nekem igazán semmi közöm az egészhez — de aztán vettem észre, hogy mellettem van a pénztár. Na gondoltam elég jó helyre ültem. Csak úgy ömlött a dollár és ez elkábitott. Itt rosszak a viszonyok? hiszen csak úgy ömlik a dollár és figyelni kezdtem. Teljesen megfelejtkeztem mindenről, magamról, a bajokról, mindenről. Elnéztem az embereket — mosolyognak, örülnek, vásárolnak, mindenütt dollár. . . dollár. . . dollár. A pénztárosok szakértő újakkal megropogtatják a pénzt és szépen szortírozva elrakják és ezzel vége. A pénz vissza került a “cirkulációba.” Igen erről jut eszembe, hogy itt van a prosperitás mert hiszen költik a pénzt és amint az állam bölcsei mondják ez a biztosítéka annak, hogy jobb idők jönnek. Átvillan az agyamon amit Roosevelt az elnök mondott, hogy olcsóbb dollárt akar és hogy az arany fedezetet a dollárra, mert ez helyre fogja állítani a megbénult kereskedelmet. Az árak emelkedni fognak és ez meghozza a vásárlási kedvet — hát ez igaz, kedvem nekem is volna, de pénzem — pénzem az nincs. Különben is bevallom, hogy az egész arany históriát nem értem, mert miköze az aranynak a munkához — nekünk sohasem volt és sohasem lesz, tehát olyan mindegy, hogy szeretet elnökünk milyen magasra kergeti fel az árát. Egyszóval ha az aranyról beszélnek sohasem rólunk van szó és tény az, hogy mindig arról beszélnek. Persze próbálnak kapcsolatot keresni, össze kapcsolni velünk a dolgozó milliókkal az “elfelejtett emberekkel” de ez nem jelent semmit, csak köntörfalazás. Szugerálják a tömegeket — mert baj van. nagy baj, üres a gyomor és régen üres már annyira régen, hogy már a templom járó jámbor lelkű munkás is azon gondolkodik, hogy azt a tétlenségre ítélt öklöt fel lehet használni arra is, hogy üssünk vele máshová is mint a vasra. Szugerálják a tömegeket — itt vagyok én a példa, itt ülök a nyüzsgő sokaság között és engem is befolyásul — elfelejteti a múltat, nem tud az ember gondolni a jövőre. Itt fekgzik az égig tomyo- sodva az áru és a tülekedő nép veszi, mosolyogva veszi, adja érte a dollárt. Ilyenkor elfelejti, hogy az a szövet aminek megvétele neki örömet okoz, — mennyi könnyet, gondott, görnyedt hátat, végtelennek tűnő fáradt órákat hord magába. Itt minden pompás — az elárusítók elegánsak, kedvesek, mosolyognak, mindegyik úgy néz ki mint egy-egy Ford, vagy Rockefeller. Amott enni valót árulnak, nyüzsög a nép, habzsol, eszik és kitudja holnap talán kéregetni jár —
