Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-09-23 / 758. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 szeptember 23. SZILÁNKOK “Nincs a tudósoknak egy parányi bizonyíték rendelkezésükre, mely uj, friss élet produkálását lehetővé tenné. Vegyék tudomásul, nyugodjanak bele, minden kísérletezésük hiábavaló; a világ kezdetétől fogva volt és lesz is élet.” Ha nem is ugyanezen szavakkal, de ilyen értelemben nyilatkozott a cambridgei egyetem egyik hires professzora. Tudós kollégái megrökönyödve hallgatták. Mivel kijelentésének nagy publicitást adtak, igy a magunkfajta nem-tudósok is tudomást veszünk róla. Bár nem áll módunkban, nem is próbáljuk vele felvenni a vitát, mégis szeretnénk megállapítani,- hogy a tudományos kutatások lehetnek meddők, fáradtságosak kétségbeejtően eredménytelenek; ha évtizedes kutatások csupán egy parányi reális felismerést hoznak ismerettárunkba, a munka nem volt hiábavalp. Elvégre, egy emberélet hozzá csak egy kis tyuklépés a világtörténelemben. Évszázadokra visszamenő kutatások eredménye a mai civilizáció. Természetes, hogy fáradtságos, lélekölő, háládatlan munka ez. Sokan kidőlnek, bele fáradnak. A hires professzor keserű kijelentése is bizonyára ilyen nemű kifakadás szüleménye. Ugyan ilyen joggal mondhatná valaki, hiábavaló egy uj, szebb társadalmi rendszerért törekedni. Mondják is a kifáradtak, vagy rövidlátók: gazdagok és szegények mindig voltak a világ kezdetétől fogva, mégis, ha igazságosak, őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy az örökösen kutatók, a mával elégedetlenek, a sokszor megcsufolt, üldözött, kinevetett radikálisok voltak az emberiség úttörői, nélkülök talán még ma is barbárságban élnénk. A kifáradtak helyét újak foglalják el, hogy jövőbe látó idealizmusukkal szolgálják a haladást. Az önfentartás ösztönének vakon bedülő kicsinyeket magukkal vonszolva építenek nem maguknak, de valamennyiünknek. A “Szabadság” egyik munkatársa a “Heti Szemle” rovatban háládatlan munkára vállalkozik, megakarja menteni a kiskereskedőket a kisiparosokat. (Ez valószínűleg a kommunisták kisházigazda mentés visszhangja.) Szerinte a Hitler mintájára vagy pedig az elavult céhrendszert felélesztve szervezetbe kellene őket tömöríteni. Ez röviden: visszasirá- sa a “régi jó időknek.” Megsúghatnánk neki amit minden figyelő lát: a nagytőke a szórványos kis vagyon felszívásából alakult ki a gazdasági élet fejlődésének törvényszerűségét követve s hogy ezeket a törvényeket nem a parlamentben írják; az élet kényszeríti ki, ez a folyamat menthetetlenül halad előre, hogy megalapozza, már előre rendszerbe öntse a tőkés rendszert kiküszöbölő társadalmi életet. A kisipart, a kiskereskedelmet a haladás halálra ítélte, az említett próbálgatások csak meghosszabbíthatják haláltusáját. A heti szemléző kárhoztatja a kormány és más faktumok támadásait (?) a kapitalista rendszer ellen, bár elismeri annak “káros kinövéseit.” megjegyezhetnénk: nem hiszünk e támadások őszinteségében, mert valójában nem történik más, mint kísérlet a fejét vesztett kapitalizmus újjászervezésére. Mig a csupán felszint látó kis- tudós csak a kisipar és kiskereskedelem pusztulásáért sir, a nagytőke éppen úgy élethalál harcát vívja, ennek tünetei az egész világot átölelő gazdasági összeroppanás: a tőkésrendszer csődje. Elvinyilatkozatunk megsziv- lelése — úgy hisszük — megmentené részvét könnyeink fe- csérlésétől. Will Rogers, Amerika egyik legjobban fizetett komédiása J. Mattem földkörüli repülőnek szibériai tartózkodásával kapcsolatban igy ir az eszkimókról : “ha valamikor látogatást teszel köztük, ne feledd zippert és gummi szalagot vinni. Ezekért elhozhatod az összes fehér róka szőrméket a Bering szoros vidékéről. Észjárásuk olyan egyszerű, mint a miénk. De nem civilizá- lódnak, hogy betűrejtvényeken üljenek naphosszat. Valamit tenni kellene ügyükben, hisz egyebet nem tudnak mint a természetadta dolgokból élni. Ci- vilizálódhatnának hogy a mi civilizációnkhoz hasonlóan tanulnának meg a mások munkájából élni.” A sötétség Hitler — kuvaszai — úgy látszik — félnek a saját árnyékuktól. Állítólag 20.000 márkát tűztek ki Dr. Einstein fejére. Reméljük ez jó lecke lesz Dr. Einstein és mások részére is. Megtanulja, hogy a természeti erők egymáshoz való viszonyáról szóló megdönthetetlen elmélete bármilyen forradalmi is a tudás világában, nem imunizálja az emberiség hóhérjaival szemben. S—n. Szüreti Mulatság CHICAGÓIAK FIGYELMÉBE! Az IWW csoportja az Általános Munkás Dalárda és a Modern Színkör által rendezendő szüreti mulatság most szeptember 24- kezdettel lesz megtartva a “Bérmunkás Otthon” tágas helyiségében. A fiatalság akik már hetek óta tanulják a klasszikus táncokat, ez alkalommal fogják bemutatni. Belépti dij ruhatárral együtt 35 cent. Legyen ott mindenki aki kellemesen akar szórakozni. ÖT KRAJCÁR Irta: Várnai Dániel. Harmadnapra lovaslegénnyel hitták a főbírót Edelényből, hogy ő csináljon rendet a parasztok között. Magahajtotta négy lovon jött a főbíró s amikor lefelé száguldott a Nagylád lejtőjén, a Boldva partján, a széles libalegelőn meglátta a parasztok tömegét. Amit nem akart hinni a lovaslegénynek, most maga nézhette. Lehettek vagy százötvenen a parasztok. Vegyesen: férfiak, asszonyok, lányok. Tizenkétéves gyerek is akadt köztük nem egy, akik az apjukat vagy az özvegy anyjukat kisérték munkába, segítségükre is voltak egyik-másik dologban, de most ezek is feküdtek a gyepen, összeesve feküdtek, legyöngülve és sápadtan, mert az érzésben a gyerekek is a nagyokkal tartottak. A főbíró lépésben haladt el mellettük az utón. A táltosok fénylettek a verejtéktől, a szájukból egyre-másra potyogott a porba a fehér hab. Borult idő volt akkor, a levegő nem hullámzott szét az égen, ott rekedt a föld fölött és tűrhetetlenné tette a meleget. Az embereket, akik rá se hederitettek, jól megnézte a főbíró. Zsarnokábrázatát már a Nagylád tetején magára öltötte és most azt mondta magában: — A fene beléjük, hisz ezek csakugyan éhségsztrájkot csinálnak ! Az ostorával dühösen végigvert a második lógós farán és erre egy-kettőre benn volt a kastély udvarán. A kevermesi uraság a terra- szon épp a családjával volt együtt uzsonnánál ültek és igy magukban is jókora traktát csaptak. A nagyságos urnák földerült az arca, amikor a főbírót meglátta, és orrán, száján tódult ki a szivarfüst, ahogy már messziről rákiáltott: — Szervusz cimbora, hát zsandárokat hoztál-e ? — öt órára itt az egész őrs. Ostorát odahajitotta a kocsis kezébe, maga pedig tánclépésben ugrált föl a terrasz lépcsőin. — Csókolom a kezét, nagyságos asszony, jó napot Sárika, szervusz öcsém, szervusz bátyám... tyüh, a mindenét, de kimelegedtem. . . hanem meg is hajtottam a táltosokat.. . ugyan nézzétek, nézze, nagyságos asszony, Sárika, hogy remegnek a drágák... Hej, te! — ordított a pörgekalapu, kocsisra, — jártasd meg azokat az állatokat, mit tátod a szád? Félkezével már el is kapott az asztal közepéről egy félfontos darab vajaskalácsot és mohón falta magába. A szeme kidülledt az erőlködéstől s miután kíváncsian körüljártatta^ az örömre derült társaságon, csámcsogva megkérdezte: — Hát azok tulajdonképpen mit akarnak? No, a zsandárok majd ellátják a dögök baját! Az uraság bort töltött egy tiszta pohárba a szivartárcáját meg odarakta a főbíró elé. Megérezte hogy egyszerre négyen is akarnak beszélni hát egy nehéz, lomha gesztussal leintette őket. — Nézd, kérlek, a dolog igy történt... A kénesgyufát ügyesen elrántotta combjára feszült nadrágján és az égő szálat odatartotta a főbíró szivarjához. — A dolog úgy történt, kérlek, hogy azok a disznók vasárnap csak összeröffentek, oszt deputációba jöttek hozzám, hogy igy meg úgy, nagyságos ur, minden korona napszám után öt krajcárral többet adjak nekik. Mán hogy öt krajcárral ? Oszt minden korona után? Ejnye, mondok, nem szégyellik kendtek magukat, hogy igy meghúzzák az embert! Hiszen a gabona alig ad valamit az idén, a kukoricám üszkös, a kenderemet meg elvitte a Boldva, isten tudja, hova. Hogy még öt krajcárt? Any- nyi pénze Rócsildnak sincs. Mindenkinek két korona a napszám ja, vannak százharminc- ötven, az. .. számold csak, Sárika fiam... az kétszázhetvenszer öt krajcár mindennapra. .. mán hogy ennyivel több!! Hü, mondok, nem takarodnak kendtek a szemem elől, úgy vágom kendet nyakon, hogy az égen át pottyan ki a tanyámból. A főbíró fészkelődött. — Mán hogy mér nem vágtad nyakon, Mihály bátyám... — Hiszen most mán én is bánom, de... tudod, akkor ők sokan voltak, te meg öcsém messze voltál a zsandárokkal. .. Hát aztán lassan elkullogtak az udvarról, hetfün reggel meg csak gyön ám a botos ispán, oszt mondja, hogy nagyságos uram, nem mentek munkába az aratók, oda feküdtek ki a libarétre és azt mondják, hogy nem dolgoznak, de nem is esznek addig, mig az öt krajcárt meg nem kapják... — Nem a... úgy fekszenek ott, mint a meghótt halak. Hanem, kérlek, én nem hiszem, hogy azok az istentelenek ne ennének. Falnak azok biztosan, de éjszaka titokban, reggelre meg egész napon át úgy eldög- lenek a napon, mint a napraforgó .., Kutya egy nép, az már igaz, ha megköti magát, nem enged az isténnek se. .. nyilván nazarénusok, ami csak jó, mert nem fognak belekapni a zsandár szuronyába. Kis szünet következett és akkor ők ott a terraszon bambán bámultak egymás szemébe. Végre az uraság szólt nagy sóhajtással: — De hát meddig csinálják még? Ha még pár napig tart, kibő j tölnek, oszt fizethetek, mint a köles. .. Tán te tennél valamit, öcsécském? A főbíró tűnődve bámult a falra a többiek meg szorongva nézték az alkonyodó eget amire elmosódó kontúrokkal raj-
