Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-03 / 781. szám
1934 március 3. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK A FIZETŐ POLITIKA. Nemrégiben temette el Cleveland egyik negyven évig aktiv politikusát, Kohlért. Hogy mennyire fizeti ki magát politizálni, azt Kohler élete, munkája mutatja, ő meggazdagodott. (Nem csoda, hogy a szocialisták, meg kommunisták is folyton próbálják majmolni őket.) Kohler a kissebb városi hivatalokon kezdte, erős, szívós ember volt, ki eltaszitotta a vályúnál habzsolókat, ezt olyan erélyességgel tette, hogy mikor mint sheriff sok bebörtönzött rabjainak kezeléséhez jutott, ellenfelei nem mertek beleszólni az élelmezés, lekenyerezés, szemhunyásért járó financiális ügyeibe. Bár sokat utazott, a fél világot bejárta, a legkellemesebb üdülő helyek ismert vendége volt, Mrs. Kohler szerint “szerényen élt.” úgyhogy halála után az acélszekrény összes politikai alkalmazásáért járó fizetését túlhaladó összeget, közel félmillió dollárt adott hátramaradottjaira. Ezért érdemes volt politizálni. A SZÖVETSÉGES HADSEREG. Coughlin, az aranyszáju pap nagy felbuzdulásában a kapitalistákra keserű igazságokat mond néha. Az utóbbi megállapítása szerint:: “a charity listájáról levett és a CWA által foglalkoztatott és fizetett négy millió munkás az Egyesült Államok uj hadseregét képezi s ez igy nem tarthat soká, mert ez még is csak abszurdum, milliónyi munkást a közpénztárból fizetni nagyon is kérdéses munkateljesítményért.” “TUDJA PÁL, MIT KASZÁL.” Mint minden időkben, a kapitalista államforma úgy próbált segíteni önmagán a feje felé tornyosuló bajok láttára, hogy újabb háborút kezdet s mert ágyutölteléknek nem lehet felvonultatni csontig kiaszott, agyonéheztetett emberállatokat, ergo, babot, krumplit kenyeret, húst, kell nekik adni; a fizikumot felépítő ételanyaghoz testgyakorlat is szükséges, s a sok szűk napokat átélt némberek, mikor a riadót megfujják, csupán háládatott- ságból majd felvonulnak, hogy megcsókolják az előbb korbácsot suhogtató, ma kenyeret- adó kezet. Ez a magyarázata a kapitalisták újabb stiklijé- nek a CWA-vel. Bár ne igy lenne, de a szállítási eszközök újjászervezésére tett lépések, a gyárak, a nehézipari üzemek uj, modern szerszámokkali felszerelése; az egyes államok közvéleményének tendenciózus formálása; a nagyfejüek cél- zatos kijelentései, mind arra engednek következtetni, hogy bűzlik valami. Nos munkástársaim! rajtunk áll, hogy ez a lelketlen, vérszopó banda, mely szenvedéseinknek okozója, mely húscafatunkból, vérünkből, családi boldogságunkat sárba tiporva a földi boldogságot önmagának monopolizálta ezidedg, mikor ez a banda megfujja a riadót, ez jel legyen a háborút akarók, a háborút előkészítők elleni fordulásra. Egyék meg a saját medicinájukat; tudják meg, hogy a munkás kinőtt gyerekcipőjéből. Beszélnek nekünk a gyorsan szaporodó sárga fajról, a fehér faj szupremációjának veszélyéről, mintha ennek orvoslása csak háborúban volna, mintha nem kezes pajtásokként trak- tálnák és vendégelnék a sárgafaj vérszopó piócáit és mintha a sárga faj vérszopó piócáit és mintha a sárga faj dolgos milliói nem ugyanolyan ember faj volna, mint maga a patkányszemü Morgan. (Bocsánat az udvariatlan összehasonlításért.) Nincs olyan érv, mely megokolttá tenne egy háborút s mint az emberi faj ellen elkövethető legnagyobb bűn tűnik fel minden gondolkodó előtt, következésszerüleg a legmesszebbmenő lépés is igazolt a vérszomjas haramiák ártalmatlanná tételére. NAPSZÁMOS ÉS MECHANIKUS. * Krokodil könycseppeket hullat a divatos Coughlin az amerikai munkás siralmas helyzetéről, ő millió dollárba kerülő templomot épit a nyomorgó bambák centjeiből és az amerikai munkás egymásközötti sze- retetét imigyen ápolja: a templomját építők sorát megbontandó a napszámosokat 50— 55 centjével, mig a mechanikusokat 80 cent, egy dollár, egész egy dollár hetvenöt centig fizeti óránként. A cél: szétszaggatni a munkáscsoportot. Vájjon a legalsó osztályba sorolt munkás nem-e olyan fontos az építkezéshez, mint a legképzett mechanikus, tud-e a kőműves dolgozni a tégla- hjordó, malterkeverő napszámos nélkül; ez utóbbi osztálynak nem-e olyan joga van az élet javaihoz, mint magának a képmutató farizeus Couglin- nak? És ha nem, miért nem? Az e kérdésre való válaszadástól irtózik Coughlin és a vele egy utat járó had. Lesz idő, mikor a munkások egyöntetű szervezete félreérthetetlenül kiköveteli, ha kell, kikényszeríti ezt a választ, mely előreláthatólag nem lesz hízelgő a heréknek. AZ OTTHON. Milliók csatangolnak az utcán betevő falat nélkül. A heroikus küzdelmek, áldozatok árán még összetartott otthon ingadozik. Neveletlen gyerekek szétszórva. A házastársak perlekednek, marakodnak. A család tagjai mennek céltalanul a szélrózsa minden irányába. Egy, két, tiz, húsz, harminc évig ápolt otthonok szilánkokba szakadva; soha be nem heg- gedhető, tátongó sebbel, vérző szívvel megy az apa, az anya, a testvér az örvény felé. Ez a kapitalizmus átka. — Hol a remény sugara? ... A mélységes, tátongó ür szélén állj meg egy pillanatra, nézd a fel- 'kelő nap formájában jelentkező ipari szervezetet, mely munkád hozzájárulásával egy boldogabb jövőt hoz neked, nekem, mindannyiunknak, hol a családi élet egymást boldogító érzelmeivel lesz bearanyozva. A lehangoltságot harci kedv váltsa fel. Jutalma egy ipari köztársaság lesz! S—n. Burnsideon, 111. minden hó első és harmadik csütörtökön osztály gyűlés. Minden második és negyedik csütörtökön előadás. Gyűléseinket este 8 órai kezdettel tartjuk 9328 Cottage Crove Ave. Kérjük Chicago South Side, West Pulman és Harvey munkástársainkat, hogy látogassák ezen összejöveteleket. Szöges véggel. Azzal legalább kapaszkodni lehetett. — Itt a pénz, csak tegye el. Nősüljön meg! Láthatóan küzdött magával. — Hát a jó Isten fizessen meg érte. Ha lehet, egyszer majd megszolgálom. Észrevette, hogy még mindig félek tőle. Átment a túlsó oldalra és valami sértett szomorúsággal bandukolt. Csakhogy kibékítsem, megkérdeztem: — Az a kettő falujabeli? — Nem, csak úgy találkoztunk. Fáradtak, azért maradtak vissza, ők is munkát keresnek. Egészen megkönnyebbültem. Már nagy csöppekben esett az eső. Ezer hang élt az erdőben. Én már vidáman botoztam. Nemsokára kocsizörgést hallottam. A doktor jött Liszkáról. Fölinvitált. Elbúcsúztam az emberemtől. Megrázta a kezemet, hogy belerándult a vállam is, majd mégegyszer megköszönte a pénzt. Lassan még csak ennyit mondott: — Ne tessék máskor félni a szegény embertől. Mi nem vagyunk rablók. A doktorral mingyárt a fürdő növendékeiről kezdtünk beszélni. Amire a faluba értünk, zuhogott a zápor. Jókor reggel a segéd jegyző barátom vert ki az ágyból. — Gyere te csáringer! Tegnap este meggyilkoltak és kiraboltak egy embert a Sötétes alatt. Az erdész most ment a kerülőkkel megkeresni a holttestet. Még tagadnak, de az öreg majd kiveszi belőlük. A csendőrségen vagyunk. Siess! A föllármázott falu ott tolongott a laktanya előtt. A foghíjas nénikék szörnyü- ködve sápitoztak. Egy-két harcias menyecske hamar megtalálta a szentenciát: — Föl kell huzni őket! Bármennyire is komoly képet vágtam, nevetnem kellett, amikor megláttam a hivatalosra rámázott arcokat, saját vélt jelentőségük fontoskodó keretével. A főbiró, a főjegyző, a csendőrtiszthelyettes, a gyógyszerész, meg a tanítók az én szerelmes legényemet vallatták az asztal előtt. Keze már bilincsben volt. A segéd jegyző a távirati blankettán szorgoskodott. Megkeresést irt Ujhely- be a vizsgálóbíróért. Kuncogni kezdtem és csaknem sajnáltam elrontani a mulatságukat. — Ne marhulj! — szólt Icám a segéd jegyző. Amikor képem továbbra is derűt mutatott, már elhagyta a türelme: — Kidoblak! Mit vihogsz? Hamar kiderült minden. Miután megvárta társait, az eső elől bementek Icuhoz. Megittak hárman egy liter bort. Közben megegyeztek Icuval, hogy a szénapadláson töltik az éjszakát. A fizetésnél a többi meglátta, hogy az én legényemnél sok pénz van. Gyanút fogtak és részt követeltek az összegből, abban a hiszemben, hogy eltett a láb alól. Veszekedni kezdtek és Icu egyik kocsisa figyelmes lett a padlásról leszürődő hangokra. Lélekszakadva loholt a csendőrökért. Azok a motozásnál megtalálták nála a pénzt. Meséjéből semmit sem hittek. Erősen vallatóra fogták a “rablógyilkost” és mivel nem vallott, kicsit meg is tapogatták. Előadásom közben hamar megnyúltak az arcok. A várakozókhoz is eljutott a “lesújtó” hir és mikorra kijutottak az utcára, az előbb még mindenkitől kérdésektől ostromolt, hamar népszerűvé vált Icu már szomorúan,és egyedül jött elénk — bővebb magyarázatért. Tekintettel az érdekeltségére és a már aláirt jegyzőkönyvre. A főbiró kedélyesen egy kis borozgatásra invitált meg mindannyiunkat a nagy udvarra, “hogy a nagy ijedtség meg ne ártson.” Amikor estére a hangulat már a legmagasabb fokra hágott, derékig lucskosan, az újabb fejleményekről semmit sem tudva, megérkezett az erdész. Hivatalos komolysággal és nagy szomorúan kezdett jelentést tenni a holttest fölkutatására indított eredménytelen nyomozásról. Erre dörgó kacaj futott végig az asztal mellett. Amikor a megnyugtatás után az erdész is fölhajtotta az első pohár bort, rámnézett és az egésznapi hajszától még mindig dühösen, ezt vágta hozzám: — Te gyáva kutya! Pesti bolfras. Ebben a pillanatban biztosan jobb szerette volna, ha csakugyan holtan talált volna meg. Ámde a segéd jegyző elterelte erről % figyelmet, mert megállapította önmagáról, hogy mégis csak ő a nap hőse, mert ha nem jön értem, ki tudja, hová fejlődnek a dolgok. Mindany- nyian a sürgönyre és a felsülésre gondoltak, aztán tovább ittak. Lassan az erdész is megbo- * csátotta nekem, hogy élek.
