Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-06-30 / 798. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 junius 30. HÉTRŐL-HÉTRE ÍRJA: V. J. Az amerikai munkásság kezdi unni a nyomort és nélkülözést, a miből bőven kijutott neki az utolsó négy év alatt. A kopott ruhák hordozói, a nyomor és szenvedés viselői napról-napra tömegesebben állnak csatsorba, hogy vissza vegyék tőlük és gyermekeiktől elrabolt életet. Naponta tömegesen csatlakoznak nem csak a szakszervezetekhez, de a mai rendszert teljesen átalakítani akaró ipari szervezethez is. Teljesen készen állva, ha kell életüket is felkínálva sorakoznak az uj kor harcosai, az ipari uniók mellé. Ezek az uj harcosok még sok mindennel nincsennek tisztában, a mit minden ipari unio- nistának tudni kellene. Vannak olyanok a kik még az elemi kérdésekkel sincsennek tisztában, mig mások mozgalmukat egyoldalúan, vagy sehogy sem ismerik. Ezen munkások nagyon helyesen teszik, ha az IWW irodalmát, lapjait szorgalmasan olvassák. Magyar nyelven egyedül a Bérmunkás hirdeti a tiszta ipari unionizmust. Ezt a lapot munkások Írják, munkásoknak. Ebben a lapban nem cifrázzák a szavakat, hanem könnyen érthető magyarsággal mondják meg egymásnak a mit akarnak. A Bérmunkást a tanulni és az ipari híreket olvasni kedvelők részére Írják. v Ne legyen hát egy uj harcosa sem az ipari szervezetnek, a ki nem válik olvasójává azonnal a Bérmunkásnak, vagy ha más nyelvű, akkor az ő nyelvén megirt IWW lapnak. . Fontos a tanulás már csak azért is, hogy úgy ne járjunk mint az európai munkásság, a kik egymást gyilkolták halomra. A magukat szocialisták és kommunistáknak nevező és félre vezetett munkások fegyverrel rohantak egymásra, nem a tőkésosztályban de egymásban látták a legnagyobb ellenséget, úgy hogy az utcák kövezete a munkások által legyilkolt munkások vérétől piros- íott. A Bérmunkás állandóan azt hirdeti, hogy a bérért dolgozó munkások közt nincs és nem lehet ellentét, a hol, van, azt mesterségesen idézték elő azok, a kiknek fontos érdeke az, hogy a munkásság szét legyen tagolva. Mi azt hirdetjük, hogy csak egy ellenség van és ez a mindnyájunkat egyformán kizsákmányoló tőkésosztály. Legyen tehát egy szervezet, a hol nem az elve, gondolkodása, színe vagy vallása szerint szervezik a munkásokat, a hol csak azt kérdik, hogy bérmunkás-e? és ha az, akkor a bérmunkások által alakított Egy Nagy Szervezetben, az IWW- ban van a helyük. Jelszavunk: egy ellenség, egy szervezet. Ezt írja, ezt hirdeti megalkuvás nélkül a Bérmunkás. Olvassuk és terjesszük hát a Bérmunkást. Mi a politikai mozgalom ? kérdik többen. Semmitevés, az igazi osztályharc elől való kitérés, várakozás, hogy a munkás szavazatokkal megválasztott képviselők megszavazzák a szocialista társadalmat. Ezzel ellentétben az ipari szervezet, a bérmunkások szünetnélküli harca a kizsákmányolok ellen mindaddig, a míg a bérrendszert megnem szüntette. A politikai párt csak azt kívánja tőlünk, hogy Írjuk alá az elvi nyilatkozatot, szavazzunk pontosan és a többit bízzuk rájuk, majd ők elintézik helyettünk. Az ipari szervezet azt mondja, hogy ne bizzunk semmit másra, mert az osztályharcban senki nem helyettesíthet bennünket. Ezt nekünk kell megvívnunk ha felakarunk szabadulni. A munkás osztály csak saját maga szabadíthatja fel magát. Nem is olyan régen az általános sztrájkot lehetetlennek, barbárnak, kegyetlennek vagy hiú ábrándnak minősítették az IWW ellenségei és “jó barátai” a mostoha testvér pártpolitikusok. És mit látunk ma? Mineapolisban, Toledoban, az általános sztrájkról tárgyaltak a munkások és már ettől is holtra rémültek a tőkések. A szövők általános sztrájkját ugyan lefújták a szakszervezetek vezetői, de a tengerhajózási és rakparti munkások általános sztrájkra készülnek, hacsak ezt is einem odózzák az AFofL vezérei. A munkásokban meg van az erre való hajlandóság, különösen ott, a hol az IWW-hoz tartozó munkások is dolgoznak. A bérért dolgozó munkások kezdik látni, hogy alkudozással, békebirósággal nem nyerhetnek semmit, kezdik felismerni az ipari szolidaritás óriási erejét. Még csak a helyes szervezkedési formát kell megtanulnak és akkor az általános sztrájk valóság lesz, mert nem szerelhetik le a megalkuvó vezérek. Minden Bérmunkás olvasó vegye, vagy rendelje meg az “Általános sztrájk” cimü füzetünket, a melyből megismerheti ezen kérdés fontosságát. : dig királyi kéziratban tiltották ezt meg nekik, csonkítás, szemkitolás és minden vagyon el- I vesztés terhe alatt. Mégis beszüntették a munkát és a heti 8—10 dénár fizetést 15 dénárra emelték föl. A másik bérharcuk 1492-ben volt, a mikor tavasztól őszig, egy darab só nem lett bányászva. Ez is győzelemmel végződött. A kolozsvári ötvösök és cipészek 1573-ban, a kassai gombkötők 1625-ben vívták bérharcukat. Az 1848-ik évben pedig valóságos sztrájkhullám volt. A kubikosok, kovácsok, kereskedő segédek, molnárok, szabók, cipészek, kőfaragók, lakatosok, sörgyári munkások, vívtak bérharcokat. Az osztály harc nem uj keletű és szünet nélkül folyik a mióta csak osztályok vannak. És folyni is fog mindaddig, mindenütt, a mig a munkások iparilag szervezkedve megszüntetik a bérrendszert, a mi az osztályok megszűnését is fogja jelenteni. Magyarország soha nem volt fontos ipari állam, de azért az ipari, bérharcokból bőven kivette részét a magyarországi munkásság. A legrégibb bérharc 1435. évben volt, a mikor a márma- rosszigeti sóbányászok szervezkedtek nyomorúságos helyzetük miatt, és sztrájkba léptek. PeMr. Gridler, a Republic Steel Corp. elnöke azt mondta hogy: van egy kis farmom, alma fákkal is krumplival beültetve. Minthogy egész életemben a Green, Lewis és Tighe féle munkásvezérekkel alkudozzak, inkább visszavonulok a farmomra. Tehát beismeri Mr. Gridler, — a mit mi már régen tudunk, — hogy az AFofL vezéreivel lehet alkudozni a munkások bőrére. De ő még ezt sem szereti, neki feltétlen behódolás kell a munkások részéről. Kiváncsiak vagyunk rá, hogy hová vonul majd akkor, ha a Republic Steel Corp. munkásai az ipari szervezetbe tömörülve nem alkudozni, de elvenni fogják jogos tulajdonukat, a munka teljes gyümölcsét? Még hátra van a fekete leves. Az utóbbi időben a gyárosok is felcsaptak szervezőknek. (Folyt, a 6-ik oldalon.) Ebéd után Irta: Nyigri Imre. A viz sok szennytől már egészen sötét volt. Az utolsó fazék kormos fenekét tisztogatta a rongyos ruhával. Azután töröl- getni kezdett. A kikopott viaszosvászonnal letakart asztal tele volt, többnyire csorbult- szélü edényekkel. A mosogatóié savanyu szaga terjengett az egész konyhában. A sok szegényes holmi összezsúfolt tarkaságban szomorú képet adott. Messze szeretett volna lenni. Csaknem irigyelte a húgát, aki délután is hivatalban van. Helyükre rakta a görbültfogu villákat, a bután életlen késeket és vigyázva, hogy ne csörömpöljenek, egymásra tette a cinkanalakat. A kredenc fiókja tele volt zsinórral, sörösdugókkal, gombokkal, ceruzavégekkel. Elől egy elrongyolódott bőrpénztárcában néhány két- koronás papírpénz. — Sok vacak! — gondolta és mindent a szemétládába dobott. Kisütött a nap. A kopott küszöb alól belopódzott a folyosóról egy kis fénysugár. Halkan dúdolni kezdett: “Miért is szeretlek oly nagyon. . .” — de hamar elhallgatott. A mama alszik. Honnan is jutott eszébe a nóta? Persze! A hivatalban az a fiatal referens fütyülte ma délelőtt. Milyen helyes fiú és hogy tud beszélni. . . Mintha csak valamelyik szép könyvből olvasná ki. Olyan meleg a hangja. . . Uj ruhában sétálni vele és mindig csak hallgatni őt. . . milyen jó is lenne. . . Mindenről tud beszélni. Költészet, festészet, zene. . . Mintha foglalkozna velem. Ah! Hiszen gazdag fiú! Sokat tud, én meg mit tudok? Gépen írni, mosogatni és sikálni. Vagy ablakot tisztítani, stoppolni és mosni. . . Letette a tányért és nagyot nyújtózott. Tizenhatéves volt. Kinyitotta az ajtót. Az udvar kis kertjéből, a nyíló gesztenyefák és a liget felől ezer árnyalatban fürdött és száz illatból takaródzott ki követelőn a Tavasz. Egy szabóinas haladt el az ajtó előtt A karján vitte a ruhákat. Elkomolyodott. Akárcsak ő. Hirtelen nehéz lett a karja, mint amikor, még nem is egy éve, az apjának a ruháit vitte ki a Teleki térre, hogy kifizethessék a temetését. Betette az ajtót és csöndesen újra nekikezdett munkájának. Rövid idő múlva egy férfi kopogott az ajtón. Látásból ismerte. Talán ebben az utcában lakik. Az anyját kereste. — Alszik! — Úgy? Tessék csak fölkelteni, drága kisasszony. Tessék csak megmondani neki, hogy én keresem. De milyen szorogalmas, kedves kisasszony! — és nehézkes mozdulatokkal forgolódott körülötte. — Azonnal! Tessék helyet foglalni. — Ó, kisztihand, kedves kisasszony ! Az anyja elnyújtott tagokkal, nyitott szájjal fújtatva hortyogott a sezlónon. A duzzadt és szélesre terült mellek lomhán emelkedtek. A két kar pihenőre helyezve a kötényen. Az egyik tömzsi, bütykös kézfej kifelé fordult tenyere sárga bőrkeményedéseket mutatott. A lomha elterülésben egyik oldalon lecsúszott a ruha s látni engedte a tejesen puffadt vál- lakat és az összecsomózott ingszalagot. A két formátlan lábfej egymásra rakva. Félrebillent fején szőke haja, mint egy odavetett rozsdafoltos törlőrongy, szertehullott. Duzzadt ajka lebiggyesztve és szájából egy vékonyka fonál kiközvetitette a nyálat. — Jé! Csak holnapra vártam. Tessék! tessék! Aztán becsukódott az ajtó. Gondolkozni kezdett. Ki lehet ez és mit akarhat? Milyen utálatos alak! Borszagu! Milyen ormótlan volt azzal a gomblyukba tűzött fehér orgonával. Kicsipte magát, mintha csak udvarolni jött volna. Szegény papa, drága jó
