Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-08-05 / 751. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 augusztus 5. HÉTRŐL-HÉTIÜk| ÍRJA: V. J. HA FIGYELEMMEL kisérjük az előttünk elhaladó teher- vonatokat, tömegesen látjuk rajtuk a céltalanul bolygó és munkát kereső nincstelenek so- kasságát. Férfiak, nők, öregek és ifjak, mind utaznak egyik városból a másikba, azzal a re­ménnyel, hogy hátha csoda tör­ténők és munkát találnak va­lahol. A legfiatalabb ilyen vándor munkás, aki valaha is utazott a nincstelenek lukszus vonatán, a tehervonaton, a napokban megérkezett Clovis, N. M. kis faluba, öt napos volt. Anyja, Mrs. Flora P. farmer, Alabama állam Bellinger falujából indult útnak és Dalhart-ban (Tex.) egy fiú gyermeknek adott éle­tet a tehervonaton, minden segítség nélkül. Aztán folytat­ta útját és mikor Clovis-ba érkeztek, a legfiatalabb “Hobó,” ahogy itt a vándormunkásokat nevezik, már három tehervo­naton utazott. Az anyák részére külön ün­nep nap van Amerikában, de úgy látszik, hogy ez nem vo­natkozik a proletár anyákra, akik teherkocsiban adnak éle­tet gyermeküknek. Mit szólnak ehez azok a munkás anylák, akik ellenzik azt, hogy férjük olyan szervezethez tartozik, amelyik a mai rohadt rendszer megdöntését tűzte ki céljául. HA NINCS is pénz a támasz nélkül maradt proletár anyák támogatására, annál több van uj börtönök építésére. A szövetségi kormány a bör­tönök kibővítésére 851.000 dol­lárt szavazott meg. Az építést azonnal megkezdik, mert mint mondják, munkát akarnak ad­ni a munkanélkülieknek. De hát akkor miért a börtön épí­tésnél kezdik? Talán a kórházakból, ahol a munkásanyák szakértő orvosok felügyelete alatt szülnék meg gyermeküket, — nagyon sok van. Dehogy is van sok, csakhogy a mai rendszer urainak börtö­nökre van szükségük, ahová élve eltemethetik a magántu­lajdon ellen vétőket, akik nem oirva tovább a nyomort és nélkülözést, onnan vettek ahol sok volt. Sok millió munkást fosztot­tak meg a hasznos és termelő munka által végzett megélhe­tés lehetőségétől. Mikor aztán ezek a munkások követelik az élethez és boldogsághoz való jogukat, amely jogok az alkot­mányban is biztosítva vannak, akkor mint veszedelmes izga- tókat börtönbe dobják őket. Ezért kellenek az uj börtö­nök. A LABOR Bureau kimutatása szerint 1932. évben 158.947 állami és szövetségi rabmun­kás 75 millió dollár értékű árut készített. A többek közt 22.000- 000 inget, 63.000,000 font mad­zagot, (kévekötéshez,) 36.000- 000 autó license táblát. Továb­bá 1.200 mértföld hosszú uj utat. Úgy látszik a börtön lakók­nál nincs munkanélküliség, mert erről gondoskodik a tőkés kormány, mert hiszen ingyen végzik a munkát. Az ingyenes rabmunkával segítenek letörni a bérmunkások életszínvonalát és szaporítják a munkanélküli­ek számát. AZ ÉLETSZÜKSÉGLETI cik­kek ára háromszor olyan gyorsan emelkedik, mint a mun­kabér. Ezen aránytalanság okául a tőkések azt hozzák föl, hogy az utóbbi években ráfizettek a termelésre. Hogy ezen állításuk hazug­ság, azt bizonyítja a Labo. Department jelentése is. Az 1926—1929 között, a ki­fizetett osztalék 73 százaieukal növekedett, mig a munkabér a régi maradt. líU0-ik évben a kifizetett osz­talék 13 százalékkal emelke­dett, vagyis 98 százalékkal léte magasabb mint 1926-ban, mig a munkabér 20 százalékka, csökkent. 1931- ik évben a kifizetett osztalék 9 százalékkal lett ke­vesebb, de még mindig 87 szá­zalékkal több volt mint 1926-ik évben. A munkabér azonban 40 százalékkal lett kevesebb. 1932- ik évben az osztalék is­mét esett, de még mindig 64 százalékkal több volt, mint 1926-ik évben, mig a kifizetett munkabér 54 százalékkal ke­vesebb volt az 1926-ik évhez hasonlítva. Amint látjuk tehát, a tőké­sek osztaléka az 1932-ik évben 64 százalékkal magasabb volt mint 1926-ban, vagyis a dep­resszió harmadik évében több osztalékot fizettek ki, mint az úgy nevezett “prosperitás” aranykorszakában. Mig a mun­kabér amit kifizettek 54 szá­zalékkal lett kevesebb, vagyis a munkások az 1926-ik évi ke­resetüknek a felét sem kapták meg az elmúlt évben. Ha a tőkések ezt ráfizetés­nek nevezik, úgy a közeljövő­ben ellehetünk készülve, hogy a már most is tűrhetetlen ki­zsákmányolás fokozódni fog. Erre kell felkészülnünk, hogy a tőkésosztály nagyobb profit­ra való étvágyát örökre elve­gyük. A GUMMIGYÁROSOK is “rá­fizetéssel” dolgoztak és né­hány hónap leforgása alatt, most emelték harmadszor a gummiiíerekek árát, úgy, hogy ma egy gummikerék 35 száza­lékkal kerül többe, mint pár hónappal ezelőtt. A munkabért is emelték egyszer, 10 száza­lékkal, amivel aztán telekür- tölték az egész országot. Az élelmiszer árusítók sem feled­keztek meg rólunk, és ma a legszükségesebb árukért 20—50 százalékkal kell többet fizetni a 10 százalék bér javítást élve­ző gummigyári munkásoknak. Elmondhatják a gummigyári munkások is, hogy “adtál uram esőt, de nincs benne köszönet.” AZ AKRONI Goodrich Co. a lefizetett munkásainak ha nem is a gyárban, de a Com­pany tulajdonát képező farmon munkát ad, de a fizetés nem pénzben hanem természetben történik. A közel 800 holdas “kert- (Folyt. a 6-ik _ oldalon.) Lukács házasodik Vagy tiz esztendeje történt, hogy nyaralásból hazafeléjövet, a vonat folyosóján elémállí egy fiatalember: — Nem ismersz meg bá­tyám? — No nézd! — mondom. — Hiszen te Lukács vagy! Kárin- gécz Lukács!... A Bogdán bá­csi fia! Gyere már, hadd be­szélek veled! Az apja ugyanis jó emberem volt, mondhatnám atyai bará­tom. De ez a Lukács annakide­jén még gyerek volt hozzámké- pest, később meg, hogy felcse­peredett, nem laktunk egy vá­rosban, úgy hogy addig, amig ott a vonaton össze nem ^talál­koztunk, jóformán nem is be­széltünk egymással. Beült hozzám az üres sza­kaszba és miután elparentáltuk az édesapját, aki egy félévvel azelőtt halt meg, megkérdeztem tőle: — Hát te hol élsz? Mit csi­nálsz? Miféle pályán vagy? — Ügyvéd volnék — felelte. — De bizony abban a kis vá­rosban annyi az ügyvéd, hogy rám már alig jut kliens. Ráfi­zetek. A birtokból? — kérdeztem. Mert tudtam, hogy az öreg Fa­gyott rá vagy háromezer hol­dat. Savanyúan bólintott: — A birtokból! Igen. De ar­ra is rá kell fizetni. Mert alig hoz valamit. Az a baj, hogy nem értek a gazdálkodáshoz. Rá va­gyok utalva a gazdatisztemre, az pedig nem arra való ember. — Hát miért nem keresel másikat? — kérdeztem? — Hiszen keresek, de nem találok megfelelőt. Nem tudsz véletlenül ajánlani valakit"? — Dehogy tudok — felel­tem. — Éppen a napokban for­dult hozzám az öcsém is ha­sonló kérdéssel. Az is szeretné a tisztjét kicserélni, mert rá­jött, hogy a mostani lop... — Hogy mondtad ? — kér­dezte hirtelen felélénkülve. — Lop? Lop a tisztje? És el akar­ja küldeni? Biztos, hogy el akarja? — Hát persze! Ha egyszer lop! Bebizonyosodott róla, hogy a haszonnak legalább a felét zsebreteszi, hát ilyen embert csak nem tarthat ott ?. . . Lukács gondolkozott egy pillanatig: — Ki az öcséd és hol lakik? — kérdezte. — Meg akarod tőle tudakol­ni, hogy hogy jött rá a dolog­ra?. . . Összehozhatlak vele, ő majd elmondja neked. Nagyon tanulságos az eset, mert azóta, hogy észrevette az ipsének a kis ravaszságait, vigyázz a kör­mére, de azóta meg ameriká- zik a gazember és nincs semmi jövedelem. . . — Hát persze! — bólintott hevesen. — Ez az éppen! Ilyet nem szabad csinálni!... Az ember igy maga alatt vágja el a fát!... Ezért akarom én is kidobni az enyémet. — A tied is lop? — kérdez- ! tem. 1 — Hiszen, ha lopna! Az a baj éppen, hogy nem teszi. Megelégszik a fizetésével!... Lehetetlen tovább tartani! Kezdtem a dolgot nem érte­ni. — Mit beszélsz? Az a baj, hogy megelégszik a fizetésé­vel? — Az háti... Ezért nincs jövedelem! Ha lopna, gondos- Kodnék róla, hogy legyen mi­ből! Elhültem. — Csak nem akarod azt mondani, hogy... — De bizony azt akarom! Sőt mondom is! — felelte. — Éppen ebben fő a fejem, hogy olyan tisztet fogadjak, aki sze­ret lopni! Az majd felvirágoz­tatja a gazdaságot, hogy maga is szerezhessen mellette! — Na de, Lukács fiam! Egy tolvajt csak nem fogsz odafo­gadni? Hiszen csak akad talán ügyes ember a becsületesek közt is, aki.. . — Nem, nem! — felelte. Én nem kísérletezem most már to­vább ! Ami biztos, az biztos I Én ezentúl csak tolvajt tartok. Nem bánom, ha akár a fele jö­vedelmemet ellopja, csak jus­son valami nekem is! — Jó vicc! — nevettem. — Amellett eredeti!. . . Ha igy gondolkozol, meg is fogadhat­nád az öcsém tisztjét! Elővette a jegyzőkönyvét és egy ceruzát: — Meg is fogadom, ha arra- való. Diktáld csak a címet... — Ugyan eredj már! — ha- hotáztam, de hirtelen észbeKap- tam: — Vagy úgy? Értem l már! Azért akarod felírni, hogy meg ne fogadd, ha véletlenül jelentkezik nálad!... Hát per­sze! Mikulicsnak hívják és Bé- laváron van jelenleg állásban Gyuri öcsémnél. . . —1 És azt mondod, ügyes ember ? — kérdezte, mialatt felirta a neveket. — Egyébként ügyes volna! Legalább is az volt, amig az öcsém szigorúbb ellenőrzés alá nem fogta. . . — Nagy családja van? — Csak egy kis leánya. — Mekkora? — Olyan tízéves forma le­het . .. — Érdekes! — mondta Lu­kács elgondolkozva és eltette a noteszt. — Egyetlen leánya van csak!... És csinos ? — Kicsoda? Ő vagy a leá­nya? — A leánya! Hát persze, hogy a leánya, bátyám! — Mondom, hogy még csak tízéves! De mit érdekel az té­ged, ha csinos, ha nem? — Mikujics! Mikulics!. .. Hm ?. . . — lóbálta a fej ét, anélkül, hogy arra felelt vol­na, amit mondtam. — Igazán örülök, bátyám, hogy találkoz­tam veled... Végtelenül örü­lök. . . Szegény apám nagyon szeretett téged és ... Ráterelődött a szó ismét az öreg urra, emlegettük sze­génynek a sok jó tulajdonsá­gát és mégtöbb furcsa, de ked­ves bogarát, amivel még akkor sem készültünk el, mikor meg­érkeztünk oda, ahol Lukácsnak át kellett szállni a helyiérde- küre. Elbúcsúzott, vette a hol-

Next

/
Thumbnails
Contents